Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Földönkívülinek tûnõ jeleket észlelt a SETI

Te, fordítsátok már a Föld felé is, hátha rádöbbentek, hogy értelmes életnek itt nyoma sincs!
Az ûr hatalmas, emiatt nagyon kicsi az esély arra, hogy véletlenül fogunk belebotlani a földönkívüliek rádióadásába. A csillagászok ezért most a Kepler ûrtávcsõ adatainak segítségével olyan csillagok felõl érkezõ rádiójelekre koncentrálnak, amelyek körül valószínûleg keringenek a földihez hasonló életre alkalmas bolygók. Néhány napig úgy tûnt, be is fogták az elsõ ilyen jeleket.

A Berkeley Egyetem SETI (Search for Extra Terrestrial Intelligence) projektjének kutatói január hatodikán jelentették be, hogy a Kepler ûrtávcsõ adatainak elemzése után a Green Bank teleszkóp befogta az elsõ földönkívüli eredetûnek tûnõ rádiójeleket. „Ezek a jelek nagyon hasonlítanak azokra, amelyeket az ûrbeli idegen technológiáktól is várunk. Nagyon keskeny a frekvenciájuk, sokkal keskenyebb, mint bármilyen ismert asztrofizikai jelenségé. Emellett a Doppler-effektus miatt változik is a jel, ahogyan távolodnak a térben és az idõben. Ez akkor lehet, ha a rádióhullám forrása és a jelvevõ rádióteleszkóp egymáshoz képest mozgásban vannak” – áll a Berkeley SETI projektjének weboldalán.
E.T. a Földre telefonált?

A kezdeti lelkesedés után kiderült, hogy bár a jelek frekvenciája nem változna, ha a Földrõl sugároznák õket, valójában azok embertõl származó rádiójelek interferenciái. Hogy miért hasonlítanak mégis az idegenektõl várt adásra? Egy rádiójelrõl úgy lehet kideríteni, hogy földönkívüli-e, hogy egyszerûen el kell fordítani teleszkópot. Ha a jel valóban egy távoli idegen világból érkezik, a teleszkópot elfordítva meg kell szûnnie a vételnek. Viszont amikor egy Föld körül keringõ mûhold a forrás, a teleszkóp bármilyen irányba fordítva észleli azt.

A rádiójeleket kutató csillagászok gyakran észlelnek ilyesmit, ezért a mostani esetben is biztosak akartak lenni a rádiójelek eredetérõl. Elfordították a teleszkópot, a jeleket azonban továbbra is észlelték. A Doppler-effektust pedig azzal magyarázták, hogy a mûhold keringése miatt változott a jel frekvenciája.
Exobolygók a fõszerepben

2012-ben valószínûleg még több földszerû bolygót fog felfedezni az emberiség, a SETI projekt kutatói ezért olyan naprendszerek felé irányítják a rádióteleszkópjaikat, amelyekben biztosan keringenek exobolygók a csillagok körül. Azok az exobolygók lesznek a fõszerepben, amelyek hasonlítanak a Földre, így esetleg hasonló formában alakulhatott ki rajtuk az élet. Ha az ottani életformák technológiailag hasonló fázisban tartanak, mint mi, valószínû, hogy be tudjuk fogni a rádiójeleiket.

Bár annak a valószínûsége, hogy találkozunk E.T-vel, a klingonokkal, vagy a vogonokkal, még így is eléggé kicsi, a Kepler felfedezéseivel legalább már van erre esélyünk. A most felfedezett mesterséges jelek pedig hiába származnak mégis saját magunktól, a befogásuk azzal kecsegtet, hogy a kutatók idegen életformák jeleit is sikerülhet befogni.
Link

