A zsidók már ott voltak Spanyolországban a Birodalom korai idõszakáról kezdve, tehát nagyon mélyen gyökerezõ, nagyon gazdag közösség volt, de ahogy az üldöztetések növekedtek Európában, és egyre több helyrõl utasították ki õket, a spanyol társadalomra is nyomás nehezedett. 1378-ban, Sevillában egy pap kezdte azt tanítani, hogy a zsinagógákat meg kell semmisíteni, és a zsidó lakosságot gettókba kell tömöríteni. 1390-ben mind a püspök, mind Kasztília királya hirtelen meghalt. A zsidóság helyzete nagyon sötétre fordult, mert õket kezdték vádolni ennek a két személynek a haláláért.


Könyvmáglya
1391. június 4-én Sevillában pogrom tört ki a zsidóság ellen és egész Hispániára kiterjedt. Ennek a következtében zsidóság egyharmada elpusztult, egyharmada áttért a kereszténységre, a maradék pedig elhagyta hazáját. 1391-tõl számíthatjuk a kiûzetés tragédiájához vezetõ út kezdetét: ekkor került sor Ferrant Martinez zsidóellenes akciójára Sevillában, amikor kényszertérítések eredményeképp mintegy 100 000 zsidó konvertált – hatalmas szám a XIV. századi Európában! Becslések szerint a kb. 300 000-es „spanyol” zsidó lakosság harmada az üldözések áldozatául esett és egy harmadik harmad valahogy megmenekült, vagy országon belül bújt el, vagy külföldre szökött. Valójában már a XIII. század közepén felmerül az igény az egész hispániai zsidóság áttérítésére: Sevilla 1248-as, III. Ferdinánd király (1217-52) által kiharcolt kapitulációja folytán Granada kivételével majdnem egész Hispánia keresztény uralom alá került, és ez azt a vágyat keltette a hispánok egy részében, hogy véget vessenek a hitbéli sokféleségnek. [7] Ennek köszönhetõen rendezik meg 1263-ban a barcelonai hitvitát Móse bem Náhmán de Gerona (Náhmánidesz) rabbi és Pablo Christiani barát között, I. Jakab aragóniai király színe elõtt. Náhmánidész a vita után menekülni kényszerül ugyan, de a zsidók nagy többsége ekkor még nem érzi olyan fenyegetõnek a légkört, hogy áttérésre gondolna.
Ezen idõszak rabbijai elkezdték átgondolni, hogy miért is történhetett meg ez az áttérési hullám és felismerték, hogy a hit megkopása és az asszimiláció következtében állt elõ ez a helyzet.
Így megjelenik egy csoportja a zsidóságnak, akiket konverzoroknak, áttért zsidóknak neveztek. Mivel õk már kereszténnyé lettek, bejuthattak a társadalom felsõbb rétegeibe, beleértve a nemességet és a királyi réteget is, nem kellett már számolniuk a diszkriminációval.
Pontosan ez a tény vezet a legnagyobb robbanáshoz Spanyolországban.
Három csoportosulást különböztetünk meg ebben az idõszakban a zsidóságon belül: a konverzorok csoportját, azon zsidókat, akik megtartották a zsidó identitásukat és az ú.n. marranókat (spanyolul: disznók), akik ugyan formailag áttérnek, de a magánéletben megtartják a zsidó szokásokat és vallást.
Általában ezek a csoportok továbbra is együtt élnek, ami óriási feszültséget eredményez, mert az áttért zsidók antiszemitává válnak. A konverzor csoport viszont egyre feljebb kerül a spanyol társadalomban, amit a tömegek egyre nagyobb féltékenységgel néznek. Megpróbálnak nyomást gyakorolni a társadalomra, hogy közösítsék ki õket, de ezt már vallási alapon nem lehet megtenni, hiszen már õk is keresztények. Faji alapon próbálkoznak tehát. A spanyolok elkezdik a családfájukat kutatni, hogy biztosítsák: nincs zsidó rokonuk.


Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella
Ekkor létrejön egy érdekházasság Spanyolországban. Korábban az ország fejedelemségekbõl állt. Az uralmon lévõ IV. Henrik kasztília királyának mostohatestvére és örököse, Kasztíliai Izabella, valamint Ferdinánd, Aragónia trónörököse között létrejött házasság teszi le egy egységes spanyol királyság alapkövét. A cél, hogy Spanyolországot a kereszténység zászlaja alatt egyesítsék.
A zsidóság még anyagilag is támogatta õket, mivel feltételezték, hogy II. Ferdinándnak anyai ágról való zsidó származása miatt befolyásolni tudja a társadalmat, hogy nagyobb toleranciát mutassanak a zsidóság felé. Kezdetben ez így is történt. Róma azonban nyomást gyakorolt Spanyolországra, hogy ott is állítsanak fel inkvizíciós bíróságokat, és a konverzorokat bélyegezzék eretnekeknek. Ferdinánd elõször ezt visszautasítja, de Izabella hatására mégis megteszi, mivel pletykák kezdenek terjengeni, hogy Ferdinándot vissza akarják téríteni a judaizmusba.
Ugyanebben az évben egy hatalmas nyílt tárgyalást tartottak, ahova konverzorok ezreit hívták meg, és rájuk bizonyították, hogy megtérésük hamis, majd kivégezték õket. Fontos ismét hangsúlyozni, hogy ezeknek az inkvizícióknak semmi közük nem volt a nem áttért zsidósághoz; céljuk a keresztény egyház berkein belül az eretnekség kiirtása volt. A konverzorokat és marranókat vizsgálták meg, hogy vajon gyakorolják-e a zsidó szokásaikat. Ez ötven éven át tartott.
1491-ben megváltozik a helyzet. Toledóban a konverzorok és marranók ellen vérvádat emelnek. Egy állítólagos összeesküvést lepleznek le, melynek célja a spanyol király trónfosztása volt. Ez volt az a fordulópont, mely a Spanyolországból való kiûzetéshez vezetett. 1492. január 2-án Ferdinánd és Izabella gyõzelmet aratnak a granadai muzulmánok fölött és ezzel Spanyolország egységes keresztény állam lesz.
Torquemada, a spanyol inkvizíció feje szerint a zsidók mindaddig, míg Spanyolországban maradnak, kísértést jelentenek a konverzorok számára, hogy gyakorolják a zsidó örökségüket. Ráveszi Ferdinándot, hogy adja ki a számûzetés rendeletét, melynek lényege, hogy a zsidók vagy elhagyják az országot, vagy áttérnek. 1492. március 31-én ki is adják ezt a rendeletet.
Ez a rendelet megtiltotta, hogy bárki aranyat, ezüstöt és drágakövet vigyen magával. A kérdés az volt, hogy hova menjenek, hiszen a környezõ országok már korábban mind kitiltották a zsidókat, oda nem mehettek. Mi legyen a tulajdonaikkal, mely nem elhanyagolható vagyon. Hatalmas mûkincsgyûjteményeket, zsinagógákat kenyérért adnak el. Ferdinánd udvarában élt egy zsidó, Don Jichák Ábrávánél, a király kincstárnoka. 1492 tavaszán azzal áll elõ, hogy a zsidó közösség helyreállítja a flamand háború alatt kimerült kincstárat, vagyis megvásárolja a maradás lehetõségét.
Torquemada egy furcsa lépést tesz, amelyrõl egy korabeli inkvizítor így ír:
"Elment a királyi palotába, ruhája alá egy feszületet rejtett és szenteskedve nyíltan szólt a királynak: Tudok a király dolgairól. Lásd, itt van a Megváltó feszülete, akit az átkozott Júdás harminc ezüstpénzért adott el az ellenségeinek és feladta õt a vádlóinak. Ha ez a cselekedet tetszik, akkor adja el magasabb pénzösszegért. Ami engem illet, elállok minden hatalomtól, nem vállalom ennek szégyenét. Te leszel a felelõs Isten elõtt ezért az üzleti akcióért. Miután ezeket elmondta, letette eléjük a feszületet és elment."


