(Az új zsidó "középosztály" épülget s ez matematikailag lehetetlen? Katonailag viszont nem az.)
A Fidesz újraelosztási eszközökkel akar középosztályt teremteni, úgy hogy elveszi a pénzt a szegényektõl - mondja Krémer Balázs szociológus. Ez matematikailag lehetetlen - teszi hozzá. Szerinte hatalmas pofon elõtt áll az ország, csak még nem tudható, a maflás honnan érkezik.

a szociológusok,társadalom tudósok nkét nagy dillemája látszik ezen a ciiken is.egyrésztolyan emberek irják akiket áttételesen vagy közvetlenül az állam tart el.azaz kritikájuk az állami módszerekkel szemben amely bármilyen eszközzel munkát támogat,hoz létre-akár értelmetlent vagy alacsonyhatákonyságút-õrájuk is vonatkoztatható.mert ki meri állitani hogy egy társadalomtudományi kutatóintézet állami fenntartása több társadalmi hasznot hoz mint egy ebbõl a pénzbõl kistérségi szinten létrehozott munkahelyteremtési program néhány száz vagy ezer embernek.túlélést és újrakezdést biztositva.
a másik hogy olyan emberek próbálják modellezni a kapitalizmus különbözõ megjelenési formáit,beszélve tõke nélküli tõkésrõl mint a magyar kisvállalkozók tipikus jellemzõje,akik életükben egy fillért sem kerestek valódi piaci versenyviszonyok között.
úgyhogy az ilyen cikkek amit egyébként éretelmes emberek irogatnak érdekesek de nem mérvadóak.
puli | 2011. szeptember 25. | 08:56:14

Krémer Balázs szociológus fantasztikusan jó riportalany , gondolatai tisztán mutatják a valóságot .

A "jobb" vagy a "bal" oldal cirka annyit tesz itt mint Guliver utazása során annak eldöntése hogy a tojás melyik végét kell feltörni !

Olyan ez mint mikor valamely fajt az ember közremûködése miatt kipusztulás fenyegeti .

Sajátos módon együtt pusztul ebbe bele akitõl elvonnak és aki javára elvonnak ,-vétlen tanúi vagyunk saját magunk kipusztításának .

A kibontakozás elõsegítése lenne választottjaink feladata ,-de e helyett csak rontják bomlasszák az országot ,-és mind ezt azért hogy az elherdált jövedelem egy részét nagy éhségükben magukba préseljék !
giulio | 2011. szeptember 25. | 08:55:35

Ismételve magam, az "Elvevõ termelési mód" mindenhol, globálisan is biztosan kudarcra van ítélve, a különbség csak abból adódik, hogy melyik társadalom milyen magasról kezd el zuhanni.

Matematikai nyelven szólva a problémának ebben a halmazban (Taker civilization)
nincs megoldása.
Gyurka46 | 2011. szeptember 25. | 08:51:22

A kijózanító nagy pofon akkor jön el, amikor puffanunk a szakadék alján.
Onnan pedig egy sok évig tartó, fájdalmas kapaszkodás vár ránk, amíg kikecmergünk, és elindulhatunk a többiek után.
elsore | 2011. szeptember 25. | 08:46:28

"– Hol a kiút?
– Nem nagyon látok. "

Dehogyisnem. Kell egy új. modern, demokratikus, polgári értékrendet képviselõ alkotmány meg egy valódi, mûködõ, ellenõrzõ és szankcionáló, demokratikus intézményrendszer a demokrácia MINDEN szereplõje és hatalmi ága számára. Különben megnézhetjük magunkat. Aki ezt nem akarja, az a nép ellensége.

Ja és ez nem pofon, hanem verés. és már tart, 2014-ig meg még bõven jut belõle mindenkinek, azoknak is, akik azt hiszik ("jó magyar szokás szerint"), hogy rájuk nem kerül sor. De igen, kivéve, ha az érinthetetlenek kasztjába tartoznak.

Valamint az a véleményem, hogy a (poszt)náci, pártállamépítõ FIDESZ-t el kell távolítani a hatalomból (Cato után szabadon).
pöszméker | 2011. szeptember 25. | 08:41:25

A legnagyobb baj, hogy a kitörési pontot nem csak a szociológus, hanem a mindenkori kormány, sõt Európa is csak keresgeti, de nem találja.
luci_ferro | 2011. szeptember 25. | 08:36:37

ajánlom a kedves szociológus elvtársnak, hogy nézzen körül európában...
pl spanyoloknál, angliában, hogy ott mekkora a pályakezdõ, a fiatal munkanélküliség...
luci_ferro | 2011. szeptember 25. | 08:35:24

nevetséges, hogy még mindig azt tartják gazdagnak aki nem tudja eltitkolni a nav elõl a jövedelmét...
õk adózzanak progresszívan...
persze a minimálbéres vállalkozó meg felveheti a szociális juttatásokat, mert papíron rászoruló...
puli | 2011. szeptember 25. | 08:32:54

"A közmunkának nincs is hozzáadott-értéke, nem növeli a GDP-t. Vagyis a legjobb esetben is nulla a hatásfoka"


Tegyük hozzá az utóbbi években a munka "hozzáadott értéke" is silány !

