Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Mit támogat, aki Orbán Viktor mellé áll?

Az egyértelmû, hogy a birodalom megbukott
1. Az is egyértelmû, hogy a helytartók igyekeznek minden erõt megmozgatni annak érdekében, hogy a bukás a lehetõ legkisebb veszteséget okozó kármentéssel történjék meg2, nem törõdve a kirekesztettek elviselhetetlen kárnövekedésével.
Az is természetes, hogy a helytartók igyekeznek olyan személyeket és szervezeteket maguk mellé állítani, akik és amelyek véleménye nagy tömegeket képes befolyásolni.
Viszont az már egyáltalán nem természetes, hogy

a magyarság érdekeinek képviseletét felvállaló „nemzetszolgáló” szervezetek a magyarság érdekeivel szembehelyezkedve a birodalom helytartóinak szolgálatába állnak.

Ezt tette a Magyarok Szövetsége az idei Országos Gyûlésen (elég a megnyitó résztvevõire és az ott elhangzottakra, valamint a FIDESZ-polgármester társelnök személyére emlékeztetni), és ezt tette most a Magyarok Világszövetsége.

A Magyarok Szövetsége tettekkel vallott színt, a Magyarok Világszövetsége a március 17-i elnökségi ülésen hozott és nyilvánosság elé tárt határozataival3.
A tetteket – gondolom – minden MSZ tag értékelte, értékeli. Mivel a két szervezet ugyanazt az árulást követte el, nem felesleges nekik sem elolvasni az alábbiakat, melyeket az MVSz elnökségi határozatához kapcsolódva írok.

I.

Orbán Viktor egy báb a birodalom kezében, ahogy az elmúlt huszonkét év minden miniszterelnöke, és - a diktatúra másik formájában - Rákosi Mátyás és Kádár János is volt.
A birodalom érdeke most az, hogy olyan ember készítse elõ újjáéledését, aki el tudja fogadtatni magát országában a birodalom bukásának következményei elleni „szabadságharccal”, a birodalom, mint ok, megemlítése nélkül. Ezt a személyt találták meg Orbán Viktorban. Itthoni hitelességének „gyártására” kell az az eszköz, ami „legdurvább hazugságokkal, európai polgárok millióinak gátlástalan félrevezetésével minden valóságalapot nélkülözõ ellenségképet gyártanak Magyarországról.”
A birodalom átalakulóban van. Az átalakulás irányát Simon Peresz határozta meg 2007. októberi beszédében: „manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni… Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”4.
Akinek úgy tetszik – és nem hajlandó a tényeket figyelembe venni -, mondhatja, hogy „judeofób nemzeti fundamentalista” vagyok, mondhatja, hogy „nagy antiszemita palávert” akarok elindítani, mondhatja, hogy „mélymagyarságom” fasiszta tulajdonság, ahogyan Németh Lászlónak mondta Veress Péter.
Mindez nem érdekel, mert Peresz félmondata nem „balul elsült szerencsétlen elszólás”, hanem tudatos program-meghatározás, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Zoltai Gusztáv Magyarország országalapítójaként akarja elfogadtatni a zsidóságot5 – ezzel

legitimmé tenni Magyarország - mint gyarmat - helyét egy Zsidó Világbirodalomban.

Ennek a célnak a megvalósításához Magyarországon nincs alkalmasabb ember, mint Orbán Viktor, aki annak a pártnak az elnöke, amely „természetes ideológiai partnerként” határozta meg a Likudot6.

A cél kimondása nyilvánvalóan ellenérzést váltana ki a magyarságban és megkérdõjelezné a választók 33,68 %-ának támogatásával elért – a jelenlegi választási törvény által legitimizált – 2/3-os parlamenti többség „elsöprõ választói akaratként” történõ érvényesítését, magyarán: nyilvánosan és egyértelmûen hiteltelenné válna az Orbán-kormány.
Ennek megelõzésére alkalmazza a „kettõs beszédet” Orbán Viktor: az egyik beszéd a magyarság „beetetésére” szolgál, a magyarság érdekeinek képviseletében még saját gazdájával is szembeszálló népvezér képét mutatva, a másik beszéd pedig gazdáinak szól, amikor a szõnyeg szélére állítva beszámol taktikája eredményeirõl.
Ez a kettõs beszéd nyilvánosságra is kerül – de nem mindig a magyar médiának köszönhetõen.
Van viszont egy „harmadik beszéd” is, amiben a cél elérésének stratégiai lépéseihez való alkalmazkodást határozzák meg Orbán Viktor számára gazdái7. Ez természetesen nem juthat el a pórnép tudatáig, mert akkor nemcsak a múlt és jelen, hanem a várható jövõ tervezett kilátástalansága is nyilvánvaló lenne.

