Öngyulladás: Tüntetéshullám Észak-Afrikában

Tunézia után Egyiptomban, Algériában és Mauritániában is emberek gyújtották föl magukat, hogy így tiltakozzanak a magas élelmiszerárak és a diktatórikus rendszerek ellen. Az Észak-Afrikán végigsöprõ tüntetéshullám a politikai átrendezõdés lehetõségét teremti meg.

Garantált napfény, kellemes tengerpart, kitûnõ szállodák. Ez a kép alakult ki a külföldiekben Tunéziáról. A tömegturizmus egyik fellegvárának tartott észak-afrikai országba látogatók nem is csalódtak, hiszen viszonylag alacsony árakon azt kapták, amit vártak.
Az ország politikai viszonyai azonban rejtve maradtak az idegenek elõtt, a Tunéziából származó hírek elvétve kerültek fel a lapok címoldalára.
E hírapályt ritkán törte meg rendkívüli esemény, mint például a Dzserba szigetén lévõ zsinagógában 2002-ben elkövetett öngyilkos merénylet, melynek 18 áldozata volt. Ez már jelezte, hogy a most elûzött Zin el-Abidin ben Ali elnök által vaskézzel irányított országban nincs minden rendben, a felszín alatt társadalmi ellentétek húzódnak meg, és a turisták paradicsomát is elérte a szélsõséges iszlám hatása.

A mozgóárus halála
A most szaúd-arábiai számûzetésbe kényszerített államfõt 1989 óta ötször választották meg. Egyben õ töltötte be a választásokat ugyancsak mindig megnyerõ Alkotmányos Demokratikus Egyesülés párt legmagasabb posztját. Az ellenzék formális szerephez jutott, a sajtószabadságot legfeljebb hírbõl ismerték a tunéziaiak.
Az országra mesterségesen rákényszerített nyugalmat azonban december 17-én a 26 éves Mohammed Buazizi mozgóárus akciója zavarta meg, aki - miután a rendõrök eddig nem tisztázott okból elkobozták autóját, amelybõl zöldséget és gyümölcsöt árult - felgyújtotta magát, és belehalt sérüléseibe.

A tiltakozási hullám futótûzként terjedt a térség mindeddig legmódosabb országában. Elsõ hullámában a demonstrálók a hetek alatt duplájára nõtt élelmiszerárak ellen tiltakoztak. Néhány nap múlva már politikai követeléseiket is megfogalmazták: el akarták érni az elnök távozását, a kormányzó párt feloszlatását, demokratikus választások kiírását.
Az elnök elõször a rendõrséget vetette be a tüntetések szétverésére, majd amikor a hadsereget is arra utasította, hogy ismételten éles lövedéket használjon, és ezt a tábornokok megtagadták, jobbnak látta másfél tonna arannyal együtt távozni az országból.

A tunéziai tüntetések átterjedtek Marokkóba, Algériába, Líbiába és Egyiptomba. Az események kiváltó oka mindenhol ugyanaz: a magas megélhetési költségek. Decemberben történelmi csúcsra emelkedtek az élelmiszerárak a világpiacon, és meghaladták még a 2008-as szintet is. Pedig már a két évvel ezelõtti rendkívüli drágulás is zavargásokat váltott ki számos fejlõdõ országban. Haitin és Bangladesben például éhséglázadások törtek ki, amikor a mezõgazdasági termékek ára hirtelen az egekbe szökött.

Észak-Afrika most az akkori események elõtti állapotban van. A válság további elmélyülését megakadályozandó több ország is ellenlépéseket tett. Líbia eltörölte az élelmiszerekre kivetett adókat és vámokat, Marokkó kompenzációt fizet az élelmiszer-importõröknek, de még a térségen kívüli Jordánia is igyekszik letörni az egyre gyorsuló inflációt, ezért egy 225 millió dolláros csomaggal támogatják az alapvetõ élelmiszerek árát. Lehet azonban, hogy mindez már késõ. Egyiptomban néhány hét alatt tíz, Algériában öt, Mauritániában pedig egy ember gyújtotta föl magát, követve tunéziai társuk példáját. A térség országainak hasonlósága feltételezi, hogy a válság regionális méreteket ölt.


"Muzulmán testvérek"
Ellentétben a két évvel ezelõtti éhséglázadásokkal, a mostani megmozdulások összefonódnak a politikai rendszerváltás igényével is. A térségre jellemzõ jelenlegi autoriter kormányzással szemben azonban csak egy alternatíva látszik: a szélsõséges iszlamizmus. Az 1928 óta mûködõ, tevékenységét az egész arab világra kiterjesztõ mozgalmat, a Muzulmán Testvériséget Egyiptomban alapították. Ez a szervezet gyilkolta meg 1981-ben az ország akkori elnökét, Anvar Szadatot. Idén szeptemberben elnökválasztást tartanak Egyiptomban, ahol egyetlen jelöltként a harminc éve uralkodó államfõ, Hoszni Mubarak fia indul. Kérdés, kibírja-e a rendszer ezt az erõpróbát, amikor már az elõzõ, 2005-ös elnökválasztást is majdnem sikerrel akadályozták meg a "muzulmán testvérek". A Nílus menti ország összeomlása a térség stabilitása szempontjából katasztrófát jelentene. Egyiptom a Szuezi-csatorna révén a világkereskedelem egyik legfontosabb útvonalát ellenõrzi, határos Izraellel, és ahogy a mondás tartja: nélküle nincs sem béke, sem háború a Közel-Keleten.

