Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Osztod, vagy szorzod: mind Egy!

NaplóTalán itt az ideje, hogy írjak, talán nem. Mivel idén ez az elsõ, ezért különös figyelmet, fegyelmet és katalánokat ne várjatok! Két favágás közé befér néhány hír is, mert miközben pakolom a sok-sok információ-Morzsit és Bodrit, mosolygok azon, hogy a kutyaugatás simán elhallatszik a holding, vagy legalábbis Kossuth. Szóval, örömmel éltetlek bennetek így megsokasodva nem, de törhetetlen egzisztencia nélkül is ebben az új esztendõben. Úgy hírlik, hogy ez az utolsó év! Ez egészen biztos, hiszen még egy 2012 már nem lesz, legalábbis nem terveztem. Pedig hát ugye a mondás is így szólás: Ember tervezz és bízva hízzál! Ma már csak a perverz ember tervez és ha ez nem lenne így, akkor nem is lenne a pervezi jó! Tehát jól van ez így.
Én azt tervezte el a feleségem, hogy a szomszéd kertje zöldebb lehessen, ezért az õsöreg kikorhadt gyümölcsfákat tervszerûen számoljam fel és kazánosítsam el. Az asszonynak mindig olyan jó ötletei vannak, hogy ezen már nem is csodálkozom. Az elmúlt évben fogytam 8 kg ott, de itt is, mindig ahol éppen voltam. Igazság szerint soha nem voltam olyan jó erõben, mint most vagyok, s ha kell, azt bármikor be sem bizonyítom! Ezt a csontjaimban érzem.
De nem akarlak benneteket szellemileg nagyon igénybe venni így Korán délben, mikor van Biblia is. Tartsunk felolvasást, ahogy a zsidaj-keresztes papok szokták, miközben lepipálják õket a mini-strazsák, akikbõl késõbb erkölcs-csõsz papák lesznek.

Na ennyit bevezetésnek, a „megújult” NBH vezetõsegg számára, hogy õk is érthessék a dekódolást. Ezt hívják az én palimadár-nyelvemen „játék a tetûkkel” , csak nem zsidaj-Egri Ánusz interpretoriálásával.

Na szóval, az úgy volt, hogy nem volt, s ami nem volt, az meg nincs is. Tudtátok, hogy holnap Timothy Geithner usa pénzügyõr elrepül Pekingbe egy kis száznapos tojás-lesre? Nem ugye?
Tudtátok, hogy a Haarec arról ír ma, hogy Izraelt 4 darabra kell osztani, nincs mese! Egy világi (vagyis alvilági), egy állam-vallásos, egy ortotoxikus és egy palesztin terület kell kikerekedjék ebbõl, ami most van.
Ez ugye jó jel is lehetne, csak hát megtanulhattuk, hogy semmit nem szabad elég komolytalanul venni! Ahogy azt a sok-sok elemzést olvasom és bevallom, sokkal többre tartom immár a hozzászólók zömében kialakult ösztönös értelem-megnyilvánulást, ahogy a híreket magyarázzák, nagyon sokszor elégedettség tölt el. Bizony, néhány „öregasszony” többre képes, mint a fizetett zsidó szakértõk összeterelt társasága. El sem hiszitek mennyire! Persze tévedések elõfordulnak és én sem mondom el mindig, hogy mit is kell, lehet, illik érteni, mert szeretem látni, hogy gondolkoztok! Kialakult ez és ez már igazán nagy eredmény. Szép benne, hogy az értelmiség nem tûr sem ideológiai, sem vallási dogmákat és nem nemesinek mondott cafranghoz van kötve. Nem lesz reménytelen az országban menteni azt a néhány még megmentésre méltó magyart, miközben a zsidó és elzsidósodott, cigány és elcigányosodott szépen eltûnik a kutyatápos zsákokban, melyet Szibériában csomagolnak majd az átnevelõ táborok valamelyikében. Azért Recsk sem fog kimaradni, ne féljetek! Van hulladék elég, jut mindenkinek!