Hozzaszolasok

1207 #11 1207
- 2012. January 10. 14:09:23
quidesz!
Ez a hun vérfarkas egyáltalán nem hiteles ember számomra.
Amit és ahogy ír azzal nincs semmi baj, de csak sima szájkarate amit Gyula mûvel! Nem a levegõbe beszélek illetve írok, a személyes tapasztalat mutatta világított rá erre a tényre!
Az ufókkal kapcsolatban egy vicc jut az eszembe az eddigi hsz-kal kapcsolatban.
A parasztbácsi áll az állatkertben a zsiráf vasketrecénél, nézi mereven az állatot. Majd leveszi a kalapját földhöz vágja és azt mondja, márpedig ilyen állat nincs!
2471 #12 2471
- 2012. January 10. 14:19:26
quidesz érdekes!
2 #13 Olvaso
- 2012. January 10. 14:24:55
quidesz, agyrém. had ne kelljen leírnom miért és kiért. Ezt elõttem pedzegették.
Hegel, tedd félre, ne legyen addig sem útban.
Kincse, útba ejtelek.
1471 #14 1471
- 2012. January 10. 14:34:46
2449 #15 2449
- 2012. January 10. 14:39:24
Imre, akkor jó, köszi! Zászlós, akinek másfél ökolábnyom a mérete a Földön,annak min. 2 hold jár!pihi
3536 #16 3536
- 2012. January 10. 15:55:30
Minden tiszteletem az önöké csak mint érdekességet említettem.Magát a szerzõt nem ismerem de most már tudom és messzire kerülöm.
2825 #17 2825
- 2012. January 10. 17:14:50
http://spiritufo.ditro.hu/

Egy példa, hogy amikor egy ember egyedül küzd az Igazságért.
És nincs õmögötte pénz, hírverés, titkosszolgálati támogatás ( ahogy ez a "hivatalos" ufo-kutatásnál megjelenik ), hanem éppen ellenkezõleg : egyedül kell felvennie a harcot szinte az egész tudatlan és érzéketlen emberiség ellen!

Lásd Izsáky László, AZ UFO-KUTATÁS EGYIK LEGNAGYOBB MÁRTÍRJÁNAK cikkét több, mint 20 évvel korábbról :



Az aranykoporsó titka




Tudósok és ufológusok keresik és kutatják földön kívüli szomszédainkkal a kapcsolat megteremtésének módját, miközben a légben repülõcsészealjak röpködnek és az aggályok izgalmas zûrzavarában észre sem veszik, hogy a kapcsolatfelvétel már korábban megtörtént.

" A Terrán élünk és dolgozunk...", küldte el 1972 márciusában távoli rokonainak üzenetét az ember. Az üzenetet voltaképp szuggesztív képek sorozata, amelyet a Pioneer-10 ûrszonda alumíniumlapjára vésték. A képek az emberi civilizációról hivatottak beszámolni. A válasz az üzenetre nem váratott sokat.

1973. október 11-én spanyol földre, San José de Valderas közelében szállt le az a korongalakú ûrhajó, amely választ hozott az üzenetre. Amikor az ûrhajó talajt ért, az ûrhajósok kidobták a küldeményt, majd mint, akik jól végezték dolgukat, továbbálltak. A küldemény nikkelbõl készült kapszula volt, benne egy aranylemezre vésett üzenettel.

Akkoriban az ügy nagy port vert fel úgy a közvéleményben, mint az asztronómia, de fõként az ufológusok körében. Belföldi és külföldi lapok napokon át csak ezzel az üggyel foglalkoztak. Tudóskörökben az üzenet megfejtésén dolgoztak, de eredménytelenül. Így aztán hónapokon át pályázati hirdetések jelentek meg külföldi szaklapokban, amelyre bárki benevezhetett, aki csak megfejti az üzenet értelmét.


Mint amatõr, 1958 óta foglalkozom komolyan ufológiával, földönkivüli élet kutatással, vagyis paleoasztronautikával. Így aztán nagyon érdekelt az üzenet értelme, elhatároztam, hogy megfejtem, lefordítom a földi társadalom nyelvére. 1974 áprilisára meg is fejtettem. Szerintem ez volt a világ legnehezebb logikai rejtvénye.

Az üzenet voltaképpen utasítás. Utasít bennünket a közvetlen kapcsolat megteremtésének módjáról. A kapcsolatnak nem a rádiózás a módja, hanem egészen más. Van ugyan egy hívójel, amit közölnek az üzenetben és csak erre a hívójelre reagálnak, a hívásra felveszik velünk a békés szándékú közvetlen kapcsolatot. Voltaképpen a titkos hívójel alkalmazása õskeletû. Azonkívül van több utasítás az üzenetben. Többek között : négy ezer évvel ezelõtt földön kívüli paleoasztronauták egy idõkapszulát helyeztek el a Földünkön. Tudatják, hogy ez hol van. Meg is találtam! Utasítanak, hogy ezt a kapszulát bontsuk fel. Utasítanak, hogy ezt a kapszulát bontsuk fel. Továbbá, amennyiben az utasításokat követjük, megoldódna politikai, gazdasági és egyéb gondjaink, megszûnnének a természeti katasztrófák, olcsó és újfajta energiához jutnánk, mely nem szennyezné a természetet, eltûnne a téli évszak a Föld színérõl. Persze mindezt az idõkapszula létezése bizonyítja. Benne megvannak az alkalmazási, használati leírások, eszközök, dokumentumok.


