Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Zsidózás a Magyar Szigeten: "Schmitt és Orbán miért hallgat?"

(Mert õzsidóságuknak vagyon ez megrendelve. Mit is mondjon erre Polt legböbb(sic!) zsidó ügyész. Evvvvan, eztet kõ szeretnyi! Lösssz ez még cifrább is, de úgy látom a "magyar sziget" zsidajai jól elvannak a "hivatali zsidajokkal.)
A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben kérdezi a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt és a legfõbb ügyészt, nem érzik-e szükségét a megszólalásnak annak kapcsán, hogy egy szélsõséges csoport által szervezett rendezvényen, egy országgyûlési képviselõ jelenlétében zsidók, romák és „más bõrszínûek” megölésére buzdították a hallgatóságot. A Helsinki Bizottság álláspontja szerint az ügyészségnek ki kell vizsgálnia az eseményeket, a közjogi méltóságoktól pedig elvárható az uszító kijelentések elítélése.

"Cinkos, aki néma" címmel címmel nyílt levelet írt a Magyar Helsinki Bizottság Orbán Viktornak, Schmitt Pálnak, és Polt Péternek a Magyar Szigeten elhangzott kijelentések miatt. Szerintük az elhangzott megnyilvánulásokra a szólásszabadság nem ad felhatalmazást. "Erõszakra, emberölésre uszítani senkinek nincs joga. Mivel a konkrét kijelentések egyes társadalmi csoportok tagjai ellen erõszakra hívnak fel, nagy valószínûséggel a közösség elleni izgatás bûntettét valósítják meg. Ezért a hatóságok kötelesek a büntetõjogi felelõsségre vonás szükségességét megvizsgálni" - áll a levélben.

"Schmitt Pál miért marad néma?"

"A rasszista, uszító, nagy nyilvánosság elõtt tett megnyilvánulások különösen veszélyesek akkor, amikor a magyar társadalomban magas fokú a kisebbségekkel szembeni intolerancia. Ezért – az esetleges büntetõjogi felelõsségre vonás mellett – nagy jelentõsége van annak, hogy az ország vezetõi megszólalnak-e a kérdésben" - írja a Helsinki Bizottság.

A nyílt levélben Polt Péter legfõbb ügyésztõl azt kérdezik, hogy az ügyészség vizsgálja-e a bûncselekmény gyanúját felkeltõ megnyilvánulásokat. Orbán Viktor miniszterelnökhöz így szól a kérdés: "mikor készül nyilvánosan elítélni a magyar közbeszédben példátlan durvaságú nyílt uszítást?" "A magyar kormány fel kíván-e lépni az erõszakra való nyílt felhívás ellen, tekintettel arra is, hogy – a fenti kijelentésekkel egy tõrõl, a neonáci eszmékbõl fakadó – „egyenruhás bûnözéssel” szemben a kormány szigorú fellépést ígért?" - kérdezi a Helsinki Bizottság.

Polt Péter legbõbb ügyész
Fotó: Bánkuti András

"A nemzet egységének megtestesítõjeként miért marad néma, amikor magyarok elleni erõszakra hívnak fel? Nem érzi-e, hogy megszólalásával egyértelmûvé kell tennie: hiába szerepel a – neonáci karlendítés miatt már amúgy is jelentõs negatív nemzetközi sajtóvisszhangot kapott – rendezvény megnevezésében a „magyar” jelzõ, a gyûlöletkeltõ mondatok nem a magyarság véleményét tükrözik?" - kérdezik Schmitt Pál köztársasági elnöktõl.

Zsidózás, cigányozás a másik szigeten

Mint azt a pénteki Magyar Nemzet megírta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított az elhangzott gyûlölködõ kijelentések miatt. Egy, a lapnak nyilatkozó büntetõjogász szerint egyes mondatokkal kapcsolatban felmerülhet a közösség elleni izgatás gyanúja. A lap úgy tudja, hogy a terrorelhárítás operatív eljárást folytat, amelynek a ténye sem nyilvános.

