Bejelentkezés
A zsidó Nobel-díjak és a szellemi fölény legendája
Ugye ismerõs az a szituáció, amikor társaságban beszélgetünk az elmúlt
idõszak nagy gondolatairól, a világ haladásáról, a tudomány eredményeirõl.
És ekkor általában rövid idõn belül elõkerül valaki, aki elkezdi bizonygatni
a zsidóság aránytalanul nagy hozzájárulását a világ tudományos teljesítményéhez,
mindezt alátámasztva a zsidó Nobel-díjasok rendkívül magas számával.
Ezt pedig rendszerint 'megfejeli' a lehengerlõ következtetés az elsöprõ zsidó
intellektuáls fölényrõl, ami faji-alanyi jogon adott e nép tagjainak.
Hát ez az illetõ, szegény egy világszerte mûködõ agymosó tevékenység áldozata,
aki méghozzá elég erõsen 'fertõzött', mert tapasztalataim szerint az
ilyeneket igen nehéz meggyõzni arról, hogy az intelligencia, a szellem
nívója nem feltétlenül a Nobel-dijak mennyiségi függvénye. Amikor pedig
odáig jutok felvilágosításomban, hogy a díjak odaitélése bizony kõkemény
nemzetközi politikai-hatalmi kérdés, akkor általában a teljes felháborodást
szoktam learatni.
A NOBEL-DÍJ BIZONY AZZÁ VÁLTOZOTT, AMIVÉ ALAPÍTÓJA SOHA NEM SZERETTE VOLNA TENNI.
A VILÁG EGYIK LEGEXKLUZÍVABB FAJI PROPAGANDA ESZKÖZÉVÉ. MÉG NAPJAINKBAN
IS ERRE SZOLGÁL, BÁR EZT SENKI SEM ISMERI EL.
A Nobel-díjak története a politikai-hatalmi befolyásolás története.
Nemcsak a cionisták befolyásolták odaítélését, hanem szinte minden
nemzet megpróbálkozott vele a maga szintjén. Jelentõs nyomást gyakorolt
a kiválasztásra a wilhelmiánus és a hitleri Németország, (ez bizonyos
mértékig látszik is az adott idõszak dijazottjain) kevesebb sikerrel
a Habsburg birodalom, váltakozó sikerrel Franciaország és Anglia, továbbá
(érthetõ okokból) meglepõen sikeresen a skandináv államok.
De a befolyásolásban a zsidókhoz hasonló sikereket még megközelítõleg sem
tudott senki elérni.
Mindjárt az elején szögezzük le: a Nobel-díj odaítéléséhez igenis komoly
tudományos eredményt kell produkálni, a látszat, vagy hamisított eredmények
nem csúszhatnak át a szûrõn. Csakhát a mai innovációs és tudományos iparban
ilyen eredmény sok ezer születik minden évben, és ezek között választani
bizony nagyon sok szubjektív elemet érvényesítõ foglalkozás. És mint
látni fogjuk a szubjektivitás bizony nem véletlenszerû.
Az elmúlt 110 év alatt (2010-ig) összesen 543 Nobel-díjat ítéltek oda 817 személynek
és 23 szervezetnek. Ezek közül legalább 181 (21,5%) díjazott volt zsidó, és legfeljebb
659 nem zsidó. Minthogy a világ népességének 99,8%-a nem zsidó, és csak 0,2%-a zsidó,
ebbõl kiszámítható, hogy EZ VILÁGVISZONYLATBAN A ZSIDÓK 107-SZERES FELÜLREPREZENTÁLTSÁGÁT
JELENTI A NOBEL-DÍJAK ELOSZLÁSÁBAN.
A zsidó Nobel-díjasok statisztikai adatai, 1901-2010.
