Olyan a vérvád ebben az országban, mint a fogmosás: idõrõl-idõre megejtjük. Így megy ez másutt is immáron 1979 éve.
Tekintsünk el egy pillanatra a Jobbik azon elméletétõl, hogy a Föld tökipompos alakú és egészen a mohácsi vészig négy ízig-vérig magyar teknõs tartotta a hátán. Beszéljünk inkább a húsvétról. Jön a húsvét, és jönnek a vérvádak. De miért éppen ekkor gyilkolásznak a zsidók elrabolt keresztény szüzeket vagy ártatlan gyerekeket?
A válaszért lapozzuk fel történelem tanárunkat.
Áldozati bárány
Az áldozati báránnyal és a 10. csapással kezdõdött. Mózes és népe Egyiptomban raboskodván a 10. csapást, vagyis az összes elsõszülött halálát várta rettegve, hiszen a saját családjukban próbálták a tragédiát elkerülni, majd pedig mihamarabb lelépni a fáraó országából.
Ehhez legfentrõl jött a javaslat: “vágjátok le”, mármint az áldozati bárányt, “vegyetek egy köteg izsópot, és mártsátok az edényben levõ vérébe. Érintsétek meg vele a szemöldökfát és a két ajtófélfát.” Miért? Mert a megjelölt zsidó otthonokat a pusztító szellem elkerülte, a bárány vérével és halálával megváltotta a ház elsõszülöttjét.
A vér nem csupán szimbóluma, hanem teljes testi-lelki behelyettesítés és megváltás a rabszolgasorból: az éjszaka túlélése és a szabadság elnyerése, amire a pészachi vacsora borral (vér) és macesszel emlékszik.
Az apostolok és Jézus az Úrvacsorán - Fra Angelico, 1440
Fotó: wikipedia.org
“Vegyétek, egyétek, ez az én testem. Igyatok ebbõl mindnyájan, ez az én vérem.” Jézus, a fiatal rabbi Pészachra érkezett Jeruzsálembe, hogy tanítványaival részt vegyen a szabadulás ünnepén. Szûk körükben az Úrvacsorán e két mondattal jelentette be, hogy azonosult az Áldozati Báránnyal, ezért ontsák vérét, és vegyék magukhoz testével együtt. De ne csak úgy szimbólikusan, hanem tényleg-tényleg, ahogy bõ egy évezreddel korábban elõdeik tették Egyiptomban a báránnyal, hiszen csak így vállalhatta át az emberiség szenvedését, halálát és rabságát.
Pontosabban nem az egész emberiségét, hanem csak azokét, akik a kiválasztott néphez tartoznak. Korábban a zsidók, késõbb a keresztények a bibliai történelem fõszereplõi, ami majd egyszer végítéletben és aranykorban ér véget. Amikor eljön ez a pillanat, az Új Szövetséghez tartozóknak nem lesz mitõl rettegniük, nincs is más dolguk életükben, minthogy a megfelelõ táborhoz tartozzanak testükben és lelkükben is. Ezt a hovatartozásukat idézi fel a bor – Jézus vére – és az ostya – Jézus teste. Az összkeresztény testhez tartozás sarkalatos eleme a vér és a test megosztása, a Krisztus testébõl bírt osztályrész. A klubtagság antropológiai adottság.
Sátáni erõk
Az ellentábor ezért a vért támadja meg elõször. Ennek rengeteg leleményes metódusa gyakorolható: például ki lehet szívni, ahogy a vámpírok teszik. Aztán szabad nagyokat fornikálni: a vérfertõzést és Vénusz betegségeit vagyis a nemi betegségeket terjeszteni. Ez a boszorkányok dolga, akik bosznak, mint az eszelõs. “A civilizáció és a szifilizáció párhuzamosan haladnak” - mondta Abraham van Helsing, orvos-démonvadász, III. Vlad Tepes, azaz Drakula esküdt ellensége, majd ment, és levágta a megfertõzött 19 éves Lucy fejét, szívébe egy fakarót vert.
