Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A NATO zsidók stratégiai csapásra készülnek!

NaplóAz alábbi üzenet az orosz (és egyéb) hírszerzésnek megy), de nem volna baj, ha az egyesített katonai törzsek vezetõi és beosztott állománya is olvasná és értené. Ha már tudják, nyugtázzák, ahogy tudják. Úgy tûnik, hogy a szíriai felségvizeken felvonult török és orosz hadiflotta a nyílt vízen csapdába került és Erdogán, „mint csali” a NATO radar-projekttel szintén nem érhet el stratégiai sikert. Elmondom, amit megtudtam és mérlegelje mindenki a helyén az információkat.
Az orosz flotta kisebb ütõerõt képvisel, mint az USA + kanadai és egyéb szövetséges zsidó csatlósaik. Mindenképpen háborúba akarják belehajszolni a NATO-t és az oroszokat a cionisták és ha kell, feláldozzák Izraelt is, az eredeti terveik szerint. Az atomtölteteik félig élesítve vannak, már csak a jóváhagyó kód kell, hogy megérkezzen, de ez gyakorlatilag semmi idõ alatt megvan. A zsidók magánhadseregeket pakoltak össze a háború utánra, de közben a seregek zömét éppen ezért nyugodtan feláldozzák. Az oroszoknak fel kell készülni, mert szakértõk szerint jelen pillanatban csak egy megelõzõ csapással tudnak stratégiai elõnyhöz jutni.
A Földközi-tengeren a NATO erõk szépen araszolnak a görög szigetvilág oltalma alá, míg a orosz-török flotta a nyílt vízen portyázik. Nagy veszélyben vannak! Fregattok szóródjanak szét a kísérõikkel, tartalékokkal és képezzenek érzékelõ-láncot. A zsidó a szigetek oltalmába alatt torpedókkal és atommal a vizet akarja (feltehetõen) támadni, ezzel cunamit okozva. Amíg a hullám-lökés számukra védelmet jelet és az orosz-török hajók zömét 10 percre akár harcképtelenné teszi. Ez éppen elég a megsemmisítésükre, de figyelembe véve a stratégiai helyzetet a cunami jól lerendezi Gázát, Izrael parlamenti településeit és Libanoni területeket, vagy a szír partszakaszt – az irányától függõen. Ciprust simán beáldozzák és felforralják a tengerszakaszt. A válaszcsapásban természetesen a NATO erõk is elpusztulnak, de a zsidónak éppen ez a céljuk. A többit nem részletezem! A következmények tekintetében a korábbi írásainkat, de ezt itt minél elõbb: ZSIDÓ (ATOM)CSAPÁS!
Link

A helyzet nem változott, csak a stratégiájuk, ezért ajánlom Erdogán, és Putyin figyelmébe is a fentebb említetteket. Ha pedig már tudnak róla, akkor kéretik újfent azt a „megelõzõ csapást” komolyan megfontolni, de minél gyorsabban, hisz mindjárt évforduló lesz. Majd két éve lépett hatályba az új orosz katonai doktrína, vagy nem jól emlékszem? Mi itt tudjuk, hogy mi a cél és kik a rosszfiúk, de a jófiúk még nem nagyon villantottak és ez azért elég elgondolkodtató, mivel a zsidó taktikában sok zsidó és nem-zsidó, nat-eu-s katona és civil tud belepusztulni. Tudom, hogy ez szükségszerû, de ne legyen több halott,, mint amennyire feltétlenül szükség van és ne azzal indítsunk már, hogy a fekete-tengeri és földközi-tengeri flotta haza van vágva. A válaszcsapás akkor már hiába megsemmisítõ.

Hozzaszolasok

382 #121 382
- 2011. December 03. 07:34:38
Imigratulajogászördög
1 #122 Gerry
- 2011. December 03. 08:16:03
postaimre - majd írd meg nekem is! (mihez-ahoz tartás v_égett)

gyaur - kincses - meg a többiek akiknek a hangok megmondj'ak zúgva búgva, a 80-as évektöl napjainkig...

Az emberek - föleg este, csendben, meleg ágyikóban, horkolás elött vagy az álom pihentetö óráinak elsö-töl az utolsó szakaszai között felébredve, felijedve, álomfoszlányokkal a fejülben, "assetudomholvagyok" pillanatok tétova pillanataiban olyan dolgokkal szembesülnek amivel a "normális" napi életben nem.