-Kémia (31 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 20%-a)
-Közgazdaságtan (28 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 42%-a)
-Irodalom (13 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 12%)
-Béke-díj (9 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 9%-a)
-Fizika (47 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 25%-a)
-Élettan illetve orvostudomány (53 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 27%-a)
AZT MINDENKINEK ÉREZNIE KELL, HOGY EZ EGY OLYAN KÉPTELENSÉG, AMIT SEMMIVEL NEM LEHET
MEGMAGYARÁZNI!
Ez nem egy, hanem több, mint két nagyságrendnyi intellektuális különbséget jelentene
egy nép számára, ami bizony egy külön fajt jelentene a bolygón. (persze csak annak,
aki ezt elhiszi)
RáADÁSUL AZ OLYAN SZELLEMI VERSENGÉSEKBEN, AHOL AZ OBJEKTÍV TELJESÍTMÉNY ÉRVÉNYESÜL,
NEM A SZAVAZÁS, MEG A BIZOTTSÁGOSDI, MINT PÉLDÁUL A SAKK, SZELLEMI OLIMPIÁK, TANULMÁNYI
VERSENYEK STB.. EGYÁLTALÁN NEM LÁTSZIK EZ AZ ELSÖPRÕ ZSIDÓ FÖLÉNY, SÕT A
ZSIDÓSÁG KÉPVISELÕI EZEKEN A MEGMÉRETTETÉSEKEN BIZONY ÁLTALÁBAN A KÖZÉPMEZÕNYBEN
SZOKTAK VÉGEZNI.
A zsidó díjazottak számát és arányát rengeteg különbözõ zsidó propaganda web oldal
kíséri figyelemmel. Ezeknek a web oldalaknak a célja, ahogy mondják, hogy olyan on-line
forrást biztosítsanak, amely pontosan bemutatja a zsidók hozzájárulását a világ kultúrális,
tudományos és mûszaki fejlõdéséhez.
csak 2 példa:
http://zsido.com/cikkek/dan_shechtman_kapta_a_kemiai_nobel_dijat/10/2758
http://miertcion.blogspot.com/2011/10/nobel-dijas-zsidok-szama-szazhetvenre.html
Fontos körülmény az is, hogy a zsidó Nobel-díjak aránya a II. világháború után
csaknem két és félszeresére növekedett, ezáltal is tükrözve a megnövekedett
világhatalmi súlyukat. A világban betöltött pozíció és a díjak száma közötti
összefüggés az amerikai adatokban is tetten érhetõ. Az összesen 299 amerikai
kitüntetett nagyon magas szám, és az ebbõl 108 zsidó díjazott pedig még elképesztõbb.
2011-ben az odaítélés során már elvesztettek minden józan mértéket. A 7 díjazottból
5 volt zsidó, miközben egy sor jelentõs tudományos eredményt figyelmen kívül hagytak.
Ez a világ számos pontján elég hangos zúgolódást váltott ki,
A 'propagandisták' talán egy kicsit majd visszafogják magukat ezentúl,
hiszen valószínûleg nem érdekük, hogy egy észak-koreai típusú választási
bohózattá silányuljon az egész.
2011-ben azonban egy kisebbfajta lázadás tört ki az egyik Nobel-díj jelölõ 'mûhelyben',
a stockholmi Károly Intézetben. A lázadás részleteirõl egyelõre keveset tudni, ami
tudható, hogy a jelölõ bizottság egyik tudósánál Jan Biro endokrinológusnál és egy
meg nem nevezett társánál betelt a pohár. Sajtónyilatkozatokat adtak ki a disznóságokról,
ami természetesen nem jelenhetett meg sehol, majd Jan Biro egy kisebb dolgozatot állított össze
ebben a témában a 'Nobel-díj zsidó részrehajlása' címmel.
www.janbiro.com
A dolgozat magyar nyelven itt elérhetõ:
www.janbiro.com/files/BIRO_A_Nobel-dij_zsido_reszrehajlasa.doc
A befolyásolás módszerei ugyanazok, mint a világ más tájain érzékeny ügyekben szokásos.
