Bejelentkezés
Szerbusz Imre, tudom hogy nem olvastok kuruct mert zsidó.
Tény az, de most ezt olvassátok el,
Link és vessétek össze ezzel - Link
Tervezve van egy Harmadik Világháború, ami nukleáris és biológiai is lesz. Az emberünk úgy gondolja, hogy ez a tervek szerint megy és a következõ 18-24 hónapban meg is valósul.
A terv szerint Izrael fogja megtámadni Iránt. Vagy Iránból vagy Kínából kiprovokálnak egy nukleáris visszacsapást. Egy rövid nukleáris tûzváltás után, tûzszünet jön majd. Az egész világ félelembe és káoszba lesz majd taszítva - mindez kitervezetten.
A feszültséget felhasználva, kemény szociális és katonai ellenõrzést iktatnak be az összes fejlett nyugati országokban. A tervek már léteznek.
A nukleáris tûzszünetben, titokban biológiai fegyvereket engednek szabadon. Ezeket elsõsorban a Kínaiak ellen fogják bevetni. Ahogy a forrásunk mondta, "Kína náthát kap". A biológiai háború tovább fog terjedni nyugatra. Az infrastruktúra kritikusan meggyengül.
Ezt csak kezdetnek szánják. Ez után, egy teljes nukleáris csapást idéznek elõ: az "igazi" háború, messze terjedõ megsemmisüléssel és emberi vesztességgel. Az emberünk azt mondja, hogy a tervezett népességcsökkenés elérheti az 50%-ot is. Ezt a számot hallotta a találkozón.
Ezzel: Link
Link
"Azóta Romániában egyfolytában folyik az izraeli pilóták hegyvidéki gyakorlatozása."
Link
Mindent, ahogy elterveztek, ha jól emlékszek 2005-ben ezek az ILLUMINÁCIK egy találkozón eldöntötték hogy 2008-ban válság lesz, úgy is volt, most pedig eldöntötték hogy újból kirobbantanak egy világháborút.

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. November 04. 21:07:51
- 2011. November 05. 00:09:35
- 2011. November 05. 10:49:45
- 2011. November 05. 14:31:27
- 2011. November 05. 19:23:57
- 2011. November 05. 19:57:39
- 2011. November 05. 20:22:47
- 2011. November 05. 21:00:49
- 2011. November 05. 21:06:32
- 2011. November 06. 17:41:13