Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A pszichológiai hadviselés alapszabályairól

NaplóAvagy, hogyan mentsük meg a világot a békétõl?
Elég sok tevõleges dolgom van, amely magát nem oldja meg és nem túl intellektuális jellege miatt manuális beavatkozást igényel. De jól van ez így, bár sok észrevételem így nem eshet latba, de talán nincs is rá(m) már annyira szükség, hogy összefüggéseket bontogatva tálaljam a valóságot. Megteszitek már önállóan, és jobbára helyénvaló módon. Az idõ, jár és kisütött a nap, vagy csak a felhõk húzódtak széjjelebb, miután esõt hoztak a szomjazó földnek. Csak azt nem értem, miért kellett mindehhez lemondani az „idõjárásügyi” zsidó miniszternek?

Amíg „verõdik az idõ” , addig pár gondolatom megosztom veletek is. A dunaújvárosi elõadás elég jól alakult. Egy jóbikos, de még betyár sem akarata tiszteletét tenni és megvitatni azt, amit eddig sem voltak képesek. Aranyos naiv fiúkák ezek, kik lassan ébrednek, vagy éppen sose, de azért tán legbelül érzik, hogy mi az igazság, csak túl gyávák ezt bevallani. Remélem ez változik még, sõt biztosan, mert az orruk igen erõsen bele van már most is verve a valóságba, amirõl eddig is beszéltünk, nekik is, csak hát õk erre nem voltak vevõk, mert vezetõik jól elintézték a témát azzal, hogy…de ezt tudjátok. Az egyik feljelentõm a helyi jóbikos csapatból egy kempós edzés után megjegyezte, hogy majd jól el-kalap-állnak (a szervezõket is) és mikor én ezt a múltkoriban naplósítottam, annyit jegyzett meg, hogy ezt csak viccbõl mondta. Most jelentsem fel a cukipofát a ráckevei bíróságon (ez ügyészségi jogkör egyébként is)? Tréfás dolgok ezek. No majd letérdelnek ezek hamarosan és sírva kérnek bocsánatot a vakságuk miatt, de hát nem is számít mindez.

Ami viszont igen, hogy az ál-Pinyó nincs sehol, sõt a többi is olyan, mintha féreg bújt volna beléjük! Sírnak-rínak, mint a fürdõs curvák és talán már sejtjeikben is sejtik, hogy a közeli jövõ nem lesz menõ. Cikkeznek, hogy nincs sajtószabadság, mert mindegyik pártérdeket troll? Na és? Tudjuk, hogy zsidaj irányítja a jób és bal féltekéjüket. Írják, hogy katonásdira, katasztrófákra felkészülni! És akkor mi van? Eurozónális leminõsítés, bukik a papírmassé pénz-fecni? A szakszervezetek meg árulók? Ejnye, micsoda meglepetés. A német orrmány ijedtében újabb 16 ezer holokamu-pojácának adott nyugdíjat, mert õk kimaradtak eddig a golyószórásból. Ezek java része Izraelben él és talán azért is fizettek nekik, nehogy eljöjjenek onnan. Ott egye meg a fene azt a sok „mocskos” zsidót, ahol van!- mondogatják egyre többen! Én persze ezzel nem értek egyet, mert szerintem azért hatékonyabb módszer az összeterelésük és hasznosításuk. …. No eddig ezt a pár sort néhány nappal ezelõtt írtam, de nem tettem ki, mert csak.

Most is lenne más dolgom, de hát a világot meg kell mentenie valakinek, így hát felvettem a szupermanus és pókemberes jelmezem és irány a végtelenbe és tovább!

Ugye érzitek a levegõben a változás szellentését? Már a hatodik orosz hadiflotta, tengeralattjáró-elhárító támogatással futott ki éppen azzal az indokkal, hogy pirányákat kell üldözni. Ja, nem is, hanem pirátokat, vagy miket, mert ezek a csúnya szomáliai-usa-izraeli zászlók alatt hajózó kalózok igen megvesztek mostanság. Lieberman meg Moszkvából visszatérve csontig benyalt Putyinnak és most Izrael lihegõs maci-barát kommunikációba kezdett. Jaj de jó, mert ha nem tudnánk, hogy ki és kivel is van, most nem tudnánk, hogy ki és kivel is lesz. A szír helyzet is melegszik. Szír tudósítónk ezt írta a minap:

”Szíriában kicsit komolyodik a szitu, az emberek kis része kezd pszichológiailag megreccsenni - hihetetlen, úgy vannak vele hogy inkább menjen a rendszer csak legyen béke....... Eszméletlen hogy mennyire "egyszerûen" lehet hatni a tömegre ezekkel a gyilkosságokkal+média bajkeverésekkel....