Ki kell mondani:

aki Orbán Viktort mellé áll, az a Zsidó Világbirodalom kialakulását támogatja.

Teljesen igaza van a MVSz felhívásának: Trianon megismétlõdése a cél. Csakhogy nem Orbán Viktor szándékával ellentétesen, hanem annak megfelelõen. Azt is látni kell, hogy a birodalom jelenlegi céljához képest Trianon magyarbarátnak mondható, hiszen ott legalább egy Csonkaország megmaradt magyarnak, a jelenlegi cél szerint viszont Magyarország eltûnik, hiszen megvásárolt – és névtelen - részévé válik az átalakult birodalomnak. Természetesen ugyanerre a sorsra jut Erdély is, mint a Románia része.

II.

Nagyon fontos megvilágítani azt az eszmei hátteret, ami megalapozza a birodalom tervezett átalakulását.

Az MVSz felhívása pozitív eseményként hivatkozik Roosevelt USA-elnök 1910-ben, a magyar parlamentben elmondott beszédére, amiben a következõ szerepel: „Itt az alkalom, hogy a magyar nemzetnek kifejezzem köszönetemet azért a hõsiességért, amellyel közel 1000 éven keresztül, karddal a kezében az európai civilizációt védte. Ennek a nemzetnek nem volt más sorsa a múltban, minthogy minden keleti, civilizáció-ellenes megmozdulással szemben védje nemcsak önmagát, de a Nyugatot s nemcsak az európai Nyugatot, hanem annak méhében Amerikát is.”

Az európai (más néven: nyugati) civilizáció az a mesterségesen kialakított értékrend, amely elnyomta a közszabadság elvén álló természetes (Roosevelt szerint: keleti, civilizáció-ellenes) értékrendet és annak helyére lépett.

Elõször is meg kell állapítani, hogy a „civilizáció” kifejezés nem nyugati (vagy európai), - másképpen: liberális-kapitalizmushoz kötõdõ - fogalom. Minden olyan társadalmi berendezkedés jellemzõje, amely társadalmi munkamegosztáson alapul.
A különbséget a civilizációk között az jelenti, hogy a munkamegosztás a társadalom szerves egységként mûködését eredményezi-e, vagy a munkamegosztás társadalmi megosztottsággá válik és kialakul egy társadalmi osztály egyeduralma.

Miután az egymás „állítólagos kibékíthetetlen ellentétét jelentõ” társadalmi rendszerek jellemzõje egy osztály uralma (ez a liberális-kapitalista társadalomban a burzsoázia, a szocialista-kommunizmusban a munkásság) az osztályba nem tartozók felett, nyilvánvaló, hogy a nyugati és keleti civilizáció egyaránt diktatúrát jelent. Ezért nincs kibékíthetetlen (antagonisztikus) ellentét a diktatúra két formája között, ahogyan azt Bibó István megállapította8. Ebbõl eredõen értelmetlen egymással szembenálló politikai bal- és jobboldalról beszélni, mintegy összevonva a megosztottságot.
Kibékíthetetlen ellentét nem a szocialista-kommunizmus és a liberális-kapitalizmus között, hanem a diktatórikus civilizáció és a közszabadság természetes értékrendje alapján álló õsi civilizáció között áll fenn.

A Roosevelt által „keleti ellen-civilizációnak” nevezett õsi civilizáció rendelkezik mindazokkal a jellemzõkkel, amelyek egy társadalmat „civilizálttá” tesznek: igények kielégítésére szolgáló új technológiák feltalálása, mûvészetek és írás kialakulása, társadalmi intézmények létrejötte, istenhittel kapcsolatos egyetemesség, nevelés-oktatás szervezettsége a hagyományok alapján, a többlet-lehetõségek cseréje, pénzhasználat és társadalmi hierarchia kialakulása, érték- és érdekvédelmet jelentõ közösségi forma (állam) létrejötte.
A jelenlegi ismeretek szerint a legelsõ olyan társadalmi rendszer, amely minden civilizáció-jellemzõvel rendelkezik, a suméreké volt (Kr.e. 4 évezred közepe).