1974 május végén és június elején több helyen UFO-kat észleltek Nagybánya, Máramarossziget, Nagyvárad, Brassó, Kolozsvár valamint Bukarest felett és e városok környékén. Persze mindjárt az üzenet megfejtésérõl levélben értesítettem a külföldi szaklapok szerkesztõit, valamint a Román Tudományos Akadémiát. Csakhogy a levelek nem érkeztek meg a címzettekhez. Cenzúrázták. A Román Tudományos Akadémia meg azt írta a levélben nekem, hogy gyógykezeltessem magam, mert súlyos elmebeteg vagyok. Ugyanis azt javasoltam, hogyha már itt vannak az UFO-k , csalogassuk le õket, alkalmazzuk a hívójelt, ezért bélyegeztek bolondnak. Így aztán elhatároztam, hogy magam hívom az UFO-kat. Itt az alkalom, az üzenet és az UFO-látogatás összejött, kapóra jött.

48 éves vagyok ( megj: ezt a cikket Izsáky László 1989-90 ben írta ), Máramarosszigeten születtem és ott is laktam azokban az az idõkben. Ott volt egy Tamás Gábor nevû barátom, akinek elmondtam az ötletem. Õ és még hat ismerõsöm benne volt a buliban. Több napon át a Gutin-hegység felett észleltek UFO-kat. Így hát nyolcan fényképezõgéppel odamentünk, hogy lehívjuk az UFO-kat. Ott volt egy fakitermelõ telep, 1974. június 3-án kora reggel mi is ott voltunk. Szemtanúk elmondták, hogy az elõzõ napokon többször láttak UFO-kat a telep felett. A telepvezetõnek elmondtam az ötletet. Benne volt és segítséget is adott. Megalkottuk a hívójelet és négy napon kémleltük az eget.

Június 7-én 11 óra körül megjelent egy UFO, majd körözött a hívójel felett, aztán leszállt. A helyszínen volt a telep minden dolgozója, kb. hatvanan lehettünk. Úgy tizenöt méterre izgatottan körbeálltuk az UFO-t, a négy méter átmérõjû korongalakú ûrhajót. Kinyíltak az ûrhajó ablakai. Néhány perces csöndes várakozás. Elõre megállapodtunk, hogy nem keltünk zûrzavart és hangoskodást. És egyszer csak fölnyílt az ûrhajó ajtaja.

Bentrõl emberi hang hallatszott és kékes fény szivárgott, majd az ajtóban megjelent az ûrhajó egyik utasa. Tekintete végigpásztázott a tömegen. Intettünk, hogy jöjjön ki. Erre õ hátratekintett, valakihez szólt, aztán kilépett. Néhány lépést tett elõre, majd megállt és úgy tett a kezeivel, mintha repülne. Hangosan szólt hozzánk valamit. Hangja kellemes volt, beszéde a görög nyelvhez hasonlított. A tömegbõl Tamás Gábor kilépett, néhány lépést tett feléje és románul, magyarul üdvözölte õt. Aztán a tömegbõl egy másik oroszul és ukránul. Ugyanekkor az ûrhajóból elõjött egy másik ûrvendég. Egy jókora nikkeldoboz volt a kézében. Lassanként egy-egy lépéssel szûkült a kör az ûrhajó körül. Hat méterre lehettünk tõlük.

