Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Magyargyalázás egy Kossuth-díjastól

A magyar „genetikusan alattvaló”, „se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar” – írta az Amerikai Népszavában Kertész Ákos Kossuth-díjas író. A Gyurcsány Ferenc támogatójának számító Kertész szerint „a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelõs”. A Magyar Nemzet által megkérdezett jogász szerint mindez fölveti a közösség elleni izgatás gyanúját.

Nyíltan rasszista, magyargyûlölettel teli levelet írt Kertész Ákos író az Amerikai Népszava címû lapnak. A többek között Kossuth-díjjal (2008), Magyar Köztársasági Érdemrenddel (2004), Budapest díszpolgára címmel (2002) és József Attila-díjjal (1972, 1984) kitüntetett, Gyurcsány Ferenc lelkes híveként ismert balliberális személyiség többek között a következõket vetette papírra: „A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.” – olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában, melybõl további részleteket is megtudhat. (rá)
Link

Hozzaszolasok

2 #21 Olvaso
- 2011. September 02. 12:56:34
Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához 2011. augusztus 29. hétfõ 13:39

Hozzászólások(122)
Nyomtatás
Betûméret változtatás

Share/Bookmark

Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához

Kedves Bartus Laci!

Ez látszólag magánlevél, de én író vagyok, a magánleveleim (nagyon kevés kivétellel) is mind nyílt levelek, az én életformám az, hogy hangosan gondolkodom.

Nem léptem be a Kohányi Társaságba, és a tagdíjaimmal nem járultam hozzá – anyagilag is – az Amerikai Népszava online fennmaradásához; azt hittem elég, ha cikkeimet ingyen küldöm el a lapnak. Tévedtem. Ma már tudom, belátom, és igyekszem jóvátenni.

Aki egy kicsit is odafigyelt a publicisztikámra, tudja, hogy nem-igen foglalkozom a Fidesszel, egyszerûen nem érdekel. Unom, mert tudom. Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam, hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.

Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. „Ezért a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!”

Ami engem még érdekel, az a baloldal. Mert bár az én testre-szabott, morális alapú szocializmusom – aminek a lényege, hogy mindig az eltaposottak, a kifosztottak, a cserbenhagyottak, a nehézsorsúak mellett állok –, nem azonos soha az éppen aktuális „pártszocializmussal”, mégis ez az a közösség, amelyik hozzám legközelebb áll. És engem ennek a közösségnek a folyamatos árulása érdekel, mert ha nincs ez az árulás, Fidesz sincs.

Ezen a jobboldal röhög, a baloldal elereszti a füle mellett, mert pillanatnyi érdeke, hogy ne hallja meg. Amúgy persze létérdeke volna, hogy odafigyeljen, de addig ez a banda nem bír fölemelkedni, ezek is magyarok. Percemberkék. A jelenben élnek, akár az állatok. A valóságos állatokra gondolok, vagyis ez nem erkölcsi ítélet, egyszerû ténymegállapítás.

Ezért vagyok rémült, hogy ha még Te is berekeszted a szolgáltatást, végleg megszûnik számomra minden felület, és te tudod, hogy ez nem egzisztenciális kérdés. Nem ebbõl élek. Lassan semmibõl se élek.

Én nem vagyok a kapitalizmus híve, de azt tudom, hogy olyan üzenetet kár föltenni a társdalom kommunikációs csatorna hálózatára, ami senki érdeklõdését nem bírja fölkelteni. Amire semmilyen kereslet nincs. (Ettõl még nem abszolutizálom a piacot.) De kétségbeesve látom, hogy be vagyok zárva az anyanyelv börtönébe, és amit én tudok, az nem kell senkinek, arra nincs vevõ. Itt, ebben az országban, semmi nem történik, ha megjelenek, és akkor sem történik semmi, ha nem jelenek meg.

Szabad országokban a szabad embereket pedig meg sem érinti az a problémakör, amin én nem bírok keresztüllépni, amibe én beledöglök.

A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelõs, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bûneit, se töredelmes bûnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bûnbocsánatért nem esdekelt.

Így aztán nem is kapott soha föloldozást!

Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen. A nyolcvanas évek közepétõl, Gorbacsov föllépésétõl kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Azóta a baloldal már önmaga felelõs önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelõs azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytõl Petõfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsõig, a kelet-német turisták elõtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta õket a vesztett ütközetek után a harcmezõn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.

Mert belõlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.

Magyarországot vajon nem határozza-e meg a Simicska & Puch Co. mûködése? Természetesen bizonyítékom nincs, de lidérces álmaim, véresen logikus következtetéseim vannak, mint sok társamnak, barátomnak, elvbarátomnak is.

Mindezekrõl hol beszéljek, ha már nincs Amerikai Népszava sem?!

Én várom az AN online visszatérését, énrám számíthatsz te is minden olvasóddal – olvasóinkkal – együtt, és hiszem, hogy találtok megoldást, és ha csak egy kicsi is múlik rajtam, és képes vagyok rá, segítek, ameddig bírok.

Õszinte híved

Kertész Ákos

.

Kedves Ákos,

megtiszteltetés a leveled, ahogyan a cikkeid is azok, a barátságod is. Amint azt korábban is jeleztem, kizárólag a hírszolgáltatás áll le, vagyis az, ami pénzbe kerül. A híroldalak nem frissülnek a továbbiakban, amíg nem lesz rá fedezet, illetve csak olyan mértékben, amilyen mértékben én vagy néhány önkéntes munkatársunk ezt meg tudjuk tenni. A website online hírújság funkcióját kell felfüggesztenünk, minden más marad. Így maradnak a publicisztikák is, ezért ha bármikor írást küldesz nekünk, az megtud jelenni, és megtiszteltetés lesz számunkra.

Egyébként pedig tudod, hogy mennyire egyetértünk a leveledben írtakkal.

Baráti üdvözlettel, Bartus László
http://nepszava.com/2011/08/velemeny/...ment-82360
1506 #22 1506
- 2011. September 02. 14:54:41
Én nem szórnék rá követ, sem nem szidnám.
Egyszerûen elvenném tõle a magyar állampolgárságot, az összes kitüntetését, ha azok pénzzel is jártak, akkor kötelezném annak visszafizetésére.
Legyen hontalan!
Mert magyarnak nem magyar!
3407 #23 3407
- 2011. September 02. 15:14:39
te mocskos féreg. az nem jut eszedbe, hogy csakis saját magadról állítasz ki bizonyítványt, amikor elfogadod ennek az aljanépnek a kitüntetéseit. gerinc merre?ezt ni
1934 #24 1934
- 2011. September 02. 16:08:29
"A magyar genetikusan alattvaló." Már ezért a mondatért golyó általi halál jár a golyhónak. Akkor minek élõsködik itt a fajtársaival egyetemben? Nem a genetikánk, nyelvünk kell nekik a hazánkkal együtt?
"De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást," Hát képzelje el és szörnyülködjön rajta, hogy nem érzek lelkiismeret furdalást amiatt amit egyik zsidó a másikkal tett. Sem nekem, sem az õseimnek, akik dolgos földmûvelõ emberek voltak semmi közünk a holokauszthoz.
Az meg nem a magyarok bûne, hogy ez a Kertész nem látja, vagy nem akarja látni, hogy jobb és baloldalon is a saját fajtája keveri a lapokat és mind egy kapura játszik. Kikérem magamnak, holmi Gyurcsányokat, Hornokat meg Orbánokat magyarnak nevezzen.
Az meg már egyenesen röhej, hogy annyi milliárdos, aki köztük van, ne tudjon eltartani egy internetes újságot. Ez is csak õket minõsíti.
1977 #25 1977
- 2011. September 02. 16:49:05
Nnnna, ez sem fog ágyban, párnák közt meghalni!

Ezeknek a kitüntetéseknek pedig, már nincs erkölcsi értéke, bemocskolták azzal, hogy a hozzá hasonlókat tüntették- Kivele!
3239 #26 3239
- 2011. September 02. 17:12:07
Móricz Opos János

1923 Horvátnádalja - 1989 ( '91 ? ) Guayaquil, Ecuador.. tisztázatlan körülmények között hunyt el egy szállodai szoba zuhanyzójában...)
[Tisztessége, embersége példa lehet mindõnk, magarok számára.

