Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Gyakorlatilag leállt az olajszállítás Líbiából

Líbiában, amely a világ 12. legnagyobb olajexportálója, csökkent a termelés, és a zavargásoktól megrettent kikötõi dolgozók elhagyták munkahelyeiket - közölték ipari források pénteken.

Egy líbiai kõolajat vásárló azt mondta, hogy megszûnt a kommunikáció a legtöbb kikötõvel, az oda tartó hajók a nyílt vízen vesztegelnek vagy visszafordultak.

Egy másik forrás pedig arról számolt be a Reutersnak, hogy a kikötõi kiszolgáló személyzet hiánya, illetve a térségben uralkodó rossz idõjárás miatt legalább öt tankhajó vesztegel líbiai kikötõben mintegy 3 millió hordó kõolajjal.

Az ország egyik legnagyobb olajmezõjével összeköttetésben állókelet-líbiai kikötõk, Marsá al Hariqah és Zuetina zárva vannak. A nyugat-líbiai Závija olajkikötõ pedig a viharos idõjárás miatt nem üzemel. Maga a város a kormányellenes tüntetõk kezén van.

Líbia hat fõ olajtermináljából öt az ország keleti területén található, amit jórészt már elfoglaltak a lázadók. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint az észak-afrikai ország januárban 958 millió hordó kõolajat exportált, ennek legalább 60 százalékát a keleti kikötõkbõl.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

88 #21 88
- 2011. February 27. 15:29:30
Arrol miert nincs szo, hogy a napelemek energia termelese akar 60%-kal is csokkenhet egy egy olyan napon, amikor massziv kemiai repulok segitsegevel eltakarjak a Nap fenyet?

A mezogasdasagban okozott karokkal folytathatnank... stb.
119 #22 119
- 2011. February 27. 17:39:07
Maior Castri,
"az emberi tevékenység abszolút nincs hatással a Föld éghajlatára, helyi és globális szinten egyaránt?"
Ezt írtam volna?!?! Dehogyisnem, hatással van, csak a "globális felmelegedés" dogma nem errõl szól. A magyarázatot (pl. Carbon Tax) viszont Hetesi következetesen kerüli, mint ahiogy azt is, hogy BIZONYÍTOTTAN csaltak-hazudtak akiknek az eredményeire pl. az ENSZ is alapozza a "világregulációs" elképzeléseit. Az Agenda 21 nevû ENSZ-projekt is érdekes amúgy, annak is nézz utána. Az, hogy az ENSZ majd a "környezetvédelem" köré fogja felépíteni a világuralomra való lépéseit, tudott volt nagyjából a '60-as évek óta.
Az általad is említett "ilyen-olyan email váltás tudósok között" az ENSZ által alapul vett megrendelt jelentéshez készülõ "adatokról" szóltak. Te valszeg annak nem néztél utána, hogy ezzel párhuzamosan hány tudós TAGADTA a felmelegedés-elméletet.

Ezt a kérdést se értem igazán:
"Az ilyen dokumentumoknak miért lehet jobban hinni, mint a saját tapasztalásnak?"
1) A "globális felmelegedés" esetén, már bocsáss meg, de hol a "saját megtapasztalás"? Egy ilyen léptékû folyamatot egyetlen emberke sem képes a maga méreteiben értelmezni - sem térben, sem idõben. Ha nagyon érdekelnek a helyi klíma változásai, akkor nézz utána pl. a "chemtrail"-eknek - na az megtapasztalható...
2) Hogyhogy miért hiszek jobban "ilyen dokumentumoknak"?!?! Figyi, a "másik oldal" kompromittálta magát, bizonyíthatóan HAZUDOTT, semmibe véve a tudopmányos tisztesség és etika alapvetõ szabályait!!! Te még hiszel nekik? Nem merül fel benned, hogy esetleg most is hazudnak, ha már olyan lezseren egyszer megtették?
2740 #23 2740
- 2011. February 27. 17:49:44
Nézzétek meg ezt:
http://www.in.com/videos/watchvideo-great-global-warming-swindle-magyar-felirat-4958143.html
918 #24 918
- 2011. February 27. 18:04:25
Líbiához még további hírek:

Elég nehéz infót szedni, a vén trotty Khadafi "tanulva" a többi országban történt dolgok miatt, már az elsõ napokban lekapcsolta a telefon, villany, internethálózatokat. Kórházak sem tudtak így rendesen mûködni, ez rendkívül kedves dolog volt tõlük rengeteg sebesült ezért halt meg. A felkelõk városról városra veszik át az irányítást, fõváros "tartja" magát még, arra számítanak hogy itt is átáll a katonaság.

Tudósítókat lekapcsolnak, külföldieket nem nagyon engednek be

Amit korábban írtak hogy vadászrepülõkrõl meg helikopterekrõl meg hajókról lövik az embereket teljesen kamu volt - viszont ez jelenik meg az összes nyugati hírekben és természetesen a neokon-ok amerikában már napok óta sürgetik a katonai beavatkozást és rágják Obama fülét... Ilyen kedves arcok mint a Joseph Lieberbabóman, Paul Wolfowitz, Bush korábbi tanácsadói és annak a remek mûnek a szerzõi aminek a neve: Project for the New American Century (PNAC). Ez alapján indították a 9/11-es merényleteket.