Azért a nagy többség még összetart és az oroszok/kínaiak/irániak is keresztbe tettek minden külsõ próbálkozásnak. Jelenleg bármilyen más vezetõt tenne oda a nyugat elég gyorsan likvidálnák...”

A kardcsörtetés az orosz vezérkari vezetõk beszólogatása az amcsiknak és viszont nagyon tetszik. Jól megkreált a szereposztás és mindenképpen generálja a helyzetet, hisz a kevésbé beavatottak még komolyan is vehetik, pedig tényleg komoly. El kell játszani a keleti váltáshoz szükséges színdarabot, melyet úgy két éve véglegesítettek. Az átrendezõdés folyamatban van és mindenképpen fegyveres módszerek irányába terelõdik a helyzet. Ez törvényszerû, hisz akkor nincs alkalom az amcsikat és angolszász zsidajokat kipasszírozni indokkal is Afganisztánból, Pakisztánból és a Kaukázusokból sem. Legújabban Bulgária rúgta össze a macival a port, illetve az olajat, felrúgva egy csõvezeték-szerzõdést. A hasamat fognám ha volna mit nevettemben, de lassan és biztosan az a maradék kis pocakom is eltûnik és a derékszíjon már negatív irányban kell lyukasztanom, hogy ne essen le rólam a tavaly még passzentos nadrág. A háborús hangulat, összeomlás, katasztrófa…és sorolhatnám már a laikusoknak is szemet szúr. Az agyukat még nem karcolja nagyon, csak kicsit, hogy itt valami nagyon nem az, aminek mondják.

A hazai pályán a szolgálatok is nyakig ülnek saját levükben. Az NBH-tól is az jött vissza, hogy megy a diaré rendesen, mert nem tudják mi lesz velük, de ugyanez az NNI-nél, ahol már minden folyosón azt suttogják, hogy a zsidó átvette az irányítást és a helyükre magánhadseregek lesznek alkalmazva, Izraeli irányítás alatt. No kis hülyék, volt nekem beszólni? Most akkor hogy is van az a „kiszervezett rendvédelem” amirõl rebegek már jóideje? Elõrehozott választás? Áprilisig ugyan úgy néz ki, hogy pénzügyileg még kitart a rendszer, de ma már a fidesz és egyéb zsidó pártok (jóbik) is igen kritikus kríziskezelõ programokat szajkóz. No, beleért a bilibe a kezetek? Kezdetek eszmélni? Vona, hát mi lesz így veletek? Szóltam? Ennek csúnya vége lesz, de most nem mondom, hogy lógni fogtok, mert azt talán már sejtitek, hogy nem vihetitek el szárazon a nemzetcsalást ti sem. A jövõ év tényleg rázósan fog indulni és még rázósabban folytatódik a felhozatal szerint, de azért ne féljen és ijedjen meg senki.

Sok minden elrendeltetett már és ugyan konkrét megoldásokkal itt a virtuális térben nem szolgálhatok, de megoszthatok veletek néhány háttérinfót. Azért ugye nem gondolta senki komolyan, hogy az, ami itt évek óta le van írva, nyom és hatás nélkül marad az egymással elviekben rivalizáló, ellenséges hatalmak titkos-szolgálatai és azok közvetlen és közvetett kapcsolatrendszere, vagy a szélesebb publikum elõtt? Aztán, ha tudják, hogy veszély fenyegeti õket, akkor miért nem lépnek fel irányunkban nagyon durva eszközökkel? Talán mert érdekük, hogy végre ki legyenek mondva azok a dolgok, amelyekrõl senki más, mint a „civilek” nem beszélhetnek? Én várom ezt a mocsok nbh-t már mióta, de ezek igen szégyenlõsek. Aztán ott van a mossad meg a cia, de az fszb is, és ugyan tudhatnak minden lépésünkrõl, internetes szokásainkról, levelezésünk tartalmáról, kapcsolatrendszerünkrõl (én elõszeretettel manipulatívan lépek fel velük szemben, de értük is, s talán már értik is), de hallgatnak, mint aki mást sem tehet. S talán nem is tehetnek mást. Már nem.