Kedves Bátyám !

Örömmel vettem, f. év, junius 11, s 22.-én kelt leveleidet. Köszönöm, leveleidbe foglalt nagyon értékes közléseidet, de az a tény, hogy nyári szünidõdet, az erdõben való barangolással töltöd, arra késztet, hogy ne válaszoljak érdemben leveleidre, hanem, megkíséreljem Veled érzékeltetni, egy néhány rövid sorban, azt mi itt történt. Azzal a reménnyel, hogy az özöndús erdei levegõben, az is, érthetõ s világos lesz, mint a papirra vetett betûk nem közölnek.

Sok éve immár, hogy népünk, nemzetünk eredet kérdésével foglalkozom. Ugyanúgy, mint sokan mások, én is, kerestem, kutattam, kik vagyunk? Onnan jöttünk? Hova magyünk? Ez a három kérdés lebegett elõttem, álmatlan éjszakákon, úgy a fa barakban, mint a fényes palotában. Ezt szerettem volna tudni, s ezt kerestem mindenütt.

Eredet kérdésünk hivatalosan elfogadott álláspontja, hideg borzadályt okozott bennem, s azt soha elfogadni nem tudtam, Elismerem, hogy az tudomány, de én nem tudományt kerestem, hanem sokkal többet; igazságot. A magyarság, népem, történelmi igazságának a földerítése, vitt s adott erõt, hogy egy évezred sívár hagyományain túl keresem, sajátos magyar, dússan termõ lelki világunk eredetét, mely nem származhatott a keleti hómezõk kiétlen, zord vidékeirõl.

Nagyon hosszú volt az út, míg ázsiából a Mu-földre, Lemúriába, Atlantiszra, eljutottam. Majd késõbb, fönt az égen kerestem, a Göncöl csillagképben. Mindenütt találtam nyomot, mindenüvé elvitt a képzelet, de tárgyi bizonyító anyagot, olyat mivel bizonyítani lehet, nem találtam, sem a víz mélyén, sem a csillagokban.

Évek óta jártam amerika országait, ugyanazzal a céllal, ugyan azzal az elhatározással, hogy valahol a földkerekségén, kell, hogy létezzenek perdöntõ bizonyítékok származásunkra vonatkozóan. Az idõ lassan perget, s közben egy jó, komoly könyvtár lett a hajdani polcból. Minden spanyol krónikás, történész, nyelvész, régész könyve végül is hozzám került. Sokszor, 150 dollárt is kellett fizetnem, egy-egy ritka példányért. Csak akkor szünetelt, ebbéli ténykedésem, mikor a rideg valóság arra ébresztett, hogy üres a pénztárca, s ez bizony, néha, nagyon is, sûrû jelenség volt nálam. Így utaztam keresztül-kasul ezt a szép, s ismeretlen földrészt. Nem írtam, nem közöltem útleírásokat, sem nem csináltam tíz könyvbõl tizenegyediket. Sok, nagyon sok volt a nyom, de kevés a kézzelfogható bizonyíték. Azaz, hogy én, még nem tudtam akkor, hogy mily sokszor mentem el mellettük, anélkül, hogy észrevettem volna.

Bejártam Paraguayt, Boliviát, ott kutattam a Nap kapunál, s találkoztam Poznászky fiával, keresztül hajóztam a Titicaca tavat, a Popo-t, Fönt jártam a Macsu-Picsu-i szikla várban, s az Urubamba völgyében, s mielõtt éreztem, hogy mindehhez közünk van, hogy mindezt, magyar szellem teremtette, de mindhiába az érzés, a nyom, az azonos lelki világ, a néprajz, a pentatonikus zene, ha kézzel fogható bizonyíték nincs.

1965.-ben, tovább jöttem, elhatároztam, hogy ékvádort fogom átkutatni, mert úgy gondoltam, hogy legjobb minden országot átnézni, hátha itt, tudok valami olyat találni, mi az egész kérdést megoldja. Ezért jöttem ide, arra gondolva, hogy innen majd az észak perui Chan-Chan-ba megyek, hol föltétlenül fogok találni kézzelfogható..


