Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kellemetlen az igazság

NaplóTegnap egy jó társaságba volt meghívásom, ahol kibeszélhette magát minden érintett a Jobbikos-nemzeti ügyben és felvázolhatta, hogyan vélekedik a múlt történéseirõl és a jelenkor eseményeivel kapcsolatban. Még mindig többen értetlenül állnak az események elõtt, de talán sikerült úgy lezárnunk a beszélgetést, hogy megértette mindenki, hogy nem véletlen események sorozatáról van itt szó, hanem tudatos, sok évre visszatekintõ elõkészítõ munka eredményérõl, amit csak nagyban lehet megérteni, részleteiben, szeletelve, összekötõ kapcsok nélkül NEM! Bennem is folyamatosan érlelõdnek a gondolati összefüggések egy kerek egésszé, ezért most kicsit csokorba szedem, de mielõtt ezt megteszem, egy éppen tegnap megtudott eseményrõl kell írjak. Feltételezhetõen igaz, hogy a Komárom-Esztergom-Megyei RFK-n szolgált nemrégiben egy orvos, akinek kettõs állampolgársága van jelenleg is. Természetesen izraeli a másik, s az egyik nyilvánvalóan magyarnak mondott. Nemrégiben azért távolították el suttyomban, mert egy véletlen ellenõrzésen fennakad, ugyanis olyan ragtapaszok felírását végezte, amelyeket lõtt sebek ellátására használnak, s mindezt tette 40 millió HUF értékben.

Ha jól vélem, akkor a TB-támogatott illetve finanszírozott 40 millióról beszélünk, amely most hiányzik a magyar kasszából. Információim szerint az esetrõl eddig csak nagyon szûk kör tudott, de még a részletekrõl nekem is tájékozódnom kell, hátha cáfolják a cáfolatot is. Miért nem tudok feltételezni tisztességet egyik politikai-állami ügyletben sem?

Nem akarok belemélyedni a Szent Korona Alkotmányának kérdésébe, inkább a körülötte kialakult helyzetet kívánom jobban kibontani. Mint megtudtam, a királyság és az alsó-felsõház kérdése már 20 évvel ezelõtt, a meg nem történt rendszerváltáskor is felmerült, méghozzá az MDF-es zsidó körökbõl. Ami érdekes, hogy Boross most is ezt a területet felügyeli és a keze alá dolgozat, s a Kurultájt éppen Lezsák menedzselte. Az MDF nem múlt ám el, mert az akkori rendszert nem váltók mindvégig ott vannak a háttérben és így, vagy úgy, de a kezükben tartják az SZDSZ-es és MSZMP-s kommunista zsidó bagázzsal a szálakat. Ezek azok a fonalak, amik befutnak a Fideszhez, mert annak idején Demszky és Orbán is ugyanazt a kiképzést kapta, csak ezt sokan nem tudják. 20 évvel ezelõttrõl emlékezve tudhatjuk meg, hogy annak idején a nemzetinek mondott Fideszt és a radikális „antikommunista” SZDSZ ugyanúgy indult, mint most az SZDSZ utódpártja, az LMP, és a Fidesz kistesója, a nemzetinek hazudott elzsidósított Jobbik. A recept ugyanaz, s akinek van egy kis rálátása és képes befogadni az információt és megemészteni, hogy ugyanannak a forgatókönyvnek csak egy újabb fejezetét látja a politikai mûvészpalettán, az felfoghatja, hogy egy újabb rendszerváltási csalás történéseit látja, aminek az összes jelenlegi párt a szereplõje, miközben a politika valójában nem is létezik és nincsen sem jobb – sem baloldal, de még nemzeti oldal sem létezik. Ez mind a zsidók országfoglalását elfedni hivatott színjáték része, amelyet demokratikus rendnek hazudnak. Világos?