Világi emberek voltak, mint mi. 170 cm körüli magasak, fehér-rózsaszínû bõrük és rövid szõke hajuk volt. Öltözékük egybe varrott, szürkéskéken foszforeszkáló, szkafanderszerû ruha sok oldalzsebbel, háton az ismert fekete jel: ...Nem viseltek ûrsisakot. Ebbõl kitûnik, hogy másutt is van oxigénlégkör. A fejükön kerek, rózsaszínû sapkát viseltek, amilyent a pápák szoktak. Úgy tûnt, hogy az egyik nõ lehetett, mivel a másiktól valamivel alacsonyabb volt. Ennek a kezében volt a doboz, felsõ fogantyúval ellátva. A két ûrvendég úgy hasonlított egymásra, mintha ikrek lettek volna. Az alacsonyabb letette a földre a dobozt, aztán mind a ketten az ûrhajóhoz mentek. Az egyik beszállt a jármûbe és egy másik hengeralakú dobozt hozott elõ. Kiszórta a rétre a tartalmát. Rizskásaszerû anyag lehetett. Közben a másik a hívójelet vizsgálta. És ekkor egy váratlan dolog történt.

Két teherautóval és két terepjáróval egyenruhás Szekuritáte katonák jöttek fel a terepre. Körbefogták a helyszínt. "Fel a kezekkel...", kiáltották. Az egyik tiszt a földön lévõ doboz felé indult. Viszont Tamás Gábor ügyesebb volt és felkapta a dobozt. A tiszt rárontott, dulakodtak. Két katona a tiszt segítségére sietett teljes fegyverzetben. Erre fel a két ûrpilóta a ruhazsebbõl elõvett egy-egy cigarettatárca nagyságú készüléket, amibõl cérnavastagságú fénysugár lövellt a négytagú csoport felé. Mind a négyen ájultan a földre estek. Az egyik ûrhajós Tamás Gáborhoz ment, fölállította és kezével mutogatta, hogy a dobozzal menjen az erdõ felé. Így Tamás a csomaggal elmenekült az erdõbe. Egy másik tiszt elrendelte a tüzelést. Viszont a fegyverek nem mûködtek. Valamilyen erõ mûködött. Valamilyen erõ mûködött, az ûrhajóból tompa kongás hallatszott. Lehet, hogy bent volt egy harmadik személy. Pánik tört ki a katonák között. Nehéz lenne leírni az eseményt és mit éreztünk át.

Az ûrhajósok beszálltak az UFO-ba és eltávoztak. Nem láttuk többé. Távozásuk után a fegyverek már mûködtek. Véletlenül két katona egymást meglõtte, megsebesültek, mert a fegyverek váratlanul elsültek. A három sebesült is feleszmélt, föltápászkodtak. Arcukon, nyakukon égési sebek voltak. A sebesülteket gépkocsival Nagybányára vitték. Minket, civileket a katonák betereltek a telep irodaépületébe. Mindenkirõl felvették az adatokat, ütlegeltek és ordítoztak a tisztek, hogy partizánok vagyunk, illegális kapcsolatba léptünk külföldi légiósokkal, az UFO pedig ejtõernyõ volt. De azt már nem magyarázták meg, hogy az ejtõernyõ hogyan száll felfelé.

Könyvet lehet írni arról, hogy mi lett a következmény. Szigorú megtorlásokat, letartóztatásokat, elzárásokat, brutális ütlegeléseket kellett elviselnünk, nap mint nap, hónapokon és éveken keresztül. Csak a lényeget közlöm.

A Szekuritáte mindenáron, minden eszközzel követelte az említett dobozt. Tamás Gábor a dobozzal elmenekült egy közeli Aknasugatag nevû magyar faluba, egy magányos idõs rokonnál elrejtette a dobozt és másnap jelentkezett a máramarosszigeti lakásán. A doboz hollétét titokban tartottuk. Volt köztünk egy Molnár Zoltán nevû amatõr fényképész, aki több felvételt készített az interplanetáris kapcsolatról. Titokban Molnár lakására került a doboz. Errõl én, Tamás meg Molnár tudott. A kockaalakú 24x24 cm-es nikkeldoboz konzervdobozhoz volt hasonló. Konzervnyitóval a varrat mellett fölnyitottuk. A dobozban egymás mellett két sorban rekeszek voltak, a rekeszekben levelezõlap nagyságú aranylemezek 11x15 cm nagyságú és 1 mm vastagságú aranylemezek voltak. A 84 aranylemez összsúlya 9 kg. Egy lemez több, mint 10 dkg. Mindenképpen nagyon körültekintõen, titkosan kellett bánnunk a dokumentációval. A szekusok gyakran ránk csaptak és a lakásokban mindent szétdúltak. Borzalmas idõket éltünk át éveken át.