A sumér mintájú civilizáció a Kr.u. 4. századra elterjedt a hunok - Atilla – jóvoltából egész Eurázsiában. A magyarok ennek a kultúrának az örökösei. Európa – döntõen a zsidó-keresztény egyház befolyására - nyugati civilizációba kényszerített része állt szemben a hagyományokat képviselõ õsi civilizációval.
Mivel ez utóbbi jött létre elõbb, az ezzel szembenálló nyugati civilizáció nevezhetõ ellen-civilizációnak, nem pedig fordítva, ahogyan azt Roosevelt tette.

III.

A diktatórikus és az õsi civilizáció eszmei, társadalomszervezési és gazdasági téren (vagyis a gondolkodási mód minta – paradigma – mindhárom területén) egyaránt kibékíthetetlen ellentmondást mutat.

1. Eszmei különbség

A diktatórikus civilizáció az anyagi világot fölé helyezi az anyagtalan világnak.
Szétválasztja az istenhitet a mindennapi élettõl.
A zsidókeresztény istenhit a szeretetet hirdetõ Istenrõl beszél, viszont a gyûlölet Istenének büntetésével fenyeget. Bizonytalanságot gerjeszt és állandósít az „isteni titok” (agnoszticizmus) homályosságával.
Ez a zsidókeresztény vallás egyenes következménye, hisz két, egymással szembenálló Istent hirdet: a zsidó Tóra (ószövetség) sátáni istenét és az õsi civilizáció szabadságot adó Istenét, amit a zsidónak hazudott, de (az Újszövetségben is) bizonyítottan „gój” Jézus testesít meg.

Az õsi civilizáció az anyagtalan és anyagi világ szerves egységét tekinti a gondolkodási mód alapjának. A Teremtõ gyermekének (így természetes szövetségesének) tekinti az embert, ezért minden olyan ismerettel felruházza, ami akaratának végrehajtásához szükséges (gnoszticizmus). Ez fogalmazódik meg a sumér civilizáció születési helyén és idején keletkezett Paralel (Elsõ Sumér) Bibliában (a mezopotámiai Urban Kramer professzor fedezte fel 1954-ben, Badiny Jós Ferenc „magyarította”), amelyet joggal kell a jézusi tanítás alapjának tekinteni, hiszen Jézus minden élethelyzetre a megoldást a sumér civilizáció értékrendje szerint adta.
Az istenhit és az anyag uralása, formálása a legalapvetõbb kettõs egységben létezik.
Az õsi civilizáció iránymutatását a Paralel Biblia a Teremtõ és az ember közötti szövetség jelképét jelentõ Szent Koronaként tartalmazza.

