Bejelentkezés
Halász belépett, majd kilépett, én meg csak nézek! Alkotmányozzunk megint!
Imre!
Csak hogy teljes képet kapjál, alant (remélem) egy érdekes sztorit olvashatsz.
Halász Jóska kirohanását tömören összefoglalva megmutatom a bakik egy részét, ami a kazár logikát leleplezi, és ami hiteltelenné teszi az egész halász-morvai manipulációt.
Jó lenne végre helyére tenni az öreget, mert sajnos vagy nagyon szenilis, vagy megvették.
Elõször a recenzió, utána a halász röffenet.
Áldás,...
1. Többszörös buktató rejlik a közlemény elsõ mondatában:
a. Ha valaki egy szövetségre való felhívást az aláíró egyes szervezetek és egyének közös akaratát, szervezeti és egyéni érdekérvényesítésnek állítja be, az saját magára is vonatkoztatja e kijelentést. Ebbõl következik, hogy a kifogást emelõ fél nem látja érvényesülni saját, vagy az általa képviselt szervezet érdekeit. Halász ezt igazolja a továbbiakban leírt szövegben.
b. Minden szövetséget egy adott, jól meghatározott cél elérése érdekében kötnek. Esetünkben a Magyar Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának érvényesítése a pontosan körülhatárolt cél, amiben az aláírók megegyeztek, azt aláírásukkal, mint akaratukkal mindenben egyezõt aláírtak. Bármelyik fél, aki utólagosan kifogásolja a kölcsönösen elfogadott szövegezést, az a felhívás hitelességét kérdõjelezi meg. Beleértve saját maga hitelességét is!
c. Adott szövetségre való felhívás önkényes kiterjesztése, egy a felhívásban nem szereplõ cél megjelölésével, hamis állításnak minõsül, ugyanis az állítás, miszerint a szövetséget meg nem jelölt cél elérése érdekében hívja életre bármelyik csatlakozó fél (Gondolva itt a kiemelt saját érdek említésére.)
Fentiek okán kijelenthetõ, hogy Halász József saját, önös érdekeit nem látván érvényesülni, igazolhatatlan állítással rágalmazza az aláírókat, kivonva magát e körbõl.
2. A jól kidolgozott ellen-felhívás, annak indoklása, továbbá az azt megelõzõ levelezésben leírtak felvetik annak a vélelmét, hogy Halász József a szövetségre szólító közlemény szövegének tárgyalásakor tudatosan engedett jól ismert álláspontjából, annak tartalmát azzal a meggyõzõdéssel fogadta el és adta hozzá nevét, hogy az aláírás ellenében a követõ napon kifogást emel.
E vélelmet alátámasztja az a tény, hogy a levelezésben a Fejér-Szövetséget és a Magyar Nemesi Rendet emeli ki és nevezi hazaárulónak, míg az ellen-felhívásban már csak a Nemesi Rend képviseletében aláíró Parragh Ferencet. Hozzátéve, hogy a nemesség képviseletében más aláíró is jelen volt.
3. A közlemény indoklásában szereplõ mondat, idézem:
"...Az aláírás utáni napon már érzékelhetõ volt a kisajátítási törekvés ami ellen három (csatolt) levélben tiltakoztam. ..."
után, Halász József következtetésével igazol egy a felhíváshoz nem illeszthetõ elképzelést, amely szerint, idézem:
"...bármelyik pillanatban összeomolhat a globalizmus összes intézménye..."
Ez a figyelemelterelés nem téveszti meg a logikusan gondolkodó embert. Bár a felvetés lehet valós, a Magyar Történelmi Alkotmány jogfolytonosságát érvényesítõ szövetségre való felhíváshoz, vagy az aláírók hitelének megkérdõjelezéséhez semmi köze. Ez tovább erõsíti a vélelmet, amely szerint Halász József, az általa elfogadott szövegezésû és saját akaratából aláírt szövetségben nem látta érvényesíthetõnek saját, vagy az általa képviselt szervezet érdekeit.
4. Az ellen-felhívás további indoklásában a vélelem átfordul alapos gyanúvá, miután az EU-összeomlást vizionáló következtetéseket közvetlenül az alábbi mondat követi, idézem:
"A helyzet fenyegetõvé válása miatt ma hajnalban azt kértem az aláíróktól, hogy célegyeztetésre üljünk le. ..."
A gyanút az események sorrendisége generálja:
a. Az egyeztetõ tárgyalás napja 2011. 01.09., helyszíne Budapest,
b. Az idézet mondat kelte a továbbított e-levél tanúsága szerint 2011.01.10.
c. Az ellen-felhívás kelte 2012.02.12
d. Az ellen-felhívás "A munkavégzés menete" címû fejezetben szerepel az alábbi mondat:
"...A munka 2010. Enyészet havának (november) 27-28. napján elkezdõdött, ez év Fergeteg havának (január) 8-9. napján folytatódott. ..."