A teleprõl valaki értesítette a szekusokat arról a találkozóról. Mindenesetre Ceausescu is tudott a dologról. 1974 októberében látogatást tett néhány hazai megyében, így Máramaros-megyében is. Mindig helikopteren közlekedett. Amikor elhagyta Máramarosszigetet és Nagybánya felé vette az útját, útközben leszállt arra a helyre, ahol június 7-én az UFO leszállt. Elrendelte, hogy ezen a helyen létesítsenek faiskolát. Ugyanis a tetthelyen gyors fejlõdésnek indult a növényzet. 5-6 kilós gombák nõttek, a szeder és az eper diónagyságú volt. Bizonyára annak az anyagnak a hatására, amit az ûrvendégek elhintettek. Az anyag csakis sejtserkentõ, növesztõ anyag lehetett.

Viszont mi sem tétlenkedtünk. Fotósunk több példányban készített másolatot, nagyítást a dokumentumokról. Én pedig illusztráltam azokat szintén több példányban. Az illusztrációkat, fényképeket pedig szétszórt titkos helyekre rejtettem. Abban az esetben, ha egy példány szekus kezébe kerülne, mindig volt egy másik. Így aztán sikerült a dokumentációs anyag másolatát a mai napig megmentenem. Viszont fotósunk helyzete válságos volt. 1974 novemberében bukaresti szekusok elszánt akcióba kezdtek Máramarosszigeten. Minden meg akarták szerezni a dobozt. Ez sikerült is nekik egy különleges taktikával. Mindhármunkat erõszakkal bevittek a máramarosszigeti diliházba és mint elmebetegeket kezeltek és kábítottak. Persze ide is beépítették a szekusokat. Behoztak négy bukaresti szekust, akik megjátszották a bolondot. Viszont kezelést nem kaptak. Az volt a küldetésük, hogy figyeljék minden szavunkat. Hátulról jöttek afelõl érdeklõdve, hogy mi történt velünk tulajdonképpen. Azt mondták, az orvosoktól megtudták, hogy UFO-val találkoztunk. Pontosabban, amikor az orvosok viziteltek minket, bosszantottak, provokáltak : mit csinálnak az ûrvendégek? Hol parkíroznak a repülõcsészealjak? Fõleg az említett doboz felõl érdeklõdtek. Kábulatunkban mondtunk egyet mást és közben a betegnek álcázott szekusok figyeltek.

Ez így ment heteken át minden nap. Amikor látták, hogy ez a módszer nem vezet eredményre, sokkoltak minket elektromos árammal. Borzalmas volt elviselni. Meg aztán tényleg súlyos betegekkel verettek meg, mondván : nekik nincs törvény! Molnár Zoltán nem bírta tovább a kínzást és a vallatást, és elárulta a doboz, az eredeti dokumentumok, az aranylemezek és filmkópiák rejtekhelyét. A szekusok elvitték, sohasem láttam többé. Ugyanakkor elvitték a dokumentumokat és a kópiákat. Elhíresztelték, hogy az UFO-találkáról semmi sem igaz, ez csak az õrültek fantáziája és hogy valamennyien elmebetegek vagyunk a fakitermelõ telepvezetõvel az élén, akit a nagyváradi elmegyógyintézetbe vittek. Mindenképpen Ceausescu szekusai teljesítették a küldetésüket, kilenc kiló arannyal tértek vissza Bukarestbe. Ez lett a föld-idegen találkozó eredménye, következménye. A világhírû tudóspárnak, a diktátornak mindenáron az volt a célja, hogy senki se tudja meg, mi van rávésve az aranylemezekre. Csakhogy tévedett.

Tamás Gábor egészségi állapota válságos volt. Az ûrvendégek a találkozó folyamán szemtanúi voltak egy négytagú verekedésnek... jó vagy szép bemutatkozás... gondolhatták. Mindenesetre a szekusok viselkedését elkönyvelhették. De tény, hogy békés szándékkal jöttek, de a verekedés megfékezésére, a doboz biztonsága érdekében, meg hogy õk is életveszélybe kerültek, használták sugárfegyverüket. Vélhetõ, hogy Tamást véletlen találat érte és a célzás a szekustisztre és a két közkatonára irányult, akik nemsokára belehaltak sérüléseikbe. Tamás elmondta, hogy akkor egy csípést érzett hátul a tarkóján, majd rövid idõre elvesztette az eszméletét. Tamás tarkóján a kisagynál egy gombostûfej nagyságú lyuk volt látható, körülötte a hajzat lepörkölve. Néhány hétre rá ökölnagyságú daganat nõt ugyanott. Majd megvakult, kisagya elroncsolódott és rövid szenvedés után elhunyt. 36 éves volt. Molnár Zoltán pedig 31, amikor a szekusok kivégezték.