Az emberi szervezet egy csodás szerkentyü. Egy 60 kilós lény kb 48 liter folyadékát összetartja valamilyen erö, ez a lény születik, fejlödik, (aztán vissza és 60-10 év múlva be is fejezi ezt az életnek nevezett formát), képes menni, enni, emészteni, gondolkozni (már amelyik!), utódot nemzeni, alkotni új dolgokat, pusztitani, szeretni, gyülölni, mindezt néhány milliárd elektron, atom, molekula, csrapmitmek (ezt nem mondom meg nektek micsoda, mert még bizonyításra szorul Pfft) segítségével.
Ez a lény (7 milliárd ++) többé-kevésbé ugyanúgy néz ki, ugyanazt képes végrehajtani a maga mikrovilágában mint az öt körülvevö többi.
Néha azon csodálkozom ("rá a világra"), hogy mi a fene csinált minket? Vagy ki? Aztán rájövök, hogy a fák is fák (kicsik, nagyok de felismerhetök, a bogyó mindenhol bogyó, az állatok is besorolhatók a maguk csoportjába, mi csak egy kicsit bonyorultabbnak lettünk összeszerelve. DE müködésképesnek.

Napi százezres ha nem millós újszületéssel és elmúlással...
Persze néhányezer félresikerült (bolond, örült, zseni) hozzátartozik a kalandhoz, de milliomod hibaszázalékkal funkcionáló termeléshez nem kell meóst rendelni.

...és akkor néhánynak zúg a füle, hangokat hall csendes éjjben és nem tudja megmagyarázni mitöl lehet.

Letehetem a voksomat Gyaur mellett? Persze nem a stílus amit szeretek benne, - majd küldök neki léleksmirglipapírt oszt' simítsa a felületét csak úgy illendösségböl - de emberek, mondjuk már ki, hogy nem mindig a háttérhatalom az oka a búgó-zúgó hangoknak! így müködünk. Igen, töredelmesen bevallom, magányos álommentes éjszakáimon nekem is zúg a fülem. De legalább én tudtam volt deffiniálni mitöl van (Nekem). Az a sok okos gondolat ami a kisagyamban - napközben - össze vissza kószál, éjszaka surlódva, nyikorogva, búgva... lassan a helyére kerül. Persze szükséges hozzá a vérem némi segítsége, egy kis levegö, vérnyomás( - a vér mondja a gondolataimnak; -na nyomás! -) forgolódás az ágyban (zutty - súgja a gravitronom és egyszerre átlódít 3 lityit fentöl le...), a tudatalattim fiók csapkodása, nyikorgás és beszorul néha, meg odacsípödik néhány gondolatfoszlány, ezek mind-mind zajjal járnak.) éjjel 2 -3 óra között kész a melo, felijeszt sokszor, hogy "mi? mi? ... aztán megnyugszom, csak a magányos farkas rettegése jelentkezett kósza csavargásai közben, visszaalszom és megnyugodva kelek reggel... új nap született és én is újnak aki vagyok (valami), még mindig itt, még mindig tudva, még okosabban mint tegnap, örökkön örökké míg világ a világ...
3409 #123 3409
- 2011. December 03. 09:13:35
Inkább fogjátok Imára, hogy a Karácsonyt még megéljük!!!

"A Nimitz osztályba tartozó Stennis szuper-anyahajó már most is az iráni vizek közelében van, az USS Carl Vinson repülõgép anyahajó pedig a napokban indult el, hogy csatlakozzon az amerikai tengerészet 5. Flottájához.

