Úgy tudni, a fejlett országok többségében már létezõ magáncsõd intézményének bevezetését várja el a kormánytól a Nemzetközi Valutaalap a vele kötendõ megállapodás egyik feltételeként. A magáncsõd - ha jól valósítják meg - akár a bankok és a hitelesek számára egyaránt elfogadhatóbb megoldást jelenthetne a bedõlt követelések kezelésének jelenleg megszokott módjánál. De mit is jelent a magáncsõd intézménye?

A PSZÁF adatai szerint szeptember végén 143 ezer lakossági jelzáloghitel-szerzõdés volt 90 napon túli késedelemben, a Központi Hitelinformációs Rendszerben (régi nevén BAR-lista) pedig 832 ezer magánszemélyt tartottak nyilván 90 napon túli, a minimálbér összegét meghaladó hitelintézeti tartozással. Ennél még többen lehetnek azok, akiknek pontos számát nem ismerjük, de a hiteltartozás mellett vagy helyett más, szintén jelentõs összegû tartozással is rendelkeznek. Számukra ennek rendezése általában megoldhatatlan nehézséget jelent, ami akár a követeléskezelõvel, illetve a végrehajtóval folytatott "sírig tartó" kapcsolatot feltételezi. Gyakori ugyanis, hogy egy mostanában bedõlõ hitelt az ügyfél élete végéig követelnek az adóstól. A magáncsõd intézménye e tartozások rendezésének a jelenleginél formalizáltabb, a résztvevõk többsége számára elfogadhatóbb változatát jelenthetné.

Az IMF szeretné: mi a magáncsõd?

Az adósok "bedöntése", a lakóingatlanaikra kezdeményezett végrehajtások elindítása az adós szempontjából általában kiszámíthatatlan, koordinálatlan, többek között azért is, mert az adósok jó része nagy valószínûséggel egyszerre több hitelezõnek is tartozik, a követelés végrehajtása pedig nem ritkán kényszerítõ erõn alapul. A magáncsõd viszont lehetõvé teszi, hogy ha az adós és a hitelezõ nem jut megegyezésre, az adós korlátozott ideig (pl. 5-7 évig) egy vagyonkezelõvel együttmûködve elõre kiszámítható módon elõször egyes vagyontárgyainak eladásából, majd jövedelmébõl rendezhesse tartozását, ezt követõen pedig a megmaradt tartozást a hitelezõ - a tartozásteljesítés sikerétõl és a magáncsõd intézményének konkrét formájától függõen - elengedje. Utóbbi prudens céltartalékolás mellett nem feltétlenül jelentene a bankok számára pótlólagos veszteséget.

A magáncsõd idõszaka alatt a vagyonkezelõ az adós bevételeinek egy jelentõs részét a tartozás törlesztésére fordítja és figyelemmel kíséri, hogy e törlesztés feltételei folyamatosan adottak-e, az adós nem adósodik-e el újból ismét, nem költekezik-e ki irracionális módon. Végül az adós tiszta lappal indulhat, szemben a jelenlegi rendszerrel, amikor akár élete végéig is "kapcsolatot tart" vele a követeléskezelõ, keményebb (bíróságnak átadott) szakaszban a végrehajtó.

Az IMF szeretné: mi a magáncsõd?

Magyarországon többször felmerült a magáncsõd bevezetésének gondolata, és egészen közel jártak már a jogszabályalkotók az errõl szóló döntéshez. Ezek az ötletek csak felerõsödtek a válság hatására, 2009 márciusára például az akkori kormány asztalára került ennek konkrét tervezete, mely végül nem lépett hatályba. A Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban már régóta mûködõ intézmény a "fenyegetett helyzetbe kerülõ középosztálybeli, illetve alsó középosztálybeli családoknak" segíthetett volna. A tervezet indoklása szerint a bevezetését a háztartások eladósodottsága és annak gyors növekedése indokolta. A cél az volt, hogy az adósságspirálba került családokat reintegrálják a társadalomba, valamint hogy a lakossági eladósodást csökkentsék, és segítsék a felelõs hitelezõi magatartás kialakulását.

Az indoklásból is kiderült, hogy a magáncsõd intézménye a tartós mélyszegénységben élõknek és a teljesen vagyontalanok számára nem jelent kiutat, így esetükben a hitelezõnek sem jelent nagyobb esélyt arra, hogy követelése a jelenleginél magasabb arányban megtérülhessen (jelenleg 5-15% körüli összeget fizetnek a követeléskezelõk például egy banknak az eredeti követelés arányában a megvásárolt követelésért), ezen túlmenõen pedig a tartozással rendelkezõ családot vagy személyt sem hozza jobb helyzetbe.