Az egyéni megvesztegetéstõl, pénzügyi vagy erkölcsi zsarolástól kezdve a szervezeti
megfélemlítésig, hatalmi visszaélésekig minden elõfordul.
Jan Biro dolgozatában kiválóan megvilágítja a díjak odaítélésével kapcsolatos svéd attitüdöt,
nevezetesen, hogy jórészt sikerült elfogadtatni azt az elképesztõ elvet a Nobel közgyûléssel
és a Bizottsággal, hogy "egy díjat egy zsidónak, és egy díjat egy nem zsidónak".
Nyilván szerepet játszik a dolgok ilyetén alakulásában a Nobel Alapítvány alapvetõen
zsidó jellege is. A szerzõ szerint a Nobel-díjak odaítélésének jogát már régóta
el kellene venni a svédektõl és egy sokkal kevésbé befolyásolható nemzetközi szervezetre
kellene bízni. Jan Biro egy igen érdekes esettanulmánnyal is megajándékoz bennünket,
amelyben leírja a 2002. évi élettani Nobel-díj odaítélésének történetét, amelyben
a Human Genom program 2 nagyágyújának vetélkedése ellenére a nevetõ harmadik, egy
zsidó szerzõpár lett a befutó, egy sokkal kevésbé jelentõs projekttel.
Ugyanebben a dolgozatban az érdeklõdõk megtalálják a jelölési és odaítélési folyamat
gyakorlati leírását, nagyon jó példákkal szinesítve.
Egyébként Czeizel Endre nevû médiakedvenc 'ál-genetikusunk' - akinek köze
nincs semmiféle komolyabb tudományhoz - a következõképpen vélekedik:
„nem véletlen, hogy sok köztük a zsidó származású, hiszen a zsidó kultúrában
különösen nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, arra, hogy a gyermekekbõl
kihozzák a maximumot. Ismerek példákat arra, hogy zsidó családban nevelkedett roma
gyerekek is kiváló tálentumokká váltak” - mondta.
http://hvg.hu/Tudomany/20110523_czeizel_nobel_dij
No comment, ha sokáig képes tartani ezt a szinvonalat, õ is kapni fog valami díjat.
Kerestem ezeket a zsidók nevelte roma gyerekeket egy darabig, de aztán feladtam...
Egy évben a világon minden témakörben több ezer jelentõs tudományos eredmény születik
Ez egy iparággá változott napjainkra. Ezek közül kiválasztani a legjelentõsebbeket, már
önmagában is rendkívüli feladatot jelent. Nincs semmiféle objektív mérce, ami alapján
meg lehetne adni a tényleges súlyokat.
Egy elért tudományos eredmény önmagában semmit sem jelent - legyen az mégoly jelentõs is -
ha nem menedzselik megfelelõen a nagy cél felé. Természetesen ennek ellenére az új ismeret
hasznosul, de díjat nem fog kapni. A legnagyobb találmányok többsége
semmiféle díjat sem kapott soha és az inverze is igaz, hogy azért vannak kevésbé megérdemelt
díjak is, sõt olyanok is amelyek esetében utólag kiderült, hogy a tudomány egy zsákutcája
volt. (de az adott pillanatban komoly eredménynek tûnt) Valószínûleg nem fog meglepetést
kelteni, ha leszögezzük, hogy a zsidó díjazottak ebben is meglehetõsen felülreprezentáltak.
Az irodalmi és béke Nobel-díjakkal kevesebbet foglalkoznék, mert
ezek politikai meghatározottsága közismert. Ezekben a kategóriákban
manapság díjat szinte kizárólag olyan személyiségek kapnak, akik jelentõs
politikai szolgálatot tesznek a nyugati világnak. (azon belül is elsõsorban
az USA-nak)
Mindenképpen külön bekezdést érdemel Kertész imre története.
Õ bizony egy középszerûnél is gyengébb író, egy igazi harmadosztályú írogató,
ennek megállapításához nem kell irodalomkritikusnak lenni.