Az ostya megszentségtelenítése gyerekesen gyáva megoldás, de mûködik: fekete mágia alsó tagozatában a tornasor elejére tudjuk felhencegni magunkat. Démoni lelemény híján elég csupán kiontani a színtiszta szûzi keresztény vért, majd pászkába keverve elfogyasztani – a zsidóknak már csak ennyire telik. A cél ugyanaz: fertõzni, fogyasztani, kiontani, és ezzel a sátáni erõk irányába billenteni a nagy apokaliptikus-történelmi harcot. A végén az nyer, akinek több vére van.
Solymosi Eszter. A 14 éves lány 1882.április 1-jén tûnt el.
Fotó: wikipedia.org
Solymosi Eszter keresztény volt és szûz, vagyis a vére színtiszta. Ugyanígy éretlen gyerek volt még Trenti Simon, vagy a tiroli Andreas von Rinn, a reneszánsz két nagy vérvádjának mártírai.
Miért éppen húsvétkor? A démonológia nem túl fantáziadús. Úgy képzeli el az ördögi teremtmények legtöbb vonását, mint a szentekét. A vámpírok teste ugyanúgy oszlás nélkül tölti idejét a koporsóban, mint a szenteké. Ilyenkor legbiztosabb kiásni és újra megölni õket, ahogy az a XVIII. századi Tolna megyei vámpírhisztéria idején történt, amikor karóba húzták a néhány vélt vámpír földi maradványait, ott helyben a temetõben.
Egy mezõgazdaságból élõ babonás-rusztikus világban a föld amúgy is olyan mint az anyaméh, életet ad, nem bírja elviselni a halál ügynõkeinek testét és kiveti õket.
Húsvéttól a politikáig
A démonvilágban nem csak a testi jegyek parodizálják a keresztényekét. Még a fekete miséket is ugyanúgy tartják meg, mint a jámbor ceremóniákat, persze: mocsokban, vérben, ürülékben és spermában tocsogva, az erdõben rejtõzködve. A zsidó rítus, ami a keresztény Úrvacsorának valaha eredetül szolgált, a középkori képzeletben az antitézisévé lett, ugyan nem vonul ki az erdõbe, de rejtõzködik a zsinagógág mélyén, udvarán és a kóser hentes boltjában.
A zsidó húsvét a vérontás és -szennyezés legfontosabb kalendáriumi idõszaka a vádlók szerint. Nem csupán a húsvét fontos csomópont a mítoszban, hanem maga a tiszaeszlári incidens is. Jelentéktelen helyen, távol a nagyvárostól, nagypolitikától, az aktuális balkáni hatalmi kofliktustól, apró emberek részvételével játszódott le. Különleges szerepét annak köszönheti, hogy az 1880-as évekre kiforrott a politikai antiszemitizmus, elõbb mozgalommá majd párttá szervezõdött, és befogadta az eszlári vádlók ügyét, hogy parlamenti szónoklatokban és sajtóban hízlalják.
A kor Baráth Zsoltja, Verhovay Gyula nyughatatlan grafomániájában találta meg a tiszaeszlári vérvád helyét a kor nemzetközi politikai társasjátékában: a Rotschildok összejátszottak az orosz cárral, amikor pogromok szervezésével Magyarország felé üldöztek több tízezer ortodox zsidót. Ezzel éppen akkor kezdték a magyar nemzettest legyengítését, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia Oroszországgal szemben próbálta balkáni érdekeit érvényesíteni.
Eszerint a Rotschildok pénzelték a védõt, Eötvös Károlyt is. Az összeesküvés elmélet kidolgozott érvrendszere szekuláris, gazdasági és társadalmi okfejtéssel perel. Értékrendje, amit védeni kíván a nemzet szabadságáról és aranykoráról szól. Az összkeresztény testet felváltja a nemzeti test, a betegségeket és fekete miséket a gazdasági paraziták elszaporodása és a titkos kocpirációk. A keretrendszer azonos, a rusztikus-babonás tartalmat modern-politikai program váltja fel.