Olyan folyamatok indultak be látványosan, ami felettük áll és csak tehetetlenül nézik, elszenvedik õk is, ha megérteni egyelõre képtelenek. A Föld kitért a „hitébõl”, az évszakok megváltoztak, klíma eltolódott a pályarotáció végett. Nincs vele mit kezdeni. Mindenkit érint.

Ami a gazdaságot illeti, súlypont-áttolódás zajlik Keleti irányba, orosz központi tengellyel.
Tárgyalásokról tudok, melyek szerint az oroszok kapják meg a felderített és valós naprendszeri adatokat, amelyek lehetõvé teszik számukra az ûrben való mozgást és talán ennek a „pechszériának” is vége szakad, amiben most találták magukat.
Megkapják a hidegkémia alapját képezõ számításokat, amelyek forradalmasíthatják az eddigi technológiákat és pár éven belül az energiafejlesztõk is átadásra kerülnek. DE! Mindez csak akkor és úgy, ha valódi politikai változás, személycserékkel járó szemét-kisöprés, adminisztratációban történõ maffiátlanítás elég erõs nyomatékát észlelik a tárgyaló felek.

Putyinnak lesz dolga elég. Elsõ kérdés hozzá, hogy mikor veszi át a politikai hatalmat nyíltan? Burkoltan már megtörtént, ez tejesen világos, de még a „magyar” nagykövet mindig talpon áll. Ha van egy „katari forgatókönyv”, az jó, bár elég erõs jelzés lenne ez arra való utalásként, hogy mire számíthatnak azok, akik felfogták a kérdés lényegét.

Szóval, nem sietném már el a dolgot, ha eddig is ráért, mert december végéig még sok dolgom van a ház körül, de aztán – ha addigra – esetleg megérlelõdik a kétkezi munka gyümölcse is – a lovak közé lehet csördíteni!

Hozzaszolasok

74 #121 74
- 2011. December 22. 13:40:35
http://www.youtube.com/watch?v=Y3j6gk8TPxM&feature=related


EZ IS FONTOS:


szer-e-tett

spari:...
3222 #122 3222
- 2011. December 22. 17:22:37
Karácsonyi üzenet a MAGyAR-ANYÁK-tól!figyi

http://www.youtube.com/watch?feature=...8KXLbGa_jk
3363 #123 3363
- 2011. December 23. 10:32:26
Sziasztok!

ASUMHARI, szívesen!

Köszönöm hogy átláttad és tovább viszed!.. -érdemes vele komolyabban foglalkozni és boncolgatni!!-

Teljes mértékben illik ide a mondás: Nem minden az, aminek látszik! Az a legdurvább hogy ezt egy "látó öregtõl"(atlantiszi kötödésnek mondja magát) már több éve megkaptam hogy sokan árnyékra vetõdnek mert komolyabb a játék annál amit hisznek és gondolnak..

És az a legkomolyabb hogy amit idáig mondott az mind megtörtént és valóra vált!
Ez már jóval több annál a harcnál ami a felszínen mutatkozik..

Ezért feltenném azt a kérdést hogy szerintetek ezzel "Kelet" nincs tisztába?

Minél régebbi egy "N-ÉP" EGY "TUDAT" annál jobban tér vissza hozzá az ÉRT-ELEM és a FÉNY!Csak figyeljétek a L-ÉLEK MÉLY-S-ÉGÉT és tudni fogjátok a helyes irányt!

MÁS!

pár játék,történés:

A szavazás, amely bejárta a világot

Los Angeles Városi Tanács, 2011 december 6.
Miért vagyunk ma itt?
Miért töltjük meg a termeket?
A cégek nem emberek, a pénz nem egyenlõ a szólás szabadságával!
A vállalatok nem lélegeznek, a vállalatoknak nincsenek gyermekeik.
A vállalatok ugyanazért mutatkoznak személyként amiért a farkas báránynak álcázza magát.
A vállalatok nem emberi lények!
Mi pedig azért kerültünk a jelenlegi helyzetbe, mert mi magunk nem vállaltuk emberi mivoltunkat!
A következõ megerõsítõ szavazás Los Angelest az elsõ olyan amerikai nagyvárossá teheti,
amely az Alkotmány módosítását javasolja annak biztosítására, hogy kizárólag emberi lények rendelkezhessenek alkotmányos jogokkal, vállalatok viszont nem!
Végig akarjuk vinni mindazt a munkát, amely ahhoz kell, hogy az alkotmány módosítás világosan kimondja: kizárólag emberi lények rendelkezhetnek alkotmányos jogokkal.
A politikusok, bármely párt részérõl, döntésre kényszerülnek, hol fognak állni: velünk vannak,
vagy a vállalatok személyiségi jogait védik?
Eljött a szavazás ideje!

[egyhangú IGEN]

[taps, éljenzés]

Minden alkotmánymódosítási küzdelmet egyszerû amerikaiak csoportjai kezdtek, akik meg akarták szüntetni a rabszolgaságot, vagy úgy gondolták, a nõknek is szavazniuk kell.
Minden módosítás így haladt elõre.
Vessünk véget a vállalatok hatalmának. Legalizáljuk a demokráciát. Fogjunk össze a módosításért!
2011 december 6-án Los Angeles lett az elsõ amerikai nagyváros, amely alkotmánymódosítást indítványoz annak érdekében, hogy alkotmányos jogok kizárólag emberi lényeket illethessenek meg.
http://www.youtube.com/watch?v=wQuRDK...playnext=1

A sokkoló igazság a folyamatban lévõ EU összeomlásról(magyar szöveg, "cc" gomb)
http://www.youtube.com/watch?v=BM5udV...ature=plcp

[color=#cc3300]Végezetül, érdemes rákeresni a régi RÓMAI BIRODALOM alkotmányára és elvére, és összehasonlítani melyik országokéval egyezik![/color] Wink
2471 #124 2471
- 2011. December 23. 12:32:40
Spari a Wicock féle linkedrõl, amit végig böngésztem.
Nekem egyértelmü a makiknak a arany létkérdés az elqurt bolygójuk használhatóvá tételéhez és nyilván ez az egyik aranybegyüjtés OKa a háttérben.
Hogy ezek valamiért és MIÉRT függenek azt nem tudhatom vagy nem tudom de nagy a valószinüsége hogy amikor a sakktábláról irok és fehér fekete bábukról az egyfajta nem földi emberi civilizációk harcának tünik amin a parasztok mi földi emberek vagyunk oszt jónapot!

Valahogy mintha a történelem is ezt igazolná némiképpen...a fekete teremtményei irtják a fehérekét......és viszont védelem!

Az Ázsiai népek ahhoz a szakajtóhoz tartoznak ahová a kaukázusi Kárpátmedenceiek...mégha a szemük formája egzokusabb is !

És a beépülés eme génrendszerbe se véletlen....igy nagyon nehéz egyáltalán elhinni hogy bármelyik nemzet vezetése tiszta lenne tõlük és szándékaiktól.
Csupán a eszközök mások és azok alkalmazása!

Én igy vélem ezt a sok hiper szuper titkos izéket!
2471 #125 2471
- 2011. December 23. 14:44:12
Azé a szabadság szororral kapcsolatban, az ugy jó ott ahol van!
ha nagyon erõlködni akarnak ujjá kell épiteni a Maria Regnum templomot amit a rákosista rendszer lebontott...és az a Hösök terén pontosan szintén jó helyen lesz!


Másik a vatikán jóslata a világvégérõl...hmmm hatalomról beszélni a hatalom gyakorlóinak érdekes dolog.
Aztán mijafrancnak volt a pápák sokasága asztrológus vagy tartott kiváló asztrológust??? engem ez érdekelne...

Igen kiváncsi fáncsi vagyok!gratula
74 #126 74
- 2011. December 23. 14:54:11
Jók a meglátásaitok - egy rendszert csak kívülrõl reformálhatok - õk belülrõl erõltetik - legyünk jó indulatúak az egyszer - ha bár tudjuk így éltetik - egy e-mailos megkeresésére az árucsere meg stb. helyi pénz meg stb. - re az alábbi választ adtam megérzéseim alapján fogalmazva:

olvassátok el nem olyan hosszú :

ÍGY KELL TENNI c. alatt mentettem el magamnak:

Kedves Mindenki!


Mi határozza meg valaminek az értékét?