A korábbi tervezet szerint a magáncsõdnek két altípusa lett volna, és az adós dönthette volna el, melyiket választja. Az elsõ a hitelezõkkel kötött megállapodáson alapul. Ebben az esetben az adóst az eljárás kezdetétõl moratórium védené a végrehajtástól. A másik megoldáshoz nem kell a hitelezõk beleegyezése - ez az adós önkorlátozásán alapul. Ebben az esetben az adós az eljárás ötéves idõtartama alatt a vagyongondnokra ruházza át a vagyona feletti rendelkezési jogot. A vagyongondnok pedig ebbõl elõször kifizeti a tartozások bizonyos százalékát, majd az adós befolyó jövedelmeibõl folyamatosan törleszt öt évig. Ez idõszak végén felmerülõ esetleges adósságelengedésrõl (melynek feltétele az adós korábbi önkorlátozása) bíróság döntött volna.

Az IMF szeretné: mi a magáncsõd?

A magáncsõd intézményének bevezetése az Orbán-kormány idején is felmerült, hisz a fizetési gondokkal kapcsolatos problémák 2010 tavasza óta csak növekedtek azon túl, hogy a végrehajtás közvetlen következményeitõl árverezési és kilakoltatási moratórium is védte az adósokat. 2011 júliusában például Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, érdemes lenne a magáncsõd intézményét bevezetni, és ha a csõd-, felszámolási eljárás átalakításával össze tudják hangolni, akkor ez a fogyasztóvédelmi nemzeti stratégia része is lehet, továbbá az intézmény bevezetése pénzügyi oldalról is jogos felvetés. A magáncsõd intézménye a Nemzeti Eszközkezelõ Társaság (NET) felállítását követõen most már azok számára lehet igazán releváns kérdés, akik a NET segítségét nem tudják igénybe venni, azonban van esély arra, hogy a fizetõképesség egy már most vagy egy idõ után helyreálljon.

A magáncsõd intézményének kérdése a Magyar Nemzeti Bank novemberi pénzügyi stabilitási jelentésében is megjelenik. Az MNB szakértõi ebben egy olyan típusú magáncsõdre tettek javaslatot, mely az európai - a hitelezõk, így köztük az államháztartás jogait maximálisan tiszteletben tartó - és az amerikai típusú a lakás, illetve lakáshitel megtartását priorizáló - eljárás ötvözete lenne. Az MNB javaslata tehát elõtérbe helyezi az otthon megtartását, ugyanakkor annak is figyelmet szentel, hogy a magáncsõd mûködtetésének költségei alacsonyak maradjanak, így a folyamatok koordinálását például kormányzati nonprofit szervezetek végeznék.

Az IMF szeretné: mi a magáncsõd?

A magáncsõd intézményérõl nemrég a követeléskezelõi szektor egyik képviselõje, a Díjbeszedõ Faktorház vezérigazgatója mondott a Portfolio.hu-nak adott interjújában véleményt. Aggályai szerint a válság mélypontján ennek az intézménynek a bevezetésére nagyon kevés a felkészülési idõ, így a bevezetés - egyszerre gazdasági és szociális kérdés lévén - könnyen okozhat nem kívánatos anomáliakat. Másrészt szerinte a cégekkel ellentétben a magánszemélyeknek folyamatos cash-flow-termelõ képességük van, még akkor is, ha abban adódnak bizonyos szünetek. Egy társaságot felszámolás alá lehet vinni, de egy magánszemélynek az összes tartozását befagyasztani vagy egy részét elengedni szerinte nem szerencsés üzenet a társadalom többsége számára.

Az utóbbi mondat rávilágít egy fontos problémára: a magyar hitelpiac döntéshozóinak egyik dilemmája volt az elmúlt idõszakban, érdemes-e úgy segítséget nyújtani a hitelesek számára, hogy ennek lebegtetésével az erkölcsi kockázatot fokozzák, vagyis nem fizetésre sarkallják az ügyfeleket. A magáncsõd bevezetésének tervezése során ugyanez a kérdés merülhet fel, a bevezetést követõen pedig a pontos szabályok meghatározásától függ majd, használ vagy inkább árt egy ilyen mechanizmus a magyar hitelpiacnak, a bankoknak és az adósoknak. Az IMF esetleges részvétele mindenesetre talán segíthet egy minden érdekelt számára elfogadható változat kidolgozásában.
Link