Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Auschwitzi feljelentés, belejentés

Az alábbi mondatok NEM a nagykövetségeknek szólnak, bár van köztük pár amely direktben is érintett a kérdésben. Javaslom, hogy tekintsék õk is vizsgálat tárgyának a mellékleteket és ha még van kedvük a III. Világháborúhoz, akkor közöljék ennek eredményét a kormányaikkal, amelyben tán akad pár nem szabadkõmûves is, aki nincs ebben a globális hazudozásban nyakig benne vagy az ostobasága, vagy a zsidó családi háttere okán. Kérem ne tekintsenek el attól, hogy nem vagyok diplomatikus. Nem vagyok az, nem olyan idõket élünk!

Az elzsidósított "magyar hatóságok" figyelmébe ajánlom az alábbi sorokat!

Mint mindig, kicsit bajban vagyok a megszólítással, mert azt mégsem írhatom, hogy "ti mocsok zsidó-taknyok, hulladék bûnözõ gazemberek", vagy olyasmit sem írhatok, hogy "ti akasztanivaló holokauszt-túlélõ bárcás ribancok", ezért a címzetteket inkább nem is szólítom meg. Beszéljenek a tények a melléklet szerint, amely az egész "kitalált holokausztos zsarolást" bizonyítva igazolja, hogy a Jad vasem és egész zsidómegszállás, ami alatt állunk egy ördögien kieszelt és mesterien végrehajtott, a hatóságok zsidajai által terelgetett nemzetirtó hadjárat. Pataki bíró éppen két napja mondta ki, hogy annak a személynek, aki a hazug gazember Eli Wiesel személyazonosságát perdöntõen is cáfolta, csak véleménye lehet. Nos, van még ettõl lentebb is, de remélem, hamarosan elindulhat már az a számonkérés és nem csak irányotokban, hanem a teljes zsidó-mocsok kitakarítása érdekében. Összeesküvés-elmélet, mi? Az a helyzet, hogy a szép szavak ideje lejért régen és ezt tudhatjátok, de nem is azért írok nektek, mert várom, hogy érdemben lépjetek, hisz arra eddig is képtelenek voltatok! Ti ennek a rendszernek a részeként nemzetellenesen léteztek és így a puszta létetek is MAGYAR nemzetbiztonsági kérdés. Nem zsidó és nem "újmagyar", hanem MAGYAR! No, ha nem értenétek a táblázatok tartalmát, akkor kérjetek segítséget a hivatali rabbitól, majd lefordítja a tetves zsidaja, hogy mennyi is az annyi és milyen okkal, joggal rabolják, fosztogatják és pakolják a nyakunkba a sok emberszerû képzõdményt, a parlamenti és a mögöttük álló szintén szabadkõmûves bekötöttek parancsára és támogatásával. Mentsétek le az anyagot, mert valószínûleg ezért támadták be tegnap a www.postaimre.net oldalt is. Mintha tehetnék róla, hogy ezek a férgek hazugságai mindig kiderülnek. Bízom benne, hogy hamarosan kezdõdhet a háború és akkor lehet dönteni végre, de méltó halálnemet nem igen tudok kieszelni sem nektek, sem ezeknek a parazitáknak. Mindenki maga dönt. Döntsetek jól!

