Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az Amerikai Magyarságról - Magyar szemmel

Bármerre is vezessen a látogató útja az Amerikai Egyesült Államokban, magyarokkal minden államban, szinte bárhol, és szinte bármikor találkozhat. Az Észak-Amerikai kontinensen több mint 2 millió magyar él, legalábbis ennyi olyan ember van ott, akik valamilyen módon kapcsolódnak az anyaországhoz. Ám a magyarok viszonylagos magas száma ellenére a súlyuk és befolyásuk mégis nagyon elenyészõ az Amerikai kontinensen.

A hivatalos statisztikák szerint az Észak-Amerikai kontinensen, vagyis az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában több mint 2 millió "magyar" származású állampolgár él. Ez már egy igen jelentõs szám, aminek a hatása mindenféle kulturális értelemben érezhetõ kellene hogy legyen. Ha azon az alapon, hogy az elsõ világháború elõtt és alatt a bevándoroltatási hatóságok magyarnak jegyeztek be mindenkit, aki Magyarország területérõl jött, ha ennek a számnak mindössze a kétharmadát vesszük alapul, még akkor is egy jelentõs létszámú magyar nemzetcsoporttal kell számolnunk, melynek kulturális és politikai hatása érezhetõ kellene legyen. Míg ez a kulturális hatás néhány szétszórt kis magyar csoport kétségbeesett erõfeszítése folytán az utóbbi évtizedben határozottan észlelhetõvé vált, döbbenve kell megállapítanunk, hogy az Észak-Amerikai magyarság politikai érvényesülése a semmivel egyenlõ. Az 1900-2000 közötti száz évben, az eltelt egy évszázad alatt több mint kétmillió magyar cserélte föl a Kárpát-medence viharos politikai légkörét és bizonytalan gazdasági lehetõségeit az USA szabadságával és jólétével. Az amerikai bevándorlási hivatalok statisztikai adataira sem lehet pontosan alapozni. Mivel azok a magyarok, akik 1920 után, csehszlovák, jugoszláv, és román megszállás alatt lévõ területekrõl vándoroltak ki, a hivatalos amerikai listákon mint csehszlovákok, jugoszlávok, és románok szerepelnek.. Az amerikai magyarok különbözõ idõszakokban kerültek ki az Egyesült Államokba, a korlátlan lehetõségek hazájába. Az elsõ létszámban nagyobb csoport az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után érkezett meg az USA-ba. Ekkor már kisebb magyar települések is létrejöttek. Az elsõ nagy emigrációs hullám az amerikai polgárháború után kezdõdött, s az elsõ világháborúig tartott. Ez volt az az idõszak, amikor József Attila szavaival - "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk". Ez a keserves sorsú nemzedék, amely a bányákban, kohászati üzemekben, és szántóföldeken lett amerikai, s csak igen nehezen találta meg a helyét, igazából pedig sohasem tudott beilleszkedni az újvilág társadalmába. A második nagy emigrációs hullám a két világháború között került ki, közben pedig ott volt Trianon rémsége is, amely tovább növelte a számukat. A szétdarabolt és megcsonkított Magyarországról jelentõs zsidó áradat is érkezett akkoriban, akiket a New York-i zsidóság fogadott, és jó állásokba helyezett el, a sajtó és az egyetemek világába. A harmadik nagy bevándorlási hullám a második világháborút követõen indult meg Magyarországról. Ez alapvetõen politikai emigráció volt, a kommunista hatalomátvételt követõen. Õket az 1956-os forradalom menekültjei követték nagy számban. Ezután már kisebb létszámokban és szórványosan érkeztek a magyarok az USA-ba. A szocializmus évtizedeiben, majd a rendszerváltást követõen, és ez a kivándorlási hullám, szállingózás tovább tart szinte a mai napig.. Az amerikai magyarság összlétszáma szinte csak becsülhetõ, mert a népszámlálási adatok és statisztikák nem egyértelmûek. Vannak szép számmal elsõ, másod, és harmad generációs magyarok. A legnagyobb amerikai városokban, a nagy metropoliszokban megtalálhatóak a magyar kolóniák mindenhol: New York, Philadelphia, Chicago, Detroit, Los Angeles, San Francisco, San Diego, New Orleans, Houston, Dallas city-ben egyaránt. Összességében több mint 2 millió olyan ember él az Egyesült Államokban, akik valamilyen módon, így vagy úgy, de kötõdnek valamilyen formában Magyarországhoz.. A helységnevek is mutatják ezt, hiszen tudjuk azt, hogy létezett egy Buda - Texasban és Illinoisban, egy Budapest - Wisconsinban, egy Balaton - Minnesotában, egy Vas - Georgiában, egy Kossuth - New Yorkban, Indiánában, Pennsylvániában..