Indoklás: egy szûk körben lefolytatott tárgyalás eredményeként szövetségre lép adott számú szervezet és magánszemély, az adott dátummal. A követõ napon Halász József egyeztetést kér az aláíróktól, s miután az aláírók értetlensége nyilvánvaló, az aláírást követõ harmadik napon, egy az eredeti felhívással nem egyeztethetõ programtervvel áll elõ.
5. Nem vitatva Halász József abbéli aggodalmát, hogy a Magyar Nemesi Rend a szövetségben saját érdekeit képviseli, az alábbi állítás hamis, idézem:
"...Célegyeztetésre vonatkozó javaslatomat a szervezõk visszautasították, ezzel azt fejezték ki, hogy az aláírók a nemesség érdekeit fölé helyezik a Szent Korona Értékrendnek. ..."
Indoklás:
A Szent Korona értékrendje a Magyar Történelmi Alkotmányban rögzül. Ebbõl, csupán az elvet megragadva, röviden, de a tartalmat nem változtatva:
a. Minden tulajdon és jog forrása a Szent Korona
b. Jog csak jogkiterjesztéssel adományozható.
c. Az adományozott jog egy és oszthatatlan.
d. Az elsõ kiterjesztett a király.
e. Nemessé csakis a király tesz, és a nemesek teszik királlyá az arra érdemesültet.
Sajnálatos, hogy Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája nem ismeri, vagy félreértelmezi a Szent Korona Értékrendjét. Azért is, mert állítása egyben felségsértés, amennyiben az aláírók (szerinte) megsértenék a jogkiterjesztés gyakorlatát, és a szolgálatiság elvét, akkor, amikor a a Szent Korona Értékrendje fölé helyeznék a Magyar Nemesi Rend érdekeit.
Miután sem a szövetségre való felhívásból, sem Parrag Ferenc levelébõl ilyen nem található, Halász József érvelése hamis vád.
6. A felvetett gyanút Halász József érvrendszerének összefüggéstelensége tovább erõsíti.
Idézem:
"... a Felhívás okán – hiszen annak természetérõl és bizonytalan alapjáról nem volt tudomásom ..."
Az álláspont elfogadható, amennyiben a "Felhívás" bizonytalan alapjáról Halász Józsefnek valóban nem volt tudomása. Az állítás azonban csak az aláírás pillanatáig hordoz logikai igaz értéket, az aláírás után ez az érv hamis, így nem vonatkoztatható az aláírók felségsértési vádjának alátámasztására.
Nem kívánom tovább boncolni, önmagában így lerántja a zsidó leplet Halász Józsefról és protezsáljáról, Morvai Krisztináról
.......................................
Halász József: Közlemény
A mai nappal visszavonom aláírásomat az „Alkotmányunkat helyreállító szövetségek” létrehozására hívó „Felhívás”-ról, tekintettel arra, hogy az aláírók nem egységet akarnak, hanem az emberek félrevezetésével szervezeti és egyéni érdekeik érvényre juttatásának eszközeként igyekeznek felhasználni a hangzatos szöveggel létrehozott szövetséget.
Az aláírás utáni napon már érzékelhetõ volt a kisajátítási törekvés, ami ellen három (csatolt) levélben tiltakoztam.
Az elmúlt napok híreinek és eseményeinek elemzésébõl arra a következtetésre jutottam, hogy ebben a helyzetben, amikor bármelyik pillanatban összeomolhat a globalizmus összes intézménye, önvédelmi egységre minden eddiginél nagyobb szükség van. Mivel az elemzést már nincs idõm végigvinni – hiszen az alulról építkezés elõkészítését minden erõmmel kell végeznem -, a két legjelentõsebb hírt ide másolom:
„… bõ tíz évvel ezelõtt az EU szankciókat fogadott el Ausztria ellen, miután Jörg Haider pártja bekerült a bécsi kormányba. Ezzel értésre adta: az unió nem fogad el olyanokat, akik támadást intéznek az európai civilizáció pillérei ellen.
"Magyarországnak tehát tudnia kellett volna. Ez ugyanis egyértelmû figyelmeztetés volt Kelet felé is. Brüsszel ezzel akarta értésükre adni a belépni szándékozó új demokráciáknak, mit jelent az EU-tagság. Ausztria elszigetelése a 14 régi tagállam által némileg zavarba hozta a keleti tagjelölteket, akik csak nemrég nyerték vissza a szabadságukat".
A szuverenitás ideje nyilvánvalóan lejárt: a tagállamok megnyitották rendjüket az európai integráció elõtt. De az EU csak annyiban létezik, amennyiben azt a tagállamok is akarják. Kötelessége tiszteletben tartani a szubszidiaritást és az egyes tagországok nemzeti identitását. Persze minden föderális szervezetre igaz, hogy a központ hajlamos magához vonni a hatásköröket.”
