Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Vona Gábor és társai!

Napok óta tudok a levélrõl. Most megérkezett ezzel az üzenettel: "Üdv Imi. Kaptam, küldöm. pont." Ha már ennyire nyilvános, akkor javaslom Krisztiánnak, ne fogja vissza magát, bár elég késõn ébredt. Ugyan Tyirityánnak is sok jelzés ment már de ott van Toró-Tutsek is aki morvai-féle és persze nbh-s kontaktember, de úgy látom, lassan felõrlõdnek az idegek az alparancsnokokban is. Fájdalmas az ébredés, nemde? Krisztián, ha gondolod és tudni szeretnéd a miérteket, hozz össze egy értelmesebb csapatot abból a sok ezerbõl talán telik rá. Hülyékkel már nincs hangulatom idõt tölteni.
Ja, még valami: Emõke orra bírja, gerince meg sose volt. Az én orromért nem kár, a gerincem meg nem törékeny! Végre egy legény, aki ott is ki meri mondani, amit régtõl sejtenek!


Tudjátok ki vagyok, s azt is hogy miként állok a dolgokhoz!Sokatokkal együtt harcoltam, harcoltunk a szervezetünkkel, azért, hogy a radikális igazság mindenféleképpen elõjöjjön, bejussunk a parlamentbe,megmutassuk a sok szélhámos komcsinak és narancs seggûnek, hogy a magyarok hangját nem lehet elnyomni. Ti nyugodtan és igazi politikusi hozzáállással kezeltétek a radikálisokat, mi a Betyársereg ha kellett egybõl odacsaptunk, és ha kellett egybõl magyarokat védtünk a cigányokkal a zsidókkal és az összes jöttmenttel szemben karöltve a gárdával együtt. Ti mi a faszt csináltatok ilyenkor? Vona egyszer, kétszer lejött és okoskodott? Morvai, aki zsidóhoz ment hozzá, és budai villájukból osztotta az észt nekünk,közben a zsidót a Gaudival megcsalva okoskodik (Gaudinak rendes családja van és 2 gyereke)? Tetû Novák Emõke a kuruc.infoval lebûnözõz minket, közben a nagy harciasságában a feleségét betolja a parlamentbe, ahelyett, hogy ezt otthon csinálnák?

Nem baj. Elfogadtuk, ilyenek a politikusok, aki azzá válik,az elveszti az emberi létét, de attól még hittünk bennetek, hogy a radikális ügyekért, a bajtársiasság jegyében kiálltok értünk.

De basszátok meg! Az elmúlt egy évben minden fontosabb volt számotokra, mint mi, akik királlyá tettünk titeket. Mi,sok ezer kis lény, most le vagyunk szarva! Azt ígértétek, hogy rendet tesztek,tisztességesen képviselitek a radikalizmus, a zsidóknak a fidesznek nem engedtek.

Ehelyett mi történt kedves Gábor. Szétveretted a Gárdát(bizonyítékom van arról, hogy a Müller Niki ügyét te nyomtad ki a sajtóba, hogyevvel is gyengítsd a gárdát), telenyomtad a haverjaiddal a parlamentet, a radikalizmust cserben hagytad, közben igazi harcostársakat éhen halatod, mint a Szilvási Petit vagy sorolhatnám!

Azt ígérted, hogy a tisztességesen dolgoztok, és a zsidók és a cigányok ellen mindent megtesztek a parlamentben, ehelyett lézengtek a parlamentben.

Csatolok egy képet, melyet direkt rólatok készítettem, mikor a parlamentbe jártam. Direkt a szakértõi páholyból, hogy jól lehessen látni,hogy hányan „dolgoztok”…


Tudjátok a Betyársereg egyik vezetõjeként sok mindent megértem, sokszor védtem meg a magyart. A Fradi táborban több ezer ember áll mögöttem, sokuk bármikor harcra kész.

A jelenlegi Jobbik egy kudarc és csõd, ezért mindenkinek jelzem, hogyha nem fordultok vissza, akkor a radikális útra a Betyársereg visszatereli az embereket, ti meg majd mentek a levesbe, mert árulók,haszonlesõk, és gyávák vagytok!

