Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Tömeg-hatástalanítás

Naplóöntött a pár napos tél, de persze szélsõségesen és elég rasszista módon. Lehet, hogy már a tél is antiszemita? Már az a kicsi, ami megmaradt belõle? Nem kell hisztériázni, ez nagyon jól jön a tetvek és férgek ellen, no meg jót tesz az „államháztartásnak” is. Egyébként akár sejteni is lehet, hogy Tél Tábornoknak vannak katonai céljai is, de ezt meglátjuk, ha fagy!

Tegnap megvolt a dörneres huhogás is „mocskos zsidók” skandálással egybekötve és én csak azon döbbentem meg, hogy miért nem vagyok megdöbbenve. Kell az az „antiszemita” fordulat, amely a cigányozásról eltereli a figyelmet és nem teszi érintetté a seholsem lévõ álPinyó és a sunyi zsidó Lázár személyét sem. Mert most a cél a „nemzet” egyseggbe kovácsolása a ránk uszított nemzetközi (be)nyomással szemben. Cionék jól tekerik a kíntornát és mozgósították Csurkát-Dörnet és most a csángókra tereli a figyelmet. Jóbbra nézz miközben „balra igazodj” van. Na de hagyjuk is. Itt már azok is háborút sajdítanak a csontjaikban, akik soha nem is „politizáltak” és úgy hírlik, hogy a rendõrök sem állnak nagyon rosszul a témához minden gyávaságuk mellett sem. Kezdik érteni amit évek óta magyarázok/zunk nekik is. Remélem sokuknak még nem lesz késõ. Csak meg kell nézni egy mára már „kibõvített” híradót este bármelyik csatornán és halál, katasztrófa, baleset, bûnügy és folyik a terror és a horr-ór a a képernyõrõl, mert mindegy, csak feszültséget, bizonytalanságot és félelmet indukáljon az a „hír”, amit a sok zsidó a médiában karattyol.
Nagyon nem kell a sorok közt olvasni, hogy érezzük: ami kés itt, az kard amott!

De hagy lyuk is a politikát, mert nem azért vagyunk itt, vagy ott, vagy sehol, esetleg mindenhol, hanem hogy jól érezzük magunkat benne! De ha már ott tátong az a lyuk akkor egészen mással fogom ma betölteni.

A múltkoriban felvetõdött egy szûkebb körkérdés, hogy mire is jó az íjászat és mire nem. Ahogy minden egyéb tevékenység is, szinte bármire jó lehet és sok egyébre meg nem. Elgondolkodtam, de nagyon messzire nem jutottam vele, mert alapvetõ kérdéseknél akadtam el. Megkérdeztem magamtól, hogy mi köze a célnak a nyílvesszõhöz? Adódott a válasz, hogy SEMMI! Aztán mentem sorba szépen és gyakorlatilag elemeire szedtem magát az ESEMÉNYT. Kiderült, hogy minden egyes részlete a másiktól független, mégis szükségszerû láncolatának összegébõl adódó következmény, amely abban a pillanatban eredményezi a cselekvéssorozat „végét”, amikor a vesszõ a célba ért és ezzel kioltja a feszültséget, amelyet a szándék képviselt, amely ezt a kívánt eredményt óhajtotta.

Magyarul: hiába van célod, ha te azt éppen nyíllal akarod eltalálni. Hiába van nyílvesszõd, ha nincs hozzá célbajuttató eszközöd. Hiába van íjad, ha nem tudod megfeszíteni és hiába feszíted meg, ha nem tudod eltalálni a célodat és mindez hiába van, ha az elért cél nem oltja ki a cél eléréséhez szükséges feszültséget. Ugyanis a célt a feszültségen keresztül lehet elérni.
Most tekints szét a társadalmunkon. Mit látsz? Azonosítsd az elemeket és nézd meg, hogy elegendõ-e a feszültség a cél eléréséhez? A célod tiszta és jól beazonosítható?

