Bejelentkezés
A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban
Míg a svédek negyven évet dolgoznak átlagosan életük során, addig a magyarok csak harmincat, derül ki egy most közzétett felmérésbõl.
Az EU 27 tagállamában az emberek átlagosan 34,5 évet töltenek munkával az életükbõl, a svédek dolgoznak a leghosszabb ideig, 40,1 évig, míg a magyarok a legkevesebb, 29,3 évig, legalábbis a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása szerint, amely az Eurostat DWL (a munkával töltött élethossz) mutatója alapján készült.
2012-es bérkalkulátorunk már a bérkompenzációt is tudja számolni!
A 2000 és 2010 között eltelt idõszakban a munkával töltött élethossz szinte az EU minden tagállamában nõtt: uniós átlagban ez a növekedés 1,6 év volt. Míg 2000-ben 32,9 év volt, 2010-ben már 34,5 év. Ebben elsõsorban a várható élettartam és a nyugdíjkorhatár kitolódása játszott szerepet.
Az ismertetett adatok alapján a legtöbb évet dolgozó svédek életük 49,6 százalékát töltik munkával, az ENSZ várható élettartam mutatói alapján. A második helyezett dánok 39,5 évet, míg a harmadik helyen álló norvégok 39,4 évet töltenek munkával életük során. A negyedik helyezett hollandok 39 évet dolgoznak.
Válasszon 4000 álláslehetõség közül!
A kimutatások szerint a magyarok mellett a legkevesebb idõt a máltaiak (30,2 év) a románok (31,6 év), a luxemburgiak (31,7 év) és a szlovákok (32,3 év) töltik munkával. A munkával töltött átlagos élethossz a tényleges munkaidõ és a nyugdíjkorhatár mellett erõsen függ a foglalkoztatottság arányától - amely Magyarországon uniós összevetésben igen alacsony.
A magyar KSH adatai szerint a 15-61 év közötti magyar népességnek tavaly mindössze 57,8 százaléka (3 millió 719 ezer ember) tartozott a foglalkoztatottak közé, további 2 millió 721 ezer ember vagy önszántából, vagy kényszerûségbõl maradt, illetve került nem foglalkoztatott státuszba.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2012. February 08. 14:22:53
- 2012. February 08. 15:53:51
- 2012. February 08. 16:56:50
- 2012. February 08. 17:20:02
- 2012. February 08. 17:36:18
- 2012. February 08. 17:40:29
- 2012. February 08. 17:50:40
- 2012. February 08. 17:56:08
- 2012. February 08. 18:38:14
- 2012. February 08. 18:50:13