Õt egy óceán választja el az igazi nagyságoktól Gárdonyitól, Tormay Cecile-tõl vagy
Németh Lászlótól és mégis õ kapta a világ legjelentõsebb irodalmi
elismerését. A Sorstalanságot a 70-es évekbeli megjelenése idején
pár száz példányban adták ki és a 90-es évek elején ezen példányok
fele még raktáron volt. Aki elolvassa, érzékelheti a harsány stílus ellenére
a kifejezésmód erõtlenségét, a magyartalan gondolatok és nyelvtani
szerkezetek százait, egy alapjában véve középszerû irodalmi ötlet
igen gyenge megvalósítását. Kertész nyilván maga is érzékeli társadalmi
méretû elutasítottságát, amit a holokauszt-tudat hiányával és a származásával
indokol. De akkor mitõl olyan népszerû Radnóti Miklós költészete? *, **
Kertész rendkívüli sértõdöttsége minden megnyilvánulásában tetten érhetõ, de
eléggé árulkodó, hogy vagdalkozásában sosem szakmai vagy intellektuális
érvek, hanem mindig származási és hatalmi érvek szerepelnek.
Természetesen a magyar zsidó Nobel-díjasok ennél azért sokkal nagyobb
mértékben rászolgáltak kitüntetésükre. Azért ne akarjuk visszavenni a
díjakat Wigner Jenõtõl, Szilárd Leótól, Pojányi Jánostól vagy a többiektõl,
mert jelentõs tudósok voltak. De azt tegyük hozzá, hogy a szóbajöhetõ
kb 30-35 zsidó számazásúból 7-8 megkapta a díjat, továbbá 3 sváb (az
említett wilhelmiánus és hitleri idõszakban) és néhány meghatározhatatlan
származású. Míg a szóbajöhetõ 200-250 magyarból senki!!!
Egyébként ki tudná megmondani, hogy melyik a jelentõsebb tudományos eredmény:
- a C-vitamin és az izom-oxidációs folyamatok biológiájának megvilágítása
(a félig zsidó Szentgyörgyi Albert) Nobel-díjat kapott érte
vagy
- a villanymozdony feltalálása (a magyar Kandó Kálmán) nemhogy díjat nem kapott, de még
a jelölés közelébe sem került. A XX. század egyik legnagyobb elektromérnökének legfõbb
díja a Horthy Miklós által alapított Corvin-díj odaitélése volt, amit ne becsüljünk le,
de azért még nemzetközi ismertséget sem jelent.
A propaganda egy másik eszköze a vegyes származású tudósok teljes zsidósítása.
Az elõzõ századforduló korszaka a zsidó asszimiláció korszaka is volt egyben.
A beolvadni kívánó családok esetében rengeteg volt a vegyesházasság, ami
Nobel díjasaink esetében is így volt. Ha megnézzük családfáikat, a legtöbb helyen
azért bõven látunk nemcsak magyar, hanem mindenféle egyéb közép-európai
hangzású neveket is. Érdekes megnézni a már említett Szentgyörgyi Albert
családfáját (kis hibákkal még a wikipédia is közli) Az apai ág magyar
dominanciája jól látható, de még az anyai ágon is találhatók gyanús nevek.
Természetesen a családfa kutatás egy másik tudomány, ebbe ne merüljünk most
mélyebbre. (a néhány eset során, amit megvizsgáltam többször találkoztam
még egymásnak ellentmondó önéletrajzokkal is ugyanattól a személytõl)
A Pojányi familia származására is teljesen ellentmondó adatok találhatók
az interneten.
A lagnagyobbak talán legnagyobbja, Neumann János például soha nem kapott
Nobel-díjat, pedig õ hármat is érdemelt volna. A legendával ellentétben
természetesen õ sem teljes zsidó, sõt valószínûleg nagyrészt nem az.