Más, de nem kisebb veszélyt hordoz Líbiának és Algériának a jelenleginél is erõteljesebb iszlám orientációja, mert mindkettõ olajban, és utóbbi még földgázban is gazdag. Több EU-tagállam, például Németország és Ausztria is Algériából - a Földközi-tenger alatt olasz segítséggel megépített gázvezetéken keresztül - pótolja hiányzó energiaszükségletét. Az ország 1992 óta polgárháborús állapotban van, mivel akkor az iszlám radikálisok nyerték meg a választásokat, de a kormány nem adta át a hatalmat. A muzulmán szélsõségesek azóta terrortámadásokkal igyekeznek destabilizálni az országot. Három éve pedig az al-Kaida terrorszervezet merényletekkel tudatta jelenlétét Algériában.

Két véglet
Líbiában Moammer el-Kadhafit nem lehet azzal vádolni, hogy nem az iszlámot követõ rendszert vezetett volna be. De mivel az ország élelmiszer-behozatalra szorul, és az államosított gazdaság teljesítménye alacsony, az olajból származó jövedelem nem elég a jelenlegi életszínvonal fenntartására. A romló életkörülmények könnyen Kadhafi belsõ ellenzékének malmára hajthatják a vizet, akik már úgyis elégedetlenek, hogy az örökös vezetõ mellett nem jutnak szóhoz. És nem is fognak, ha Kadhafinak sikerül keresztülvinnie tervét, hogy legidõsebb fia örökölje az országot.


Moammer el-Kadhafi legidõsebb fiának adná át az országot
Az ipari hatalmaknak egyre fontosabb Líbia. A British Petrol (BP) máris lehetõséget kapott olajkutatásra az északafrikai országban. Ráadásul az olaj- és gázipari vállalat komolyan lobbizott 2009-ben a skót börtönben ülõ líbiai Abdelbaset Ali al-Megrahi szabadon engedése érdekében, akit azzal vádoltak, hogy 1988-ban õ robbantotta fel a Pan Am légitársaság gépét a skóciai Lockerbie felett. A BP állítólag a kiszabadítás fejében jutott nyereséges lehetõségekhez Líbiában. A líbiai olajüzlet esetleges összeomlása viszont komoly hatással lenne az európai ellátásra is.

Ellentétben Líbiával, Marokkó az egyik legnyitottabb arab állam. A francia gyarmati korszak mély nyomokat hagyott az országban. Ezért az iszlám radikalizmusnak mindig is célpontja volt a királyság. Negyven ember halt meg 2003-ban abban a merényletsorozatban, amit szélsõségesek követtek el. Négy évvel késõbb 33 halottja volt a hasonló támadásoknak.

A kilencvenes évek folyamán végrehajtott politikai reformok számos demokratikus elemet tartalmaztak. Nõtt a parlament jogköre, a végrehajtó hatalom parlamenti ellenõrzése erõsödött, a választások szabadabb légkörben zajlottak, mint a korábbiak, növekedett a bírói függetlenség, erõsödött a katonaság feletti civil kontroll. Ezzel együtt Marokkóban nem alakult ki valódi demokrácia, mert a monarchia mûködésének mechanizmusa még mindig a királyhoz fûzõdõ informális kapcsolatokon nyugszik. Viszont IV. Mohammed királynak le kellett lassítania a reformfolyamatot, mert félõ volt, hogy az iszlám szélsõségesek még az eddigieknél is erõteljesebb támadásokat hajtanak végre az országban. Hiába tartanak legalább ezer embert börtönben azért, mert valamelyik radikális csoportnak a tagja, az al-Kaida már meglehetõsen mélyen beágyazódott a marokkói társadalomba. Jasszin Manszuri, a marokkói titkosszolgálat vezetõje egyik interjújában egyszerû terroristáknak nevezte az õrizeteseket, és határozottan leszögezte, hogy a biztonsági intézkedések nem a politikai pártok ellen irányulnak. Elmondta, hogy az al-Kaida jelenti a legnagyobb problémát, mert fiatal munkanélkülieket toboroz, akiket aztán Afganisztánban és Pakisztánban képez ki. De Irán is szemet vetett Marokkóra, mert európai célpontok elleni támadásokhoz toborzott embereket a Maghreb-országban. Rabat ezért tavaly meg is szakította diplomáciai kapcsolatait Teheránnal.
________________________________________
Forrás: Link