Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Á, dehogy!

NaplóMa reggelt elszakadt a lánc. Elpattant, mintha cérnából lenne, ilyen még nem történt velem. A kerékpár nem bírta a nyomatékot, mikor Marcit óvodába vittem, így gyalog fejeztem be a távot. A láncot lecseréltem, de a régi már használhatatlan. Pont, mint az élet maga. Sok történetem van, kettõt-hármat elmondok, csak azok kedvéért, akiket esetleg érinthet. Egyik családi barátunk elismerte, hogy velem kapcsolatos hitetlenkedése a múlt év tavaszán változott meg, mikor ugye arról volt szó, hogy esetleg lekapcsolják a telefonokat és egyéb hálózatokat. Nos, mint kiderült az egyik barátnõje elbeszélésébõl, a zsidók a saját kommunikációs rendszerüket is magyar fejlesztõkkel írattatták meg és egyik közeli ismerõse ismerte el, hogy õ sk. adta át a programot nekik, tudván, milyen célokra is kellhet.

A másik történet sem semmi. Egyik volt kollégám mesélte a minap, hogy alátámassza a zsidók országfoglalásával kapcsolatos „légbõl kapott” meglátásaimat, hogy annak idején még az Õrezrednél is szolgálva (nem rendõr) a fõnöke, mint közismert vallásos és „palesztinbarát” személyként utat intézett Palesztinába. Azt mondja, el sem tudjuk képzelni az ottani viszonyokat, a „csekpointos” áteresztõ rendszert…, amelyek bármelyikén megakaszthatnak és akkor nem jutsz el a munkába, vagy éjszakára haza…
Egy visszahívást követõen pár éve palesztin küldöttség érkezett hazánkba és a szállást mintegy véletlenül a Síp utcában sikerült a „fõnöknek” lerendezni. Mikor õ, mint fullajtár megtudta ezt, már szívta a fogát, de nem volt mit tenni. A delegáció ül a kisbuszban az utca meg le van zárva és a rendõrök kérik a behajtási engedélyt. Õ meg mondja, hogy Õrezred és nem terrorista, de hát ott van a szállás a „palesztinoknak”. – Ekkor már mosolyogtam az elbeszélés hallatán. Rendõr telefonálgat, majd beereszti õket a zsidónegyedbe. Másnap felmegy hozzá az Õrezred „parancsnokhelyettese”, ahogy említette, bár nevét nem mondta, csak azt, hogy ez volt Dobozi helyettese, aki kérdezte, mi is volt tegnap, mert errõl neki tudnia kell, mert õ az izraeli nagykövetség megbízott mossados összekötõje. No hát, akkor vált szemmé és most, mikor találkoztunk, ezt mindenképpen tudomásomra kellett hozza.

Nos ennyit az anekdotákból, de van még bõven, bár már nem tartom annyira fontosnak most elmesélni. Majd ha fagy!

A vakoknak és gyengénlátoknak is fel kellett tûnjön, hogy nem kis dolgok vannak készülõben. Tegnap kapott jelzés szerint a jóbbik is bekeményített, mert Vona-Zazri valahol Szfehérvár környékén a pajtásainak csúnya dolgokról kezdett el legendákat szõni. Olyanokat mondott, hogy vásároljanak be hidegélelembõl, tartalékoljanak, mert szükség lesz rá a közeljövõben. Nocsak, mik elõ nem ferdülnek. Más csatornák szerint a Jóbbik belsejében is tisztában van az értelmesebbje, hogy ki a vezetõik és mire szarvezõdtek, de még várnak. Ugyan nem tudom mire, de várjanak. Aki még most sem fogja – miközben benne van a sûrejében-, hogy ez nem lesz leányálom és a zsidók éppen azért vannak ott, hogy az utolsó pillanatig vakságban tartsák a levágandó, feláldozandó gójokat, azért nem is kár-kár, nem ilyen akárki fiának.

Már nem tartom értelmét minden lényeges cikknek a hozatalát, amit más nyelveken elolvasok, mert szinte azt írják teljes mértékben, amit két éve is már megírtunk. Tessék néha az archívumban is lapozgatni, hátha ismerõs lesz az, amirõl most köhécsel a média.

Ami a szombati dunaújvárosi elõadásomat illeti, öltözzetek idõtállóan. Úgy tudom leszóltak az atyának is, hogy csak módjával "Posta Imrézni" ám, mert irgum, meg burgum. Úgy látszik, hogy nagyon fontos személy lehetek, vagy valami hasonló, bár az atya nem mondta, hogy nem lehet nála megtartani a beszélgetést (úgy, mint korábban már kétszer), de azért lehet még meglepetés, melyen én már nem lepõdök meg. Akkor átmegyünk a szomszédos rendõr-õrsre és ott a nagye-lõ-adóban gyûlünk össze, hátha pár mocsok rendõrnek látszó maffiózó is kap némi ihletet és nem kell maholnap felakasztani demokratikusan a tetteiért. Másik megoldás, hogy gyújtunk egy szertüzet és közösen imádkozunk a Magyarok Istenéhez. A többit meg majd a helyszínen megbeszéljük. Hozzatok fát, esetleg, nehogy Gyurinak kelljen szólni, mert csak kuka van.