A valaminek az értékét az érték-elõállító - újbóli munkaerejének elõállítási költségei határozzák meg.

Tehát ha a pénzvilágban kapsz egy napra, mondjuk 5000 ft.-ot - munkád értékének ellenértékeként....
és élsz az újra termeléséért állandó stresszben és félelemben, hogy mikor zavarhatnak el - csinált valós félelemmel, mert mûködési szabályait úgy alkotja meg…
Addig, amit én írok - szükség van rád - sõt kötelességed dolgozni, mert ha nem, nem részesülsz belõle...

Az én világomban ezt le lehet minimalizálni - mert 5.l. víz ennyi, 1 kg. liszt ennyi és stb. költségek
összeadásával kapok egy összeget - ha mindenhol így számolja az értéket akkor nulla lesz - tehát a pénz, mint jel, cserére nem kell...

Ugye nem érted?

Példával: pl-ul a víznél - elmegyek 1 km-re levõ forráshoz, onnan hozok magamnak 5 liter vizet - mennyibe került ez nekem. Ha gyalog mentem gyakorlatilag nulla értékben, ha az induló energiát nem számolom, nem számolom, mert örököltem...

Ha valamilyen eszközzel - pl. Jármûvel, emberi erõvel meghajtott un. kerékpárral - akkor a kerékpár beszerzésének árát kell elosztanom - a kerékpár mûködés elõrelátható idejével amit tapasztalatból tudok. mondjuk most 20000 ft. 20 évre például az egy napra kivetítve :
7300 nap akkor kapok 2.7 eredményt - ha 2.7 mondjuk ft.-ot félre rakok naponta - akkor 20 év múltán belõle új kerékpárt kapok. állandó nulla érték mellett /nincs kitalált értéknövelõ fogalom semmilyen pl.kamat,pótlék. stb./ de a 2.7 értéket nem kell félre raknom - mert aki kerékpárt állít elõ az is ugyan így gondolkodik.... és él... teszi a dolgát mindenki…

És így tovább lebontva mindent - minden létezõ szükséges dologra.

A végén meg kapom az érték-elõállító értékét. Ez akkor is így van ha az érték elõállító a napi 2 órás tevékenysége során feltalálja a csillagközi utazás lehetõségét - technikáját , módját... annál az egyszerû oknál fogva, ha a pék nem süt kenyeret éhen hal, ha az orvos nem gyógyítja akkor is meg hal, ha … meg stb…. okoknál fogva… ugye érted? Ha emberi közösségben vagy és ott akarsz élni. a remete más, az saját maga gyönyörûségére találja fel a spanyolviaszt -

Tehát ha nekem csak szolgáltatásom van például pihenési - nyaralási - üdülési, hogy az érték-elõállító fel tudjon üdülni a következõ érték-elõállító ciklusára akkor a szolgáltatásom része az érték elõállító értékének érték megállapításához...

Ezért a felajánlásomat meg kell , hogy elõzze, az igénybe vevõ elõre valótervezése, hogy ekkor és ekkor feltudjon üdülni... az árut egy fõre a fentiek szerint kiszámolva azt nekem leszállítja - amiért egy ígérvényt kap tõlem, ami kötelezettség, hogy egy napra kiszámított szolgáltatást nálam igénybe vegye...azért, hogy az üdülési lehetõséget fenn tartsam és mûködtetni tudjam... tehát nem szedek un „készenléti díjat” ez is egy értéknövelõ fogalom, arra, hogy eltartassa magát valaki…

/megjegyzés: ki fognak röhögni bennünk a jövõben, olyanért is fizettünk, amit nem vettünk igénybe fogalmakért amit a jelenlegi számlák fognak bizonyítani ahol fel van tüntetve pl. készenléti díj, az áram számlán pl. a következõk. Egyetemes A1, ennyi, Áviteli-rendszerir.díj ennyi – rendszerszintû szolgál.dija ennyi – Elosztói forgalmi díj ennyi – Elosztói veszteség dij ennyi – Kiegyensúlyozási díj ennyi – Elosztói alapdíj ennyi - / borzalom – nem azt írja és olyan órát készített, hogy x hónapban indult 1-rõl záráskor 2. –õt mutat tehát 1-et fogyasztottam ami meg van határozva, 1-nek a díja ennyi – nem – õ értéknövelõ díjakat talál ki vétkesen! - /

ennyi volt a megjegyzés folytatom:

…amit igénybe se vettünk, mert nem volt szükség rá az érték-elõállító érték elõállításához munkaerõhöz magyarán/

Minden fontos fontosnak tudódnak így kell mûködnie - pl. orvosi-rendelõ - kórház, iskola és stb.
ami része az érték-elõállító értékének fenn tartásának valóságának.