Az idén 11. alkalommal megrendezett Magyar Sziget fesztiválon Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetõje többek között azt a kérdést tette fel, hogy "bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lõni egy rohadt, tetves zsidót?”. Kijelentette: "el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütõ billentyûjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bõrszint lát".

A Jobbik a hvg.hu megkeresésére a hét elején nem nyilatkozott arról, szövetségesének tekinti-e még a Betyársereget. Bertha Szilvia (Jobbik) azonban a Ma Reggel címû mûsorban csütörtökön többször kijelentette, hogy a Betyársereg nem stratégiai partnere a Jobbiknak.
Link

Hozzaszolasok

1117 #21 1117
- 2011. August 13. 05:52:12
Tudok egy "bátor" jobbikos és exgárda kapitány tettét aki ugyebár Szentendrén bemenekült a buszba mikor bejöttek a rendõrök.
A híres segítõkészségérõl is mikor az egyik gárdistát megbüntették 30 ezerre, kérte ezt a jóképességû daliás jóbbikos vezetõt hogy segítsenek neki kifizetni, mert õ nem tudja. Bár a bömös5-öt hamar megtudta venni.
Jól eldorbézolta a gárda támogatói és tagdíjakat meg ugyanígy amit a jóbbiknak adtak. És jóbbikos fórumokon is kint volt a befõttes üveg és nem uborka volt benne... No meg standoláskor is.
Erkölcsileg is nudli az eljegyzett barátnõje illetve feleség jelölt mellett 19 éves leányzót tömögetet és nevezte ki titkárnak meg ilyesmi.

Tényleg mennyit tett a hazáért. Inkább csak önmagáért!

Bizony a cócacólás ügynök "egyed zsoltikáról" írtam. Olyan hasban deltás és daliás és okosnak látszik a szemüvegével.
Õ aztán nagy példaképe lehet egy magyar hazafinak...
1117 #22 1117
- 2011. August 13. 06:10:54
Egyébként a zsidózást és egyéb megcímkézést nem én használtam.
Anno mikor kiléptem a gárdából meg a jobbikból a levelemben én leírtam a kérdést hogy mi van a támogatói pénzekkel miért nincs elszámolás.
Arra a levelemre a hátam mögött az volt az egyed úr reagálása hogy zsidó, cigány, ügynök, szarkavaró és hazaáruló vagyok.

A jobbik nem egyenlõ sem a hazával és sem a nemzettel. Csak egy párt akiket hülye karrierista gnóm pojácák vezetnek.
1117 #23 1117
- 2011. August 13. 06:12:32
Tisztelt Egyed Zsolt!
Tisztelt Gárda Vezetõség!

Eljutottam arra az elhatározásra hogy mind a Jobbikból mind a Magyar Gárdából tagságából illetve állományából ki szeretnék lépni. Hittem a vezetõségben, bennetek amit tudtam megtettem ott voltam ahol kellett. Úgy érzem nekem tiszta a lelkiismeretem. A lehetõségeimhez képest odatettem magam ahhoz a bizonyos közös célért.

DE!!!