Ja és Novák Emõke! Ha a levelemet ki mered rakni a kuruc.infora, akkor én nem pofán verlek (amit megérdemelsz), hanem az orroddal együtt a gerincedet is eltöröm!


Molnár Krisztián - Eserká

Hozzaszolasok

3409 #21 3409
- 2011. December 10. 21:09:03
Imre, részemrõl semmi extrát, s újat nem vázolt a levél írója, inkább olyan gyerekes a sértõdöttség.
Én eddig is tudtam amit, nincs ebben semmi meglepõ, és mulatságos...
Jobb késõbb, mint soha, ideje megébrednie az eltérített nemzeti oldalnak is, itt az ideje az IGAZI nemzeti ellenállásnak! Gyuri tudja, s tudta mindig is...
72 #22 72
- 2011. December 10. 21:10:18
Jani papa! A macira gondolsz? Én inkább a német befolyást választanám. Ne félj nekik sem lesz sokáig Angela Merkelük.
1207 #23 1207
- 2011. December 10. 21:21:51
Hontalan!
Sajnos nem egy malomban õrlünk, választani talán párt lehet de inkább a lány dönt , mint te vagy én!
A Németekrõl, nincs nem is volt soha jó véleményem,
még most is a fülemben cseng a mondata az egyik gyökér germánnak, ungarise snajze.
Se nem okosabbak vagy jobbak mint mi, csak szimplán nagyképû gyökértelenek!
3409 #24 3409
- 2011. December 10. 21:26:54
Hontalan, - te nagyon nem vagy képben. A fegyver egyáltalán nem ördögtõl való, inkább lehetõség egy cél eléréséhez, jelen esetben jó ügyet szolgál majd, vagy ha úgy tetszik - a fennmaradásodat segíti... már ha nem akarsz valóban a hontalanok közt maradni...
3409 #25 3409
- 2011. December 10. 21:39:20
Tudjátok, a víz nedves, az ég kék, a nõk titkolóznak... mi meg osztjuk az észt, de hamarosan eljõ az a nap mikor odaállunk, és döntenünk kell: - elfutunk, vagy harcolunk és meghalhatunk...
670 #26 670
- 2011. December 10. 21:54:18
Fegyver nélkül nem fog menni de már van egy kitalált stratégia. Amikor Imivel találkoztam már három éve a megvalósításán dolgoztunk. Két erõnek ki kell oltani egymást. Utána mi jövünk.
Imi emlékszel legutóbb az volt hogy már a lánc is lassan kevés hogy visszatartsák azokat a fiukat. Rásegítünk.
Mielõtt megismertelek létrehoztuk bizonyos helyeken szétszórva egymást nem ismerve azokat akik láncon vannak tartva. Most majd vakaróznak és másfele is figyelniük kell. Egy provokációban nem kell mindenkinek részt vennie elég a kirobbanó következmény. Mi megvárhatjuk a végét és utána is léphetünk, de másnak kényszerhelyzetet lehet provokálni. Nincs szervezet nincs propaganda nincs megfoghatóság, csak vezetõképzés és elsõ körben furfang és másra ráhúzás. Óvatosan hova csatlakoztok mert a nagyok rántják a kicsiket is. Egyik fél sem maradhat tétlen mert szava hihetetlenek lesznek, mi nem ígértünk egyelõre semmit. Viszont a terv végsõ szakaszába léptetõdött.
3363 #27 3363
- 2011. December 11. 01:19:48
patkány Says:

2011 október 5 at 09:51
hogy ne vesszen el:

A katonák nélküli „Vezér”…

Kedves Fradi szurkolók!

Annyi, de annyi alaptalan és hazug írást jelentetett már meg a „Nagy Vezér” Srk, hogy erre már muszáj reagálni.
A töménytelen, követhetetlen és egyre zavarosabb összeesküvés elméletnek, amelyek most már napi szinten jelennek meg Srk házi oldalán a FradiMobon, is hála egyre kevesebb támogatója van annak az embernek, akinek minden idõk legszétszabdaltabb táborát és leggyengébb huligán idõszakát köszönhetjük a Fradinál. És csak ennyit, semmi mást, a mérleg másik, pozitív oldali serpenyõje fájóan üres.