Most pedig a teljesség igénye nélkül jöjjenek azok a magyarok, azok az emigránsaink, akik sokat adtak Amerikának. A soproni Luzenberg Károly alapította meg 1829-ben New Orleans városában az elsõ kórházat, a ma is létezõ New Orleans-i Medical Society-t. A kõszegi Ludvig Sámuel 1837-ben vándorolt ki, és néhány esztendõ múlva két nagy újság alapítója és szerkesztõje lett Philadelphiában. A kolozsvári Wass Sámuel 1849-ben ment Kaliforniába aranyat ásni, és olyan sikeresen sikerült neki aranyat találni, hogy késõbb ebbõl meggazdagodva õ alapította az ország legnagyobb pénzverdéjét San Francisco városában. Az amerikai szõlõ és borkultúra meghonosítása a magyar Haraszty Ágoston nevéhez fûzõdik, aki az elsõ szõlõveszõt tette az új világ földjébe. Õ alapította az elsõ amerikai pincészetet a Buena Vista Winnery-t. 1849-ben a Kaliforniai San Francisco környékén birtokot vásárolt és beültette az elsõ kaliforniai szõlõt, Tokajból hozatott venyigével. A Kalifornia szõlõtermelõk benne tisztelik a Californiai szõlészet megalapítóját. Emlékét szobor õrzi, a leghíresebb Californiai borvidéken, a Napa Valley területén. A késõbbi Magyarországról érkezõknek is az Egyesült államokra fejlõdésére gyakorolt hatása rendkívüli. Pulitzer József, a világhíres Pulitzer díj alapítója, Galamb József a híres Ford-T modell egyik tervezõje, Teller Ede és Szilárd Leó atomtudósok, Csendes Ernõ feltaláló, Pulvári Károly feltaláló, Telkes Mária a napenergia kutatója, Békéssy György, Szent-Györgyi Albert, és Wigner Jenõ amerikai magyar Nobel-díjas tudósok. Magyarországról vándoroltak be Amerikába a magyar filmipar megalapítói is, Zukor Adolf, Fox Vilmos, Pollák Adolf, és Markey Sándor. A rendezõk, színészek és színésznõk hosszú sora járult az amerikai filmipar sikeréhez: Curtis Mihály, Andy Vajna, Gorda Zoltán, Lugosi Béla, Bánky Vilma, Szõke Szakál, Szelecky Zita, Szörényi Éva, Várkonyi Viktor, Darvas Lili.. Az amerikai "magyar" politikusokról most különösebben nem akarok beszélni, pedig voltak szép számmal, de mert õk ott sem a magyarság érdekeit szolgálták, csakúgy mint idehaza, így most kihagyom õket a felsorolásból. Azt hiszem e felsorolásból is jól látszik és érezhetõ, a magyarok létszámukhoz viszonyítva teljesítmények arányában túltesznek minden más nemzet fiain.!
A magyar irodalom két utolsó nagy alakja, két utolsó nagy mohikánja Amerikában: Wass Albert és Márai Sándor voltak. Wass Albert az Erdélyi magyar író, Erdély csillaga, a transzszilvanizmus eszméjének legjelesebb képviselõje, hosszan tartó Amerikai emigrációja alatt is történtek vele érdekes dolgok, amik még mindig aktuálisak, a mának is szólnak. Itt most egy beszámoló tõle, Amerikába érkezésérõl. "Nos itt van még egy belém rekedt dolog. Ahhoz, hogy a jövendõhöz szóljak, a múlttal kell kezdenem. Alig értem ki ide Amerikába, 1952-ben volt ez, amikor bekopogtatott New York-i hotelszobám ajtaján egy úriember, aki valamikor régen a Kolozsvári ellenzék nevû napilap firkásza volt, Havas Emil nevezetû, akibõl idõközben amerikai újságíró lett, a New York Times munkatársa, a Reader's Digest társszerkesztõje. Az illetõ a szûk szobámba lépve elõbb keskenyre húzott szemekkel végignézett, majd megcsóválta a fejét - öregebbnek hittem - mondta - nagy kár lenne, ha tehetségét olyasmire pazarolná amiket mostanában ír. Én egy ajánlattal jövõk, tért rá látogatóm a tárgyra. Írjon egy könyvet, ahogy azt mi megtervezzük magának, és garantálom, hogy bestsellert csinálunk belõle, a Reader's Digest is lehozza, filmet is csinálunk belõle, s egy év se telik bele, maga egymillió dollárt keres vele.!. Megkérdeztem, hogy mi lenne a téma. Az én életem például - jött a felelt. - A zsidó fiút megverik a fasiszta diákok, majd sok kaland után kijut Amerikába, és itt kibontakozik a tehetsége, híres ember lesz belõle.. Idefigyeljen - mondta végül - Ha elfogadja az ajánlatunkat és úgy ír, ahogy azt mi akarjuk, sikeres amerikai írót csinálunk magából. De ha nem, soha egyetlen könyve sem jelenik meg az Amerikai Egyesült Államokban. Kezünkben van az amerikai sajtó, könyvkiadás és filmipar. Ebben az országban azt olvasnak csak az emberek, amit mi adunk a kezükbe, azt látnak és hallanak, amit mi akarunk. Ha itt akar élni és írni, akkor vagy úgy ír, ahogy azt mi megkívánjuk, vagy nem ír semmit.!.." Két esztendõ sem kellett hozzá, s rájöttem arra, Havas Emilnek igaza volt. Hiába küldözgettem angolra fordított kézirataimat kiadóknak és folyóiratoknak, soha sehonnan sem kaptam választ, még csak vissza se küldték azokat. Végül egy jó nevû irodalmi ügynökség embere elárulta a titkot: "A maga neve feketelistán van uram, maga fasiszta. Nincs egyetlen kiadó sem, aki el merné fogadni." Ha annak idején elfogadom Havas Emil ajánlatát, késõbb gazdag, jómódú és sikeres amerikai író lehettem volna. De nem fogadtam el, nem tehettem. A bûnöm csak csupán annyi volt nekik, hogy mindig az igaz magyar és keresztény értékeket képviseltem."
Aztán 1962-ben a kint élõ magyarok, egy szûk, maroknyi, hazafias, értelmiségi csoportja megalapította a hajdani Erdélyi Szépmíves Czéh mintájára az Amerikai Magyar Szépmíves Czéhet, és elkezdtek magyar ismeretterjesztõ könyveket kiadni angolul és magyarul. Összesen 18 magyar ismeretterjesztõ könyvet, és három rendszeresen megjelenõ folyóiratot adtak ki Amerika szerte. Aztán az idõ teltével apadtak az anyagiak, végül elvesztették minden anyagi forrásukat, és az erõiket elvesztve abbamaradtak a munkák. Ez az amerikai magyar kultúra terjesztés múltjának rövid története. Ha minden Amerika földjén élõ magyar csak havonta egy dollárt áldozott volna erre, mindezeket a remek kezdeményezéseket meg lehetett volna menteni. Az Amerikában élõ magyarok egyéni tehetségük révén nagyszerûen tudtak boldogulni, érvényesülni, sokan meg is gazdagodtak. Ám már egységben, közösségben, csoportban ez nem sikerült soha. Ahányan voltak, annyifelé húztak, így szekerük elsüllyedt az Amerikai mocsárban, sárban, valahol arrafelé a Floridai mocsárvidéken.. Wass Albert, a Floridai Astorban élõ erdélyi magyar író jól látta ezt, és a jövendõt is, a magyar jövendõnket is jobban látta onnan Amerikából, mint mi magunk innen, idehaza.. "A feladatok ma még nagyobbak mint azelõtt. Elõször is nemzetté kell emeljük újra a fél évszázados kommunista diktatúra során megtört, hitét vesztett, néppé alázott magyarságot. Népünk nemzeti öntudatát vissza kell szereznünk, mert ezen a földön csak nemzetnek lehet hazája. A haza lelki, szellemi, gazdasági, és politikai egység. Feladatunk tehát, ha még van ilyen egyáltalán, kettõs.!. Föl kell szabadítanunk Magyarország "fölszabadult" népét attól a félelmetes lehetõségtõl, hogy a jelen idõk irányzatát követve a nemzetközi nagytõke, karvalytõke rabszolgájává váljon, nemzeti öntudatának végleges föladása árán".. Nos, hogy milyen igaza volt a nagyszerû írónak, azt úgy hiszem ma már nem kell különösebben ecsetelni, ezt ma már mindenki láthatja, azt, hogy mindezen jóslata beteljesedett. Az egypárti diktatúrát felváltották a többpártival, a keleti kifosztó mechanizmusokat átváltották a nyugatira. "Kimentek a tankok, bejöttek a bankok".. Végül ezek után jöjjön egy jó útravalónak Wass Albert utolsó üzenete a magyaroknak: "Az üzenetem az, hogy ébredjetek föl magyarok, és legyetek újra nemzet, váljatok újra nemzetté. Ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba, hanem az, hogy ki mennyi jót, szépet, és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért."