Móricz János levelei Ecuádorból Pataky Lászlónak Békéscsabára 1


...bizonyítékot is, mert az elõzõ kutatásaim alapján, úgy láttam, hogy Chan-Chan-ba kell mennem. Nem úgy történt, ahogy azt én elképzeltem, hanem itt, a világ közepén találkoztam a ma is élõ valósággal.

Váratlanul ert, s nem voltam fölkészülve, arra, hogy ma is élõ magyar valóságot fogok találni. Mikor rádöbbentem, hogy mi történt, hogy õs-magyar földön vagyok, hogy ide jött Csaba, s innen mentünk a Kárpát medencébe, hogy ez nem "amerika" , hanem a sokat keresett, ismeretlen nagy scythia, akkor sok-sok minden, világos lett elõttem. Innen belátva egész nagy scythia területét, s felismertem a sok elõzõleg talált nyom összefüggését is.

Itt, már nem az álom szárnyain lovagolva szállt képzeletem, õseink után nyargalva, hogy kérdõre vonjam õket, vajon onnan jöttünk? Itt, az álom hagyott el, s éjjeleken át, róttam az alvóváros utcáit, mert nem tudtam elaludni, s ha igen, úgy fölriadva, hamar le mentem az utcára, hogy meggyõzõdjek arról, hogy nem-e álom az egész. Három végtelenül hosszú hónapig vajúdtam így, küzködve önmagammal. Mindent leellenõriztem. A vörösnek nevezett törzs nyelve, ma is érthetõ magyar ember számára, ha az nem ragaszkodik ahhoz, hogy a pesti szalonok Karinthy nyelvét hallja, mert biz akkor egy mukkot sem ért, Viszont ha valaki egy táj vagy nyelv járást ismer, akkor az akadálytalanul tud velük rövid pár óra múlva, ha kissé vontatottan is, de beszélgetni. Tudom, hogy ezt így nehéz elhinni, mert magam sem hittem saját füleimnek, s így nem kívánhatom Tõletek, hogy ezt elhiggyétek, viszont, mindezt le lehet és le kell ellenõrizni, nem egy vagy két nyelvésznek, de bárkinek módjában áll idejönni s meggyõzõdni minderrõl.

Azóta sok víz folyt le a dunán, s itt a macsángarán, sok mindent megtanultam, olyat is mit elõbb nem hittem volna, s ha valaki azt komolyan állítja, a fantázia világába utaltam volna. Ma tudom, hogy nem vagyok "fölfedezõ", mert amire én rájöttem, azt nálamnál sokkal jobban tudta a V-ati-kán, a spanyol korona, a Habsburgok, s a héberek. Csak mi nem tudtuk, hogy kik vagyunk, csak nekünk volt tilos, saját múltunkat ismerni. Mindezt tisztázta nekem egy héber Argentina-ban, ki nevetve mondta. "Tudja Móricz úr, csak a magyarok olyan hülyék, hogy õk elhitték, hogy õk nem hunok, mert mi nagyon jól tudtuk, hogy a magyarok hunok, s az indiánok is hunok. Most maga rájött, de ne beszéljen errõl, mert kár lenne magáért. Majd csinálunk mi magából olyan nagy tudóst, olyan gazdag embert, hogy na. Csak amerikáról ne beszéljen! Jó volt így ezer évig, jó lesz ezután is. Maga úgysem tudna változtatni. Hagyja maga a magyarokat, úgy ahogy vannak, azok hülyék! "

Prof. Menghin, jó nevû osztrák õstörténész kit személyesen is ismerek, s jelenleg a buenos airesi etnográfiai intézet igazgatója, fölkereste W. von O. jónevû itteni német nyelvû lap szerkesztõjét, s közölte vele, hogy ne írjon több cikket errõl a hülye Móriczról, mert az ártalmas a német érdekeknek. W. von O. kérdésére, hogy igaz-e amit állítok azt válaszolta, hogy igen, ez a hülye rájött, de ez nekünk nem jó. W. von O. urimivoltára jellemzõ, hogy ennek ellenére, állandóan közli az ezzel kapcsolatos híreket.