Nézzük a részleteket! Most ott tartunk, hogy ugyan országunk már nincs, mert azt a zsidók felvásárolták, elcsalták, „kiprivatizálták” és most ünneplik a terveik szerint is közelgõ nyilt zászlóbontásukat, amelyet egy új-régi alkotmánnyal akarnak majd hitelesíteni. Az események igazi dinamikáját 2006-ban Gyurcsány volt hivatott megadni az Õszödi Beszéddel, amely aztán felébresztette az addig alvó nemzeti öntudatot és beindította azt a folyamatot, amelyet a magyar nemzet saját óhajának vélve hamarosan a zsidók akarnak megkoronázni. A létrehozott mozgalmak, szervezetek öntudatlanul, de azt a célt szolgálták, hogy elõvezessék a zsidó hódítók magyarrá vedlését és hatalmuk legalizálásának kísérletéhez felhasználhassák az õsiségünkben rejlõ meggyõzõdésünket, trianoni általuk kivitelezett megosztásunk iránt érzett fájdalmunkat és a Szent Korona országmegtartó erejét. Ebben a folyamatban a Fidesznek és magának Olstein Viktornak azt a szerepet szánták zsidó hittestvérei, hogy látszat-ellenzékbõl látszat magyar nemzetivé válva a szintén felhasznált Jobbik által felvetett etnikai kérdésekre megadja az adekvát választ. A Magyarok Szövetsége feladata a rezervátum-életre való elõkészítése a megmaradó magyaroknak és a tolerancia hirdetése, miközben a Szent Korona gondolata köré sorakoztatták fel a határon túli magyarok szervezeteit is, akiknek a tervek szerint hamarosan egy nagy zsidó állammá kell szervezõdni, ugyanúgy, ahogy Trianon elõtt már ezt Kohn bácsiék megtervezték. A palettán szereplõ játékosok ugyanannak az ördögi tervnek a résztvevõi, ki tudatosan, ki balekként, de a magyar nemzet gödrét ássa. Ugye azt nem kell már bizonyítanom, hogy ugyanannak a zsidó-maffiának (szabadkõmûves-cion – világhatalmi összeesküvõk) az elkötelezettje Olstein is, mint Gyurcsány, vagy, mint Antal volt (a teljes hazaáruló csürhét ne kelljen már felsorolnom) és szisztematikus, tudatos tevékenységük eredménye a jelenlegi helyzet, amelyben a valóban magyar öntudatos nemzeti erõket lefogni hivatottak azok a szervezetek, amelyeket ugyanazok a zsidó érdekek vezérelnek, mint Herzl Tivadar idejében. Olstein már a múlt évben megemlíti az alkotmány témáját, miközben évek óta ment a háttérmunka a Szent Korona Alkotmányának kérdése, visszahozatala, alaptörvény módosítása és az alkotmányozó nemzetgyûlés témája körül és elkötelezett személyek hirdetik ennek fontosságát, lényegét. A köztudatba már valamelyest sikerült becsempészni mindezt és nem olyan régen a nemesek is szervezõdni kezdtek, ugyanezen az alapgondolaton elindulva. Minden felépített szervezet más feladatot kapott és a háttérhatalom mindent megtett azért, hogy egyik se közösködhessen a másikkal, ne válhassanak egy nagy egésszé, mert esetleg rájönnek arra, hogy olyan feladatot végeztetnek velük, aminek gyümölcsét már nem az önfeláldozó tagság és szimpatizánsok, de nem is a magyarság arathatja le, csakis a zsidók szûk rétege (ott sem a kiszsidó számít, akit nyugodt szívvel megholokausztozott eddig is a kazár). Miközben a magyarokkal elvégeztették ezt a felvezetõ-elõkészítõ munkát, Olstein a szavazózsdit követõen elõlépett Trianon és a kettõs állampolgárság kéréséével, de azonnal megalakítottak egy Alkotmány-Elõkészítõ Bizottságot is az MDF-es zsidó Boross háttér-vezetésével, de a KDNP-s SALAMON László elnökségével. Még jó, hogy nem maga Jehova és Mozes felügyeli a zsidó-testületet. Azt kell mondja, hogy jól dolgoztak, mert eddig