Imre, most kaptam ezt a levelet. Azt hittem dobok egy hátast. Ha ez a hulladék egyszer az utamba kerülne , szó szerint agyonverném! Komolyan mondom nem viccelek!
Imre! Neked kellene látnod,hogy ezek a provokátorok csak abban érdekeltek, hogy elvonják a figyelmet arról, amit azOrbán kormány folytat. Néhány hülye miatt nem tudunk foglalkozni a valódi hazaárulókkal. Néhány napja nem kommenteltem, mert olyan témák voltak, amelyek teljesen lényegtelenek a jövõ szempontjából. Most is csak azért, mert képesek vagytok egy senkire ennyi szót vesztegetni.
Hontalan, van még pár téma, ami lényegesebb is, de senki nem mondta, hogy ne hozz valamit, ami szerinted nagggyon fontos. Nosza! Ez itt a reklám és a reklamácó helye. Mondd, a könyveim és a vereseim is elterelik a figyelmet az Orrbán-ormányról, mert leszedem õket, hogy ne zavarjanak és ne tereljék a el a figyelmet a lényekrõl! Mármint az ormányos lényekrõl.
Egyébként nem akartam feltenni , de írtam is ezt, csak annyi ilyen körlevélben kaptam meg, hogy kötelezõ volt tisztázni. Már túl vagyok ezen és Vámos Gyurin, Reiner Petin a holopénzen élõkön is.
Imre! A Felkai maffia ma csak nekem fáj, meg azoknak a több százezreknek, akiket kifosztottak. Most sokkal fontosabb azok akk nekik dolgoznak, és azok akknek a Felkai maffa dolgozik. az összefüggések teljesen egyértelmûek. A történelem ismétli
önmagát.. A tervezet egy koronával fémjelzett államcsíny, amely a totáls dktatúrához vezet. A haladó értelmség keresi a megoldást ennek az elkerüléséhez. Senk nem tudja a megoldást. Én sem. De nagyon komoly veszélye van annak, hogy izrael igyarmat leszünk.
Hontalan, milyen "értelmiség"? Ezt ugye olvastad már?
http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=662
Ugye tudod, hogy tudjuk, hogy miért Szent Korona és miért királyság és miért zsidó megszállás, meg Jeruzsálem...
Már gyarmat vagyunk múltidõben a szó teljes értelmében, ezen nincs mit vitázni, de még nem vagyunk teljes-értékû rabszolgáik és ez azért különbség.
Én nem látok semmiféle értelmiséget, akirõl beszélsz, persze vannak páran foltokban, de csak suttyomban és óvatosan, noha szólongatom õket, de majd akkor mernek elõjönni, ha annak a diktatúrának már vége van, mert vagy a nyugdíjukat féltik, vagy az állásukat, vagy...szerintem ne aggódj ezen túl sokat. Tiszta a képlet számomra és már nem most, viszont addig is kötelezõ okítani másokat. Te is oszd meg, amit megtehetsz, mert ugyan mire vársz? Az NBH velünk van, vagy mégse?
Imre! Ordítan tudnék attól amit látok. Akikkel beszélgetek, nem beszélhetnek, mert hivatalból lojálisnak kell lenniük a hatalommal. Igen az nbh egy része. Én beszélek helyettük, mert én megfoghatatlan vagyok. Te sem beszélhetsz, mert több ok miatt is vigyázni kell magadra, de fõleg arra, hogy olyan információt ne adj ki amely bárkire is visszaüthetne. Próbáljunk meg úgy segíteni, hogy ne ártsunk. Én elõször húztam magamra a titkosszolgálatokat. Ma már nem kell. A Pintér Sanya ezerrel folytatja a nem zsidó identitásuakat kiszorítani. Ezt kell megérteni.
Hontalan, nekem aranyerem van, titkom meg nincs, fõleg az nbh elõtt. Utánuk sincs, de hát annyit kértem, szóltam nekik és meg se moccantak. Te, ezek valamiért rettegnek attól, ami itt megy, ha nem is személyesen tõlem, mert hát ritka rendes és jó szívû vagyok, ez köztudott. Az álPinyó nem tehet semmit. A vén szarzsáknak már meszeltek régen, csak itt-ott nyekken, bûvészkedtetnek vele, mit a szellemlovassal, de súlytalan. Nincsen. Az nbh-nak régen vége van már, ezt tudhatják, ahogy az nni és a többi hordalék is hamarosan és folyamatosan megy a Dunába. Ha most a zsidójokak áll a zászló, az azért lehet, mert csokorba kell szedni a likvidálandókat és ennél jobb módszer nincs is.
Én már azt szeretném, ha õk "segítenének" nekem, de ha az a segítség, hogy nem másznak nyíltan rám, az már nem elég. Tudod, a határán vagyok a pontnak, hogy ha észlelném, hogy fenyegetõen lépnek fel, követnek, tolakodnak, fenyegetnek, a lila köd azért már leereszkedne. Nem vagyok rá büszke, de párat szívesen kibeleznék minden szívfájdalom nélkül. Persze nem személyes a dolog, csak éppen remélem, hogy csuklanak a kutyafattyak.
Hontalan, tudod te is, hogy nincs "jó" nbh-s és titkosszolgálatos. Egy krokodil szájába is nagyobb biztonsággal teheted be a fejed, mint ilyenek legyenek a "barátaid".
Ezek nem barátok, ismerõsök. Õk ismernek engem én nem ismerem õket. Ezt az anyagot újra feltehetnéd elsõ helyre, mert ma már annyira aktuális, hogy sokkal többen megártenák. Köszönöm!
Nem akarok bele szolni Kedves Hontalan és Imre de a Zszlós írásán gondolkodom - és eszembe jut a darálógép - a Duna ahol a halak híztak a darált maradványoktól - és ahogy tûnõdök az is eszembe jut, hogy ezek okosodtak tanultak hibáikból, nyomot nem hagynak - elégetik...
Ha ezt betudnánk bizonyítani a magyarokat feltudnánk annyira dühíteni, hogy talán elsöpörnék õket - ti hogy gondoljátok?
- 2012. February 25. 13:19:52
- 2012. February 25. 13:25:19
- 2012. February 25. 13:30:11
- 2012. February 25. 13:39:15
- 2012. February 25. 13:59:32
- 2012. February 25. 14:15:16
- 2012. February 25. 14:26:58
- 2012. February 25. 14:41:30
- 2012. February 25. 15:12:33
- 2012. February 25. 16:42:55