Azt esetleg érdemes még tudni hogy Líbiának évi 30-40 milliárd US$ bevétele van csak az olajkitermelésbõl és annak exportjából. Amit elfelejtenek hozzátenni hogy a lakosság csak 6.000.000-6.400.000fõ. Ez annyit jelent hogy ha senki nem csinálna semmit csak az olajmunkások/kereskedõk mondjuk, akkor személyenként 5.000-6.200$ lenne az éves bevétel. A hivatalos források szerint a GDP/fõ 12.000US$, ami messze a legmagasabb Afrikában. Ezzel az az egyedüli gond hogy az emberek 2/3-a kevesebb mint 2 dollárból él naponta...
119 #25 119
- 2011. February 27. 18:17:13
jocman,
kösz, hogy belinkelted. Nemtom, Hetesi elvtárs látta-e... Vagy õ is egyike azoknak, akik "benne vannak a bizniszben"?
236 #26 236
- 2011. February 27. 18:42:15
"global warming" hisztériához még annyit, hogy bizonyos mértékben van, létezik, de ez valahogy úgy mûködött 2006-ig, hogy a naprendszer bolygói belülrõl melegedtek fel, illetve okozhatta ezt esetleg a nap hatása is, tehát ennek semmi köze a CO2 szinthez, illetve annyi, hogy amikor melegebb van akkor a CO2 szint növekszik és nem azért van melegebb, mert nõtt a CO2.
2006-2008 közötti adatok meg lettek hamisítva, azóta pedig már itt az oldalon is jó pár cikk megjelent, hogy a Föld átlaghõmérséklete csökkent, Európa kis jégkorszak elõtt áll, illetve hidegebbek lettek a telek, hûvösebbek a nyarak. Épp a napokban jött ki hírként, hogy az Északi sarkkör jégtakarója 24 éve nem volt ilyen vastag!

http://hvg.hu/vilag/20110224_balti_te..._jegesedes

Ez 1 globális adó akart lenni a világkormány "megalapításához", a Keleti államok gazdasági növekedésének visszafogásához.

Nah ezért mondtam hogy Hetesi a féligazságok és a római klub (bilderberg, illuminátus) embere!
236 #27 236
- 2011. February 27. 18:53:00
Castri!

Azt se felejtsük el, hogy Hetesi is próbálta sugallani azt hogy a Föld túlnépesedett és csökkenteni kellene a népességet, ez pedig pont beleillik a háttérhatalom érdekeibe!
Kaja tömkelegével van(volt), csak most azért ment fel az ára, mert virtuális hiányt csináltak, felvásárolták a készleteket, zárolták azokat, így persze hogy kialakult egyfajta hiány! A termelés csökkenés a rossz idõjárás miatt tavaly elõfordult, de emlékezzünk vissza, ennek viszont a chemtrails és HAARP volt az oka!
Míg minket úsztattak tavaly tavasszal a vízben és elrohadt minden termés, addig Moszkva környékét kiszárították és felgyújtották, így idéztek elõ rossz terméseket!
De ezek a háttérhatalmi erõk kártékony beavatkozásai miatt voltak!
Nagyon nem szabad összekeverni az ok-okozatokat!
1143 #28 1143
- 2011. February 27. 20:04:08
Megnéztem ezt a belinkelt videot...

Az én olvasatomban eddig a global warming összefüggött az emberi tevékenység és iparosodás által okozott környezetkárosítással. A globalis felmelegedés dogmája tényleg nem errõl szól, szóval pontatlan voltam. A lényegen egyébként nem változtat. A fosszilis erõforrások kifogyóban, az életünk gyökeresen meg fog változni. Hetesi ezt hangsúlyozza, nem a globális felmelegedést és a CO2 adót. Túlnépesedéssel pedig egyetértek, szerintem egyre inkább feléljük a környezetet és a Földet. A lényegen nem változtat, hogy a napszél miatt kevesebb felhõ lesz és emiatt melegebb lesz.
119 #29 119
- 2011. February 27. 20:11:51
Maior,

"nem a globális felmelegedést és a CO2 adót."
Pedig azt kéne, mert ott van a kutya elásva.

Ami a túlnépesedést illeti, arra van elég sok modell, hogy hogyan viselkedik egy populáció bizonyos körülmények között. Erre még biztos rájön a különbözõ kultúr-környezet. Elég sok populáció reagál úgy, hogy nagy tömegben "termeli" az utódokat, amibõl statisztikailag 3-4 gyerekbõl 1 éri meg a felnõttkort. Anyuék családjában pl. 4 gyerekbõl 2 (anyu és a nagybátyám), egyikük még pólyás korban, egyikük pedig balesetben halt meg. Szóval ez tõlünk sem áll annyira messze.
236 #30 236
- 2011. February 27. 20:33:33
Agylúgkõre jó az ecetWink

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.08 masodperc
657,278 egyedi latogato