A spanyolok, valóságos hadjáratot intéztek ellenem, s most julius 24.-én fogják megnyitni a spanyol nyelv-kongresszust itt Quito-ban, hogy ezzel is egyensúlyozzák, itt végzett munkásságomat. Külön kell megemlítenem, hogy az itteni papság túlnyomó többsége spanyolországi, s tulajdonképpen, õk maguk is a spanyol kormány folytatása, itt ekvádorban.

Állásfoglalásukat velem szembe, ezekután nem szükséges bõvebben ecsetelni.

1833.-ban alakult egy új vallás az U.S.A.-ban, Joseph Smith alapította, s követõit mormonoknak nevezik. Ennek a vallásnak, mely tömérdek pénz felett rendelkezik a tizedik parancsolata így szól, hogy "hiszünk a zsidó nép csoportosulásában, mely majdan örökében fogja venni az õseink jussát, az amerikai földrészt, s azon fogja majd Sion-t fölépíteni."
Jelenleg ezrivel járják a mormon hittérítõk, az amerikai államokat, s hatalmas anyagi bevetéssel igyekeznek egyházukat, s annak hatáskörét kiterjeszteni, meglehetõsen jó eredménnyel.
Ezenkívül vannak a tudományos, s kulturális szervezetek s intézetek, melyek mindegyike, egy állam érdekeit képviseli, s annak érdekében folytatja az itteni "tudományos" munkásságát..


Móricz János levelei Ecuádorból Pataky Lászlónak Békéscsabára 2


Ez a tudományos munkásság abban merül ki, hogy a papság, a spanyolok, s a mormonok, mindent megkísérelnek, s a legnagyobb hazugságoktól sem riadnak vissza, hogy az itteni népek semmi-eredetét bizonyítsák, míg ezzel szemben álló német s egyéb kutatók, a germán-arja bizonyításért követik el ugyanazt. Egyikük sem törõdik azzal az egyszerû ténnyel, hogy itt poliszintetikus ragozó nyelvvel van dolgunk. Ami a legmeglepõbb mind ebbe a nagy tolongásban, az a tény, hogy a német, inkább elfogadja a héberek hazugságait, mintsem a magyar igazságot, s ugyanúgy a héberek inkább megalkusznak, a német kutatók hazugságaival, mintsem elfogadnák a magyar valóságot. Így néz ki a pártatlan tudomány, itt amerikában.

Mindennek láttán, a sok minden más tudatában, egyszerûen, a nép nyelvén közöltem, hogy itt a világ közepén megtaláltam azt a helyet, honnan jelenlegi szálláshelyünkre mentünk. Nem a tudomány mai módszereinek alkalmazásával tettem, hanem csak úgy egyszerûen, mint mikor valaki fölmutat az égre, s azt mondja, - ihol van-e, az ott fönt a Nap. - . Én, belátom, hogy ez nem tudományos, viszont igaz, s én nem tudományt kerestem, hanem magyar történelmi igazságot, s ezt meg is találtam itt, a világ közepén. Ez az igazság, még akkor is az fog maradni, mikor a tudományos módszerekkel fölállított hivatalos állam tézis már rég a szemét dombra lesz kihajítva, a mai tudományos álláspontnak megfelelõ, bizonyító anyagával együtt.

1967 julius 3.-án, argentina államelnöke fogadott magánkihallgatáson, az Olivos-i elnöki palotában. Juan Carlos Ongánia tábornok, kit még hadsereg fõparancsnoki korából ismertem, mint régi ismerõst fogadott másfélórán keresztül. Említette, hogy õ baszk származású, s anyai ágon ír, s mondotta, hogy valamikor nevét Ongaria-nak írták, s tulajdonképpen Ungaria vagy Hungaria. Nagyon büszke erre a származására, s így nagyon érdeklik kutatásaim.

Ekkor kérte, hogy írjak egy rövid összefoglalót, melybõl a lényeget egyszerûen meg lehessen érteni. Én, egy fél nap alatt összeállítottam egy kis tanulmányt, részére. Ezt a tanulmányt a buenos airesi provincia közoktatásügyi minisztere Alfredo Tagliabue, ki nagyon jó barátom, a minisztériumba lesokszorosította. Ezt a tanulmányt itt kiadta a történelmi társaság, egynéhány kép, s idézet beiktatásával. A tanulmány végén, még látható, az évszám, s hely:

Buenos Aires, julio de 1967. A többit úgy tudom, Sz.Gy. megírta.

