Bejelentkezés
Kiverte a biztosítékot a magyar CIA
Az igazságügyminiszter szerint nem fogja megsérteni az adatvédelmi szabályokat a tervek szerint a jövõ évtõl mûködõ Nemzeti információs és Bûnügyi Ellenõrzõ központ, vagyis a NIBEK. Civil jogvédõknek és az adatvédelmi biztosnak azonban nem tetszik, hogy a magyar CIA bármilyen állami nyilvántartáshoz hozzáférhetne.
Ahogy Ethan a Lehetetlen Küldetésben (Mission Impossible), az új magyar titkosszolgálat sem orthodox módszerekkel igyekezhet teljesíteni küldetését. A javaslat szerint bármilyen adatbázishoz hozzáférhet majd. Kedden az igazságügyminiszter azt mondta: céljuk, hogy egyetlen átlagpolgár adatait se használhassák indokolatlanul. „Alapvetõen amerikai mintára mûködne, tehát a többi titkosszolgálatok, vagy adatgyûjtéssel foglalkozó szervek adatbázisait szigorúan törvényi keretek között használhatja abban az esetben, hogyha valami olyan jellegû bûncselekmény gyanúja merül fel, ami nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentõségû” – közölte Navracsics Tibor.
Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint az adatvédelem pont az állam hasonló törekvései ellen épült ki. Az akkori németországi viták nyomán konszenzus alakult ki, hogy nem lehet valaki szabad polgár, ha tudja, hogy figyelhetik.
Mivel a jogosulatlan adatkezelés bûncselekmény, az új javaslat pedig a jogosulatlan felhasználás alól nem ad felmentést, vagy nem szól például a készletezés szabályairól, a szakértõ számára kérdés, hogy egy ilyen korlátlan jogosítványokkal bíró szervezetnél hol lesz a határ? Az adatvédelmi biztos a leendõ szerv hatáskörét túl szélesnek tartja.
A belügyminiszter felügyeli majd az összes titkosszolgálatot. A tárca az ATV Híradónak azt válaszolta, hogy az új kihívások miatt van szükség az új titkosszolgálati szervre, a közbiztonság és a nemzetbiztonság hatékonyabb védelméért, a párhuzamosságok megszüntetéséért. Garanciának látják viszont, hogy az országgyûlés nemzetbiztonsági bizottsága ellenõrizheti majd a NIBEK-et, és titkos információgyûjtést nem folytathat.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. November 30. 12:11:25
- 2011. November 30. 12:17:13
- 2011. November 30. 12:26:19
- 2011. November 30. 12:38:39
- 2011. November 30. 12:41:06
- 2011. November 30. 12:42:49
- 2011. November 30. 12:55:35
- 2011. November 30. 13:10:44
- 2011. November 30. 13:14:18
- 2011. November 30. 13:35:10