(Apja féligmeddig az, anyja egy elszegényedett magyar bárói származék,
akit utólag természetesen megpróbálnak zsídósítani)
Az õ pályafutását vizsgálva egyébként nem is érezhetõ olyan erõsen a
nemzetközi lobbi támogatása. Talán azért, mert nem anyai ágon volt
zsidó származású, azaz nem volt igazi közülük való? Nem tudhatjuk.
Foglalkoznunk kell még egy legendával, a "menekült tudósok" történetével.
A tudósokat a 20-as években még sehol sem fizették meg rendesen.
Az elsõ ország, amelyik rájött arra, hogy a tudósok megvásárlásával
állandó elõnyhöz lehet jutni az innovációban - az USA volt.
És Amerika anyagilag egyre inkább meg is tehette ezt, így a huszas
évek végétõl egyre fokozódó lendülettel beindult a "brain drain",
az agyelszívás, ami gyakorlatilag napjainkban is folyik. Nem túlzás
azt állítani, hogy jelenleg a tudós világelit 50-60%-a folyamatosan az
Egyesült Államokban tartózkodik.
A harmincas évek tudós-migrációjának nagy része esetében szó sincs
arról, hogy politikai okokból kellett volna elmenekülniük bárhonnan.
Egyrészt egyik állam sem engedhette meg magának, hogy ilyen szintû
tudósokat üldözzön el, másrészt igen csekély számuk miatt még
ellenséges beállítottság esetén sem jelentettek semmiféle politikai
kockázatot. Egy-két igazi bajkeverõ kivételével nem is esett baja szinte
egyetlen jelentõs tudósnak sem ebben az idõben, sehol Európában.
A legendás menekülések és szívszorító históriák jórészt utólag kreaált
legendák. Wigner Jenõ távozására legalább hatféle történetet ismerek.
Az egyik szerint a hamburgi kikötõbõl álbajusszal és szakállal átkelt
Angliába, ahol - mivel nem ismert senkit - betért az elsõ pubba és
elmondta a csaposnak a láncreakció lényegét. A csapos az elmélet
zsenialitásától elbûvölve, azonnal beprotezsálta õt az angol titkos-
szolgálathoz, akik végre oltalmat nyújtottak a kegyetlen Horthy-fasizmus
elõl menekülõ tudósunknak. A másik szerint vatikáni ügynökök segítségével
jutott keresztül a Mussolini-féle Olaszországon, ami után Marsielles-ben
angol tengeralattjáróra szállva vette útját Anglia Felé. Gibraltár után
azonban náci tengeralattjárók vették üldözõbe stb...stb...
Különösen óva intem az olvasót az olyan anekdotázó, bulvár
"tudománytörténeti" könyvektõl, mint például a Marx Gyyörgy féle
Marslakók érkezése. Az igazságtartalmuk a 20%-ot sem éri el, de
elismerem, helyenként nagyon szórakoztatóak tudnak lenni.
A korabeli tudósok többségének a pályafutása (és itt nemcsak a magyarokról
beszélek) elég hasonló volt. A diploma megszerzése és a doktorátus
után Németországban gyûltek össze, mert Európában ott volt a legmegfelelõbb
a szakmai és anyagi támogatás, majd akit ezután hívtak a tengerentúlról,
az hajóra ült és szépen elment. Mindenféle dráma nélkül, a saját útlevelével.
De a nagyrésze nem ment sehová. Szépen ottmaradtak Németországban és részt
vettek elõbb a civil, majd a háborús programokban. Aki elvakultság nélkül
szemléli a náci Németország háború alatti tudományos tevékenységét, az tudja,
hogy a korabeli tudományos csúcsteljesítmények túlnyomó része ott realizálódott.
Ez nyilván nem lett volna lehetséges akkor, ha - mint ahogy a legenda szól -
mindenki elmenekült volna.