Jobbikból való kilépesem indoka és észrevételem. Az elmúlt nagyjából félév amiben végülis semmi érdemi munka nem történt, nincs Miskolc és/vagy regionális program amiben mind a megyei és a helyi vezetõségnek ugyanannyi hibája van. Az október 5-dikei omniózus taggyülés az pedig egyenesen a demokrácia megcsúfolása volt mivel 3:1 arányban megtörtént egy szavazás amin 30 dolgozni vágyó ember között kifejeztem nem tetszésemet a vezetõség részére. Tudtommal a Jobbik az a párt aminek programjában a képviselõk visszahívhatósága szerepel és ahhoz képest hogy kicsiben elnökségi tagokat nem lehetett visszahívni mert alkalmatlanok vezetésre mert nem hogy egy várost de önmagukat sem tudják illetve csakis a hatalom és önös célok érdekében cselekednek. Ifj. Hegedûs Lóránt és Szegedi Csanád is megmondta hogy azok az emberek akik csak önmagukért és nem a köz érdekeiért az országért tesznek el kell távolítani a pártból. A másik dolog egyetlen egy elszámolást nem tett a vezetõség hogy hová mennek a támogatók pénzei ez a Gárdára is vonatkozik. Az az ingyenes busz is fizetõs lett. Nem tudom elhinni hogy a támogatói pénzekbõl csak ennyire telik mert semmilyen téren nincs fejlõdés csak vissza. Érdekes dolog az is hogy mennyi régi Gárdista bajtárs marad/maradt el.
Nem tudom itt Borsodban mindkét szervezet vezetõségénél gondok vannak ami vagy szándékos vagy tudatlanságból vagy egyéb dolgokból fakad. Csak ha vki a problémákat elmeri mondani az rögtön bomlasztó vagy egyéb más minõsétést kap. De én leírom mert nem kívánok ezek után résztvenni és tolni azt a szekeret ami mellett nincs végülis semmi, nem láttok konkrét megoldásokat.

Majd ha olyan dolgokat láttok és tapasztalok mint amit tettek nagyjaink, hõseink és mártírjaink akkor odaállok és ha kell akár harcolok is de sajnos ezt nem láttom. A szavak gondolatok szépek de hogy mi mögötte a valós dolog és érdek és bizonyos jelek nekem másról árulkodnak ezért hoztam meg ezt a döntést. A Gárdából csakis azért lépek ki mert szoros a Jobbikkal és átfedések vannak.

Döntésem végleges majd beszéljük meg hol és mikor írhatom alá a papírokat.

Üdvözlettel: Tasnádi Tamás
3239 #24 3239
- 2011. August 13. 07:34:12
atv.hu 01:15-s "közkincsre" bocsájtott, sunyin rögzített és manipulált "anyagán" rugóztok.
-
Katasztrófális módon kezeli a magyar nemzeti oldal a cionisták, norvég ürügy csapdáját.

Rögtön elsõ lépésben, miközben a norvégok is külföldi titkosszolgálatok munkájáról beszéltek, Irán kifejezetten cionista akcióról beszélt, az európai nemzeti szervezetek elhatárolódtak, nálunk rögtön talált a média olyan balféket, aki örömmel legitimizálta a norvég gyilkost, mint nemzeti ellenállót. Aztán fel vannak háborodva, ha a tv-ostrom elõrehozott, hatalmi vezérelt akciójában is fõszerepet játszó Toroczkai szándékait gyanakodva kezeljük.

Sajnos belement a játékba a Betyársereg is. Amellett, hogy dolgaink helyett (gyöngyöspatai revans, beígért új harcmodor) olyan helyen és körülmények között beszélnek olyan dolgokról, ami nem a nyilvánosságra tartozik, már-már célként jelenítik meg az erõszakot. (Megtapsoltatják azt, aki már csak gyilkolni akar.)

A Jobbik menetrendszerûen elhatárolódik. Azt természetesen nem fejtik ki, hogy a színeikben szereplõ vármegyések és újra letagadott szövetségesek által vázolt jövõképnek igenis valóságalapja van, a demokrácia a végét járja. Toroczkai persze nem hagyja kibújni õket, sõt arra utal, hogy a Jobbik pénzeli a nemzeti oldalt (kvázi a terroristákat).

A Kuruc.info meg olyan hátraarcot vágott, hogy majd hanyat esett. Az erõszakot illetõ morális aggályok mellett a folyamatosan cigányozó, orkozó portál egyszeriben úgy gondolja, hogy ne emeljük ezt közösségi szintre és ne legyünk már olyanok, mint õk.