Az USS Carl Vinson mellett az USS Bunker Hill irányított rakétahordozó és irányított rakétaelhárító is útnak indult tegnap reggel, az USS Halsey pedig néhány órán belül követi - jelentette az NBC SanDiego, hozzátéve, hogy valamennyi hajó a közel-keletre tart."
http://szentkoronaradio.com/kulfold/2011_12_02_kina-meg-egy-harmadik-vilaghaboru-aran-is-megvedi-irant
3409 #124 3409
- 2011. December 03. 09:26:28
Az elsõ sorból nézhetjük majd a világ, s az emberiség pusztulását... hát ezt is megéltük?
Csak egy költõi kérdés: van már terv, ki hova illan majd ha kitör órákon belül az atomháború, vagy improvizálunk?!
2449 #125 2449
- 2011. December 03. 09:26:59
Jó reggelt!Hontalan, légy szíves fejtsd ki, mi is a radikalizmus, és én szívesen leszek radikális...ezek szerint nem vagyok az, de változom én, ha az a köznek használ! Imre, akkor tudasd, mirõl kell szólnia a honlapnak, hogy ne nyúljak folyton mellé...Gerry, neked igazad van. Ettõl Aszpirin hallucinál? akkor jó, mert az összes többi tudatbefolyásoló izé nem igaz! Hurrá! csak az a véres 1990-es bukaresti bányászjárás ne lett volna, amirõl bebizonyosodott, hogy a tudatmódosítás iskolapéldája volt...Rettenthetetlen, imára kaptunk, mert én szeretem a karácsonyt, ha fekete, ha fehér!Cool
3222 #126 3222
- 2011. December 03. 09:35:27
"valamennyi hajó a közel-keletre tart."
Mi a f@szt osztanak arra, talán ingyé?!
Csak nem ingyenes tankolási akciót tart Irán?!Grin

Ha már a környéken járnak, akkor tehetnének valami hasznosat is!
Itt van pl. a környéken fellelhetõ egy-két terroristaantiszemétnácizsidó, akiet miután begyûjtöttek, szép lassan áthúzhatnának a hajófenék alatt! Oda és vissza, még csilivili nem lesz az a rephajó!

desertpeace.files.wordpress.com/2011/11/criminal_rabbis.jpg
3409 #127 3409
- 2011. December 03. 10:23:50
Én nem mókáznék mindevvel kukackac! Tegyük fel, hogy a gyümölcsös-kertedbe, vagy az arcodba landol majd egy atomrakétának látszó tárgy... akkor is poénkodnál?!

Azért érdemes figyelni a most zajló eseményeket, mert bármelyik mozzanat a szikra szerepét tölt(het)i be - az események gyújtózsinórjának begyújtásában...
1 #128 Gerry
- 2011. December 03. 10:32:57
kincseském - nem azt mondtam, hogy nincsenek hallócigányok hanem azt , hogy ne vesszünk el ha lehet a realitás és a fantáziavilágunk között. Azt - gondolom - tudjátok, hogy gyaur stílusával nem mindig értek (értettem) egyet, mert nem mindegy, hogy a katonaságnál üvölt rád a degenerált altiszt vagy valaki egy elsöosztályú étterem közepén hány rá az asztalra.
pompom

kukkoljuk csakIgen itt...EZ az ELSÖOSZTÁLYÚ. jogász
2449 #129 2449
- 2011. December 03. 10:40:11
Gerry, ebben tökéletesen egyetértek, ez tényleg elsõosztályú!Ez a színvonal Imre után neked köszönhetõ, és nagyon örülök, hogy a mindennapi fáradtságos munkád mellett még van türelmed hozzánk...Gyaur...én azt a hölgyet már régen nem értem, de túltettem magam! Ami a fantázia és a való világ mezsgyéjét illeti, nekem nehéz meghúznom, ez tény...egyszer olvastam egy könyvet, az volt a címe, hogy A kék hold völgye, no annak a bevezetõjében azt írták, hogy az a térkép, amelyen Utópia nem szerepel, nem méltó a figyelmünkre...én ezt azóta is figyelemre méltó megjegyzésnek tartom.PS. engem még senkinek sem sikerült jobbá pofoznia (bár sokan próbálkoztak, ez tény), csak jobbá szeretnie.Na, így jártam! Köszönöm a helyem az elsõ osztályú étteremben!pompom
3222 #130 3222
- 2011. December 03. 10:42:49
Rettenthetetlen, ha itt ülök és rettegve figyelem a gyümölcsös kertemet szerinted mit változtat azon, hogy be esik vagy nem az a gomba?! Ha most fogadalmat teszel, hogy hátralévõ életedben nem poénkodsz akkor biztos hogy nem fog jönni az a valami? Én nem fél-ek, csak a családomat féltem.
Azt a kis idõt legalább "vidáman töltsük"!
Reggel miután rettegve számba vettem a kukáimat megnyugodva nyugtáztam, hogy még nem jön az a valamiGrin

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
635,090 egyedi latogato