Mit csinálok az áruval pl. bab, liszt, cukor, stb. természetesen csak magyar áruval, azt csinálom, hogy nyitok, illetve már meglévõ lehetõségemet átkeresztelem pl. A MAGYAR LEHETÕSÉG CSERE PONT

nevû csere ponttá - például azt fogják mondani a faluban: "... te Maris nem jössz el velem cserélni a magyar lehetõségbe..." vagy "...elmegyek a magyar lehetõségbe..." stb. fogalmak...

Kik cserélhetnek - természetesen mindenki, aki a mûködés szabályait betartja...

A jövõben azt a technikát és módszert amelyik káros a valódi érték-elõállító létéhez és fennmaradásához brutálisan azonnal be kell szüntetni, azért mert a valódi érték-elõállítót megöli - és ha az utolsót is megöli nem lesz aki a technikát újból elõállítsa, hogy újból elpusztítsa önmagát - ugye érthetõ?

Nincs szükség a káros módszerekre és technikára - mert van már olyan technika amelyik nem káros és nem 7 milliárd hanem tripláját is eltudja tartani - csak úgy kell elosztani a javakat... ÉLHETÕEN!

És mire triplája lenne az emberiség létszáma ezen a bolygón - akkorra már csillagközi unokalátogatás - utazása sem lesz lehetetlen, habár ma még annak tûnik...

Ebben segítek, és a fentiek szerint, ahogy leírtam - részt kívánok venni - más kép nem -

SZER-E-TETT !

KTBE. nevében: id. Kiss László Elnök
72 #127 72
- 2011. December 23. 15:16:34
Spari! Feltaláltad a spanyolviaszt! Gratulálok! Ezt valamikor úgy hívták, hogy parasztgazdaság.
3363 #128 3363
- 2011. December 23. 15:49:27
Az internet szárnyakat ad a zúgolódó orosz tömegeknek
http://www.echotv.hu/kulfold/az_inter...eknek.html

Ciprust kisegíti Moszkva
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/12/23...=hirkereso

Szétvertek egy négy napja tartó tüntetést Kínában
http://www.origo.hu/nagyvilag/2011122...naban.html

Kossuth tér: több ezren tüntetnek, összehívják az "ellenzéki kerekasztalt"
http://atv.hu/cikk/20111223_kossuth_t...=hirkereso
32 #129 32
- 2011. December 23. 17:29:02
Kaméleon, Asumhari! Megnéztem, elolvastam amit irtatok, - igen ilyennek látszik a valóság. Kaptam egy linket, mely azt taglalja, hogy Oroszországra hárul, illetve onnan származik majd az Antikrisztus. Gondolom ismeritek az írást: http://idokjelei.hu/2011/12/oroszorszag-szerepe-a-vegso-idokben-%E2%80%93-ezekiel-38/
Lehet, de közben felmerült bennem a kérdés, ha már északról jön, akkor a "zsidók", az askenáziak is onnan származnak....... kavarognak a gondolatok a fejemben. Ki, kiellen és miért? Sokkal sötétebb, mint eddig gondoltuk/tam, és összetettebb!
A jezsuitákról szóló írásnak még nem jutottam a végére (közben karácsonyra készülök), de már a fele is megrázó!
Ha mi már ennyit tudunk, és még nem mindent, akkor már elég jól kúszunk felfelé a piramis mindentlátó szeméhez, csak fel kell érni és megvakítani! ...............és majd ordíthat fájdalmában Istenhez, és amikor Isten megkérdezi ki volt az, akkor válaszolhatja, hogy SENKI!
1799 #130 1799
- 2011. December 24. 09:26:26
Zsidók kommunikálnak a sajátjaik fele: " http://www.stop.hu/gazdasag/penzmenek...re/978792/ . Csak kezdõdik már a valami ferkó bevitelével. Jön a 2012 szabadkõmûves világvége.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
657,012 egyedi latogato