A cikk vége azért érdekesre sikerült. Épp csak annyi a bibi, hogy ezekhez képzett, szakképzett katonákra, katonai vezetõkre van szükség, olyanokra, akik nemcsak a tûz, hanem az állj parancsot is ismerik. Csak nem a bõnyi erdõ harcosainak lesz igaza?

A folytatólagos cikkekben persze kérdésként vetõdik fel, hogy az erõszakos, vagy a békés elképzelés követendõ? Úgymond vitaalap, amin megint el lehet rágódni, fórumozgatni és addig sem kell csinálni semmit.

Békében a háborús, háborúban a békés megoldások nem mûködnek. Ennyi, minden további vitatkozás értelmét veszti. Amíg (viszonylag) békés helyzet van, szervezõdünk, építkezünk. Ha háború van (külsõ vagy belsõ), akkor harcolunk. Ha várható, hogy a békés helyzet nem fog sokáig fennállni, akkor pedig készülünk. Nem fenyegetõzünk, és nem értekezünk a gyilkolásról és pláne nem emeljük azt piedesztálra. Valamint nem ülünk fel az ellenséges provokációknak, és nem játszunk a hatalom kezére.

A nagy kavalkádban a gyáva beszariság és a meggondolatlan, begõzölt szájjártatás szûrõdik le az álláspontokból. Miután évekig errõl beszéltünk, némelyek végre a helyzet felismeréséig eljutnak lassan, de következetes, mûködõ megoldást nem tudnak kínálni. Fölösleges szájalás (két sörkoncert között), elhatárolódás, morális aggodalmaskodás, üres és értelmetlen viták, csak épp útmutatás és felkészülés nincs.

A cionista provokáció viszont bejött (ezúttal is), a felkészületlen nemzeti oldal pedig ismét megette azt. Magukra veszik az ellenség által felkínált terrorista képet, ráadásul meg is osztják magukat és a várható helyzetre pedig még mindig nem készülnek!

A szomorú az egészben, hogy jó elõre figyelmeztettünk, felhívtuk a figyelmet, hogy a norvég akció egy cionista ürügy, a cél pedig a nemzeti ellenállással való összemosás.
-
http://www.jovonk.info/2011/08/12/ism...eti-oldalt

Itt tartunk...
3409 #25 3409
- 2011. August 13. 07:43:34
Nem akarom csesztetni Zagyváékat,
DE... valaki világosítson már fel, - mi volt az értelme a tegnapi hajógyári-szigetes cirkusznak?! (sok hûhó semmiért?)
http://www.fn.hu/belfold/20110812/rohamrendorok_viszik_jobbikos_kepviselot/

"A HVIM-esek próbálnak bejutni a Hajógyári-szigetre"
http://www.jovonk.info/2011/08/12/gyorshir-hvim-esek-probalnak-bejutni-hajogyari-szigetre

Legalább ha összebrusztoltak volna az in-kal-os férgekkel... lett volna értelme...
2 #26 Olvaso
- 2011. August 13. 07:56:45
Hood, erre már hónapokkal ezelõtt felkészítették a "betyár"- seregélyeket. Tudod, "terrorista" pózoltatás, tetkók mutogatása, kiképzésrõl képek, s mindezt a "francia" zsidó sajt-ónak. Mindenképpen háborút akarnak és ez már az is. Egyenlõre szellemi, de hát ahhoz partnerek kellenek. Tyirityán kb. Zagyva szintû intellektus, így tökkkéletesen alkalmas arra a szerepre, amibe belenavigálták.
A zsigetes cirkusz arra jó, amire az angliai! Már rég ölnünk kellene egymást, de eddig még "nem halt meg senki" ilyen színjáték során. Hamarosan csak-csak lesz az is, nem csak "szerb" uzsorás keze által.
2418 #27 2418
- 2011. August 13. 08:14:17
Igy van. Egyetértek ,Imre. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a felkészítés kintrõl jött.
3239 #28 3239
- 2011. August 13. 08:15:45
Sodrás van..
.. imént kaptam:
-
Kedves magyar Honfitársaim!

