Itt az ideje, hogy az Európai Unió „zajt csapjon” a jogrend és a demokrácia ellen zajló magyarországi támadások miatt - írja éles hangú véleményében a brit Guardian szerzõje.

A pénzügyi válság egyik hatása az volt, hogy az európai országokat arra kényszerítette, tekintsenek befelé: most mindegyikük a saját problémáit (és hiányát) kezeli, úgy, ahogy tudja, és az EU-ban a figyelem csak akkor terelõdik másra, ha egy országban a pénzügyi nehézségek már-már az állam mûködését veszélyeztetik, mint Görögországban vagy most Írországban – kezdi írását a Guardian véleményoldalán Jan-Werner Müller. De véleménye szerint az EU sohasem csak a pénzrõl és a piacokról szólt, legalábbis az 1980-as évektõl kezdve a demokrácia elõmozdítása és biztosítása is a céljai között szerepelt. Ez kifejezetten fontos volt Spanyolország és Portugália esetében, illetve a közép-európai országoknál is, amelyek 2004-ben csatlakoztak az unióhoz.
„De most úgy tûnik, az EU nem akarja észrevenni az egyik országot, Magyarországot, ahol a nagy parlamenti többséggel bíró kormánypárt azon dolgozik, hogy lebontsa a jogrendet és erodáljon egy törékeny demokratikus politikai kultúrát” – véli a cikk írója.
Jan-Werner Müller felidézi az áprilisi választásokat, amelynek eredményeképpen a Fidesz több mint kétharmados parlamenti többséget szerzett, és megfosztotta a hatalomtól a „széles körben korruptnak és hazugnak ítélt” szocialista kormányt. Kitér arra, hogy egy romallenes és antiszemita nézetei miatt hírhedt, szélsõséges nacionalista párt, a Jobbik majdnem annyi szavazatot kapott, mint a szocialisták, mialatt az egykori liberális párt egyszerûen eltûnt a színrõl. A Fidesz parlamenti többsége elég ahhoz, hogy módosítsa az alkotmányt vagy akár teljesen újat fogadjon el – teszi hozzá a cikk írója a Guardian hasábjain.
A parlamenti többség megszerzése után „a karizmatikus Fidesz-vezér”, Orbán Viktor kormánya megpróbálta tovább növelni ellenõrzését a közmédia felett, a számvevõszék vezetõje, a fõügyész és az alkotmánybíróság jövõbeli tagjai most mind csak a Fidesz jóakaratától függnek, míg (megválasztásukhoz) korábban többpárti megegyezésre, konszenzusra volt szükség – írja Jan-Werner Müller.
„A kormány szintén megszabadult az ország köztársasági elnökétõl, annak ellenére, hogy õ is a Fidesz embere volt, mert az Alkotmánybíróság sokak által tisztelt korábbi elnökeként még mindig túlságosan is független gondolkodónak számított” – teszi hozzá a Guardian cikkírója. Sólyom László helyett a kormány egy olyan korábbi olimpiai bajnok vívót nevezett ki a posztra, akinek a feladat szempontjából legfontosabb képessége az volt, hogy hajlandónak mutatkozott aláírni a kormány által meghozott törvényeket – szögezi le a szerzõ.
Részben a Jobbik „kiheréséle” érdekében Orbán tovább fûti a nacionalista indulatokat, eközben kritizálóinak azzal az állítással vág vissza, hogy õ csupán az egyesült nemzet akaratának felel meg az új „társadalmi szerzõdés”, illetve a „nemzeti egység rendszerének” létrehozásával. A cikk írója azt is felidézi, hogy néhány héttel ezelõtt a kormány a „demokrácia és jogrend védelmében látványos eredményeket elérõ” Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálására is javaslatot tett. „Elképzelhetõ, hogy nem is túl sokára Magyarország inkább Oroszország irányított demokráciájára fog hasonlítani, semmint bármelyik nyugati többpárti, fékekkel és egyensúlyokkal mûködõ demokráciára.”
A szerzõ szerint biztosan tudható, hogy jövõre két dolog történik: a magyar kormány új alkotmányra tesz majd javaslatot, illetve az ország átveszi az EU soros elnöki posztját. „Nem ekkor jöhetne el az ideje, hogy Brüsszel és más EU-tagországok nagyobb zajt csapjanak azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mélységesen illiberális irányba fordul?” – teszi fel a kérdést a Guardian cikkírója. Ám szerinte az ehhez hasonló, széles körû európai reakciót sürgetõ felhívásokra általában az a válasz, hogy az egyik EU-tagország demokráciájának megvédésére irányuló próbálkozás korábban már látványos kudarcba fulladt.
Tíz évvel ezelõtt az EU vezetõi a Jörg Haider jobboldali populista pártjával megalakuló osztrák kormányt próbálták megszégyeníteni és szankcionálni – ám a közvélekedés szerint elbuktak, ráadásul eleve álszentnek ítéltettek. Hogyan is tudna kioktatni egy másik országot az idegengyûlölet megszüntetésérõl Franciaország, amelynek saját Nemzeti Frontja van? És hogy lehet, hogy a kis Ausztria ellen szankciók léptek életbe, míg Berlusconi nagy Olaszországa mindent megúszhatott? – ismétli a kérdéseket a szerzõ. De ez az álláspont elhamarkodott lehet – állítja Jan-Werner Müller, aki szerint elõször is ma már nem lehet tudni, milyen irányt vett volna Ausztria, ha nincs az európai felháborodás. Másodszor, a szankciók részben megalapozatlannak és javarészt szimbolikusnak tûntek – más szóval csak arra szolgáltak, hogy az olyan vezetõk, mint Jacques Chirac vagy Gerhard Schröder Európa demokratikus lelkiismeretének szerepében „jól mutassanak”.
De más a helyzet, ha a demokrácia erodálására egyértelmû bizonyíték van, mint most Magyarországon – írja a szerzõ, aki szerint ha az EU nem tesz semmit, azzal hosszú távon saját imázsát és hitelességét ronthatja. Szerinte a jogrend egyre kétségbeesettebb magyarországi védõi máris elhagyatva érzik magukat, és felteszik a kérdést, hogy az EU-tagság révén miért nem tartatják be a demokrácia és a jogrend biztosítására vonatkozó ígéreteket.
„A magyarok hagyományosan EU-barátok. Érdekli õket, mit gondol Európa. Itt az ideje, hogy Európa megmondja nekik. Egy egyértelmû figyelmeztetés nem a nemzeti demokratikus folyamat iránti tiszteletlenség jele, mint ahogy egy meg nem választott bíróság ítélete sem a demokrácia automatikus megtagadása. Egy jelzés Brüsszelbõl kétségtelenül megerõsíti buzgó nacionalizmusukban a Jobbik támogatóit, de ismét csak: egy állítólag centrista kormány, amely folyamatosan legitimálja az eszméiket, ugyanezt teszi” – fejezi be írását a Guardian szerzõje.
Link