Az Amerikai Egyesült Államok a népek nagy olvasztótégelye, kohója, immár több száz évre visszamenõleg. A több mint 2 millió magyar számához viszonyítva, eredményeik alapján, amelyben szintén elsõk a sok nemzet fiai közül, mégis a kulturális és politikai súlyuk szinte a nullával egyenlõ. Más kisebb népek is jelentõsebb dolgokat tudtak elérni és véghezvinni együtt. Miért is van ez.?. A válasz eléggé egyszerû, erre az, hogy az Amerikai magyarság távol tartja magát minden jelentõsebb összefogástól. Ennek okai: elfoglaltság, sértõdés, közöny. A magyarság egyénileg a legtehetségesebb volt Amerikában, a legtöbbet érte el mindenki közül, az összes nemzet közül, ám egységesen és összefogás dolgában soha nem tudtak dûlõre jutni, együtt gondolkozni és cselekedni sem.
Ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai kontinensre kivándorolt magyarság széles rétegei rendre beolvadnak a befogadó országok salakjába, abba a népi masszába, amelynek se saját kultúrája nincsen, se saját identitása. Csupán idegen kultúrák levetett rongyaival cicomázza magát mindenhol. Nem érez hûséget semmiféle nemzet vagy ország iránt, hanem mindössze csak a maga önzõ egyéni érdekeit lesi, és így egyszer majd szinte minden nyom nélkül eltûnik a földrõl.