(Persze volt olyan tudós, aki már akkor elmenekült Hitler elõl, amikor az
még hatalomra se került. Az ilyen és hasonló vicces történeteket nyugodtan
ignorálhatjuk)
Bizonyításképp ismét vegyük elõ kedvencünk Szentgyörgyi Albert életregényét
néhány mondat erejéig. Õ ugyebár végig itthon maradt, és bár köztudott volt
zsidónak minõsülõ származása (már egy nagyszülõ is elég volt ehhez), sõt
kommunista-szimpatizáns érzelmeit sem rejtette soha véka alá - ENNEK ELLENÉRE
SOHA EGYETLEN HAJASZÁLA SEM GÖRBÜLT MEG.(legalábbis a magyarok és a németek által nem)
Sõt háborítatlanul dolgozhatott tovább a szegedi egyetemen kutatásain, különféle
vezetõ tisztségeket is betöltve. Politikai megbízást is kapott a Kállay-kormánytól,
ez volt az angolszászokkal való isztambuli kapcsolatfelvétel, de ezt most hosszú lenne...
1943-ban aztán kitudódtak a kommunista párttal történt kapcsolatfelvételei,
ami miatt vezetõ tisztségeirõl le kellett mondania,
ám kutatásait ezután is végezhette, és magántanári tevékenységét sem korlátozták.
Így érkezett el 1944 szeptembere, a szovjet hadsereg bevonult Szegedre.
Ekkor úgy érezte eljött számára az aranykor, a megszállók kinevezték az egyetem
rektorának és politikai feladatokat is kapott. De ekkor egy újabb drámai fordulat
következett be életében. Egyik éjszaka fosztogató-erõszakoskodó szovjet katonák
törtek be villájába, a házat kirabolták, feleségét pedig a szeme láttára
megerõszakolták. Ettõl hõsünknek természetesen megszûnt minden vonzalma a
kommunizmus iránt és a frontvonalakat átlépve a nyilasok uralta Budapestre
szökik. A nyilasok természetesen kihasználják a professzor megjelenése adta
propaganda lehetõségeket és a Magyar Futártól kezdve az összes akkori jelentõs
újság nagy cikkekben számol be viszontagságairól. A nyilas kormány teljes
támogatását élvezi! Következõ képkockánk 1945 február 13. Budapest elfoglalása,
ahol az ostrom utolsó napjait a svéd követségen vészeli át. A szovjet csapatokkal
újra találkozva elmeséli "csodával határos megmenekülését a nyilasok karmaiból",
majd az Ideiglenes Kormány által adott megbízással hozzákezd a tudományos élet
teljes újjászervezéséhez. De ekkor újabb drámai fordulat következik.
Az itthon levõ megmaradt tudományos elit gyanús üzelmei miatt semmiféle
együttmûködésre nem hajlandó vele, így elkezd szervezni egy független természettudományos
akadémiát. Ezt a kommunista párt leállítja és parancsszóval akarja megtenni
az MTA elnökének. A kiújuló ellenállást érzékelve, az elnöki tisztet Kodály
Zoltánra testálva 1947-ben nyugatra távozik. Mindenféle dráma nélkül, de természetesen
a "kommunizmus által üldözötten". Nos így néztek ki azok a bizonyos tudósüldözések!
Alább következik egy rövidebb felsorolás a magyar világklasszis tudósok névsorából,
akik semmiféle komolyabb elismerést nem kaptak, bár teljesítényük semmivel sem
volt kisebb, mint díjazottjainké.