Na de a komolyságunkat megõrizve engedjétek meg nekem, hogy tovább ûzzem a szót! Úgy tûnhet számotokra, hogy az utóbbi idõben tétlen vagyok, pedig ez nem fedi a fa-lóságot! Igen is hatalmas a tét, és kár ezért a Dunát okolni! A vascipõk sem tehetnek róla! Várnak és fölösleges ismételgetni, hogy Duna te tétlen! Ez mihasznaság és következetlenség, ergo: fölösleges! Azon a szinten, ahol az eseményhorizont van, nem így mennek a dolgok. A háborút lépésrõl-lépésre koreografálják, idõzítik, egyeztetik, pontosítják, szerepeket és szereplõket fel -, a aggályoskodókat, fölöslegeseket meg kikészítik. A logisztika már felállt az alapmeccs lejátszásához, már csak a körítés kell hozzá! Minden tünet arra utal, hogy idén végre elkezdõik a tevõleges és látványos tûzijáték része is, de valakinek ezt is le kell menedzselni, méghozzá világszínvonalú show-mûsorral. A lényegre figyeljetek! Mindig az maradjon szemetek elõtt! Ezt pedig-ré másfél évvel ezelõtt már leírtam. Ahmadinezsad most látogat latin-Amerikába 5-ötjére 2007-tõl számítva. Az átalakulás, térképek átrajzolása egyre látványosabb, és amíg az usa haderõ szépen lassan, tudottan, vagy tudatlanul, de mindenképpen az orosz-kínai vonulat keze alá játszik, elfoglalják Izraelt, az atomsi-lovakat megnyergelik, a szaúdi sivatag is megélénkül. Jordáiáról mostanság kevés hír érkezik. Talán nem véletlen, hogy ott most lényeges kérdésekrõl hallgatnak. A „nagyok” letárgyalták, már „csak „ a kicsikkel kell eljátszatni a bábszínházat és közben ki-hulla-tni azokat, akik a következõ körbe már nem fér(eg)hetnek bele.

Putyin remek játékos, nem szabad alábecsülni és elfeledni, hogy egy nem akármilyen stáb dolgozik a keze közt! Hamarosan lépni fog, mert lépnie kell, de ehhez egy belügyi-ellenzékinek tûnõ helyzetet is létre kell hoznia. A széthullás, háborús fenyegetettség érzése jót tesz és indo-Kolja is Grísa Közép-Kelet-Európai terveinek megva-lovasítását. Nem ragozom tovább, hisz fölösleges! Ha nem az, akkor sem kívánok egyelõre foglalkozni a kérdéssel. Majd ha ideje lesz! Addig olvasgassátok a Jövõnk.info-n megjelenõ macihíreket, amik egyébként nagyon fájdalmasak a szolg-állatoknak, viszont teljes mértékben reálisan közlik a szándékolt célirányt. Azt se feledjétek, hogy ami most reális, az szürreálisnak tûnik, pedig de! A szerepeket nem mi osztjuk, de mi döntünk, hogy azt hogyan valósítjuk meg! Ezt Zbigniew Brzezinski sem fogalmazhatta volna különbül.

