Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Tettre készen, ülök a széken

NaplóNos, zárjuk rövidre a mai és a jövõre tekintve minden tmrsz-es megmozdulásra vonatkozó témát. A tmrsz ugyanolyan fiktív szervezet, mint a Jóbbik és –sajnos- ugyanazt a célt is szolgálja. Ha mást tenne, már felszámolták volna, hisz mindig kihangsúlyozzák a politikamentességet, így nem léphet át azon a határon, ahol valódi változás kieszközölhetõ. Évek alatt meggyõzõdhettem arról, hogy sok jószándékú rendõr törekszik arra, hogy kiutat találjon a sötétségbõl és ezért csatlakozott a szervezethez. Talán nem is tudta, hogy az összes többit a zsidók vezetik. Sajnos van okom feltételezni, hogy a tmrsz is erre a sorsra jutott és most remekül eljátszatták vele a radikális rendõri szakszervezõdés szerepét, hogy az egyenruhás bûnözést, a dezertálást és a nemzeti radikalizmussal azonosított náci-fasiszta és mindenféle „pejoratív” jelzõvel ellátott még talpon lévõ szervezõdéseket erre rácsatlakoztatva, velük összemosva beváltsák az orbáni és a Hende Csaba által korábban tett ígéretet a rendõrség feloszlatásával kapcsolatban.

Ennek következménye a külföldi „rendfenntartók” behívásának indokolttá tétele és a rendõrség, csendõrséggé szervezése immár a „megbízható” zsidókból. A Jóbbik eddig remekül asszisztált ehhez a tervhez a szintén zsidó HVIM vezetõvel, Torockai-Tóth-Tutsek néven futó NBH-s küldöttel. Judit lefogása egy nyilvánvaló provokáció, a hõs legendájának legyártását szimulálja, ahogy korábban Vona-Zazri „nyuszi ül a fûben” címû rendõri színjátéka. A mossadnak nagy gondja lehet az, hogy nem tudja felmérni az ország bennszülötteinek valódi erejét. Ugyan meg kellene nekik mutatni, nem is kicsit, de a csatateret nem nekik kell kiválasztani. A jelenlegi ismereteim, háttérinformációim szerint elhibázott lépésnek tartok minden csatlakozási felhívást bármely olyan szervezethez, amely tele van zsidóval, ügynökkel és egyre disszonánsabb kijelentéseivel, a járandósága utáni sirámokkal próbál éppen ellenérzést és elszigetelõdést kiprovokálni a nemzeti öntudattal egyre inkább megáldottak köreibõl. Fordított esetben a tmrsz-nek kellene „csatlakoznia” egy magasabb, nemesebb célért való küzdelemhez, de bármennyire is politikamentesnek mondja magát az organizáció, mégis a hideg verejték veri ki õket, ha valódi ellenállásról és a parlamenti zsidaj játékszabályain, keretein kívüli lehetõségekrõl van szó. Abban a pillanatban, amint ilyenrõl szó van, a szakszervezet hivatalosan felosztható. Tisztára Magyar Gárda utánérzése van az embernek, csak itt a jogszabályokat elõbb hozták meg. Talán az sem véletlen, hogy még a kezdetekkor összemosták a MG-t a TMRSZ-el. Most ez jó alkalom lehet arra, hogy azt mondja a zsidaj a sok tudatlan magyarnak és rettegõ holokamu-túlélõnek, hogy „ugye õ mindig is mondta”. Ez a történet sajnos egyik félnek sem kedvez, viszont mindenkinek árthat, kivéve persze, ha nagyon gyorsan kitör a háború, mert akkor lehet valódi szövetséges is a tmrsz-es és bármelyik másik rendõr is, miután a zsidaj fõnökeit látványosan fejbe lõtte, így bizonyítva „hazafiságát”. Van még pár ötletem, hogy mi lehet a vehemens kiállás mögött, de az már tényleg nem publikus, viszont nagyon is jól sülhet el, de nem a tmrsz számára.

Arra azért figyeljetek, hogy minden jel szerint a zsidajok nem tudják, hogy adott esetben milyen erõkkel kell szembesülniük, így csínján kell bánni a kommunikációs demonstrációkkal. Meg lehet és meg is kell mutatni magunkat, de akkor nem állhat meg a dolog a demonstráció határánál, hanem azon simán át kell tudni lépni. Ehhez a nemzetközi háttér jól alakul. Tegnap már Netanjahu Dagant elmebetegnek nevezte a kiszivárogtatásaik miatt. A bebaktatott iráni hajó-kereskedelem mögött ugyanis a konténerekben rejlõ katonai helikopterek (Black hawk) voltak, melyeket Irán ellen akarta felhasználni a zsidó. Ez az igazi trójai fazsidó. No, ha a mai „tüntetés” is ez lesz, akkor hajrá! Jöhetnek a fakabátok és a további zendüléses hacacáré is kezdetét veheti! Na, majd holnapra kiderül, hogy mi akar lenni ez a mai „kavarás”. Ha ügyesek a fiúk, akkor nem az, aminek látszik, mert ugye semmi nem az!