És lesz ez még silányabb is ha a népnyúzás tovább tart !
HIRDETÉS

"A közmunkának nincs is hozzáadott-értéke, nem növeli a GDP-t. Vagyis a legjobb esetben is nulla a hatásfoka"
Népszabadság - Kurucz Árpád

– A kormány megszorít. Szükségszerû, hogy azok szegényedjenek tovább, akik eddig is rossz helyzetben voltak?

– A kormány eredeti kommunikációja arra irányult, hogy az állam nem az emberektõl vesz el pénzt, hanem másoktól. A bankoktól, például. Csakhogy ma már mindenki látja, hogy ezek a „mások” ráterhelik az elvonásaikat az emberekre. Ez tehát nem jött be. Jó, akkor másképp cseleznek: megemeltetjük a foglalkoztatásnak a vállalatoknál jelentkezõ költségeit. Ez viszont már õrült politika, hiszen nem számol azzal, hogy ha adminisztratív eszközökkel emeljük a foglalkoztatás költségeit, ami mögött sem a produktivitásban, sem az árbevételben nincs fedezet, akkor ezt a megnövekedett költséget messze nem mindig lehet kitermelni. Ha az adott munkaadó nem tudja a fedezetet megtermelni, akkor vagy elküld embereket s csökken a foglalkoztatás, vagy a cég lehúzza a rolót. Az ilyen típusú intézkedések pont abban az alacsonyan képzett szegmensben okoznak további roncsolásokat, ahol eleve alacsony a foglalkoztatás szintje is.

– A foglalkoztatásból kikerülõk pedig bekerülnek a közmunkaprogramba. Az állam a munkaerõ-közvetítõ cégeknek továbbkölcsönzi majd a közmunkásokat, fele annyiért, mint amennyi a minimálbér.

– Egyelõre be se nagyon kerülnek a közmunkába, de ha talán mégis, akkor sincs hová közvetíteni. Ha lenne, akkor miért kellene ez a csûrés és csavarás? Ha a munkaerõ-piacnak nincs szívó hatása, ha nincsen konjunktúra, akkor nem lehet kiközvetíteni senkit sem. Persze, ne általánosítsunk, a közmunkának, igaz, ritkán, lehetnek kedvezõ hatásai is.
HIRDETÉS

– Például?

– Lehet értelmes munkát is végezni, s ha értelmes a munka, akkor az segíthet visszakerülni az amúgy konjunkturális munkaerõ-piacra. Ha van dinamizmus a munkaerõ-piacon, akkor van kipörgése a közmunkának is. De ahol besült a piac és nincs munka, ott nincs hová visszakerülni. A közmunka viszont ma Magyarországon már nem a mégiscsak élõ piacokkal jellemezhetõ nagyvárosokra jellemzõ, hanem a másféle foglalkoztatási lehetõségeket nélkülözõ falvakra, ezért nyilvánvaló, hogy nem is hozhat eredményeket sem a munkaerõ dinamizálásában, sem a mobilizálásában. Én az elmúlt húsz évben még nem láttam olyan mérési adatot, ami a közmunka értékét és hasznát kifejezte volna. A közmunkának nincs is hozzáadott-értéke, nem növeli a GDP-t. Vagyis a legjobb esetben is nulla a hatásfoka, de szerintem ennél rosszabb a helyzet, mert annyi járulékos költség rakódik rá. Mondok egy példát, amivel utalok arra is, hogy Orbán Viktor szerint nem huszonegyedik századi módszerrel kell közmunkát végezni. Egyszer Friedmann-t elhívták Afrikába, ahol mutattak neki egy munkahelyteremtõ programot. Töltést építettek. Amin többszáz ember sokáig dolgozott, azt egy gép két nap alatt megcsinálta volna. Ezen nagyon elcsodálkozott. Kérdésére azt mondták, hogy persze, a gép gyorsabb, jobb is a töltés minõsége, de így több embernek tudnak munkát adni. De ha ez a cél, kérdezte, akkor miért lapáttal dolgoznak, miért nem kiskanállal? Hát errõl van szó: azt gondolni, hogy az értéktermelõ munkát kiválthatja a közmunka, ami nem termel semmilyen értéket, gazdaságpolitikai és foglalkoztatáspolitikai csalás. Lehet nálunk is vasutat építeni, kézzel, krampácsolva, döngölve – akár kiskanállal is. Csak azon jó, ha óránként 30 kilométeres sebességgel haladnak majd a vonatok, nem 300-zal.