Bíró Csaba

Hozzaszolasok

2418 #21 2418
- 2011. November 24. 14:32:47
Topiemp, jó, hogy említetted az amerikai szállodaláncot, amelyik magyar fiatalembereket visz ki tömegesen Amerikába. Már hallottam erról, egész közelrõl. Egyik ismerõsöm egy vénemberek által látogatott golf klubba került. A felvételi követelmény: szegény kelet-európai ,jóképû és egészséges FIATAL- ember legyen! A hirdetésben pincéreket kerestek. Miközben amerikai fiatalok ( nem hiszem, hogy mindegyik Quasimodo külsejû lenne) ezrei tüntetnek a Wall Streeten munkáért, ezek szerint Amerika munkaerõbõl mégis behozatalra szorul.
Ui: Leány pincér nem kellett nekik.
3546 #22 3546
- 2011. November 24. 17:09:12
Zafir, igen. A barátom is akit oda "vittek" szegény és kelet európai és egészséges és ha nem is olyan jóképû mint én .-) de nem volt gond becsajoznia Smile
Kárpátföldrõl 22-en reppentyûztek ki aznap vele. -1 mert valaki nem bírta érkezés után néhány nappal a szeszbõséget és elég keményen munka közben kidöntötte magát, és biztos lesz még egy-kettõ aki hasonló képen kihullik... :) De ez ugye benne van a pakliban aki gyenge jellem az elvész itt is ott is. Ahova ez a barátom került, oda vittek Nõket is, párokat is. Nem tudom de arra célzol hogy a buziknak viszik õket? Lehet... Itthon is próbálkoztak velünk néha néha ilyenek, de nem volt szerencséjük.
Munkaerõ kérdésügyileg ott ugyan az van mint itt nálunk amikor bejönnek(vagy behozzák) az olcsóért dolgozó románokat.
2418 #23 2418
- 2011. November 24. 17:26:24
topiemp, megfordult a fejemben, hogy játékszernek kellenek a kiszolgáltatott , munkanélküli fiatalemberek. Ez nem az õ hibájuk, hanem azoké, akik ezt megszervezik és akiknek belõlük "élvezet" lesz. Hányszor elõfordult már , hogy olasz és osztrák bárokba magyar nõket toboroztak felszolgálónak és táncosnõnek. Végül szexrabszolgák lettek.
Azt nem mondtam, hogy erõszakkal vittek ki bárkit is. Önként mennek az emberek, de kényszeríti õket saját nyomorult helyzetük.
Egyébként kizártnak tartom, hogy egy 40-es fickó már rossz pincér lenne. Amirõl én beszélek, az nem kárpát-aljai szervezés volt, hanem Szolnok megyébõl mentek ki fiatal gyerekek az" ígéret földjére". Az én ismerõsöm sem nem pincér, idegen nyelven sem beszél, de megfelelt a követelémyeknek.