A FAZ üzent Orbánnak: Emlékezzen a Haider elleni szankciókra - 2011. 1. 11. 13:00 - http://www.vg.hu/...kra-337937
"Meggyõzõdésem, hogy mindaz, ami a dollárral és az euróval történik, rosszul fog végzõdni. Az EU kezd egy malomkõhöz hasonlítani, amely nagyon mélyre ránthat minket is.
„…. jogszabályaival az EU kezd egy autoriter szuperállamhoz hasonlítani, amely mindenkinek diktálni fog.
Az SNS Szlovákia EU-hoz, s nem pedig egy szuperállamhoz történõ csatlakozását támogatta. Már hallható az unió hattyúdala - tette hozzá.”
Slota: Szlovákiának mérlegelnie kellene az EU-ból való kilépést - 2011. január 11. 15:01 - http://eu.mti.hu/...o_kilepest
A helyzet fenyegetõvé válása miatt ma hajnalban azt kértem az aláíróktól, hogy célegyeztetésre üljünk le. Annak reményében kértem ezt, hogy kölcsönös engedmények alapján meg tudunk egyezni.
A célegyeztetés szükségességét Parragh Imre, a Magyar Nemesi Rend Mozgalom elnökének alábbi gondolata váltotta ki:
..--..--..--..--..--..--..--..--..
”Kedves Józsi!
Kicsit borúlátó vagy. Tény, hogy az aláírók a saját érdeküket képviselték, de Te is azt teszed! Az viszont biztos, hogy a szándék jó.
Csak a mi „önös” érdekünkrõl tudok beszélni. Ez az önös érdek, nem áll messze a többiekétõl.
Tekintsük a Szent Korona Alkotmányát egy kincses ládának. Ebbe a ládába a nemesség /elsõsorban az õsi nemességre gondolok/ rakta bele a kincseket, amik részben a sajátja, részben a nem nemesek sajátja volt. A ládát a nemesség õrizte nála a kulcs.
Elérkezett az idõ, amikor a ládát elõ kell venni, az abban lévõ kincseket használni kell a jövõ érdekében.
A nemesség /inkább mi/, úgy látja, ha most kinyitja a ládát, a rablók elõbb érnek oda, mint a jogos tulajdonosok. Ezért akkor nyitjuk ki, amikor a ládában lévõ kincs biztonsága szavatolva van.
Elmondtam a javaslatomat 9-én:
Mindenki tegye a dolgát, alakuljon szövetség, legyen a gazdája az elindító Fejér szövetség.
Mi is keressük a saját támogatóinkat, akik esetleg minket választanak, de rajtunk keresztül a többieket is támogatják.
Az új szövetséget viszont a Koronatanács alá kell rendelni, amelyben mások mellett, a szövetség is képviselve van. A Koronatanácsot a nemesség hozta létre, de a tagjai nem csak nemesek lehetnek.
A Koronatanácsnak más, elõbbre vivõ feladatai is vannak.
Imre”
..--..--..--..--..--..--..--..--..
Ebbõl a levélbõl egyértelmû a nemesség érdeke és a Szent Korona Értékrend közötti alapvetõ különbség.
Célegyeztetésre vonatkozó javaslatomat a szervezõk visszautasították, ezzel azt fejezték ki, hogy az aláírók a nemesség érdekeit fölé helyezik a Szent Korona Értékrendnek.
Ezt én nem fogadom el, és ezért kényszerültem arra, hogy semmilyen közösséget ne vállaljak az aláírókkal, kivéve Morvai Krisztina asszonyt, akit én hívtam meg a 9-i rendezvényre, de nem a Felhívás okán – hiszen annak természetérõl és bizonytalan alapjáról nem volt tudomásom -, hanem azért, hogy részt vegyen a Szent Korona Értékrend alulról építkezõ Önigazgatási Rendszerével kapcsolatos megbeszélésen. Természetesen megértem, ha e miatt Krisztina asszony azt a következtetést vonja le, hogy félrevezettem és a Nemzet érdekében kialakult kapcsolatunk ennek kárát szenvedi.
Azt is természetesnek veszem, hogy támadások fognak érni, mert lesznek, akik ezzel a közleménnyel igazolva látják azt a rólam terjesztett rágalmat, hogy összeférhetetlen vagyok. Ha az egyetemes magyarság érdekeinek következetes képviselete összeférhetetlen, akkor igazuk van.
Tõlük azt kérem, hogy mielõtt véleményüket kialakítják és nyilvánosságra hozzák, adjanak választ a következõ kérdésre: a magyarságnak – különösen ebben a helyzetben – önjelölt, csak felületes elképzeléssel rendelkezõ vezérekre és általuk vezetett szervezetekre, vagy olyan iránymutatásra van szüksége, amely egyedül képes kivezetni Nemzetünket, Európát és a Világot a rá leselkedõ végveszélybõl.