Addig tekintsük meg a nemzetközi palettát. Az orosz zöldség behozatali tilalom erõsen befolyásolhatja az EU alakulását, gazdaságilag megroppanthatja õket. Közben nem csak az angolok, hanem Izraelben is arról írnak, hogy biolódiai hadviselés eszközei lehetnek az élelmiszerek. Ez teljesen komoly! Közben a németek meg úgy tesznek, mintha fogalmuk sem lenne arról, hogy ki permetezte le a fogyasztási cikkeiket. Nem elég nekik az atomreaktorok leállítása, hanem még ez is. A reaktorok leállítása mellett nem a földrengéstõl való rettenet szólt, hanem az a tény, hogy „terroristák” intézhetnek ott is egy-két Csernobilt. Persze ezek zsidajok, mossad-CIA papírokkal ellátva. Még hogy nincsen háború!
Szíria határainál már a zsidók gyakorlatilag lõnek és mindkét fél erõs csapatösszevonással gyúr a „purparléra”. Van még sok-sok cikk és érdekes kiegészítõ anyag, amely ragozza az átalakulást, de most nincs hangulatom fordítgatni. Elégedjetek meg ennyivel mára.

Hozzaszolasok

1490 #21 1490
- 2011. June 07. 15:29:25
Imrém, Testvérem, Testvéreim! Értem, és elfogadom a véleményt, egyet viszont egyenlõre nem értek. Várok még egy picit, mert kiváncsi vagyok, hogy is van ez. Valóban gyanús a módszer, ami a jób bik-nál már nyilvánvaló, viszont tegyük fel, hogy megtörténik a nagy leépítés. Nah ami utána történik, lesz a mérvadó, mert vagy lekushadnak, vagy beindulnak. Tudom, utóbbinak kicsi az esélye, de engedd meg hogy bizakodó legyek.
2 #22 Olvaso
- 2011. June 07. 15:38:36
Koppány, a bizalom, magánügy. Hidd el, amit írtam, korrekt, de csak töredéke annak, amire alapozom. Sok dolgot nem is illik leírni, mert ilyenkor mindig tarcsiban tatok pár muníciót, hátha valaki nagy mellénnyel közlekedve azt hiszi, hogy spanyolok viaszkjára lelt.
1445 #23 1445
- 2011. June 07. 17:22:04
Óóóó, nem kedves fotelben-ülõ harcos, és honfitársaim, kedves bohócok!

A tények magukért beszélnek, hisz önként vettük magunkra a bohócjelmezt, mert ismerjük el,hogy bohócok országa lettünk, csörgõsipkás bohócok gyülekezete, cirkuszi mutatványosok nemzete.
Bár, már a nemzet címet sem érdemeljük, mert nem lenne méltó azokhoz a népekhez - kik valóban összetartó nemzettként viselkednek.

Mert egy nemzet akkor igazi nemzet ha tesz is fennmaradásáért! Ennek a nemzetnek ezidáig, az elmúlt szûk idõszakában sikerült mindent elkövetnie ahhoz,hogy végleg eltûnjön a pokol süllyesztõjében!

Nem is csoda,hogy bohócnak, paprikajancsinak néz minket minden ország, világ fia, lánya, - hisz ekkora durva árulást még nem követett el egy nemzet ellen sem saját kormánya!

A cirkuszi-porondon eldöntötték, megszavazták, törvénybe iktatták, legalizálták halálos ítéletünket.
A nemsokára életbelépõ diktatórikus törvényekkel immáron minden piros orrú magyar bohóc-fi az utcán fogja végezni otthontalan, hontalan komédiásként.
Csak idõ kérdése, és mindenkire sor kerül!
3224 #24 3224
- 2011. June 07. 17:25:28
Genya, ahogy Imre mondaná minél többen minél gyorsabban!
2 #25 Olvaso
- 2011. June 07. 17:46:59
mozi, hagyd meg nekem, hogy én mit mondanék. Ne elõzz! Túl szûk az utca!

Genya, milyen kormányról beszélsz? Kerüljön is sor, had tapasztalja meg a saját bõrén, ha ez kell. Ez kell!
211 #26 211
- 2011. June 07. 18:08:37
Bocs, hogy más téma csak most jött a hir, hogy az EHEC virus lehetséges, hogy egy németországi biofegyver-laborból szabadult ki. Gondoltam tovább adom.

http://info.kopp-verlag.de/hintergruende/deutschland/udo-ulfkotte/ehec-raetsel-geloest-informationen-ueber-ein-geheimes-b-waffen-forschungsprojekt-der-bundeswehr.html

Üdv,
vivo
211 #27 211
- 2011. June 07. 18:44:00
Bocs! EHEC baktérium!
344 #28 344
- 2011. June 07. 19:42:17
A TMRSZ-t éppen most számolják fel, és állítják félre Szimát. Nem hiszem, hogy sok közük lett volna az "elithez". Szépen sorjában mindent kiherélnek narancsék.
2740 #29 2740
- 2011. June 07. 20:49:32
Max. cionék felírják Obama nevét JFK után a listára.
Mi változna? Utána Jön Swartzi + még egy földrengés...
1453 #30 1453
- 2011. June 07. 22:53:59
Az is lehet.
Szerintem viszont ez is csak a szokásos parasztvakítás, így teszik Izráel kimenekítését a köztudatba szükségesként és kívánatosként, plusz a zUSA is visszaléphet párat és fordíthat sault. Azért, szerintem már ideje lenne elkezdeniük keményen dörgölõzni a feltörõ kelethez.

Persze ezt csak én gondolom.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
657,012 egyedi latogato