2. Társadalomszervezési különbség

A diktatórikus civilizáció a társadalmat a gazdaságnak rendeli alá, így az emberi társadalom szerves egységét kifejezõ anyaföld (állandó elem) és ember (változó elem) kettõs egységet (a természetes mátrixot) átalakította az anyaföld és a gazdaság együtthatásává (Samuelsen, 1970, „A statikus és dinamikus elemek kölcsönhatásának elemzése” c. Nobel-díjas tanulmány), az embert tárggyá (munkerõpiaci áruvá) alázva.
Ez a diktatórikus közgazdasági személet vált a társadalomszervezés alapjává: az anyaföld és az ember együttélésének szabályait (a jogrendszert) a területileg egységes birodalom gazdái határozzák meg, annak kihatását a mindennapi éltre ezekbõl a szabályokból bontják le.
A természetes mátrix mûködésének lehetõsége szûnt meg azzal, hogy az anyaföld tulajdonjogi forgalomképtelensége és a birtokjogi forgalomkorlátozottsága megszûnt, vagyis szabadon szerezhet gyakorlatilag bárki, bármelyik nemzet életterét adó anyaföldön tulajdonjogot és formális korlátozással birtokjogot.
A hatalomgyakorlás a területileg egységes birodalomban a birodalom érdekérvényesítését biztosítja, a megosztottságon alapuló látszat-demokratikus választási és hatalomgyakorlási rendszer alkalmazásával. Ez kizárja a természetes közösségek önkormányzatiságát, ezzel a szubszidiaritás érvényesülését, vagyis azt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol azok hatása érvényesül.
A hatalomgyakorlásra felhatalmazó (választási és választhatósági) joggal mindenki rendelkezik, aki „állampolgár”. Az állampolgárság megszorítás nélkül kiterjesztõ, azaz azok is rendelkeznek megbízói és megbízotti jogokkal, akik nem az államalapító nemzet értékrendjét követik. Ezzel kialakul az a helyzet, hogy az államalapító nemzet értékrendjének a jogfolytonossága megszakad az általa alapított államban. Ez történt 973-ban, amikor Géza megkötötte a Quedlinburgi szerzõdést, ezzel feladta az õsi civilizációt és eladta Magyarország szabadságát. Ekkor szakadt meg az állalapító magyar nemzet értékrendjének jogfolytonossága, és nem a 1944. március 19-én bekövetkezett diktatúraváltáskor.
A látszat-demokratikusan kialakított képviseleti rendszer sajátossága a „szabad mandátum”, ami kizárja a választók akaratának érvényesítését abban az esetben, amikor az általuk választott képviselõ érdekeikkel ellentétes határozat meghozatalát támogatja.
Az irányítás feladatát a birodalom gazdái látják el, a vezetést pedig – gyarmatonként – a helytartók.

Az õsi civilizáció az anyaföld és az ember természetesen kialakult szerves egységét tekinti a társadalomszervezés alapjának. A gazdaság az ember életfeltételeinek egyik részét biztosítja, összhangban annak az élettérnek a lehetõségeivel, amelyet az anyaföld határoz meg. Ezért az anyaföld az azonos értékrendet követõ államalapító és államalkotó nemzetek örök és elidegeníthetetlen egyetemes tulajdona (tehát tulajdonjogilag forgalomképtelen), amelyen birtokjogot is csak az államalapító és államalkotó nemzetek tagjai szerezhetnek.
A társadalom együttélésének szabályai ennek megfelelõen az emberi közösségektõl (család, település) épülnek fel, önszabályozó rendszerként. A szabályalkotás egy döntési folyamat, amely kezdetét az a döntési helyzet jelenti, amely az igények és lehetõségek összhangjának változása hatására alakul ki. Ezzel a közösségek szubszidiaritása maradéktalanul érvényesül.
A közösségekben hozott döntések összehangolásával jön létre az egyetemes életközösségre (államra) vonatkozó szabály (törvény). Az összehangolást az alsóházból (terület képviselete) és a felsõházból (emberi jellemzõk szerinti természetes társadalmi csoportok – nemzetiség, istenhit-változatok, nemek, korosztályok, szakmák és hivatások) álló törvényhozás végzi.
A hatalomgyakorlás a természetes mátrix mûködésének megfelelõen kettõs egységben épül fel: a terület és az ember érdekképviseletében. Az elöljárók és a képviselõk kiválasztása az emberi közösségek tagjainak közvetlenül érvényesülõ joga.
A hatalomgyakorlás joga (választási és választhatósági jog) csak azokat illeti meg, akik államalapító vagy államalkotó nemzet tagjai.
A kiválasztottak kötött mandátummal rendelkeznek, így abban az esetben, ha a megbízók érdekeivel ellentétes tevékenységet folytatnak, akkor azok õt – Kézai szavaival - „leteszik”, vagyis visszahívják.
Az azonos értékrendet valló embereknek életteret adó terület értékeit és érdekeit védõ államban az irányítás és a vezetés kettõs egysége biztosítja az értékrend õrzését és mûködését, kizárva az önkényuralom (diktatúra) kialakulását.