Ajánlom ezt a névsort annak a csekély agy-felszereltségû honfitársunknak, aki azt
találta mondani: "hogy ha a magyar kultúrából kivonnánk a zsidó részt, akkor
csak a bõ gatya és a fütyülõs barack maradna"
Asbóth Sándor, Bánki Dónát, Barnóthy Jenõ, Eötvös József, báró Eötvös Loránd, Bay Zoltán,
Bíró László, Bodó Zsófia, Bólyai testvérek, Bródy Imre, Csonka János, Dallos József, Dékáni Árpád, Déri Miksa,
Dorogi István, Döme Lajos, Galamb József, Greguss Pál, Haraszty Ágoston, Irinyi János,
Jedlik Ányos, Jendrassik György, Kandó Kálmán, Kaposy Mór, Kemény János, Kertész Andor,
Kliegl József, Körösi Csoma Sándor, Kruspér István, Luppis János, Markovits Mária,
Mechwart András, Mihály Dénes, P.Fényi Gyula, Pattantyús Ábrahám Géza, Pávlics Ferenc,
Pázmándi Kempelen Farkas, Pécsi Eszter, Puskás Tivadar, Richter Gedeon, Rózsa Miklós,
Rubik Ernõ, Schick Béla, Simonyi Károly, Szilvay Kornél, Tihanyi Kálmán, Zipernowsky Károly
Ez csak egy rendkívül felületes gyors névsor, percek alatt bárki még ötször ennyi
magyar nagyágyút ide tudna varázsolni egy egyszerû Google kereséssel.
Összefoglalva tehát leszögezhetjük az alábbi néhány záró megállapításunkat a témában:
- a Nobel-díj erõs nemzetközi presztizs jellege mindig nagy csábító erõt jelentett a
különbözõ nemzetek számára
- a díjak odaítélésének befolyásolását a különbözõ zsidó érdekcsoportok végezték messze
a legnagyobb hatékonysággal
- sikereik okaként számos külsõ, belsõ tényezõt soroltunk fel és leírtuk a befolyásolás
gátlástalan, mindenen átlépõ eszközrendszerét
- a megszerzett Nobel-díjak népszerûsítésére hatalmas nemzetközi propaganda-hálózat
épült fel
- ez a propaganda hivatott bizonyítani és sugallni a tájékozatlan közvélemény számára
a teljes zsidó intellektuális fölény létét, amit nyiltan kimondani természetesen
nem szabad, hiszen az fajelméletnek minõsülne.
- az így kialakított fölény-propagandát egy nagyméretû legenda-projektbe csomagolják,
ami által a társadalom minden rétege számára könnyen emészthetõvé válik, és történelmi
keretet ad a tudományos történéseknek. Legfontosabb elemei az állandó üldözöttség, a
kirekesztettség hangsúlyozása, kombinálva a tudományos heroizmus gigászi erõfeszítéseivel,
és végsõ soron a jó gyõzelmével a rossz felett. És mindezt természetesen kizárólag zsidó
fõszereplõkkel.
Hatalmas megtévesztõ gépezet ez, amely igénybeveszi a világ teljes cionista kézben levõ
médiarendszerét. De mint minden megtévesztés néhány évtizednél tovább ez sem tud elmenekülni
a leleplezés elõl. És talán éppen most jött el ez az idõ.
Köszönöm figyelmüket, akár hitelt adnak nekem, akár összeesküvés-elméletnek minõsítik mindezt.
Kocsis Márk közgazdász
Budapest 2012 március
* Apropó Radnóti.. Vele is problémák adódtak, mert ugye kiderült, hogy
kikeresztelkedett zsidóként a munkaszolgálatban megkülönböztetõ fehér
karszalagot viseltettek vele zsidó sorstársai. A kikeresztelkedettek
afféle árulóknak számítottak az õ soraikban, és bárki következények nélkül
bántalmazhatta õket. Egyre erõsebb a gyanú, hogy a költõ a vándorlás során
azért érkezett olyan gyalázatos állapotban végzete szinhelye, Abda határába,
mert sorstársai számtalanszor bántalmazták.
** A fehér karszalag története még élõ feleségétõl Gyarmati Fannitól származik.
De ez egy másik történet...

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2012. March 15. 00:15:24
- 2012. March 15. 00:18:30
- 2012. March 15. 00:19:05
- 2012. March 15. 07:42:41
- 2012. March 15. 08:00:53
- 2012. March 15. 08:15:09
- 2012. March 15. 08:50:40
- 2012. March 15. 09:15:25
- 2012. March 15. 09:22:51
- 2012. March 15. 09:25:49