Posta Imre
20/9359052

Címzettek: "Police in Hungary" , "viktor.orban" , "Orbán Viktor" , nbsz@nbsz.gov.hu, "Nemzetbiztonsági Hivatal" , brfk@budapest.police.hu, mazsihisz@szeretetkh.datanet.hu, csillag13@yahoo.com, isremb@alarmix.net, farkase@mtapi.hu, hungary@belembassy.org, budapest@embassy.mzv.cz, greekemb@axelero.hu, hungary@syrianembassy.hu, "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , knk@mail.matav.hu, "Japán Nagykövetség" , "Irán Nagykövetsége" , chancery@indianembassy.hu , afg.emb.vie@chello.at , embavenezhu@axelero.hu, secemb@axelero.hu, "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , embassy@brazil.hu, embargen@nextra.hu, , uakovetseg@axelero.hu, budapest@turkishembassy.hu, "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , ambjubo@mail.datanet.hu, "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , postmaster@roembud.axelero.net, austroamb-budapest@pronet.hu, rusemb@euroweb.hu, "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , "icedel.vienna@utn.stjr:issaba48@axelero.hu jordanembassy@aon.at bpest@dfait-maeci.gc.ca budapest@israel.org kult-il@axelero.hu isremb@axelero.hu hungary@mofat.go.kr embacuba.bud@axelero.hu, kuwaitemb@eunet.a,t secretary@polishemb.hu, itembcz@mbox.vol.cz, office@luxembourg.embassy.at, macedonia.embassy@axelero.hu, veljanovski@axelero.hu, wbdpest@axelero.hu, ambarim@hotmail.com, embamexhu@axelero.hu, mnk@mail.datanet.hu, info@britemb.hu, info@deutschebotschaft.hu, rneberlin@t-online.de, emb.budapest@mfa.no, ambit@ambitalia.hu, budapest@wko.at, parepbudapest@axelero.hu, elian@freemail.hu, leprubuda2@mail.datanet.hu, embport@axelero.hu, roembbud@mail.datanet.hu embspain@axelero.hu vertetung@bud.rep.admin.ch ambassaden.budapest@foreign.ministry.se sembassy@interware.hu ambjubp@mail.datanet.hu slovakem@axelero.hu, thaiemba@mail.datane" , "Angol Nagykövetség" , icedel.vienna@utn.stjr.is, emb@hu.inter.net, croemb.bp@mvp.hr,

Hozzaszolasok

1207 #21 1207
- 2012. February 09. 09:15:49
A Magyar bíróság már nem legitim, ez igaz de azért simán elítél bebörtönöz vagy ha kell, halálra ítél!
Akkor mirõl is beszélünk?
2471 #22 2471
- 2012. February 09. 09:48:56
Igen Zafir már vagy 3000 éve óta a skyta -hun magyar szakralitásra fáj a foguk ha végignézünk az eseményeket ami azóta eltelt és a mait is hozzáadva.

Egy gond van ezzel ennek belülrõl jövõ emelkedettségnek magyarul spiritualitásnak még magyarabbul rezgésszintnek kell lennie.

Ezért van a média hülyitése és egyéb technika a félelem épitésére hogy eme szülöttek rezgésszintje alatta maradjon az õvékének.

Ez is egyfajta bosszú ahelyett hogy ha feltekintek egy emberre nemzetre akkor hozzáidomulok és tanulok tõlle és nem a megsemmisitésével probálok élre kerülni=ugyanis eleve kizárja a szakralitás megszerzését!

Én igy érzem.meghajol
2471 #23 2471
- 2012. February 09. 13:12:15
Hamár "érdekeltek" is olvassák az oldalt erre mit is tudnának mondani? És ezek mind mind magyar gyerekek voltak!

"Október 15-e táján egy 16-17 éves leventékbõl álló század érkezett a faluba. Budapestiek voltak, csak néhány napot töltöttek itt. Felszerelésük néhány puska és kézigránát volt. Petõ Etelka nyugdíjas tanítónõ így emlékezik vissza reájuk: Vidámak voltak, tréfálkoztak a leányokkal, még nem fogták fel milyen sors vár rájuk. Ezeket a kiképzetlen, jóformán még gyermekeket, október 20-án vetették be Tószegnél a harcba. Nagyrészük elesett. A megmaradt sebesülteket Kõröstetétlenre hozták vissza, ahová minket is kivezényeltek a sebesültek ápolására. Néhányunkon kívül egyetlen orvostanhallgató igyekezett ellátni a rengeteg sebesültet. A súlyosan sebesült gyermekek felismertek engem s sírva könyörögtek: Tanító néni, ne hagyjon meghalni, kötözzön be minket! Látja mi lett a századból! Sokan édesanyjukat hívták. Borzalmas volt hallgatni jajgatásukat, látni szenvedésüket. Milyen elvetemült gonoszság kergette õket a halálba? Miért? Életem legmegrendítõbb élménye volt ez, ma is sírok, ha erre visszagondolok.
http://www.tortel.hu/index.php?q=legi...mu_eloadas

Az Õnvédelem pedig mindenkinek kötelezõ! - a betolakodótól!
116 #24 116
- 2012. February 10. 07:10:12
nem hiszem, hogy kommentálnom kéne a zsidó nóbel dijasunkat
http://www.origo.hu/itthon/20120209-k...buvol.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
635,300 egyedi latogato