Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Leverték a betyárok Novák szemüvegét

(Elõrehozott pofozkodás? Végre a betyárok kezdik azt tenni, amit a kezdetektõl fogva kellett volna.)
Tettlegességig fajult a feszültség a Jobbik egyes politikusai és a párt rendezvényein korábban rendszeresen erõdemonstrációt tartó Betyársereg között. A párt alelnöke, Novák Elõd egy gyulai rendezvényen találkozott a betyárokkal, a társaság egyik tagja nagy nyilvánosság elõtt arcba vágta.

Megverték Novák Elõdöt, a Jobbik parlamenti képviselõjét szombaton. A képviselõ Gyulán részt vett a Szebb Jövõért Polgárõr Egyesület által tartott gyûlésén, ahol a szervezet betiltásáról tanácskoztak.

Novák az Indexnek megerõsítette, hogy a város egyik közterén tartott rendezvényen támadták meg. Novák korábban arról beszélt, nem tartja elfogadhatónak azt, hogy a Betyárseregben divattá vált a börtönviseltség, és ezt az értékrendet a nemzeti oldalon is széles körben propagálják. Novák azt mondta, hogy a betyárokkal eddig a békés egymás mellett élés politikáját folytatták, de a Magyar Szigeten történt események óta a háttérben megpróbálták konszolidáltabb fellépésre bírni a társaságot.

A kuruc.infón közölt beszámoló szerint a szombati Szebb Jövõért-rendezvényen nemcsak az egyesület tagjai, hanem egy 15 fõs társaság is részt vett. A társaság egyik tagja vonta kérdõre a képviselõt, miért nevezte õt korábban börtöntölteléknek, majd váratlanul arcul is ütötte a politikust.
hirdetés

Novák szerint „a csattanásra körülvett a rendezvény néhány jobbikos részvevõje, de egyikük szintén kapott egy öklöst egy másik betyártól, s mint másnap kiderült, elrepedt a bordája. Ennek ellenére sikerült megelõzni, hogy tömegverekedésbe torkolljon az eset, mert gyorsan arrébbmentem. A levert szemüvegemet szerencsére utánam hozta valaki. Felrepedt a szám belül, várhatóan mégsem teszek feljelentést. Még csak büszkék lennének egy esetleges büntetésre...”
Link

Hozzaszolasok

3411 #21 3411
- 2011. September 26. 17:53:37
zsidocirkusz
930 #22 930
- 2011. September 26. 18:11:12
"arcba vágta." Magyarul arcul. Amit valszeg mazóemõke élvez. Vitatható továbbá esetében az arc kérdése is mivel ha avatárommal összevetem, olyanja inkább utóbbinak van.
2493 #23 2493
- 2011. September 26. 18:47:54
A Betyár sereg nem üzen hadat a Jobbiknak?!

T. Betyár sereg! Ha valóban Magyarok vagytok.
Ha valóban elõre akartok haladni.
Ha valóban tisztán látjátok a hazai berendezkedést, akkor valóban hadat kell üzennetek a Jobbiknak.
Részükrõl is meg van a nagy manipulációs játék, miként vezessenek meg titeket és kerüljetek a szalámizó" kés alá.
2 #24 Olvaso
- 2011. September 26. 18:51:28
SZM és sem gondoltam komolyan, mert ez amolyan ideológiai kérdés, nem magánügy. Tudod, hogy bizonyos szint alatt csakis abból értenek, ha pofán vannak verve. Valszeg Tyirityán is némileg deficites, de ez már legyen az õ baja. Az üzenet nem is neki szólt, hanem a sutyerák nbh-nak.
1315 #25 1315
- 2011. September 26. 18:51:54
Hejja!

Alapvetõen megfeledkeztek arról, milyen rendezvényen történt az eset és mirõl volt szó.
A média csak azt hozza le hogy: - " A Szebb Jövõt polgárõr egyesület rendezvénye majdnem tömegverekedésbe torkolt, ahol országgyûlési képviselõt vert meg egy BETYÁRSEREGES, valami Tyirityán nevû betyár, aki egyébként büntetett elõéletû. A Szebb Jövõt Polgárõr egyesület a mûködésük betiltásáról egyeztetett."
Na, Béláim ( ha írhatom így ) Ez már ugye nem ugyanaz?! Ti itt Jóbik kontra Betyársereg mérkõzésrõl írogattok, holott N E M az!
Ez az Állami diktatúra kontra Szebb Jövõt Polgárõr egyesület mérkõzése! - Mert ugye ez az egyesület tele van botrányokkal, mint fentebb is látszik. Imre jó érzékkel ( naná hogy látja az összefüggést) le is írta, de nem figyeltek rá.


Áldás!
3439 #26 3439
- 2011. September 26. 19:00:54
En nem ismerem ezt a NOVAKOT de latom,hogy pofatla.Ezert kelt arconutni.HA lett volna pofaja akkor odakap.De mindegy melyikel hazudik ugy is megerdemelte.
2418 #27 2418
- 2011. September 26. 19:29:36
Azt a betyárját! Hát szabad ilyet tenni egy kispapával (kismamával)?
Szemüveg nélkül hogy fogja látni a szebb jövõt?
1248 #28 1248
- 2011. September 26. 20:47:19
Ez a kis buz... Novák tényleg vonzza a tettlegességet. Kiprovokálja az emberekbõl. E tekintetben teljesen feminin. Voltaképp nem azok, akik megütik hanem õ a genyó. ( Voltaképp csak egy szimptóma ez az ügy is. )
Mindazonáltal tökéletes része a mai politikai rendszernek mint kirakatemberke. Lényegében súlytalan és tökéletesen - de legalább kiszámíthatóan - hiteltelen.

Már akkor csendesen írtam a Jobbikról, amikor még nem volt divat szidni õket, hogy súlytalan, komolytalan és modoros-magyaros az egész ( itt nem a naiv és becsületes megvezetettekrõl van szó! ) és hogy a vezetése "kemény magja" is erõsen kétes számomra. Bár ne így volna!!! A valódi magyarság pedig ( mert hiszem, hogy van még ilyen ) vérzik és haldoklik, miközben nemzetáruló majmok fontoskodnak álmagyarosan, felpántlikázva a hatalom mámorában, önmagukat és ezzel milliókat is becsapva, hitüket, reményüket ezzel megalázva és megkeserítve.

Ez az én mérlegemen: BÛN!
409 #29 409
- 2011. September 27. 05:12:46
Szép reggelt!

Nem kellene a kis nováknak a pódiumról fikázni senkit ! Hülye volt, és kapott egy pofont! Ennyi!
Ha egy pofonnal helyre lehetne ütni ezeknek az agyát, akkor mindenki a parlament elõtt várná a képviselõ-hazaárulókat a pofonosládával!!!!
A betyárokkal nincs semmi gond, inkább támogatni kéne õket, ha a nemzetmentést tûzték ki célul!
2 #30 Olvaso
- 2011. September 27. 05:24:08
Szkíta, a cirkusz ahhoz kell mindig, hogy a lényegrõl eltereljék a figyelmet! Az egyesület beszüntetése gyakorlatilag már megtörtént, csak a jogi formula kell és az indoklás, amikhez kellenek ezek a "balhék" és ezek a "balfékek".

De van itt még egy de! Az, hogy Novák zsidó eddig sem volt kérdés. Képíró Sándor temetési ceremóniáját követõen történt ez az "atrocitás", ami ugye az egész napra rányomta a billogot és ezzel gyakorlatilag le is nullázta azt. A többit nem mondom, mert az már pár pofonnal elintézni nem lehetett eddig sem.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,102 egyedi latogato