A dokumentumkópiákkal a kezemben egyedül maradtam. Az ügy lezárult, a szekusok megnyugodtak, egészségem tönkrement., az eseményt elfeledték, nekem meg megmaradt, mint kínos örök emlék. Viszont a hívójel alkalmazása bevált. Tehát az interplanetáris kapcsolatfelvételnek megvan a módja. 1974. június 7. számomra egy örökké emlékezetes nap. Föltárult elõttem a minden titkok nyitja, mely most ellentétben áll e földi társadalom civilizációformáló valláskultuszával. Viszont új tudományos ismeretek nélkül nincs semmilyen megoldás, életszínvonal elõrehaladás, tudományos forradalom.

Mindenképpen a tudomány forradalmára vagyok, az is voltam, a tudományért élek-halok és minden titkot feltárok. A politika sosem érdekelt, viszont ma aggaszt a jelenlegi politikai helyzet. És ezen a helyzeten új tudományismeret tudna csak változtatni : nemzetközi összefogással föl kell tárni azt a bizonyos idõkapszulát. Bejutni, belépni nemcsak a közös Európa-házba kell, hanem létre kell hozni egy közös Interparlamentáris Uniót, hogy bejussunk a kozmikus civilizált rendek felsõbb fokú társadalmába. Erre megadatott a lehetõség, csupán a közös akaraton múlik.

Miután a Ceausescu-klán elérte céljait, én is nekilendültem, hogy elérjem az enyémet. Éveken át éjjel-nappal azon dolgoztam, hogy megfejtsem a 84 aranylemezen levõ vonalhálózat kódját teljes értelmében és lefordítsam a földi emberiség nyelvére. 1986 tavaszán sikerült megfejtenem. Sõt, helyességét ellenõriztem, bizonyosságot szereztem. Minderrõl és az 1974. június 7-i eseményekrõl könyvet írtam "Más lakott világok" címmel több mint 400 oldalban sok fényképpel és gazdagon illusztrálva. Csakhogy a könyv nem jelenhetett meg. A Szekuritáte és az akkori pártbizottság cenzúrázta. Az analfabéta tudós Elena Ceausescu mûveit adták ki sorozatban. Más tudományos könyv nem jelenhetett meg, fõleg magyarul. Nála okosabb embernek nem volt szabad léteznie. Így hát ismétlõdtek ellenem a megtorlások : letartóztatás, diliház, kábítás, sokkolás, verések hónapokon át, házkutatás és elkobzás. Pedig mindenáron azt akartam, hogy erre az egész UFO-ügyre pontot tegyek, az igazságot közöljem, az aranylemezre rajzolt üzeneteket, útmutatásokat a nyilvánosság elé tárjam. Újabb másolatokat, kéziratokat külföldre, NSZK-ba, Svájcba, Magyarországra. A Magyar Tudományos Akadémiának, az Élet és Tudománynak, Dippong Károlynak, Dr Gnádig Péternek, Zala megyébe, Csáfordra, Bokor Jánosnak, Csakhogy a küldemények nem érkeztek meg a címzettekhez, itthon ( Romániában ) pedig cenzúráztak, nem foglalkoztak ufológiával, paleoasztrológiával. A küldemények cenzúrázása után a szekusok mindig kezelésbe vettek. Sokszor azon tûnõdöm, hogyan bírtam elviselni mindent, amin keresztülmentem. Talán Isten adott erõt, hogy kinyilatkoztassam szándékát? Vagy a természetes ösztön a természettudomány iránti szeretet adott szívós akaratot? Ki tudja?