– A miniszterelnök azt mondja, hogy a közmunka teremti meg a lehetõséget a középosztályhoz való csatlakozásra.

– Ugyan már, havi 48 ezer bruttó keresettel? Ez nevetséges. Társadalmi szemléletében ez az egész Fidesz-világ igencsak bizarr. Az már önmagában is szokatlan gondolat, hogy a középosztályt állami újraelosztási eszközökkel meg lehet teremteni és egyszerre „megvenni”. Az államtól, elosztástól függõ „középosztály” – az a vazallusi réteg, nem az autonóm, biztos egzisztenciájú modern középosztály.

– Ezt a korábbi szocialista kormányok is így csinálták, õk is úgy osztogattak „középre”, hogy a köz javaihoz éppen a legelesettebbek nem férnek hozzá.

– Igen, de a szocialistáknak nem afféle középosztály-eszményük volt, õk egyszerûen csak az osztogatásban bírtak gondolkodni. Amikor már nem volt pénz, és nem volt mit osztogatni, akkor a politikai muníciójuk kiürült, és azt még mindig nem tudták föltölteni. A Fidesz korábban is középosztályt akart csinálni, de a gazdaságban ehhez szükséges konjunktúrát legfeljebb a vágyak gerjesztésében, szavakban sikerült megtennie. A gazdasági-konjunkturális fejlõdés helyett állandóan újraelosztási eszközökkel operál. A szegényektõl elveszi a pénzt és odaadja a középosztálynak, mert attól majd lesz középosztály. De nem lesz. Egyébként ez volt Kádár-rendszer ideája is. Ezt hívták gulyáskommunizmusnak. Újraelosztási módszerekkel középosztályt csinálni: matematikai lehetetlenség. Ha a középosztály a társadalom mérvadó többsége, akkor épp a mérvadó többség nem profitálhat az újraelosztásból, hiszen a mérvadó többségnek kell szponzorálnia az államot, és nem fordítva. Ráadásul pillanatnyilag az történik, hogy a Fidesz a korábbi gazdasági növekedésre vonatkozó ideáit is feladta, és elismerte, hogy nem lesz konjunktúra, a jövedelmeket nem fogyasztásra, és ezen keresztül növekedésre, hanem az adósság csökkentésére szánják. De az alaptalan ígérgetésekre még mindig vevõk az emberek.


"Soha nem voltak még ennyire rossz érzéseim."
Népszabadság - Kurucz Árpád – Azért elveszítettek egymillió szavazót, Orbán Viktor pedig népszerûsége eddigi mélypontján van.

– De nincs alternatíva. Persze, nincs kétség, a Fidesz megbukott, az ígérgetéseiket naponta váltogatják, az emberek kiábrándultak belõlük. Ettõl még igaz, hogy valódi problémákkal kezdtek el foglalkozni, olyanokkal, amelyek az elmúlt húsz évben gyûltek föl. Csak kár, hogy hozzájuk is nyúltak, mert csak rontottak a helyzeten. De ezekkel a problémákkal, a foglalkoztatással, a növekedéssel, az államháztartási egyensúllyal, valamit kezdeni kell. Viszont nem látok olyan politikai erõt, amely ne a még elemibb rombolást ígérné, amely pozitív tartalommal mondana ezekre valamit. Az, hogy lehülyézik a Fideszt, nem elég.

– Akik részben korrigálnak: a magasabb jövedelmûektõl „ideiglenesen” visszavennének valamekkorát abból az összegbõl, amelybe az alacsony keresetûeknek került az úgynevezett adócsökkentés.

– Ó, az európai protestáns hagyományokban benne van, hogy akinek jobban megy, az a köz ügyeiben is jobban részt vesz. De nem lineárisan, hanem progresszíven kell nagyobb arányban hozzájárulnia. Az „arányosság”, az az európai kultúrhagyományban nem a miniszterelnök által egyedüliként ismert „egyenes arányosság”, hanem a progresszív közteherviselési elv. Megpróbálják az adónövelést adócsökkentésnek beállítani, de ha az adójóváírásokkal eredetileg 0 százalékos adóteher 16 százalékra változik, akkor az attól még növelés. Nem racionálisan viszonyulnak a dolgokhoz, hanem kenetteljesen. A végén maguk is elhiszik – ami azért baj, mert innen fogva esélyük sincsen arra, hogy ésszerûen, racionálisan reagáljanak a tényekre.