3. Gazdasági különbség

A diktatórikus civilizációban a kínálat által manipulált kereslet általános alapelv, ami elsõsorban a gazdaságban érvényesül, de rendezõ elve például a tömegtájékoztatásnak, az oktatás-nevelésnek is.
A diktatórikus civilizáció globális kínálatmonopólium létrehozására törekszik. Ennek eszköze a legfontosabb stratégiai ágazat, a mezõgazdaság és élelmiszeripar teljes körû tulajdonlási és birtoklási kizárólagossága, beleértve az anyaföldet is.
A kínálatmonopólium természetes következménye a termékek és szolgáltatások ára és az azokban kifejezõdõ érték közötti különbség.
Ebbõl eredõen a pénz elveszette értékközvetítõ szerepét és értékteremtõvé vált. Az általa képviselt értéknek viszont nincs sem termék, sem szolgáltatás fedezete.
A kínálatmonopólium diktálja a keresletet, ezzel megfosztja az embereket a természetes igények kialakulásától, és a lehetõségek ennek megfelelõ fejlõdésétõl.
Az emberi közösségek elveszítik természetes önfenntartó feladatukat, kiszolgáltatottjává válnak a kínálatmonopóliumoknak.

Az õsi civilizáció az életfeltétel-biztosítás minden területén (így a gazdaságban is) az igények és lehetõségének összhangját tekinti alapelvnek.
Mivel az igények az emberi közösségekben keletkeznek, természetes, hogy a közösségek igyekeznek megteremteni azokat a lehetõségeket, amelyek ezeket kielégítik. Az egyes közösségek lehetõség-többlete és lehetõség-hiánya alakítja ki a közösségek közötti összehangolt tevékenység-láncot, ami létrehozza a természetes érdekközösségeket.
Ez természetessé teszi az értékközvetítõ eszköz, vagyis a pénz valós fedezetét, a megteremtett (létrehozott) értékben.
Ennek természetes következménye az anyagtalan és anyagi érték kettõs egységének érvényesülése, hiszen egy új érték teremtése egy meglévõ érték átalakítása a tudás, mint anyagtalan érték felhasználásával kifejtett cselekvéssel.

IV.

Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy a világválság a diktatórikus civilizáció bukását jelenti és
minden, nemzete és az emberiség jövõjéért felelõsséget érzõ ember önvédelmi kötelessége arra a tiszta és természetes õsi civilizációhoz visszatérni, amitõl nemzet- és emberiségellenes árulás térítette el az emberiséget.
Szeretettel kérem a Magyarok Világszövetsége és a Magyarok Szövetsége minden tagját, vezetõjét és minden magyar embert arra, hogy értse meg történelmi felelõsségét, és ne a diktatórikus civilizáció kármentését támogassa, ne arra törekedjen, hogy egy lehetetlen cél, a Zsidó Világbirodalom rémálomképe megvalósuljon, hanem ismerje meg küldetését, és az ezeregyszáz éves agy- és lélekmosás jármát levetve kapcsolódjon be õsi civilizációnk visszaállításába!

Kelt Szegeden, 2012. Kikelet havának 27. napján.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája


bubó doki
9:22 (1 perce) címzett: Halasz

No Jóskám, jó úton jársz, csak döcögõs ez mégis. Már felismered és leírod az MSZ és az MVSZ vezetõségének hazaáruló mivoltát? Ez dicséretes, csak hát a Jóbik és Morvai és társai hiányoznak a listáról. ha jól sejtem elõbb-utóbb õk is meglesznek, de akkor sem kell azt mondanod, hogy lám-lám ez a fránya Posta Imre mégsem beszélt badarságot és mégsem a megosztásra törekedett, hanem a józan belátásra. Még a végén az is kiderülhet, hogy nem is tudnánk mirõl vitázni, mert ugyanoda kerekedsz ki, ahol mi már ott vagyunk. Elismerésem!

Áldás!

Imre

Elõzmények: Link

József Halász drhalaszjozsef45@gmail.com

9:41 (1 órája) címzett: saját magam
Kedves Imre!
Tisztelem hatalmas egodat, de nem tudom elfogani.

