Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

662 milliárd dollárt költenének háborúsdira

Az amerikai képviselõház szerdán megszavazta az Egyesült Államok 2012-es évi, 662 milliárd dolláros katonai költségvetését.

A Pentagon büdzséjérõl rendelkezõ törvénytervezet magában foglalja azt a vitatott rendelkezést is, amely kiterjeszti a hadsereg illetékességét az al-Kaida terrorszervezettel való együttmûködéssel gyanúsított személyek fogva tartásával kapcsolatban. A katonák illetékességi köre korábban csak a külföldön elfogott, külföldi állampolgárságú terroristákra terjedt ki, a most elfogadott jogszabály-tervezet értelmében azonban kiterjed az Amerikában letartóztatott amerikai állampolgárokra is.

A kitétellel kapcsolatban Barack Obama elnök, aki azt szorgalmazza, hogy a terroristákkal kapcsolatban a szövetségi polgári hatóságok járjanak el, korábban vétót helyzetet kilátásba, ám röviddel a képviselõházi szavazás eltekintett ettõl. A Fehér Ház csütörtöki közleménye méltatta, hogy a törvénytervezeten egy sor módosítást hajtottak végre, de aggodalmát fejezte ki a jogállamiság elveinek betartásával kapcsolatban, és jelezte, hogy az eljárás módosítását fogja kezdeményezni.

A várakozások szerint a katonai költségvetést a szenátus is megszavazza a héten. A Pentagon büdzséjérõl rendelkezõ törvénytervezet, amelyet 283:136 arányban fogadtak el, új szankciókat tartalmaz az iráni központi bank ellen, és „megelõzõ intézkedésként” befagyasztja a Pakisztánnak folyósítandó támogatások több, összesen több száz millió dolláros tételét is.
Link

Hozzaszolasok

2418 #11 2418
- 2011. December 16. 10:59:14
Rálõttek a Los angelesi kínai konzulátus õrszemeire. Egy 50 körüli férfi volt, egyenruhás.
Már útban van Kina is .
http://europe.chinadaily.com.cn/world...274765.htm
2418 #12 2418
- 2011. December 16. 11:21:34
US-NATO- Szír-ellenzék háborús készülõdése Törökországban Szíria ellen:
http://www.opednews.com/populum/linkf...kid=142852
2418 #13 2418
- 2011. December 18. 10:50:55
Irakgból már kivonultak. Vajon hány milliárdot költ majd a nép az újjáépítésre?


media.caglecartoons.com/media/cartoons/34/2011/12/16/103084_600.jpg

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
635,243 egyedi latogato