nem sokan jöttek rá még arra, hogy mindenféle alkotmányossági vita, vagy a Szent Korona szerepérõl szóló értekezés csak arra jó, hogy ne lássuk a fától az erdõt. Jövõ tavaszra nagy sürgõsséggel és alkotmányozó nemzetgyûlésnek mondott keretek között akarják visszahelyeztetni a Szent Koronát annak méltóságába, egy igencsak kicsorbított és a zsidóknak messzemenõ jogosítványokkal bíró alkotmánnyal úgy, hogy ezt õrjöngve lesz hivatott a magyar nemzet üdvözölni, mert nem is tudja, hogy már országa sincs, ugyanis a földhivatalban már nem széljegyként szerepel a zsidó tulajdon, hanem éppen ezzel a döntéssel jegyeztette be õ maga. No nem kell félni, mert bármit is tesznek Viktorkáék, az illegitim, ahogyan Palesztina földjének ugyanilyen módszerrel történõ „meghódítása” is az. A zsidó azt csinálja, amihez ért! Megdolgoztatja a magyarokat, összeuszítja a cigányokkal (ez nem nehéz, mert a szaporodásuk valóban a nemzet végét jelenti, a bûnözõ életmódjukról, gyilkosságiaktól és a segélyezésükrõl nem is beszélve – és ezt értse mindenki úgy, hogy a nagy egészrõl beszélek és nem egyes személyekrõl, mert ugye nem a teljes cigányság bûnözõ, ahogy nem is a teljes magyarság lesz hivatott feltámasztani a világban a reményt). Most jelentette ki vezetõ fideszes (talán Varga?), hogy 2030-ra Magyarország Európa gazdasági vezetõ állama lesz! Igaz, hogy akkor már nem így hívják –de akár maradhatna a név is -, és nem magyarok lakják, hanem a bõrükbe bújt zsidók, akik „A tevék magyar hajcsárai manó bõrét húzzák Krisztus képére, hogy megtévesszék a népet, és arannyá válthassák a félhold csillogását…” Összegészében minden csalás és ámítás, miközben azt is észlelnie kell a magyarnak, hogy a zsidó egyre nyíltabban tobzódik itt és ha megtanulja felismerni õket, akkor rájön, hogy oly mélyen gyökeret vert a kommunizmus eszményét hirdetõ, majd azt liberalizmussá átnevezõ kazár társaság, hogy reményét vesztve lehajtja a fejét és elfogadja, hogy semmit nem tehet. Nagy átverésben vona részünk, de ne féljetek, mert nem ússzák meg.
Ugyan a favorizált nemzetinek mondott szervezetetek vezérkara is teljes beépített zsidósorfalat állíthatna ki, azért egyéniben sokan rájöttek, hogy elõször a harcnak kell jönni, mert már minden lehetséges formáját az ellenállásnak kipróbálták, de mind félre lett siklatva. Igen, van helye a Szent Koronának, nemeseknek, alkotmánynak, Trianon revíziójának, jurta-építésnek, kenyérsütésnek, íjászkodásnak, de mindez csak a megvívandó harc után tud érvényre jutni! Fogjátok fel, hogy most készíti a zsidó a kõlevest magának! Mi adjuk a fazekat, a vizet a tüzet a „földnek gyümölcseit”, savát és borsát, õ pedig megeszi egymaga, mi pedig boldogan nézhetjük, hogy de ügyesek voltunk, csak a hasunk marad üres. Ez a példa legyen már beszédes! Ne készüljetek az önkormányzati választásra, de készüljetek a honvédõ harcra. Az MSZ vezetés munkáját elvégezte, de még be akar tolni pár Fidesz-zsidót polgármesteri helyre és ezért kár az energiát pocsékolni rájuk, s szívem szerint a teljes szervezetet feloszlatnám, hogy végre egy –két értelmes magyar vegye át azok újraszervezését, akiket jól pályára tettek idáig. A Jobbikra szót sem érdemes pocsékolni, mer magától is széthullik, elsorvad, ha ehhez lesz elég ideje, de a Fidesz értelmesebbjei is láthatják, hogy a párt sem nem nemzeti, de még csak nem is magyar. Számoljátok már össze, ki a magyar a vezetésben, ha találtok egyáltalán olyat!