Szeretettel, Halász József

bubó doki

10:18 (1 órája)

címzett: József
Jóskám úgy látom, dolgom többek közt az is, hogy bevárjam a "lemaradókat". Szerertném azt hinni, hogy ez ego-kérdése, de nem az. Bízom benne, hogy erre rájönnek még sokan mások is. Ugyanazért küzdünk, ha nem is ugyanúgy, azon eszközökkel. Ez így van rendben. A többi meg a Jó Isten dolga!
Áldás!
Imre

Hozzaszolasok

2449 #11 2449
- 2012. March 28. 20:46:11
mert magára íratta...Karahun...ne mérgelõdj, nem fog sikerülni...Cool
3459 #12 3459
- 2012. March 28. 21:21:06
pontosan ugyanazért miért az friggyládát is eltulajdonitották-mivel bennük nincs szentség igy más nép szenttárgyának ellopásával akarják megszerezni
3459 #13 3459
- 2012. March 28. 21:24:31
mátyás beavatott király volt ki látta jövöt s tudta magyarok sorsát ezért is csökkentette uralkodásának végén királyi hatalom centralizálását s osztotta meg hatalmat rendekkel-miért nem gondoskodott utodokrol?miért nem ölték volna meg öket?
3709 #14 3709
- 2012. March 28. 21:37:30
Remélem felismertétek a veszélyt. Ebben az állapotban elfogadhatatlan a Szentkorona Tan és a Magyar állam.
Teljesen mindegy ki mit mond , a zsidaj mindent lefed
Ide egy komoly megtisztulás kell
2449 #15 2449
- 2012. March 28. 22:05:15
Karahun, már el is indult a komoly megtisztulás...légy türelmes, minden(ki) a helyére kerül, mire betelik az IDÕ.olvasom
2522 #16 2522
- 2012. March 29. 02:45:31
Idõnk, mint a tenger...
2 #17 Olvaso
- 2012. March 29. 06:14:03
Kara, jó reggelt kívánok. Örülök, hogy felhívtad erre a figyelmem. Pár éve ezen munkálkodom, de hát az a szint, ahol ez megtehetõ, igen ritka-levegõs, kevesen is bírnak vele.

Kisze, igazad van, Halász mára módosított és megmagyarázta, hogy a MVSZ-el csak annyi baj van, hogy a Szent Korona Tan-t akarja és királyságot. "Csak" ennyi. Fényévekre vagyunk, de nem is biztos, hogy nagy baj ez, mert van enélkül is elég.
226 #18 226
- 2012. March 29. 19:24:32
Idézet a Képes Krónikából:
Lehel vezér Konrád császárnak:"Mi a magasságos Isten ostora vagyunk, az Õ bosszúja vagyunk, Õ küldött minket ostorul, ha abbahagyjuk az üldözéseteket akkor fogtok el és öltök meg minket."
Mert a szkíták úgy õrölték fel a népeket mint ahogy a fog a táplálékot ezért a rómaiak õket
Isten ostorának nevezték.

És miért kell ostorozni? Mert akit serkenteni kell megrekedt a saját fekáliájában.
Mozduljál ki te szerencsétlen mert el fogsz pusztulni.Ha lagymatagok vagyunk az ostorozásban akkor akkor megérdemeljük hogy kiiktassanak. -Pap Gábor kommentárja
1505 #19 1505
- 2012. April 02. 19:40:59
Lehet kiállni, ágálni, képet mutatni,színészkedni, hazudni - még elég sokáig. Meddig tarthat ez a sokáig?

Az idö furcsa jószág: lelassul, felgyorsul, s olykor mintha meg is állna...
Majd amikor felgyorsul, s nem lesz idö mérlegelni; nemhogy észérvekkel, de érzelmekkel sem, akkor jön az, hogy zsigerböl és öseink szellemének hirtelen megjelenésétöl vezetve, egyszercsak ráérzünk: ez az ember itt most nekünk hazudik.

Ime; a másik pedig igazat beszél.

Ez lesz az igazak ideje; a Pap Gáborok, a Posta Imrék ideje, akik már régen nem a környezet visszhangjainak függvényében gondolkodnak, cselekednek, hanem a belsö hangtól vezérelve.
A kérdés: el lehet-e majd az ö hangjukat juttatni mindenkihez, akiket illet? Ha lehet is, nem lesz könnyü, de meg kell lennie, ha a magyarság-tudat élni akar.

H.r.sz.
2449 #20 2449
- 2012. April 02. 19:47:43
Keepfargo, azt hiszem, az önálló gondolkodás ideje jött el! amikor Imre, Gábor, és a többiek jóbarátok, szellemi társak, de nem terheled õket - magaddal. Nem kérded meg, mit kell tenni, mert te tudod, belülrõl, mit kell tenni...szóval, szerintem meg ennek az ideje jött el...pihi

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
635,085 egyedi latogato