– Szociális munkások azt állítják, hogy az elmúlt két évben folytatódott az alsó-középosztály leszakadása.

– Ezt nem lehet tudni. Jövedelmi mérésekbõl meg lehetne állapítani, de az elvonások változásainak hatásait jövõre kellene mérni. Nem hinném, hogy ilyen vizsgálatot az állam fog finanszírozni, a probléma eltussolására kiváló eszköz, ha nem ad rá pénzt, ha nem lesz ilyen adat. A szociális munka egyébként nem tud önmagában megélhetési problémákat megoldani, legfeljebb enyhíteni tud bizonyos feszültségeket. Bizonyos indulatokat például pacifikálni képes. És komolyak az indulatok. Ha nincs munka és a politika nem a keresleti oldal ösztönzését célozza, hanem az embereket ösztökélni igyekszik a nem létezõ munkahelyeken való munkára, akkor ezek a társadalmi helyzetek és indulatok krízissé sûrûsödhetnek. Embereket fenyegetni, hogy dolgozzanak már, miközben nincs munka, ostoba és szûklátókörû politika. Húsz éves tévedése a magyar foglalkoztatáspolitikának, hogy a keresleti ösztönzésre nem figyelt.

– A startkártya nem ezt a célt szolgálta?

– De igen, csak nem lett belõle átfogó politika. Nem volt sikeres, mert olyan emberek foglalkoztatását is olcsóbbá tette, akiket amúgy is foglalkoztattak volna. Az vele a probléma, hogy alapvetõen nem többletkeresletet generált, hanem a létezõ munkakeresletekhez tette preferálttá bizonyos, nem is feltétlen a legreménytelenebb munkavállalási helyzetben lévõ csoportok hozzáférését. Az átfogóan alacsony magyar foglalkoztatási mutatókban a döntõ tényezõ a képzetlenek szükségszerûen alacsony bérû foglalkoztatásának kirívóan alacsony szintje, aminek az egyik eleme a fiskális politika meg az adminisztráció, ami borzasztó drágává teszi az alacsony béren történõ foglalkoztatást, a részmunkaidõs foglalkoztatást. A másik probléma, hogy Magyarországon iszonyúan alulfejlett az a szektor, amelyik a fejlett világban az alacsony végzettségûeket is képes foglalkoztatni – ez az egész szolgáltatási szektor. Szobaasszonynak és pizzafutárnak nem kell diploma. Budapesten ez egy élõ szektor, meg talán Pécsen, de egyébként este nyolckor elalszik az ország. Nem pusztán gazdasági kérdésrõl beszélek, hanem arról, hogy általában a modern világban a jólétet a szolgáltatások fogyasztása teremti meg. Jólétünk része, hogy ha elfelejtettünk bevásárolni, akkor elmegyünk vacsorázni, mert megengedhetjük magunknak. De ma az ország nagy részével meg sem történhet, hogy elfelejt bevásárolni, mert fel sem merül, hogy hozathat egy pizzát is, netán, hogy este elmenjen beszélgetni a barátaival, és közben megigyon egy sört.

– Azért ez alapvetõen jövedelmi kérdés.

– Persze, de mégis: a magyar lakosság el van adósodva, a jövedelmének egy részébõl eleve nem fogyaszt, és a jövedelemcsökkenésre is úgy reagál, hogy termékeket még vesz, de a szolgáltatási szektorban nem fogyaszt.

– Ez a tendencia nem hozhat elõ olyan változást, amelyben a szolgáltatásokat az emberek cserélni kezdik egymás között?

– Ez a szociális szakma tévedése és ábrándja. Nem szabad elfeledkezni, hogy modern kapitalizmusban élünk, ahol a piacokat és a kapitalizmust megkerülõ jelenségeknek lehet, kell is legyen kompenzáló szerepe, de csak annyi. Olyan nincs, hogy a piacgazdaság bizonyos szektorai nem épülnek ki, s helyettük egy a kapitalizmus szellemétõl idegen dolog veszi át a helyüket. A Kádár-rendszerben nagyon sokan azt várták a második gazdaságtól, hogy az emberek valamennyire megtanulnak piaci körülmények közt önellátónak lenni, de kiderült, hogy ez így nem megy, bedõltek a téeszek és nem volt már háztáji sem. Ma hasonló a helyzet, az emberek sok mindent megcsinálnak otthon, a szolgáltatási világ képességei megvannak az emberekben, a „poszt-indusztriális” gazdaság növekedése a szolgáltatási szektorban ezt a tudást aknázhatná ki.