Az az ember vádaskodik, aki mindenkit megfenyegetett már szabadulása óta és elõtt is a Ferencváros környékén, az, aki Fradi szurkolók megverését rendelte el és mûködött közre ebben személyesen, az, aki kábítószer terjesztõ hálózatot tartott fent és gyerekeket látott el kábítószerrel, okiratot hamisított, aki egy szurkoló társát hasba szúrta amikor az kihívta egy fair boxra és aki hosszú-hosszú éveket töltött el börtönben emiatt.

Ennek az embernek soha egy pillanatra sem számított a Fradi, a szurkolók érdeke. Mindent és mindenkit elárult azért, hogy hatalmat és ebbõl pénzt szerezzen. Pénzt, hiszen az nincsen neki, mert dolgozni még életében nem dolgozott tisztességesen egy napot sem.
Emlékeztek még? Õ volt aki havi 300 ezerért elintézett volna bármit Szásznak-Riebnek, akitõl aztán oda költöztethették volna a stadiont ahová csak akarják és még kussoló szurkolókat is ígért mellé. Nem jött össze, hát jött is az ügynök, áruló Rieb és komcsi Szász megható története. És eljátszotta, játssza most is ugyanezt mindegyik Fradi vezetõvel azóta. Hízelkedés, fenyegetés majd mocskolódás – mindig ugyanaz a lemez. Egy vezérelv van: csak a pillanatnyi önérdek számít, semmi más.

És minden ennek a mellékterméke. Neki csak a célhoz vezetõ út egyik állomása volt a huligánok megosztása, az EEE-s srácok levadászása, a neki ellenállni nem tudó emberek, csoportok, társaságok magához láncolása, hogy eladhassa azt, hogy õt „tömegek” követik, az a Fradi tábor véleménye, amit õ tolmácsol.
Tegyétek fel a kérdést, hogy ki az a titokzatos képviselõ, aki a szurkolói irodában „képviseli” MLSZ-es költségtérítésért a szurkolókat, és aki nem emelte fel a szavát a szerinte igen súlyos huligántörvény elfogadása elõtt és után sem? Vajon ki lehet? És vajon miért titkos a személye?
Vajon ki az, aki szerint mindenki besúgó és vamzer? Tán nem ugyanaz, aki amikor egy olyan társaság ment tavaly Újpestre, amelyben személyes barátai, sõt bizalmi emberei voltak és rendõrségi ügy lett belõle, akkor a legtöbbször járt a rendõrségen, csak úgy „véletlenül”? Miért mondta a nyomozást vezetõ rendõr, mind szurkolónak, mind secusnak, hogy ne beszéljetek mellé az Srk már megmondta ki volt ott! Egy olyan ember, akit már a saját testvére is megtagad, mert az autóját elveszi tõle, nos, az talán bátran állítható, nem is ember!
De ezt a közvetlen közelében lévõk is tudják és õket is egyre jobban zavarja a „vezér” rengeteg agyament hülyesége. Nem véletlen, hogy az ominózus diósgyõri támadásnál szinte üres volt az egykor masszív törzshelynek számító Szöglet… Ki tartana egy õrülttel? Már mindenkinek kellemetlen a személye, még akkor is ha ezt a szemébe nem merik sokan kimondani.

A „kést rántottak egy szurkolóra” történet, ahogy valójában történt:
Kiemelt kockázatú mérkõzésként mindenhol nagyobb létszámmal vannak jelen a rendezõk, azt hiszem ez érthetõ. Emberünk megvette a jegyét, majd a II-es kapunál megállt és az ott lévõ 10 õrt elkezdte provokálni. Elkezdett beszólogatni nekik, szigorúan és bátran a kerítésen kívülrõl. Ezután kölcsönös szóváltás alakult ki, amikor is Srk elkezdett kamerázni és mondta az õröknek „ ha meg akartok csinálni, akkor küldjetek két csuklyás embert és lõjetek fejbe, de ne itt…” Ennyi történt és semmi több. De ebbõl az emberbõl még azt is kinézzük, hogy jól megveretné magát, hogy elmondhassa a Fradi secu bántotta õt! De egy fontos kérdés megint csak… Szerinte(!) ki is kamerázik és mond olyan dolgokat, amivel bûncselekmény gyanújába sodorhat másokat??? Hát a VAMZEROK! Ej, akkor hát mi is õ valójában? És ezek után hazaszalad és „egy szerkesztõ” álnév mögé bújva rendõrséggel fenyegetõzik és próbál szánalmat ébreszteni maga iránt. No meg virtuális támogatókat szerezni, mert anélkül nem megy…