Azokat, akik az alkotmányozást a Teremtõ akaratát közvetítõ olyan iránymutatásként fogadják el, amely alapján épül fel szerves egységként az emberi élet, kérem, vegyék hozzájuk szólónak az alábbi felhívást:
Felhívás Nemzeti Egységre
Az „Alkotmányunkat helyreállító szövetségek” létrehozására vonatkozó felhívás aláírójaként, aláírásom visszavonásával egyidõben
Magyarország felszabadítását kivívó összehangolt önvédelmi feladatra hívok minden magyar embert, aki a Nemzet és a Világ jövõjéért felelõsséget érez, akár tagja valamely pártnak, szervezetnek, mozgalomnak, akár nem.
A szavaknak a diktatúrában nincs hatásuk, ezért tettekre van szükség.
A megosztottság a diktatúra továbbéltetõ ereje, ezért nem pártban, szervezetben, mozgalomban végezzük munkánkat, hanem a Szent Korona Értékrend iránymutatása szerint összehangolt munkamegosztásként.
Az „Alkotmányunkat helyreállító szövetségeknek” nem elég kinyilatkozni a Szent Korona szabadság Alkotmányának jogfolytonosságát, hanem tagjainak hagyományaink szerint elõkészített Alkotmányozó Nemzetgyûlésen kell a Teremtõ iránymutatását Alkotmányként elfogadni, a korunkra alkalmazott irányelveket tartalmazó Alaptörvénnyel együtt. Ugyancsak itt kell a közszabadság érvényesülésével (a munkavégzés alapján bizalmat kapott) elöljáróknak és képviselõknek hatályba léptetni kötött mandátumként kapott tisztségüket.
Az összehangolt önvédelem alapját a Szent Korona Értékrend szabály-tervezetei adják, gyakorlati megvalósítása pedig a Szent Korona Értékrend Önigazgatási Rendszerének emberközpontú alkalmazásával történik, amely Paul Samuelson Nobel-díjat kapott, formai „átszármaztatása” következtében „mátrix-elmélet” néven vált ismertté.
A munkavégzés menete:
- A munka 2010. Enyészet havának (november) 27-28. napján elkezdõdött, ez év Fergeteg havának (január) 8-9. napján folytatódott.
- Jégbontó havában (februárban) legalább egy mintatelepülésen keresztül bemutatjuk Európának a természetes alulról szervezõdés lényegét.
- Kikelet havának (március) 15. napja és Pünkösd között a Helytartótanács (Parlament) hagyományainkat meggyalázó módon „Alkotmányozó Nemzetgyûlésnek” minõsíti át magát, és tárgyalja az általa Alkotmánynak nevezett Lisszaboni Szerzõdés végrehajtási utasítás részleteit. Ez idõ alatt a parlament napirendje szerint folyamatosan adunk tájékoztatást arról – terveink szerint internetes tv-adásban -, hogy az aznap tárgyalt téma milyen módon kapcsolódik az alapdiktátumhoz, és a Szent Korona Értékrend milyen természetes megoldást ad az adott területre.
Ez a tevékenységünk összhangban van az 1949. évi XX. tv. „közérdekû adatok megismerésének jogával” és az új médiatörvény „kiegyensúlyozott tájékoztatás” elvével, hiszen a Magyar Televízió parlamenti közvetítésének egyoldalú tájékoztatását egyenlíti ki.
- Természetes, hogy a megkezdett gyakorlati munkának és a tájékoztatásnak az lesz a következménye, hogy tömegesen vállalnak összehangolt önvédelmi munkát a hatalom félrevezetését megismerõ emberek, és ennek következtében még ebben az évben létrejöhet az Alkotmányozó Nemzetgyûlés.
- Az EU tagországai részérõl máris érdeklõdést váltott ki a „Magyar Modell”-nek nevezett Szent Korona Értékrend. Ezért – a Lisszaboni Szerzõdés által adott lehetõséggel élve – Európai Népszavazás eredményeként megnyílik az út a föderatív gyarmatbirodalmi EU szabad államok Európai Szövetségévé (konföderációvá) történõ békés átalakulására.
Így teljesedik be a Magyar Küldetés: mintát adunk Európán keresztül az emberiségnek az emberi életre.
A http://nemzetiegyseg.com honlap már él, folyamatosan fejlesztjük. Az Európai Népszavazást elindító honlap címe: http://eu-no-ek-yes.com
A felhívás alapján várom az összehangolt munka vállalását az info@nemzetiegyseg.com email-címen.
Kelt Szegeden, 2011. Fergeteg havának 12. napján.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. January 14. 13:28:28
- 2011. January 14. 13:47:52