Fekete mise - Johann Jakob Wick mûve a 16. századból
Fotó: wikipedia.org
Tetemrehívás
Tiszaeszláron ezért veszítettek a hamis vádlók. Lehet, hogy a helyi vallásos vád mintázata hasonló a politikai antiszemitizmus elméletével, de inkább csak elméletben sikerült összeegyeztetni a kettõt. A nyomozás, bizonyítás és tárgyalás gyakorlatias környezetében már egyre többet konfrontálódott a világi és a babonás felfogás. Az egyik legnagyobb akadályt maga a vád megfogalmazása emelte.
Az 1883. nyarán induló nyilvános tárgyaláson az ügyésznek nem volt más lehetõsége, mint Magyarország elsõ, akkor még csak 5 éves büntetõ törvénykönyve szerint eljárni, ami nem ismert már középkori kategóriákat. Semmi fekete mágia, semmi démon, a gyilkosság az gyilkosság, ember követi el ember ellen, emberek bizonyítják be vagy cáfolják meg emberi tudománnyal. A fõ vádlottakat, Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Weiszstein Lázárt és Lusztig Sámuelt a 278. paragrafusban foglalt legsúlyosabb váddal illették, az elõre megfontolt ás szándékosan elkövetett emberöléssel.
Az ügyész, Szeyfert Ede még akkor sem állhatott volna elõ vérváddal ha minden tudását összeszedi, de amúgy nem is akart. Már elsõ felszólalásában tisztázta, hogy bármilyen motíváció is hajtotta a gyilkosokat, a világi jogrend kategóriái és metódusai szerint gyanúsítja õket.
Csakhogy Szeyfert és stábja magányos maradt következetességében, mivel a tárgyalást megelõzõen a vizsgálóbíró, Bary József és teljes kompániája olyannyira beleszeretett a vérvád mítoszába, hogy a gondosan felépített bizonyításra nem tudtak elegendõ figyelmet fordítani. Solymosi Eszter 1882. áprilisában tûnt el. Nyáron a Tisza egy fiatal lány holttestét sodorta partra, amirõl mindenképpen szerették volna bebizonyítani, hogy õ Eszter, és a nyakát eltorzító sebet az eszlári zsidók és a három sakter - azaz a metszõk - ejtették még húsvétkor.
Verhovay azt hajtogatta, hogy állítsák a holttest mellé a vádlottakat, és ha közelségük miatt a sebbõl a vér ismét szivárogni kezd, akkor a tetem megkérdõjelezhetetlen tanúbizonyságot tett. Ismerõs? Hogyne, Arany János Tetemrehívásából. Ott a fiatal szerelmes fiú egy tõrrel a szívében hevert kiterítve. A bosszút szomjazó apa felsorakoztatta a ravatal mellett a háznépet, barátokat, rokonokat ismerõsöket, hogy lássa, mikor kezd a penge körül ismét folyni az alvadt vér. Természetesen a lánynál, akit a fiút haláláig szeretett.
A romantika imádta ezeket a baljós jeleneteket: Andreas von Rinn gyilkosságát például a Grimm testvérek dolgozták fel Judentsein meséjükben. Sõt, Bram Stroker is a kelet-európai vámpíros-boszorkányos-vérfarkasos hiedelemvilágból gyúrta össze a viktóriánus kor mércéjével pornográf és horrorisztikus ponyvaregényét, a Drakulát. A kor történetmesélõi rossz szándék nélkül is segítettek felélénkíteni a babonákat.
Velünk élõ középkor
Scharf Móricot, a gyilkossággal vádolt József kisfiát, akit koronatanúként idéztek és apja ellen vallott, fogva tartották, verték, megfélelmlítették, ígérgettek neki minden szépet és jót, mint például azt, hogy keresztény iskolába mehet. Ez már egy önálló dráma a drámán belül, hogyan élt és menekült el a Scharf család felmentése után apa és fia tragédiája után, amúgy megbocsátásban és békében.
A babonás képzeteket nem nehéz ma megtalálni, nem kell a Baráthban testet öltött jobbikos ideológiai hajléktalanságát nagyítóval keresni a parlamenten kívül. Ahogy 200-300 éve megtisztították az anyaföldet boszorkányoktól, vámpíroktól, úgy ma is feldúlják a zsidó temetõket. Feltúrták Kádár János sírját is, közben Kárpátia-idézetet festettek a falra: “Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat!“
2000 nyarán a Pannon Rádión arról beszélgetett a mûsorvezetõ a hallgatókkal, hogy vajon miért érkezett Simon Peres Magyarországra. Megfejtés: a látogatást a Sziget ,fesztiválra idõzítették, ahol azért drogozzák be látogatókat, hogy öntudatlan állapotukban vérüket vegyék. Na, ezt a lecsapolt keresztény vért viszi haza, mondták.