Ismerve azokat a hatalmas erõkel, melyek a magyarság õstörténetének a háttérbe szorítására törnek, reménytelen kimenetelû harc elé kellene néznem, melyben egyedül, anyagi s erkölcsi támogatás nélkül, képtelenség lenne, nemcsak végig küzdeni, de élve, az elsõ konkrét eredményekig is eljutni. Ezért, én nem a magyarságért küzdõk, hanem egy kisemmizett földrész revízíóját tûztem a zászlómra. Egy földrész, történelmi igazságát követelem, ezért harcolok, s ezért van oly nagy viszhangja harcomnak, mert saját, rég letûnt nagyságukért itt, ezek a népek mindenre képesek, semmi sem érdekli jobban õket, mint bebizonyítani a mai világ elõtt, hajdani nagyságukat, így lett az én harcom, az õ harcuk, s így lett a magyarok harca egy földrész harca. Ezért bízom oly nagyon a gyõzelemben.

Az államtitkár már rég, ma egy hónapja elküldte a leveleket. Fontos mi lesz a válaszokban, de nem döntõ, mert ezt a folyamatot már megállítani nem lehet, s egyre több cikk jelenik meg a történelmi revízió teljes, s maradéktalan végrehajtására. Ehhez, kérem segítségedet, s kérlek, hogy saját belátásod szerint, beszélj, oly szak-emberekkel, kik hajlandók lennének, itt állami, OEA, UNESCO, keretén belül, egy több hónapos kutató munkát végezni, hogy a kongresszusra szükséges teljes bizonyító anyaggal úgy vonulhassunk föl, hogy kész tények elé állítjuk, a mai tudós világot, saját fegyvereikkel. Föltétlenül jó lenne, az újságíró, s mások is, de elengedhetetlenül szükségesek a nyelvészek, antropológusok, néprajz, mûvészet, zene, stb, stb,. Ha ily címek vannak, kérem azokat megküldeni, hogy részükre is küldhessek levelet az államtitkárral.

Most látom, hogy mégsem sikerült leírni, sem mindazt amit szerettem volna, sem ahogy azt kellett volna. Emellett, nem válaszoltam meg kérdéseidet, de úgy érzem, hogy szükség volt, s mit papír föl nem vett, azt megsúgja neked a szellõ ott, az erdei barangolásaid közepette, biztos vagyok ebben.

Leveledet várva, szeretettel köszönt
Móricz János
9 #27 9
- 2011. September 02. 18:37:29
[justify][/justify]Kedves hood!
Ugye folytatod?
Régóta szívembe zártam Móricz Jánost!
Sokat hallottam már élõben is az Õ áldozatos munkájáról, életérõl.
Born Gergely beszélt róla a székelyrovás hazai igaz kutatójával (jelen levél címzettje!) való "véletlen", de sorsszerû személyes összefüggésben, sõt az Arvisúra kiadott és még kiadatlan részei kapcsán is több elõadásában.
Csodálatosak az összefüggések és éltetik a reményt, hogy hamarosan a sok-sok hazugság, mely mindenünnen ellenünk munkál, végleg veszni fog, és ez számomra szent belsõ bizonyosság.
Ezt a portugál héber általi kiröhögést én is beillesztettem szó szerint, ahol csak kellett! Itt is jól a helyén van!
1168 #28 1168
- 2011. September 02. 19:21:39
Írországban hasonló kijelentés után ákos már alulról szagolná az ibolyát!
2449 #29 2449
- 2011. September 02. 19:40:07
a kedves családjával egyetemben...
1207 #30 1207
- 2011. September 02. 19:56:58
Ezen a glóbuszon gyûlölködni rasszistának lenni, csak a kiválasztottaknak a kiváltsága! Miért is?
Ákoskának, meg
http://www.youtube.com/watch?v=vPKYy8...PKYy8TU4wM
na itt laktam régebben.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
635,085 egyedi latogato