Mindenesetre a diktátor megsemmisített egy bizonyítékot, asztronómiai dokumentumot, egy pótolhatatlan földönkívüli üzenetet, amelyben a többek között ez volt: " A kozmoszban magányos csillag nem létezik. Minden csillagnak vannak bolygókísérõ, az idõsebbeknek lakott bolygói. Például az Epszilon Eridaninak 27 bolygókísérõje van, ebbõl 7 lakott bolygó. Itt 4 Jupiter-nagyságú óriásbolygó ékesíti a bolygórendszert. A Proxima Centauri körül 24 bolygó kering, amelybõl 4 lakott. A Szíriusznak 13 bolygója van. A lakott bolygók száma 2... A kozmoszban 8 társadalmi rend van. A miénk az alulról a második. A társadalom neve: homo hibridanus... Naprendszerünkben már 360 millió évvel ezelõtt éltek civilizált emberi közösségek..." Választ kaptunk arra a magyarázatra: mi okból pusztultak ki hirtelen a dinoszauroszok, hogyan keletkezett a Naprendszer, az élet stb. Egyébként az üzenet hozó UFO a Szíriusz-bolygórendszerbõl jött. De ugyanakkor az ottlévõ társadalomnak megfigyelõ támaszpontja van a Mars Phobos nevû holdján, vagyis a belsejében, valamint a Titánon.

Mindenesetre 30 éves kitartó kutatásom nem volt hiábavaló. Minden tudományos kutatás egyszer meghozza a gyümölcsét. Megtudtunk mindent az univerzumban végbemenõ titkos dolgokról, folyamatokról és állapotokról. Nincs olyan titok, ami ki ne derülne. A romániai diktatúra gyógyíthatatlan mély sebeket okozott a természettudománynak. Habár Ceausescu a tudományos táplálkozás agresszív híve volt, mégis a földön kívüli tudományismereti segélyt megsemmisítette. Nemhiába volt a Ceausescu-korszak egyben aranykorszak, az aranykoporsó korszaka. Voltaképpen a diktátor aranykoporsót és Ceausescu-szobrot csináltatott magának. A kilenc kilónyi aranylemezeket az aranykoporsóba dolgozták be. Sebaj szíriuszi üzenet...Nyugodjál békében!...A veszteség pótolható. Nyissuk föl azt a bizonyos idõkapszulát. Benne megtaláljuk Hófehérke üvegkoporsóját.

Izsáky G. László

Szatmárnémeti
1207 #18 1207
- 2012. January 10. 18:32:45
unoa2012!
Egyáltalán nem rossz anyag amit felraktál. sok sci-fit olvastam életemben.
A kedvenceim LEM, vagy ASIMOV, akár az õ tollukból is eredhetett ez a pár sor.
Azért egyet tudomásul kell vennünk, az lehetetlen hogy mi vagyunk az egyetlen "értelmes" faj a világûrben. Már írtam az oldalon, beszéltem olyan számomra mélyen tisztelt emberrel aki látott sõt szállított beszállított az országban katasztrófát szenvedett idegen ûrhajóval.
A zsiráfos viccem remélem elgondolkodtató volt, vagy csak egy jót mosolyogtatok?
Ezen az oldalon sok értelmes gondolkodó emberrel találkoztam, nem hiszem ez a téma nem fordult meg a gondolataikban.
Elõre jelzem, a zsizsikek minden trükköt bevetnek a mi /emberek/ megtévesztésére, ezáltal elõidézve az uralkodásukat, vagy jelen esetben világhatalmi törekvéseiket.
Azt azért ne felejtsétek el, az ókorból maradtak fent olyan krónikák, amiben említik a csata folyamán illetve vele egy idõben az égen is röpködõ jármûvek is harcoltak! Az ókorban, milyen égi háború mehetett folytatódhatott? Márpedig ufók nincsenek, csak gyaur mondhatott ilyen nagy baromságokat! Az meg gyagyás!
1558 #19 1558
- 2012. January 10. 18:45:35
Pár éve lehet, láttam egy filmet, nem emlékszem a címére. Volt benne egy szemüveg, ami láthatóvá tette a viselõje számára azt, hogy az embernek látszó "életformák" közül ki valóban az, és ki nem....Ki tudja.....lehet, hogy nem gyõznénk meglepõdni! Mást úgysem lehet elhinni, hisz ismerjük már a játékszabályokat.
2825 #20 2825
- 2012. January 10. 18:49:37
Jani Papa olvassad el a többit is ha idõd engedi, feltüntetett lapon kizárólag pozitív földi, és földönkívüli kapcsolatokról írnak, a valóság minden képzeletet felülmúl!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
657,417 egyedi latogato