De még csak nem is kell zsidó a vérvádhoz. A balkáni háborúk idején bosnyákokat vádoltak meg szerbek, hogy sok tucat keresztény gyerekeket mészároltak le, és holttestüket a Drinába vetették. Amerika jobbikosai és életpárti álszentjei pedig a kínai abortuszklinikákon kannibalizmust sejtenek.
Kor és határ nélküli a középkori sötétség.
http://hvg.hu/divat_design/20120406_bosznia_szepsegkiralyno#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2012_04_07&utm_content=top1
Tudjátok hogy ölték meg a lelketlenek Tisza Kálmánt?
Becsöngetett a zsidó, megkérdezte az inast, a tekintetes úr itthon van? Tisza Kálmán kiment az ajtóhoz erre mellbe lõtték!
Kérdem én, a gyilkosokkal mi történt ezután, felelõsségre lettek vonva?
Okulás és Németh Sándornak olvasgatásra:
Solymosi Eszter, a tiszaeszlári libapásztorlány, és minden magyar mártír emlékezetének
Erdélyi József:
SOLYMOSI ESZTER VÉRE
Megöltek egy kis libapásztort.
Égre kiált a régi vád,
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szûz juhocskát húsvét elõtt...
Valami vérengzõ bolondok
úgy fogták el és ölték meg õt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengzõ vadak, vademberek...
Elfolyt a vére, mint egy párás piros patak.
Ítélt a bíró, Félkegyelmû képzelõdõ a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád...
a hátborzongató gyanú...
Ítélt a bíró; Elmehetnek
a reszketõ kaftánosok;
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bûnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország-világ tudja meg,
hogy gyermekijesztõ dajkamese a vér, a vád.
Ítélt a bíró s fellélegzett
a zsidóság, az "üldözött",
de terjed a "mese", a "vakhit"
a szegény magyar nép között.
Zengett a dal s a vérpatakból
vérfolyó gyúlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyûlt belõle
mérhetetlen mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
megváltó Istenemberé.
Az Õ vére a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!
Minden kiontott ártatlan vér,
minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belõle
idegen trón, élõsdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hõsi vér,
és munkában csorgott verejték,
és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé,
a régi libapásztoré,
az Õ vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.
Égre kiáltom akkor is ha,
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szûz papiros.
Beh piros vagy Solymosi Eszter
Kiontott vére s beh meleg...
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelõ napot veled,
Hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon.
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.
Minden tiszteletem JANI papaáé! De Tisza Kálmánt soha nem lõtték le,de a fiát Tisza Istvánt 1918-ban a zsidó Lékai lelövi Tisza Kálmánra már azért is vigyáztak mert hát.Csak az õ kormánya alatt sikerült bevezetni a zsidó kódexet/Csemegi/törvényeket.Meg aztán csak sikerült a Solymosi Eszter esetét úgy be állítani.Mint véráldozat,nem pedig egy vérbajos elöljáró életmentõ vérátömlesztését.
Ez a HVG-s cikk is egy igazi zsidó mûremek. Tele csúsztatással, "árukapcsolással" és hazudozással, ami utóbbit nyilván Eötvös Károlytól vett, tudván tudva, hogy az átlagolvasó nem fog utánamenni a bizonyítékoknak. Az ilyen Rác András-féle zsidó vagy kiszolgáló cikkíróknak az ujjait kellene mind levagdosni és a szájába adni, hadd szopogassák.
A szegény ártatlan zsidók és a babonás keresztények meg szemét jobboldaliak. Persze! Mintha nem pont a Talmud lenne tele babonás rítusokkal, hanem az Újszövetség.