Ne a tömegre koncentrálj! A tömeg nem azonos az erõvel. A tömegnek tehetetlenségbõl adódó „ereje van”. Nem a tömegnek, hanem a tömeget megmozgató hatásoknak van ereje, amelyre a tömeg nyomatékkal válaszol.
Itt egy példa a tömegmozgatásra! Terelj össze bármilyen indokkal sok-sok embert! Állítsd készenlétben a terelõ-elemeket és legyen néhány beépített embered köztük és pár kamera sem árt. Határozd meg a célt, mire akarsz nyomatékot gyakorolni. A tér egyik végén jó hangosan kezdjen el kiabálni egy embered, hogy bomba, és kezdje el a menekülést a kívánt irányba, de ugyanakkor a terelendõk elé álljon oda a kívánt „vezetõ” a kívánatos transzparenssel és a tömegben a beépítettek is egyszerre induljanak meg abba az irányba, amelyet elterveztetek…
Ugye ne folytassam?

Másnap a NewYorkTimes hozza címlapon, hogy a tömegfelvonulás volt a …mellett, vagy ellen. Nos, ennyit a tömegrõl. Utólag persze kiderül a "turpisság", de addigra megírtak száz meg száz cikket és megszavazták a törvényt, mert ugye "így akarta a tömeg is" és különben is kit érdekel?

Hozzaszolasok

2642 #141 2642
- 2012. February 11. 08:12:45
valahun
csupán 30000 biztonságit fog a ha jól emlkékszem GS4 alkalmazni(jelenleg 10000 a flottájuk) és azt ígérték, hogy többségüknek utána is tudnak melót biztosítani...ja igen -(ehez pedig valami indok csak kell, mert az üres csarnokokat ki a fene akarja majd ellopniMi van?)
3163 #142 3163
- 2012. February 11. 08:39:59
kukackac! Légy egy kicsit "realistább" úgy ahogy a kutatók! ja igen Azon már túl vagyok, hogy féljek! Kérlek Te se tedd! Megárt az EGÉSZségnekShock A másik lényeg! Ha hivatott vagy valamire ezen a földön, úgy értem kijelölt valamire a JóIsTEN akkor SZERinted hagyja, hogy egy londoni illuminati gátat szabjon a tervének?? Na ne máááGrin - utánad szabadon ha nem haragszol meg érteWink Ha viszont nincs velem terve akkó meg nem úgyis mindEGY? Vicces dolog a kaszás elõl futni nemde, úgy, hogy tisztában vagy vele, hogy errõl a földrõl csak az õ közbenjárásával léphetsz tovább? Mert ugye nem tudok "modernkori" pálosokról akik a fényt választották a kaszás helyettja igen Ha valaki mégis tudna róluk kérem jelezze felém! Köszönöm!
3222 #143 3222
- 2012. February 11. 08:50:50
Serious, teljesen igazad van!
Hülyén meghalni, vagy meghalni hülyén abszolúte nem mindegy!Helló