Nekem igen gyanús ez az egész, olyan , mint az osztrák vérplazma turizmus. Mivel anya vagyok, meg tudnám ölni azokat, akik a magyar fiatalok helyzetével visszaélnek . A butácskákat és naívakat pedig végtelenül sajnálom.
3546 #24 3546
- 2011. November 24. 19:35:29
Zafir van olyan is sajnos. Az hogy anyagilag(?) kiszolgáltatott valaki nem jelenti azt hogy rávehetõ mindenre.
De én úgy látom hogy elenyészõ számban használják az elesetteket csúnya dolgokra, persze ezt most nem azért írom mert nem is kell odafigyelni õ rájuk. Csak akkora a vándorlás hogy ekkora felvevõ piaca szerintem biztosan nincsen ezeknek a beteg dolgoknak.
Hallani én is hallok nagyon sok mindent.... De van olyan barátnõm aki olaszba ki ment táncolni dolgozni bárokba, beszéltünk is sokat róla, és csak pozitív emlékei vannak, tehát tényleg csak táncolt... Nem kellett mást csinálnia, persze arra is lett volna lehetõsége mert sok ajánlatot kapott, csak visszautasította, elég lóvét kapott anélkül is.
-
Én is úgy értettem hogy nem erõszakkal viszik ki az embereket, hanem örömmel mennek saját maguk, csak szabaduljanak innen, bármi legyen az ára. Én is így lettem ezzel.
Egy 40-es amerikai felszolgáló minden bizonnyal remek pincér, viszont jó alaposan meg kellene fizetni, és a felébõl a szálloda inkább toboroz egy rakás bevándorlót. Még akkor is ha pénzébe kerül az erre vállalkozó leendõ dolgozó deportálása.
1207 #25 1207
- 2011. November 25. 09:19:46
topiemp
És a többi Magyarnak mondó vagy nem mondó valakik, azért valamit nem értek, ha egyáltalán nem érdekel szülõhazátok sorsa jövõje mi a f@sznak osszátok itt az észt?
Gondolkodtam az elmúlt napon azon amit leírtatok, hát elmehettek ti a bús[khmm]!
Nem érdekel benneteket a haza sorsa és az ott élõ emberek jövõje sem, hát tudjátok mi vagytok ti, sz@rok és a hígabb változat is egyben.
Bújjatok a pénzetek mögé és kussoljatok, ne itt játsszátok a bölcset! Hála Istennek azért akadnak kivételek is, tõlük elnézést kérek, vegyék úgy mintha nekik nem szólna az üzenetem!
Ajánlom magam!
Varga János
72 #26 72
- 2011. November 25. 09:33:19
Topiemp! Én csak sajnálni tudlak azért, hogy ilyen szellemi ringyó vagy. Nem tudom kik fizetnek téged ezért, de szívesen megnézném azt az IP címet ahonnan ez a hozzászólás jött.
1207 #27 1207
- 2011. November 25. 17:03:02
Hontalan!
Megismerni az ilyen embernek nem nevezhetõ lényeket, manapság csak világpolgároknak nevezik maguknak, a túlnyomó többség tetû zsidó! Amikor nekünk írnak csak provokálni akarnak, tudod mit, bekaphatják a kisfiam apja f@szát!
3546 #28 3546
- 2011. November 25. 22:28:41
Hontalan az a helyzet hogy nem vagyunk ellenségek, de ha ellenségek is lennénk sem csinálnál semmit, ha tudnád az ip címemet, egyszerûen csak szarnál bele...