Ez a magyar elment vadászni! Ez a magyar meglõtte! Ez a magyar hazavitte! Ez a magyar megsütötte! Ez az icike-picike holokausztusz-túlélõ zsiráf mind megette! Kezd már leesni a tantusz, remélem! Most értem meg a zsidó-szabadkõmûvesség lényegét is! Képzeljétek el a zsidók térhódításának lényegét az építészeten keresztül! Tegyük fel, hogy egy jó lelkû és gyanútlan nemzet eltervezi, hogy szkíta-templomot emel az õsök emlékének és a Jóistennek! Nagy nevû külhoni építészt ajánl a már átvedlett ügynök tanácsadó, aki egyébként az ötletet is felvetette, mert ebben sok pénz és lehetõség rejlik. Elkészül a tervrajz, ami csodaszép és õsi és nemes motívumokkal van cirádázva. Az építés felügyeletével a fajtársát bízza meg a tanácsadó, mert a népnek éppen dolga akadt a munka frontján. A kivitelezõk is felsorakoztak. A kõmûveseket külföldrõl hozatták, nem is beszéltek magyarul, de a segéderõt a a nép állta a saját költségén. Az alap és a fal éppen csak kicsit tért el a tervektõl, itt is és ott is, mert kiderült, hogy a szabadkõmûves valamit félreértett és ezen már nem lehet segíteni, de nem olyan nagy baj az. Aztán jöttek az ácsok és ott is külföldi szabadkõmûves szabad fantáziája szerint a tervektõl itt is és ott is eltérve tette a dolgát, de hát ugye szép ez így is és a népnek jó volt, mert naponta beszélgettek Istennel és ezt az egészet csak úri módnak tartották. Aztán a nyílászárók sem azok lettek, de a friezek sem, és a stukkók is kicsit másképpen néztek ki, mint az eredeti rajzon. Végül a színezés és a belsõ berendezés következett, s a külhoni mesterek ott is csak kicsit másítottak a terveken. Végül pedig megkapta ez a szerény, dolgos nép a zsinagógáját, amelybe nem volt szabad belépniük, mer tiltották is nekik, de az építõk, ha már itt dolgoztattak, le is telepedtek, mondván, hogy annyit tettek õk már ezért a népért, mert még saját Isten-házat is képesek voltak nekik építeni. Nos, minden párt egy felvonuló csapat, amelyben a szabadkõmûves szabadon jár-kel, ugyanis mindegyik csak részfeladatot végez és nem láthatja, hogy munkája valójában milyen célokat is szolgált, viszont a terv kiötlõi nagyon is tudják, hogy mennyire kell eltéríteni az eredeti elképzelésektõl éppen csak a kivitelezõket, ahol az õ emberei is ott ülnek, hogy felügyeljen arra, hogy hiba essen abban az építkezésen. Szabadon átjárják a párokat, a politikai látszathatalmat a bankárvilágot és így építik a”zsinagógájukat”, amelyet nem a hitük gyakorlására használnak, hanem arra, hogy kirekesszék a népet, amelyen élõsködnek! Mindenki szabadon behelyettesítheti a magyarországi helyzetre a példát, s az MDF-MSZP-KDNP-KISGAZDÁK-CENTRUM-FIDESZ-JOBBIK-SZDSZ-LMP mind egy alvállalkozói ennek a tervnek és éppen csak kicsit viszik félre a dolgot, annyira, hogy ne az legyen, ami a népnek jó, de az legyen, ami a beültetett zsidó-többségnek megfelelõ. Ennyit a magyar nemzetet tudatosan és öntudatlanul elárulókról és az õket instruáló, valódi tervek ismerõirõl, akik bizony bármennyire is kellemetlen ez, de zsidók.
Mit tudunk mi ezzel most kezdeni? Harcolni fogunk és bizony, lesznek áldozatok, mert anélkül már nem lehet visszabontani a köveket és a gyalázatos árulást megtorolni, szívbõl és puszta szeretetbõl. Teszik ezt már sokan, de nem átgondolva, kapkodva és ugyanúgy a szabadvakoló zsidók által vezetve!