Apropó, idõ! Az „Apostoli Királyság” újra regnál! Most már reg-num (magyarul és helyesen: rég – MU-n – vagyis az õsi MU földre – ami egyben Atlantisz is - emlékezve) vagyunk oly annyira, hogy csak lesek! Azt hiszem, beadok egy pályázatot, hogy esetleg nem keresnek-e egy udvari bolondot, mert ismerek többet is, csak udvar nélkülit. Szóval, kellene az az udvar, ahol bolondozhatnak kedvükre. Pár napja ezt a nézetem ki is fejtettem, mikor felkérést kaptam, hogy a királyság majdnem kész honlapjának esetleg teret adnék-e. Egyelõre meggyõzõdésem, hogy ugyan terünk még van, de hát amíg nem vagyok tisztában teljes mértékben az udvar paraméreteivel, addig nem tálalhatom elétek sem a kész tényeket. Egyelõre várok a terítéssel, mert ugyan asztal van, de annyi szálon futnak az események, hogy amíg nem látom tisztán, mire megy ki és az bejöhet-e, addig nem akarom berántani a kéziféket. Had füstöljön addig a gumi bátran, hátha az ellenségnek is ködösít, nem csak nekünk, „barátoknak”. A kámzsám már majdnem megvan a „barátsághoz”, bár attól tartok, hogy ebben a közben nem a „csuha teszi a barátot”. Habitus non facit monachum!
Még egy sor „vergõdésnek” lehetünk tanúi, de ezt én már büszkén vállalom és nem akarok az élére állni, mert szétvágj a katonai bakancsom és nincs másik! Sokszor, sok helyen elmondtam, hogy nem valamit kell cselekedni, hanem valakinek. Azt a valamit, az a valaki teheti meg. Amíg ez a felismerés nem lesz felismerve, addig ismeretlen marad, így nem is lehet ismerõs azoknak, akik még mindig „valamivel” kísérleteznek. Meg kell várni, hogy elfáradjanak és talán akkor felismerik a nyilvánvalót! No, addig én csak fogyok és fogyok, fûrészelek, hasogatok, olvasok, tanulok és okítok tovább! Ráérek.
Talán ezért is, tegnap egyik olvasónk, akivel már egy ideje megy a privát beszélgetés is meghívott magához az USA-ba, hogy legalább kikapcsolódnék és körültekintenék ott. Kissé meglepõ és egyben megtisztelõ is ez a fajta kapcsolat, úgy, hogy valójában csak virtuálisan ismerjük egymást. Elsõ gondolat persze az volt, hogy Vera mit szól ehhez, hisz rá nehezedik a családfenntartás súlya és ha nem vagyok „testközelben”, akkor a gyerekek után is neki kell még ügyintézkedni. Második gondolat, hogy a szolgálatok mit szólnak ahhoz, hogy repülõre ülök. Hagyják-e leszállni, vagy esetleg leesik „magától” is. Aztán nem fordítanak-e vissza a cion-neokohn zsidajok, mikor megérkezek…és persze ha és amennyiben realizálódhat ez az út, ki nem gondol majd arra, hogy éppen a kipások vittek ki egy kis kiképzésre, ahogy Vona-zazrit szokták, vagy ahogy most Bajnai éppen ott állomásozik, várva, hogy Orbán helyére mikor léphet (van egy ilyen terv).

No mit is mondhatnék ezek után? Ilyen levelet is kaptam már és nagyon remélem, hogy nem lesz arra szükség, hogy éljek a lehetõséggel. Vera semmi esetre nem akar mozdulni, pedig a házhoz elég egy gyufaszál és minden, amiért dolgoztunk eddig, az enyészeté.

„Szia Imre!
Boldogabb Uj Evet neked es kis csaladodnak! Azert jelentkezem , mert mar a jo multkoraban akartam emliteni neked valamit. Szeretnem ha tudnad, hogy neked es csaladodnak az en ajtom mindig minden korulmenyek kozott nyitva all! Ha veletlenul oda kerulne a sor es gyorsan kellene cselekedni az en hazam a ti hazatok is hely van boven nalam igy semmi nem problema. A repulojegyeket nektek semmi perc alatt veszem meg biztositassal meghivolevellel egyutt igy egy nap alatt ez elintezheto. Persze gondolom nem en vagyok az elso aki ezt felajanlja neked , foleg kisse fura igy ismeretlenul is , de szeretnem ha tudnad s elraktaroznad ezt magadban s ha szukseged volna ra akkor elovenned. Udvozlettel , Tisztelettel…”

Nos, az élet megyen tovább és amíg van értelme annak, amit és ahogy tesszük, addig nem lesz baj, s ha már baj van elég nagy, akkor – ebben „bízok” és nem szeretek csalódni - nem nekünk kell menekülni! Az egyetemes törvény hatálya alól senki és semmi nem képez kivételt.