"A zsidó rítus, ami a keresztény Úrvacsorának valaha eredetül szolgált"
Én nem vagyok hívõ és teológiát sem tanultam, tehát a magyarázatom abszolút laikus, de szerintem az áldozati bárány szokása és az Úrvacsora ostyája még véletlenül sem azonos, a második nem az elsõbõl származik, és nem is ugyanaz az értelme és célja. Ha lenne is kapcsolat a kettõ között, az Ószövetségben a zsidóknál tényleges, véres áldozati ölésekrõl esik szó, nem véletlenül ellenük mindig ilyen vádak hangzanak el, a keresztényeknél pedig csupán egy jelképes aktusról van szó az ostya elfogyasztásával. Ettõl függetlenül sem ugyanaz. Az áldozati bárány egy fel-ajánlás, és félelem társul hozzá, míg amikor Jézus mondja, hogy "az én testem, az én vérem", akkor ezek jelképes szavak, és azt jelenti, hogy Jézus, aki egy az Atyával, az Atya áldását közvetíti lefelé. Legyetek egyek velem - és így az Atyával, a Mindenséggel.
Aztán jön a kereszténység zsidókeresztényítése, hisz valahogy bizonyítani kell, hogy mindennek az alfája és omegája a zsidó kultúra: "De ne csak úgy szimbólikusan, hanem tényleg-tényleg, ahogy bõ egy évezreddel korábban elõdeik tették Egyiptomban a báránnyal, hiszen csak így vállalhatta át az emberiség szenvedését, halálát és rabságát. Pontosabban nem az egész emberiségét, hanem csak azokét, akik a kiválasztott néphez tartoznak."
Ez is egy újfajta zsidómagyarázat, hogy Jézus csak a kiválasztott néphez tartozók szenvedését vállalta át. Kétlem, hogy a keresztényeknél ezt tanítanák. Áldozati bárány meg nem csak az egyiptomi történetben szerepel náluk, hanem máskor is.
Ez a szívbe fakarót verõ Abraham van Helsing, orvos-démonvadász nem véletlenül zsidó volt? Ugyanaz a fanatizmus, mint Torquemada meg más, a kereszténységbe beépülõ hasonszõrû esetében.
"Egy mezõgazdaságból élõ babonás-rusztikus világban a föld amúgy is olyan mint az anyaméh, életet ad"
Hát bizony, a zsidók sose kerültek ilyen közeli kapcsolatba a földdel, lévén hogy sose volt hazájuk, de az õserdõk mélyén élõ népeknek meg az erdõvel és az ott élõkkel ilyen közeli a kapcsolata, babona pedig mindenütt van, még a hazátlan zsidók körében is.
Aztán jön a szokásos zsidó érvelés és vád: Tiszaeszlár mint ügy "az 1880-as évekre kiforrott a politikai antiszemitizmus" következménye - nem ám annak, amit a metéltek elkövettek. A Rotschildok meg nem szoktak senkivel sem összejátszani, õk csak békésen pénzt kölcsönözgetnek kicsiny vagyonkájukból. Meg az egész csak összeesküvés elmélet. Naná.
Csak azt felejti el Rác megemlíteni, hogy nemcsak a 14 éves fiú vallott az apja ellen, hanem az ötéves is. Meg hogy a Tiszából kifogott lány nyakán nem volt vágás, Solymosi Eszter ruhája viszont rajta volt, annak ellenére, hogy nem Solymosi Eszter volt, így Verhovay nem mondhatta azt, amit a szájába ad. Meg azt sem említi, hogy a hulla fiatal volt, és véletlenül zsidó tutajosok bukkantak rá, és a védelem akarta bizonyítéknak felhasználni a vérvád cáfolatára, nem pedig a vád.
És a végén még a szerbeknek is ad, õk se maradhatnak ki a babonavádból
Kor és határ nélküli mindenkor érvényes kiválasztotti zsidó mentalitás. Szarháziak.
- 2012. April 07. 16:10:37
- 2012. April 07. 16:33:42
- 2012. April 07. 17:02:55
- 2012. April 07. 17:31:06
- 2012. April 07. 20:58:14
- 2012. April 08. 07:52:58
- 2012. April 08. 08:13:28
- 2012. April 08. 09:33:48
- 2012. April 08. 10:04:24
- 2012. April 08. 12:25:41