Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kilenc perc alatt eltörölhetnék Izraelt a föld színérõl

Miért nem nyolc, vagy hét, esetleg hat, vagy öt...4, 3, 2, 1...? „Kevesebb mint kilenc perc alatt” el lehetne törölni Izraelt a föld színérõl, írja szombati blogbejegyzésében Alireza Forghani iráni kompjutermérnök, az iráni Forradalmi Gárda Baszidzs milíciájának volt tagja. A hangsúlyozottan magánvéleményét közlõ Forghani tervét az iráni sajtó is felkapta és részletesen közölte, írja a Ynet News.

Forghani terve szerint az elsõ csapást Jeruzsálemre, Tel-Avivra és Haifára, illetve a villamoserõmûvekre, repterekre, atomerõmûvekre, kommunikációs központokra és közlekedési csomópontokra kéne mérni Szidzsil rakétákkal, majd a második hullámban Saha 3-as rakétákat kéne lõni a nagyobb lakóterületekre.

Számításai szerint az izraeli lakosság teljes elpusztítása kilenc perc alatt elérhetõ lenne. Forghani igazolást is ad a civilek elleni támadásra, Khomeini ajatollah egyik fatváját idézi, amely szerint a muzulmánok kötelessége a dzsihád az iszlám nemzetre támadó idegenek ellen.

Forghani bejegyzésében az iráni rezsim elkötelezett híveként jellemzi magát, és azt javasolja, hogy a totális csapást még 2014, Mahmud Ahmadinezsád elnök mandátumának lejárta elõtt hajtsák végre, kihasználva, hogy a Nyugat vonakodik az Irán elleni katonai csapás megindításától.
Link

Hozzaszolasok

2453 #11 2453
- 2012. February 05. 20:57:41
Persze ezt lehet szellemileg is,de kint és bent,vagy lent és fent,az ugyanaz!!!
1 #12 Gerry
- 2012. February 05. 21:22:46
Mi ez a homokozó emberek?

Tényleg nem ártana kissé visszafogni magatokat! ...

... ja, nem vagyok zsidó.

...az oldal viszont egyre jobban ellaposodik.

... ja, köpködni pedig nem egy intelligens dolog.
Frown
2095 #13 2095
- 2012. February 05. 22:09:59
[size=16]
Ne tévesszétek meg embertestvéreiteket!
[/size]


János 8.:
http://www.biblegateway.com/passage/?search=John%208&version=KAR

Krisztus a zsidó népének tanított a zsinagógában, amikor az írástudós farizeusok közt, megjelentek az ítélkezõk! "Nem volt ott egy magyar sem, csak zsidó"! - "De ez nem volt baj, mert így is eljött hozzánk az üzenet"!

- Pontosabban így írja a szent írás János 8.:

44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

Késõbb ugyan ott , János 8, 56 -nál mondja ugyanazoknak a farizeusoknak:

56 Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.
Itt olvashatja és bizonyságot nyerhet mindenki, hogy Jézus nem Zsidó nép ellen mondott ítéletet mintha mindenki ördögi farizeus lett volna! Egyébként Nikodémus is Farizeus volt! - õ aki az Arimathiai József együtt temette el Jézust!

Elötte, szintén a János 8, 7 - ban, - meg mondja:

7 De mikor szorgalmazva kérdezék õt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bûnös, az vesse rá elõször a követ.

De valóban itt egy tanulság az lehet hogy az ördög sok megtévesztett ember bõrében bújhat, ítélkezvén másokon és civakodást / gyûlöletet okozva emberek közt! - Hogy így emberek ne békében s szeretettben éljenek egymás közt hanem a "Nagy titokzatos Babilonnak" és õ világi igazságszolgáltatásnak legyenek kiszolgálva az ítéletnap bukásáig!

[left][size=12]És a farizeusoknak mondta (János 8. 31-32), " bármilyen bõrben is bújnának":[/size][/left]

31 Monda azért Jézus a benne hívõ [size=12]zsidóknak[/size]: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;

32 És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.
3013 #14 3013
- 2012. February 05. 22:27:57
Ki ez a majom?
2095 #15 2095
- 2012. February 05. 22:35:42
Semmi baj csak továbbra is az észt használni! Tudjátok hogyan!? - Legjobban megfontoltan és okosan!!
1306 #16 1306
- 2012. February 05. 22:42:03
Remélem mindenkinek nyilvánvaló, hogy miért a zsidók közé küldte Isten a Fiát. A gyengébbeknek: az eltévelyedett bárányokat (itt a zsidókat = a sátán követõit) próbálta visszaterelni a megfelelõ irányba. Miért is küldte volna oda, ahol amúgy minden rendben van? jogász
1306 #17 1306
- 2012. February 05. 22:43:14
Csak használni kell a vulkáni logikát és minden a helyére kerül. Smile
2095 #18 2095
- 2012. February 05. 23:07:35
"Ha híg lenne az érvelésem menyit használ, ha affektált szavakkal próbálnám a tartalom hiányát dúsítani"? Például Giga-Man módon, Szuper-Man erõvel, Bat-Man látásval vagy Vulkan-Man Görög pogány istenség módján ... stb?!

És engem milyen jövõ várna, ha ragaszkodnák hozzá?!
2449 #19 2449
- 2012. February 05. 23:18:04
Neo, te most békíteni jöttél oda, ahol háború sincsen? vagy udvariasan, csendben, feltûnés nélkül illik kihalni?olvastad?
2281 #20 2281
- 2012. February 05. 23:18:43
NEO! Jézus NEM volt zsidó!!! Innen az egész Biblia hiteltelen...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
635,085 egyedi latogato