Hozzaszolasok

9 #101 9
- 2012. January 14. 18:15:50
Köszönjük a jó üzeneteket! Love
Mennyi békés hírt vettél/küldtél át!
Amit régebben laikusként úgy állítottam, hogy "saját fészkében zápul önmagába az a rosszvérû tojat..." - szóval ennél pontosabban nem tudtam eddig kifejezni, DE: attól még kacsázhat akár a fészekalja közvetlen közelében is, hátha VÉGRE összetojják magukat a feladók! :)

Pici falu, kis ház, kis kert is van, de kerítés nem divat errefele. Azt még nemtom mi lészen a tetõtérben velünk, ha leesik a kudarcos marsi mûtárgy.
Bár, csalánba nem üt a phobos.
A kaszással még nem akarnék nagyon összefutni.
A szebb idõket várom! :))
El kell jönnie!
- Azzal a bizonyos õsbizalommal a lelkemben, mert még több objektív kérdésem van objektív válaszok nélkül.
Ezek IGAZSÁGÁT meg kell még ismernem! Aztán átléphetek, jól megnyugodva. :)
2449 #102 2449
- 2012. January 14. 18:20:25
Koré,pont errõl szólt! akiért jött, elment...ha meghívjuk egy sütire, teára, megpihen és továbbmegyHelló. A mûtárgy lakatlan területen hull majd le,szerintem a humort sem nélkülözik az üzenõk!Wink A szebb idõk itt vannak a kertek alatt. Tavaszodik! én csak tudom!pompom
3361 #103 3361
- 2012. January 14. 18:23:44
2011 december 25.-én karácsony éjelén , Siofokr a esett a választásunk szorakozás céljából!
Éjfél elött pár percel Nagykanizsán értünk fel az M7- es autópályára siofok irányában !
Mondanom sem kell , hogy az elsö pillanattól kezdve senki nem volt az autópályán rajtunk kívül . Vagy is ezt gondoltam, mivel a szembejövö sávban egy autó sem jött percekig. Mivel siófok körülbellül 90 km re van autópályán Kanizsától, ugy 40 perc alatt ott lehet lenne . Kanizsától körülbellül 5 km re találkoztunk az elsó érdekes jármüvel , ami akkor még nem volt az de a továbbiakban annak bizonyult! A jobb oldali sávban közlekedö ford tranzithoz hasonló fehér kisbusz amelynek ablakai sötétítve voltak am azt jelenti hogy a hátsó ablakok. Folyamatossan elöztünk mert nem valami gyorsan menntek be tartva a szabályokat becsületessen ! feltünövé vált pár perc után hogy folyamatossan ugyan olyan autókat elözünk ki minnt amilyent az elöbb leírtam! Annyi külömbség volt pár autó között hogy némelyiknek körbe üveg volt némelyiknek meg a vezetö fülke mögött egy nagyobb sötétített ablak!
Folyamatos elüzéseink siofokig azt erdményezték, hogy kb. 30 ilyen autóval találkoztunk amik egymás mögött mentek vagy 500 m es távolságban! Közöttük található volt pár kamion ugyan olyan rendszámmal , és sötétített buszok is amelyek ebben menntek felfelé pest irányában! Viszonnt ekkor még nem is gondoltam vagy selytettem hogy valami nem stimmel velük! Megérkeztünk siofokra és kb 3 ora tájt indultunk vissza kanizsa irányában az autópályán és arra lettem figyelmes siofoktól fogva ,hogy ugyan olyan autók jönnek folyamatossan szembe minnt amiket kielöztem siofokra jövet! Ekkor szoltam az egyik barátomnak, hogy mire lettem figyelmes, viszont azt mondta képzelödöm ! Viszont 10 perc elteltével szóvá tesz, látom e én is még mindig ugyan olyan autók jönnek csak szembe ! Elkezdtük számolni az autókat, és körülbellül 50 ilyen autót számoltunk meg! Kérdem én Kinek van ekkora autóparkja amelyek ugyan olyan autók és néhány még ponyvás utánfutót is húzott maga mögött,a nagyobbik fajtából! Minnt amikor költözik valaki ! Érdekes, mennyi autó mehetett el 2,5 ora altt amig mi Szorakoztunk!! Szoba nem jöhetett hogy megálltak pihnni mert kanizsánál is csupa ilyen autókat láttunk, melyek szépen egymás mögött kb 500 m re haladtak!
Ki az aki karácsonykor sietössen költözik vagy talán embercsempészek lehettek nem tudom viszont akkor nagyon furcsának tünt !
Üdvözlet!!
2 #104 Olvaso
- 2012. January 14. 18:42:39
Koré, Kincses úgy látom, a lelki tárasaitok odafigyelnek a részletekre. Üzenik, hogy dolgoznak és persze vannak ott is "lányok".