Francisco Ricci: Auto de Fe (1683) Prado


Goya: Az Inkvizíció bírósága (Auto de fe de la Inquisición)
Ennek következtében Ferdinánd véghezvitte tervét a zsidóság Spanyolországból való kiûzetésével kapcsolatban. Négy hónapot kaptak arra, hogy elhagyják az országot. Kiûzetésük napjául 1492. augusztus 2-át (Tis'á Be'áv ), vagyis az elsõ és második Templom lerombolásának napját írták ki. Hatalmas zsidó közösség kényszerült távozásra. Kétszázezer elhagyja az országot, százezer áttér.
A kérdés csak az volt, hogy hova menjenek. Sokan Navarrába, Olaszországba, a mai Hollandiába, Törökországba, a Földközi-tenger kikötõibe vándoroltak és lassan felszivárogtak egészen Budáig. Százhúszezer Portugáliába vándorol. A portugál uralkodó nyolc hónapot engedélyez a maradásra, utána mehetnek, ahova akarnak. Ezért a tartózkodásért azonban hatalmas pénzösszeget kellett fizetniük. Késõbb ezt az ajánlatot visszavonják: vagy áttérnek, vagy rabszolgák lesznek. A zsidó gyerekeket elszakítják szüleiktõl, és Afrika partjainál lévõ szigetekre számûzik õket. Idézet egy portugáliai zsidó krónikából:
"Dél Tomis szigetét nemrégen fedezték fel. Ezt a szigetet különbözõ gyíkok, kígyók és más veszedelmes hüllõk lakják. Mindenféle racionális érvet nélkülözött ez a hely. A király ezt a helyet arra használta, hogy elátkozott bûnösöket számûzzön ide, s úgy döntött, hogy ezek közé sorolja a zsidók ártatlan gyerekeit is, mivel a szülõket láthatóan Isten büntetése sújtja. Amikor ez a szerencsétlen óra elérkezett, hogy ezt a barbár dolgot végrehajtsák, az anyák arcukat karmolták fájdalmukban, mikor 3 évesnél kisebb csecsemõiket elvitték a karjaikból. Nagy tiszteletben álló vének szaggatták meg szakállukat, amikor saját testük gyümölcsét ragadták el tõlük. A gyerekek átható hangja kiáltott a menny felé, sírtak, mikor szüleik karjából kiragadták õket. Néhány asszony a király lábához vetette magát és azért könyörgött, hagy mehessen el gyermekeivel. De a király kegyelmét még ez sem indította meg. Volt egy anya, akit ez a rettenetes, megmagyarázhatatlan kegyetlenség annyira megrázott, hogy nem törõdve a karjában lévõ gyerek sírásával, egy hajóról a tengerbe vetette magát. Gyermekét ölelve együtt fulladtak meg.Végül, mikor ezek az ártatlan gyerekek Dél Tomis puszta szigetére érkeztek, amely nem volt más, mint a sírhelyük, kegyetlenül partra vetették és otthagyták õket. Majdnem mindegyiküket ezek a hatalmas gyíkok falták fel. Akik megmenekültek ezektõl a hüllõktõl, az éhségtõl és az elhagyatottságtól pusztultak el."
Így mentek el a zsidók Spanyolországból.


Granada visszavétele
Több évszázados küzdelem során egyesültek a hispán államok és 1479-tõl csak kettõ maradt, Portugália és Spanyolország. A spanyol uralkodópár, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella, legfõbb célja a rekonkviszta befejezése volt, ami akkor már csupán Granada városát jelentette. Ez 1492-ben sikerült teljesen, amikor Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd királyok elfoglalták az utolsó mór erõsséget, Granadát.
Kolombusz Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd spanyol uralkodóktól pénzt kapott, hogy elinduljon Amerikát felfedezõ útjára. Három hajóval - Santa Maria, Niña, Pinta - vágott neki az útnak. 1492. augusztus 3-án indult Palos kikötôjébôl és 1492. október 12-én kötött ki az egyik Karib-tengeri szigeten.
Torquemada tevékenysége arra is kiterjedt, hogy felkutassa kinek van legalább egyetlen zsidó, vagy muzulmán felmenõje. Véleménye szerint a bûn már eleve a zsidók vérében van, amely átterjed az utódokra is, ezért õk hiába gyakorolják buzgón a keresztény vallásukat, akkor is bûnös emberek, mert õseik zsidók voltak. Ez faji megkülönböztetés volt már, emiatt a spanyolországi eseményeket a történelem „kis holokauszt”-nak értékeli.
Wiki