JANI PAPA
Nem mondom magamat magyarnak! Kételkedek és kérdéseket teszek fel veled ellentétben! Hogyan lehetnék magyar ha jó pár száz éve nincs is efféle nép csak valami nagyrészt csökevényes marhaság???! Nem az észt osztom okostóbiás, ha még nem jöttél volna rá! Túl sokszor jellemzõ hogy nemlétezõt gondoltok, esetleg csinálhatnátok ez ellen valamit! Mondjuk megerõltethetnétek néha a aaaaaaaaa... a fejeteket kicsit!

Öcsik ha valaki nem osztja a ti véleményeteket az csak egy szar fideszes vagy mosados, fizetett akárki lehet megfigyeléseim alapján! De más az semmi esetben sem! Szûklátókörûség! Elég régóta olvasom a honlapot, láthattam részetekrõl és a dezstvíreitektõl sok hasonló másként gondolkodó kiûzését innen Smile
(ezek után biztos vagyok benne hogy legalább a fele nem volt az aminek ti hittétek!)
Ahogy ti félre skatulyáztatok engem úgy minõsíti negatívba a reakciótok a honlapot kisebb részben, nagyobb részben pedig számomra most vált világossá mennyire hamis világképetek van, és a PI fan klubb is csak egy elbutított politikai párt jellegû "szavazó kör" féleség!
Az Atyátok mostanság terjeszt egy (szerintem)hatalmas nagy igazságot, ez pedig hogy ha elkezdenétek páran valami normálisat csinálni ebben a szarban akkor tuti az egyik orbános vagy vonás vagy más fos lenne az elsõ aki hátba szúrná a másik fost.
Háhá :)
De magatokra már képtelenek vagytok ezt kivetíteni Smile
Tehát ha valami Isteni csoda folytán ebben a szar orrszágban elkezdõdne a népharag az igazi mindentõl független, de véletlenül ti is valamilyen szerepet kapnátok akkor ti magatok nyírnátok ki az egészet Smile)))) mert totál fel lettetek töltve itt az évek alatt fekáliával. Smile Valahogy így képzellek el benneteket a szituációba: "ki kérem magamnak én vagyok a Posta Imrén felnõtt dr valaki, az én szavam az igaz és az egyetlen! És most meghalsz! Reccs!"

Én most a ti hozzámszólásaitok elemzésébõl ezt a következtetést tudom levonni Smile
A baj hogy ott ültök a monitor elõtt és valamire valónak tartjátok magatokat, hazudtok saját magatoknak és irkáljátok a valótlan összefüggéstelen szarságokat! Na az ilyen gondolatmenet a koponyátokban az igazi undorító-fekáliás-ringyós-takony fõzet!

Mielõtt szarságokat hadobálnátok, szépen tegyétek fel a kérdést saját magatoknak: "Hol a szarban is voltam 2006-ban a többi 9.950.000 hiányzó fekáliácskával egyetemben, amikor még békésen is lehetett volna valamit csinálni?".
És ezután nézz a tükörbe és egy jó ragadós turhával csuld szembe magadat, aztán álljál bele a wc-be és blokkold le magadat mert az vagy ami!
"magyarkodók..." háháhááááá :-D Smile :-]

Most meg jöhet a tipikus kocsma szöveg: "ótt vótam bászkíííjjjjj", ÉÉÉÉÉÉN MEG MAAAAJD HÍÍÍÍÍÍÍSZEK NEEEEKEEEEEEED!
lol noob omg wtf
:-DDDDDDDDDDDD
fincsííí

UI: (JANIPAPA most tényleg csak így privátban, mert leírtam korábban hogy válaszolok a kérdésedre: azért osztom itt az ész(ar)t mert sok logikátlanságot olvasok. Az a vizesbenzines cikk verte ki nálam a biztosítékot, hogy még az Atyádat is behülyítették vele, azután regisztráltam magamat... vagy megvették vagy tököm tudja, de nekem büdös lett ez az egész innentõl kezdve, és egész egyszerûen önállósítottam magamat!)
1207 #29 1207
- 2011. November 25. 23:05:46
totem vagy mi a sz@r!
Nem olvastam el az írásodat, minek? Te magad írod nem vagy Magyar, akkor meg mi a f@szért pofázol jártatod?
Tudom ki vagy kisköcsög! Érezni a szagodat a gépen keresztül is,
Köcsög sáska!
2449 #30 2449
- 2011. November 25. 23:16:31
jó estét! alakul a stílus, alakul...Jani Papa, tedd le a kesztyût!!kösziLove

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
657,314 egyedi latogato