A sorrendiségben van a baj, mert más földjébe ne vess magot, ne kapáld, gondozd, öntözd, ha nem te aratod le, csak akkor, ha erre korrekt szerzõdésed van és te vagy ott a kertész! A magyar földet vissza kell vívnunk egy honvédõ és jogos háborúban azoktól akik azt elbitorolták tõlünk, és majd amikor és aki túléli közülünk a harcot, majd odateheti a már kimunkált alkotmányt és elõtérbe helyzetheti Szent Koronát és mondhatja - miután bizonyságot tett -, hogy nemes cselekedetei tették nemessé. Új kezdet kell, nem a régi hazugság folytatása, amelyhez jelenleg felhasználnak mindenkit, aki nincs tudatában azzal, amit most is összefoglaltam. Sereget akartok? Ha ezt megérti valaki, akkor ide tartozik, ha nem, akkor lehetnek bármennyien és lengethet bármily lobogót, hülyeként Isten kegyelmét nem bírja, mert értelmét megtartani nem képes.
Sajnálom, hogy sok remek ember él öntudatlanságban, mert arra számított, hogy valaki helyette oldja meg a helyzetet és tesz a szájába falatot, ad neki munkát és értelmet az életének, de a homokórát megfordították, egy új korszak kezdõdött el. Aki a hazugsággal bátran szembenéz, az képes szakítani vele, és harcolni és harcban meghalni is csak az igazságért érdemes, a többi csak idõpocsékolás. Minden arra rátermett jobbikosnak, MSZ-esnek végre önálló vezetõvé, MAG-gá kell válni, magyarrá lenni, mert ha rájött, hogy nem akar, nem képes letérni a lelkiismerete útjáról, akkor neki kell vezetnie, nem azoknak a „vezetõknek” akik már régen elhagyták azt az utat. Mert nincs több út, csak egyetlen egy!
Aki mindezt megértette, már el is indult rajta és ha Isten úgy akarja, meg is érkezhet a következõ stációhoz. Csapatostól nem járható, csak egyéni indulás van és személyes érkezés, ha egyáltalán!

Hozzaszolasok

152 #21 152
- 2010. September 06. 18:41:27
nem tudom...szerintem ma 2010 szeptember elején még nem látjuk a konkrét lépéseket, amiket meg kell tennünk a szabadságunk kivívása érdekében. Egyáltalán nem vagyok meggyõzve arról, hogy a történelemben eddig felhasznált sémákat: nyílt ütközet, zászlólengetés, véres kard körbehordozása, kurultáj koncert szervezése, külsõ katonai erõ kikuncsorgása - hogy ezek lesznek a helyzet kulcsai. E helyett azt gondolom, hogy szokatlan, meglepetésszerû lépések jönnek majd. Ahogy a feltalálók állandó mágneses örökmozgókat fejlesztenek ki, ugyanúgy lehetnek, kell lenniük társadalmi feltalálóknak is, akik meg tudják találni a módját annak, hogy a mayarság színe java felébredjen, és HELYESEN akcióba lendüljön. P. Imre bátyámmal maximális egyetértésben osztom, hogy tessenek forradalmat csinálni, de ésszel! - Ha ész nélkül kezdenék, akkor inkább még várjanak vele.
152 #22 152
- 2010. September 06. 18:44:16
Raklap sztem nem tudja, hogy a honlapnak vannak u.n. moderátorai, és Kerecsen az egyik a négybõl. Kerecsen hangneme feltételezi, hogy Raklap ezzel tisztában van, Raklap reakciója feltételezi, hogy sose hallott errõl.

Szerintem.