– Könnyített vállalkozásindításra gondol?

– Akár arra is. Ez az egész kisvállalkozás-téma messze túl van lihegve. Ebben az országban a kisvállalkozás alapvetõen munkát értékesít. Ez a magyar kapitalizmus egyik sajátossága, a tõke nélküli tõkés vállalkozó. A kisvállalkozásokban nincs tõke, és nagyon alacsony a produktivitása. Nem a konjunkturális szívások, hanem a kényszerek hozzák létre ezt a világot. Az elmaradt kistérségekben nagyobb arányban dolgoznak az emberek kisvállalkozóként, mint a fejlettebb régiókban. Nem vállalkozunk, hanem munkát adunk el. Nem arról szól ez a folyamat, hogy az erõforrásainkat trükkösen és ügyesen kombináljuk és befektetünk. Ilyen típusú lehetõségek nem érintették meg a magyar társadalom alsó szegmensét. A magyar társadalom nem éli meg azt az élményt, hogy megpróbálnak valamit csinálni, ami a tehetségüknek, ambícióiknak, lehetõségeiknek megfelel, hanem várunk valamire, vagy úgy gondoljuk, hogy majd megmondják nekünk, mit kell csinálni. Ez dermeszti és kasztosítja a társadalmat. Ma Magyarországon minden tekintetben lefagyott a mobilitás. A munkaerõ-piacon lévõk sem váltanak munkahelyet. De ha nincs társadalmi dinamizmus, akkor a gazdaság is lefagy. Normálisan fejlõdõ, pláne egy válságra reagáló gazdaságban viszonylag természetes, hogy vannak vállalatok és cégek, amelyeknek rosszabbul megy, de mégis, normális világban õk is, mások is a jövõben növekedésre képes váltásokat alapoznak meg, próbálkoznak.

– Azért akadnak a mobilitásra utaló jelek. Itt vannak mindjárt az orvosok, a nõvérek, a fiatalok, lassan mind-mind elmennek.

– Ennél még rosszabb a helyzet. Magyarországon, különösen az alacsony iskolai végzettségûek körében, a fiatalok nem munkával kezdik az életüket. A munkaerõ-piacra kilépõknél átlagosan egy évnél is tovább tart az iskola elhagyása és a munkahelyre való belépés közti idõ. A fiatalok nem külföldre mennek, hanem az életüket, a boldogulásukat valahol egészen máshol keresik, amelyben a munka véletlenszerûen van jelen. Erre a jelenségre nem figyel senki. Az egyetemistáknál a diploma megszerzése és a munkába állás közti idõ átlagosan három hónap, még egy nyári szünet. Az érettségi alatt az iskolaelhagyóknál ez egy év, vagy még több. Ez azt jelenti, hogy az iskolát elhagyó gyerekek olyan defektussal és szocializációs hiátusokkal indulnak neki az életnek, amelyben a munka nem alapvetõ élmény. Én ezt elborzadva figyelem. Egyszer egy fiatal azt mondta nekem, hogy a „munka a muszájság”. Ami annak belátása és kimondása, hogy a munka nem a szabadság világa. A korlátozott választási lehetõséggel bíró emberek szabadságainak további beszorulásából sok minden következik: vannak, akik depressziósak lesznek,. Vannak, akik nem törõdnek semmilyen szabállyal, mert boldogulni kell. Vannak ennek szelídebb verziói, mindannyian ismerünk olyanokat, akik lottónyereményben reménykednek, vagy olykor, már a devianciák világába átlépve, a kevés kis pénzüket játékgépekbe ölik. De van, amikor az emberek agresszióval próbálnak kitörni ebbõl. És egyre többen élik így az életüket. E magatartásformák magukkal hozzák a megbélyegzést, az elõítéletességet, a cigányozást. A szociálpolitika a fejlett világban arról szól, hogy öreg, próbálkozzál, nem kell félned, nem fogsz nagyot esni. Magyarországon meg arról szól, hogy tömegek dermednek be saját tehetetlenségükbe.

– Hol a kiút?

– Nem nagyon látok. Ebben az õrült, kapkodó, az irracionalitásokra berendezkedõ, a racionalitást a végletekig tagadó politikai világban elõbb-utóbb jönnie kell valami kijózanító, nagy pofonnak. Rohanunk afelé, de nem látom, honnan jön a nagy maflás. Lehet, hogy a kockázati felárakban, a bankok kivonulásában, nem tudom. De valahonnan megkapjuk. Soha nem voltak még ennyire rossz érzéseim.
Link