Nyugat-európai hazafias és jobboldali pártokon belül a különféle szolgálatok, (bel- és külföldiek titkosszolgálatok egyaránt), ügynökei által elõszeretettel szerveznek radikális, szélsõséges csoportosulásokat. Ezeket a háttérben álló, "rejtõzködõ" titkosszolgálatok irányítják és politikai megrendelésekre mûködtetik. Méghozzá úgy, hogy a radikális csoport lelkes tagságának fogalma sincs arról, hogy a legnagyobb hangadók pontosan ezeknek a szolgálatoknak az ügynökei, ( az ilyen személy minél "szélsõségesebb", minél jobban elkötelezett, illetve minél jobban játssza a hangos hazafi szerepét, annál értékesebb munkatársa vagy együttmûködõje a szolgálatoknak). Adott esetben a szolgálatok még bankszámlát is mûködtetnek "ismeretlen idegen vagy fiktív adományozóval", aki a radikális csoportot pénzeli. Magyar...ul megteremti a szélsõséges, radikális csoport mûködéséhez szükséges pénzügyi alapokat, anyagi feltételeket.
Ebben a folymatban a titkosszolgálatok pontosan feltérképezhetik a párton belüli "radikálisok" személyi állományát, a "valóban veszélyes személyeket", a tényleges adományozók, segítõk kilétét. Pontos adatgyûjtést végezhetnek. A beépített ügynök/ügynökök révén, politikai megrendelésere, olyan akciókat hajthatnak végre, amelyek hatásaként az adott nemzeti, hazafias jobboldali párt kompromittálható. Az akcióikkal a párt vagy a mozgalom ellen a nemzetközi sajtóban hírértékû botrány generálható.

Az a párt vagy nemzeti mozgalom, amely nem rendelkezik nagyon erõs, sziklaszilárd belsõ elhárítással, nagyon komoly professzionális káderpolitikával az bármikor demoralizálható szétverhetõ.

Történelmi tapasztalat, hogy a magyarországi nemzeti mozgalmakban a jó szándékot, a lelkesedést csupán a naivitás képes felülmúlni, hogy azután ez legyen a mozgalom halálának koporsókötele.

Bodó K. Attila
2 #29 Olvaso
- 2011. August 13. 08:27:39
Na, ebédfõzés közben néha csak ideérek!
Zafir, ez nem is kérdés, de sokaknál még a rövidtávú memoár sem mûködik, nem hogy a középhosszú. Azért nem áll össze nekik a képlet, olyan ez, mint a mozgókép. csak ha pergeted, akkor látszik. Ha megállítod, akkor csak egy fotó.

Hood, örülök, hogy ezt már más is ki bírta mondani. Sok idõ kellett hozzá. Legalább három éve "prédikálom" ezt. Ám ennek így nincs sok értelme, ha nem nevesíti és indokolja Bodó K. Attila. Ezt tesszük itt mi és ezért lettünk az NBH-Mosad-os "nemzeti oldal" hangadóinak, tereltjeinek ellenségei. Tudod, én szívesen beszélek Tyirityánnal is és a többi kegyelemben félig része-sülttel, bár értelme nem sok van már.
Aminek meg kell lenni, meg is lesz! Hátra dõlök és végig nézem, bár ez nem biztos.
3409 #30 3409
- 2011. August 13. 08:33:31
Akkor most mi van?!
Ha felültetnek, és szépen belesétálunk a kelepcébe - akkor azért...
Ha sosem lépünk és kivárunk - akkor azért...
Mindenképpen nyakig ülünk a sz@rban.

Nehéz kimondani, de sarokba vagyunk szorítva - mint a kutyák! DE, a sarokba szorított vad a legveszélyesebb...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
635,085 egyedi latogato