Hozzaszolasok

1117 #141 1117
- 2011. November 27. 19:23:47
Janó!

Ott kezdõdik hogy nincs is meg a Call of Duty.
A 18:00-a számomra délután vagy este hat órát jelöl.
De nem baj...
32 #142 32
- 2011. November 27. 19:25:40
Kincses, ezek az avatárok és névválasztások a tudattalanból jönnek, vágyak, hogy ilyennek akarjuk látni/láttatni magunkat vagy ilyenné akarunk válni:) .....aztán vagy sikerül vagy nem!
2744 #143 2744
- 2011. November 27. 19:27:01
Amíg itt gyepáljátok egymást, az ellenség röhög a markába...

Tas vezér, ha már tengri, nézd meg A mongol c. filmet! Nem hollywoodi csoda, hanem orosz alkotás, néhány díjjal a háta mögött. És sokat lehet belõle tanulni is. (de hanem, akkor is jó film)

bemutató: http://www.youtube.com/watch?v=Q35AcH...re=related

letöltés: http://onlinefilmletoltes.eu/online-f...ma/mongol#

Jó tanulást/szórakozást!
1117 #144 1117
- 2011. November 27. 19:31:52
Kincs!
Nem értem hogy milyen ellentmondásról beszélsz. Én tudom mit írok és mirõl írok.

Az egy másik dolog hogy az ellentmondást inkább az elbeszélés vagy a másik ember meg nem értése adja.
2449 #145 2449
- 2011. November 27. 19:33:08
szia, Deng, üdv a csipkeverõ szakkörben! és köszi a filmet!!Helló
1117 #146 1117
- 2011. November 27. 19:38:42
Dengi!

A Dzsingisz kánról szólót azt láttam.

Hun eleink is Ûstengrinek mondták az Istent. No és az állatok, a farkas, a sólyom és a szarvas. De szkíta fokoson valamilyen hibrid állat is volt ami vízen-földön-levegõben is hatékonyan kapta el és pusztította el az ellenséget. (Hirtelen nem jut eszembe a neve pedig tudom) Hunor és Magor mit is követett a Csodaszarvast és Árpád apánk is álmot látott hogy miért kell visszajönni a Kárpát-medencébe.
Majd megnézem!
Köszi! Smile
2744 #147 2744
- 2011. November 27. 19:39:33
kincses, nem fogsz benne csalódni! (magyar szinkronos)Helló
670 #148 670
- 2011. November 27. 19:40:28
Tas figyelj.
Nekem meg van a 4-es telepítsd fel és játszunk multiplajerben. Menni fog az nekünk.
Komolyan azt kérted hogy jó lenne ha közel lennél mert gyakorolhatnánk szerinted menne egy párnapos kemény menet? Vagy mindig megsértõdnél ha felmutatom a szarkazmus táblám.
Én bírlak ám mert ha elfogadok dolgokat veled kapcsolatban,látod igyekszem, még soha ilyen türelmes nem voltam.
Hogy megy ez nálatok MNA-zol még? Van ott egy pár ismerõsöm hogy bírnak veled?
Nem fog menni egyedül hagyd hogy a fiuk kicsit kiképezzenek.
2449 #149 2449
- 2011. November 27. 19:48:36
Kiszehajtás írja a csetfalon, hogy van még máig 3oo évünk,úgyhogy szemezek neked párat, Tas...lássuk csak:
4.oldal-hozzászól Janó-Rettenthetetlen írásaihoz. kiderül, hogy katona, komolyan gondolja és nem fél használni.az 5. oldalon TE szólítod meg Janót:"Kár hogy nem lakok hozzád közel mennék és tanulnék tõled pár harci dolgot. Lehet nem vagyok elit harcosnak való de amit kell megtettem és meg is fogom tenni hogy nemzetünket megmentsük a sötétségtõl."---kisvártatva:"A másik azért ha nem nézel oda egy-két jobbikos képviselõt azért megskalpolnék". közben mocskolod, Rettenthetetlent, aki gondolom ezzel nem lett beljebb, de ez van. Janó hozzászól, 6.oldal, Janó, mind. Tas, te a 7. oldalon "szabadultál el", vagy fordítottál köpenyt, ahogy tetszik, és kezdted fikázni Janót, fogalmunk sincs miért...
1117 #150 1117
- 2011. November 27. 19:52:53
Janó!

Mûtét elõtt vagyok majd csak utána edzhetek. Addig maximum kerékpár meg úszás.
Lesérültem, túlhúztam magam. Hirtelen akartam sokat. Én csak ennyire nem vagyok hazafi hogy azt sem vettem észre hogy sok volt amit csináltam.
De nyugodtan lehet bántani. Meg fikázni.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
635,090 egyedi latogato