http://translate.googleusercontent.co...6Kd3OrPXeQ
2642 #144 2642
- 2012. February 11. 08:56:19
én nem a belváros ként emlegettem a CITY OF LONDONt(hanem önnáló államként mint a vatikán)
vagy offshore szigetként mint a canary wharfot is! sõt a nyomtatott nagybetûnek is megvan az oka...
ugyanaz a tengeri törvény amiért a te neved is nagybetûvel van jegyezve minden okmányodon...
tudom a lustaság félegészség...
http://www.youtube.com/watch?v=O0OBS1...0OBS12z45Y így talán azt a százéves tervet sem kellragoznomproszit
3163 #145 3163
- 2012. February 11. 09:09:51
kukackac! Látom nem érted, na sebaj lehet nem is kell még. Vonatkoztass már el egy picikét az írásoktól és az anyagtól! és hallgass a belsõ hangodra, hidd el az soha nem csal meg!! Helló
3222 #146 3222
- 2012. February 11. 09:19:57
Serious, akkor Te sem az "anyagért", hanem magadért vagy ott ahol vagy?!
A belsõ hang vezérelt utadra?!
2642 #147 2642
- 2012. February 11. 09:53:40
Smilekukackac kérem ne kukacoskodjék annyit
3163 #148 3163
- 2012. February 11. 10:17:01
Máguskácskaint Tudom ezt nem lehetett kihagyni na de kéremmelo van kukackac! Na ugye, hogy ugye?figyi
3222 #149 3222
- 2012. February 11. 10:32:01
Serious, bukottka
Jól van na, meggyõztetek!
Csak erre voltam kíváncsi fáncsi!
Minek után kaptam én is egy Londoni munkaajánlatot, így már nyugodtan belevághatok!hip hip hurra
Ha nem is az anyagért, csak is kizárólag magamért!Grin
129 #150 129
- 2012. February 11. 16:28:28
kukackac - 2012 02 11 - 10:50:50

http://www.youtube.com/watch?feature=..._YU#t=691s

Elgondolkodtató a korábbiak fényében, a "2012" c. filmben az ominózus jelenet amikor a londoni metró ("TUBE" ahogy ott hívják, áthúzott kör szimbólum, O,I) térképe kerül elõ. Biztos hogy készül valami az Olimpia idejére.

kepfeltoltes.hu/120125/img_2012_olympic_stadium_london_pyramid_illuminati_nwo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Újabban számokká is alakítok mindent, hátha elrejtettek valamit kukkoljuk csak (az egész angol nyelvet a "háttérerõk" alkották, s ahogy látom a többit is - görög, orosz... ábécé - gondosan, de logikusan összekeverték), s tényleg: TUBE -> T=20, U=21 (12) -> 2012, B=2, E=5 ... hmm 25, akkor kezdõdik az Olimpia a focival (!), VII.25. (B= római II és rejtetten 13 is -> rovás M..., E=római V).

(Az "U" analógiáját megtaláljuk a WEN-LOCK (mikor bezár, 666 - 2012.11.9) nevû kabala figura fején is "double U", dupla "U" -> "W" formában...)

A LONDON-nál szintén ugyanaz jön elõ mint ami az USÁ-nál ahol a történet kezdõdött, - véletlen lenne? USA -> U=21 -> megfordítva 12 vagy 2(00)1, S=19, A=1 => 2001.9.11, (20)12.11.9.;

LONDON -> L=12, ON (bekapcsol, elindul,,, a londoni "Tube" szimbóluma, ZI-ON és két EURO jel) O=15, N=14 -> 15+14=29=11, D=4 (és római 500!), O=15, N=14, 4+15+14=33 (a kõmûvesség legfelsõbb szintje, 33. betû orosz "R" -> EYE...) 33=6 -> 9 => 2001.9.11, (20)12.11.9.

Erre lehetne azt mondani hogy belemagyarázás, de ha a "D" betût római 500-nak vesszük és elosztjuk ezt a mellette lévõ két "ON"-al (2x29=58), 500/58-al = 0.116 kereken, tükrözve 119. Ez megint ugyanaz az érték mintha összeadtuk volna, ebbõl gondolom nem véletlenrõl van szó. A városnév eredeténél meg újra ugyanott vagyunk mint a Dollár jelnél, csak találgatások vannak honnan ered.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e1/Georgia_guidestones.jpg/220px-Georgia_guidestones.jpg

A georgia-i "emlékmû" (Georgia Guidestones, M-ARCH 22. 1980, Denveri reptér alapkõ: MARCH 19. 1994) amin az áhított 500 milliós létszám található mint gondolunk összesen hány tonna? (font-osnak tartották odavésni mellé a "magyarázó" gránitlapba: 237746 font) kukkoljuk csak

119 (amerikai tonna kerekítve)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
635,090 egyedi latogato