2507 #23 2507
- 2010. September 06. 18:59:06
Üdvözlet néktek s házatok népének. Még jó hogy nem volt éles a RIADÓÓÓÓÓ Mert ahogy elnézem egymást, már megennétek.,.,. De akkor ki a franc figyel az ellenségre????????????????Angry
1505 #24 1505
- 2010. September 06. 19:04:39
Még csak kb. 3 óra telt el amióta figyelmeztetésem (kérdésem) elment(ett) lett, és nem több mint 16 hsz. jött utána. Ezekben láttam eröteljes optimizmust (a naivitás határán), érthetö türelmetlenséget, csodákba illö külsö beavatkozást/segitséget, véres kardot, anyázást, pajszert, Indiát, Kinát Palesztinát....csak egyet nem láttam: konkrét elképzelést. Nem baj, ráérek, nem megyek sehova .....szameg Jehova... Majd csak reagál valaki.Hogy mire? Arra hogy az indulat nem elég, hideg fejek is kelle(né)nek. Az enyém elég hideg, de az csak egy. Van-e még, rajtam kivül akinek nem forró a feje? ( Privátban is jelentkezhet, ha ott könnyebb)

Tisztesség,Becsület,Szeretet
2507 #25 2507
- 2010. September 06. 19:07:35
Valakinek õrt is kell állni. Boccs ha zavar. Csak ébresztöt akartam fujni.:o
2507 #26 2507
- 2010. September 06. 19:27:19
Kerecsen OKé rendben, addig a tûzet fujom hogy ki ne aludjon a láng a{lelkünkben}.;)
1114 #27 1114
- 2010. September 06. 19:57:26
Nem semmi írás, altatsz itt minket aztán villantasz egy nagyot.
Nem fogják megérteni. Eleve hihetetlen és az átlag magyar ember eszével felfoghatatlan.
1114 #28 1114
- 2010. September 06. 20:00:19
Én nem parázok mert ránézésre látszik, hogy ki magyar és ki piréz. A Mindenható kínosan ügyelt arra, hogy a pirézek rondák legyenek.
Drasztikus lépések kellenek ide, mert egyre többen nyalnak be a pirézeknek.
1114 #29 1114
- 2010. September 06. 20:03:11
Mondjuk azt írást csak az érti meg aki igazán magyar. Nehéz leckét adtál az NNInek. Ki a rákkal fogják a szöveget kielemeztetni? Ettõl függetlenül nem ártana egy jó életbiztosítás. Kevesebbért is töröltek tagokat a rendszerbõl.
1788 #30 1788
- 2010. September 06. 20:29:20
Azt hiszem a módszer még nincs kidolgozva, de abban is lehetne lépni.
Elöször is a zsidó "szent" írások a kezdetektöl fogva azt hangsúlyozzák, hogy ök gyilkoltak-nak minket, s a várható jövöképünk is legfeljebb rabszolgaságot hozhat, ami már itt is van... na szóval ezt kell propagálni, sok eredeti szöveg van, amit idézni lehet. Ebbe nem ugathatnak bele. S megszervezni a védekezést, bár már elkéstünk vele. És mindig egy kicsit többet ismertetni a hazugságokból. Pl. hogy évszázadokon keresztül a gettóknak belül volt a kilincse, s ha idegen bemerészkedett, az az életével játszott. A legfájdalmasabb az Istvan-királynak tulajdonított mondat, miszerint gyenge a nemzet, amelyik csak egyféle... elöször is azt mondta, hogy gyenge az a királyi udvar, amelyik csak egy nyelven beszél... Itt sorba jönnek a cikkek, hogy a harmadik században már Magyarországon találtak zsidó sírokat.
Ami nem nehéz, mivel a Dunántúl római gyarmat volt,
s azok között ott sündörögtek a rohadt rabszolgakereskedök, bár szerencsére nem voltak örökéletüek...

Szóval meglehet szervezni az informálást arra alapozva, hogy többezer éve nem titkolják, hogy halálos ellenségeink, s újabban már a vezetöik konkretizálták is, hogy most mi vagyunk soron... erre nem nagyon böföghetnek EU-ék se, mivel a szemita gyilkosok elleni fokozott figyelem korszaka jött el. Mivel az összes választott vetöjük terroristaként kezdte a pályafutását,
zsinagoga vagy moske ugyanaz...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.05 masodperc
657,314 egyedi latogato