Továbbá: Hypos Feri zászlóját az üzemeltetés vetette le, mert reklámterületen volt, de természetesen a következõ meccseken nyugodtan kint lehet, ezt már azóta jeleztük is a készítõi felé. Felmerült egy olyan eset, hogy a Ligeti Egység egyik fiatal tagját megfenyegették a secutól, ami nevetséges és persze megint csak hazugság, hiszen a Ligeti Egységgel évek óta jó viszonyt ápol a biztonsági cég.

A legújabb „telefonos sztoriban” pedig még ennyi igazságtartalom sincsen. Kinek életszerû az a helyzet, amikor egy szurkolót minden elõzmény nélkül falhoz dob a security csak úgy, amikor telefonálni akar a WC-knél, ráadásul egy bekamerázott helyen? Tegye fel a kezét akivel ilyesmi történt vagy akár bármely ismerõsével! Gondolom soha, nincs találat senkinél… A cél csak annyi, hogy megjelenjen 4-5 negatív cikk, és azt gondolja mindenki, hogy „oké, ez nyilvánvalóan nem lehet mind igaz, de ha csak a fele…” Pedig a fele sem igaz, de még a tizede sem.

Az már csak szánalmas számunkra, hogy aki eddig üzengetett, fenyegetett, se anno Újpestre nem érkezett meg, ahol sokan várták õt, se sehova máshová… Nem véletlen az, hogy már szinte sehová nem mer és tud elmenni és bejutni meccsre, olyan sok ellenséget szerzett magának az állandó fenyegetõzésével és azt ezt követõ bujkálásával…
Persze az még mindig megy hogy fiatal EEE-s gyerekeket verjen, veressen meg, hogy a Fradiért tenni akaró szurkolókat félemlítsen meg, hogy lerombolja azt amit más egyszerû srác felépítene. De ilyen ember õ, ilyen „vezér”..

Kérünk minden szurkolót, hogy ne üljön fel majd annak, hogy most balhét kell csinálni, meg kell mutatni a secunak, „áruló vezetésnek”… Nem kell itt semmit megmutatni, nyugalom van, amennyire a futballcsapat nehéz helyzetében most lehet. Csak õ próbálja felkavarni az állóvizet, pedig ez aligha hiányzik pont most akárkinek is. Csak az a fránya önérdek megint…
Ne higgyetek neki újra meg újra, ne kövessetek el bûncselekményeket a felhívására! Ha akarja majd õ megmutatja egyedül!
A Secu kijelenti, hogy nincs baja egyetlen csoporttal sem és egyénekkel sem, kizárólag a hazug és régebben fenyegetõzõ, most a rendõrség mögé bújó Molnár Krisztiánnal, Srk-val van. Természetesen érvényes jeggyel és szurkolói kártyával bármikor szeretettel várjuk õt is, csak kérjük régi szokása szerint kést, és kábítószert ne hozzon magával! Természetesen minden jogi eljárásnak állunk elébe.

Egy õr a Fradi pályáról

http://ulloi129.wordpress.com/2011/10...-papa-jon/

http://www.fszsz.hu/forum/
3363 #28 3363
- 2011. December 11. 01:28:24
alehandro2 Says:

2010 május 6 at 19:29
“hatóságunk eljárást folytat Molnár Krisztián
- [ez az s.r.k]- és társai ellen, akik a rendelkezésre álló adatok alapján, megalapozottan gyanúsíthatok azzal, hogy a 2010.04.30 napon 19h kezdettel Bp IX ker. Üllõi út 129 szám alatt található FTC labdarúgó stadionban megrendezésre kerülõ Ferencváros TC-újpest magyar bajnoki labdarúgó mérkõzést követõen a K-L szektorból kivezetõ 4es kapunál verekedésbe keveredtek egy Ferencváros szimpatizáns csoporttal. Nevezett személy ennek során több ezidáig ismeretlen személyt megütött. Az esetrõl videó felvétel készült….”
(Határozat védõ kirendelésérõl)


more82 Says:

2010 május 19 at 23:28
Hú, de jólértesült vagy te, Alehandro! A barátod rendõr, vagy te magad? Vagy csak jó oldalra álltál és ellátnak ilyen csemegékkel a bennfentesek? Lovagi erények birtokában biztosan nem vagy, és látszik a hovatartozásod is, mivel belsõ problémákat ilyen mélységig társz a széles nyilvánosság elé… Dobálózol mások polgári nevével, míg a sajátod titok marad…
Nem kéne mindent egy emberre fogni, arra, akire könnyû, mert közellenség mind az EEE, mind a secu szemében, ugyanis ez utóbbi kettõ már ugyanazon érdekcsoporthoz tartozik nem titkoltan… Egyáltalán nem jó és elfogadhatatlan, hogy egy fiatal srácot bántanak a szurkolótársai, ezzel egyetértek, és õszintén sajnálom. Vegyétek viszont észre magatokat: a mostanra kialakult helyzetben hatalmas szerepet játszottatok ti, akik mindig valakivel szemben definiáljátok magatokat. Én valamiért küzdöttem: azért, hogy mi, a Fradi keménymag ne feküdjünk le a demokráciát sárba tipró szurkolói kártyának, ne kelljen tisztességes, büntetlen elõéletû polgároknak kiadniuk az adataikat egy bûnözõ, éjszakai bandának, akik biztosítják a mérkõzéseket. Ti is így akartátok, de aztán az EEE megegyezett a vezetéssel hirtelen néhány változtatással megelégedve, önkényesen elárulva azt a nagy létszámú csoportot, amivel annak elõtte egy oldalon állt. Pont a ti általatok sittre és “megdögölni” kívánt Krisztián volt az, aki nemet mondott a pénzre, amit a szurkolói kártya támogatása esetén felajánlottak neki a biztonságiak, mert hogy addig õ nem lesz mellette, amíg vannak, akik ellene vannak. Akkor mellétek is állt, mert ti sem akartátok! Ellene voltatok! Neki pont teljesen mindegy, hogy van -e nyilvántartás róla, mert folyamatosan rajta vannak. Sért ugyanis bizonyos érdekcsoportokat azóta fõleg, mióta a ti védelmetekben is nem adta pénzért a meggyõzõdését, és kiállt a kártya ellen. Így elesett a pénztõl, a mai napig megpróbálják megkeseríteni az életét, és még ti is mindent rá akartok kenni, amit meg sem tett. Elhiszem, ha ellenszenves valaki, és követ el hibákat, de azért ne akarjátok már azt is a nyakába varrni, amit el sem követett! Dehát bûnbakot keresni a magunk szarságai helyett mindig lelkiismeret-mentõ…

http://ulloi129.wordpress.com/2010/05...yamra-sem/
72 #29 72
- 2011. December 11. 08:02:46
Jani papa! Ez nem ideológiai kérdés. Nem választás kérdése. Ezt helyettünk mások fogják eldönteni. Ebbe nekünk nem lesz beleszólásunk. Új Trianon készül, ahol már szó sem lesz a magyarokról.Én csak azt mondtam, hogy ha válaszhatnék, választanám. Viszont álmodni szabad. Nekem a szláv mentelitás nagyon nem tetszik, és a végeredmény az lesz, hogy hamm bekap a maci és utána nem is lehet majd magyar identitásról beszélni. A német viszont erõs gazdasággal rendelkezik és a német racionalizmus példátlan a világban. A magyar szar kifejezés egy agyament hülyétõl származik.
2 #30 Olvaso
- 2011. December 11. 08:32:42
kaméleon, ki is a Fradi "fõnöke"? Kubatov? Ki is Kubatov Gábor? Fidesz pátriárka? Hagyjuk már ez a "szurkolótábort", mert összekarmolom magam. Talán van köztük használható ember is, de több az alkesz bomlottagyú és nbh által remekül "hasznosítható" figura, mint bárhol máshol.
Ettõl még a Krisztián által leírtak jóbik kérdéskörben állnak.

János, most miért mondtad el a titkos haditervet? Egyeszûbben fogalmazva, olyan "felföldiesen, hegylakósan": csak egy maradhat!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.11 masodperc
635,090 egyedi latogato