Nostre, a történeted nem egyedi, bár ez a megfigyelés arra utal, hogy valamiért a vasúti fuvar kiesett és sürgõs transzportról, esetleg éppen személyzetrõl lehetett szó. Ha magyar rendszámokkal futnak (ez nem jelent semmit), bátran állíthatom, hogy ilyesmivel biztosan nem rendelkezik hivatalos igazságrendészeti állami szarvezet. Hamarosan megtudjuk, hogy mennyire mennyire voltak esetleg héberek. Az akkori autópálya-kamera felvételeket mindjárt elkezdjük elemezni.
3361 #105 3361
- 2012. January 14. 19:06:35
Hát sajnos ha nem teszem szóvá utitársaimnak akkor fel sem tünik nekik! Viszont így már nem csodálkozom azon sem hogy az emberek szeme láttára csüccsen be a zsidaja az otthonukba! Sok az üresen álldogáló otthonka, lehet probálgatni még, csak nehogy meggyulladjon a múszál rajtuk!
2449 #106 2449
- 2012. January 14. 19:09:11
Imre, köszönjük az ERÕ-TEREKen átívelõ szeretetet, amivel körülvesznek minket, jólesik nagyon a figyelem. Csak jó az, ha a nagyobb testvér figyeltorna Ha NÕ-VÉR az illetõ, akkor meg fõleg!angyal
2 #107 Olvaso
- 2012. January 14. 19:22:02
Kincses, te talán elhiszed, ha azt mondom, köznapi ember fel sem fogja (én sem), hogy milyen "ernyõ" van felettünk. Ez nem a testünket védi, hanem lelkünket. Megakadályozza, hogy letérjünk a "pályasíkunkról".

Nostre, rá se ránts! Tudod, a figyelem külön tananyag a seregben is, méghozzá az egyik legnehezebb. No nem maga az anyag, hanem aszerint eljárni, élni, érzékelni és észlelni. Bizony, a legtöbbeknek ezért nem nyilvánvaló az, ami van, helyette az fogadják el, amit mondanak arról, ami van. A fekete így lesz fehér, pedig nem az és a zsidó is így lesz magyar, ahogy a cigányból sose lesz.
Most éppen egy Orsós nevû riporter kommentálta a híradó egyik hírét. Olyan volt, mint Viktor ifjúkori szakállas képe. Persze fajcigány. Magyar riporter már nincs, de van kancsal, pösze és zsidó minden mennyiségben.
2 #108 Olvaso
- 2012. January 14. 19:30:57
Most olvasom, hogy Törökország több városát érintõ elektromos hálózati "zavar" volt. Elég szervezettnek tûnik és Isztambult is érintette. De nálunk mikor lesz már? Holnap? Az oroszok jelezték, hogy akár "Magyarországra" is eshet a Phobosz. Tisztára phobiás lettem, bár nem volna baj, ha telibeverne valami "titkos" cahal fõhadiszállást!
2418 #109 2418
- 2012. January 14. 20:30:47
Imre! Sem feszültség, sem ellenállás?
Bezzeg nálunk van minden. Vona zászlója is azt hirdette, hogy: Elég volt!
152 #110 152
- 2012. January 14. 20:35:26
Oh, igen Imre. Megfigyelni a nyilvánvalót. Vagy a dolgokat az egyszerû valójában szemlélni, bonyolítások nélkül. Nem szimbólumokként tekinteni a világot, hanem csak azt látni oda, ami ott is van. Ezt nem csak a hadseregben oktatják, hanem a jobb minõségû ezoterikus szakkörökben is.

Köszönjük a nagyvilág híreit, pláne azt, hogy ilyen jól áll az ügy! - nyilván váratlan fordulatok mindig vannak, lehet, hogy most is lesznek.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
635,090 egyedi latogato