Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Négy halottja van a lövöldözésnek a toulouse-i zsidó iskolánál

Csak ennyi? Úgy tûnik, a mossad akcióba lépett, így biztosítják az állami védelmet a férgeknek, hogy egyébrõl ne is beszéljek. Egy felnõttnek és három gyereknek halálos sebesülést okozott, majd mopeden elmenekült egy férfi, aki a toulouse-i zsidó iskolánál nyitott tüzet. A belügyminisztérium bejelentette, hogy megerõsíti a zsidó iskolákra vonatkozó biztonsági intézkedéseket.

Egy ismeretlen férfi többször rálõtt gyerekek és szülõk egy csoportjára hétfõn reggel egy zsidó iskola elõtt a dél-franciaországi Toulouse-ban. Egy felnõttnek és három gyereknek halálos sebesülést okozott, majd mopeden elmenekült - közölte a francia fõügyész és több szemtanú. Michel Valet fõügyész szerint a tettes válogatás nélkül lõtt azokra, akik a helyszínen voltak. A gyerekek tíz-, hat- és háromévesek voltak.

A France24 értesülései szerint egy vallástanár és két gyereke van a halottak között. A lakónegyedet, amelyben az iskola található, a rendõrség kordonnal lezárta.

Március 11-én szintén Toulouse-ban megöltek egy szolgálaton kívüli tiszthelyettest, 15-én pedig a várostól 50 kilométerre lévõ Montaubanban három fiatal katonát. A tettes ott is mopeden menekült el a helyszínrõl. A két ügyben a rendõrség azóta nagy erõkkel nyomoz. Feltételezik, hogy a tettes vagy tettesek ugyanazok.

Egy toulouse-i újságíró a BBC-nek azt mondta, hogy a fegyveres szándékosan vette célba az etnikai kisebbségek tagjait a térségben. A várost a rendõrség lezárta.

Claude Guéant belügyminiszter szigorította a biztonsági intézkedéseket minden franciaországi zsidó iskolánál, és a nap folyamán várhatóan ellátogat Toulouse-ba. A helyszínre utazik Nicolas Sarkozy államfõ is - jelentette be a franciaországi zsidó intézmények szövetségének elnöke.
Link

Hozzaszolasok

2 #21 Olvaso
- 2012. March 19. 19:17:00
Most mondja a rágyi-jó, hogy
ugyanaz a motoros és fegyver volt, ami a színes-bõrû katonák esetében.
2418 #22 2418
- 2012. March 19. 19:33:47
Itt a helyszín:
static.guim.co.uk/sys-images/Guardian/Pix/maps_and_graphs/2012/3/19/1332154397910/France-Toulouse-shooting--001.png
A tenger felé tart a motoros. Talán hajón érkezett.
482 #23 482
- 2012. March 19. 19:55:49
zafir ! ha nem tartozol a gyaszolo NEMZEThez / nem rokonsaghoz / es megis megbantottalak volna , bocsajtsd meg nekem . ha barmi mas nemzethez tartozol , termeszetesen nagyon szeretlek es ha bantalak , magamat jobban bantom vele . amit irtal az viszont ketertelmu es elfogultnak tunik . sokkal tisztabb latast szoktam meg Toled . - ez a zsenialis ficko / vagy lany ? / feladta a lecket a satannak ! az elobb lattam szarkozit meg netenyahoot is beszelni ; szarban vannak . tudjak barmi is , ami repul a levegoben az= bumerang ; vagyis a fejukon landol . az az idetlen kis sapka meg nem sokat ved . - - - a bosszanto az -megis - hogy a zsido terulet-rablo- gyilkosok naponta gyilkolnak . most , amikor vegre beloluk ritkitott a golyo , ezeket a gyilkosokat sajnaljatok !!!!!?????!!! - amik raadasul nem is emberek !?!?!?! csak embert irto zsidok ?!!! - - - Imre ! termeszetes, hogy ugyanaz a fegyver , ugyanaz a zseni , - ebbol nincs olyan sok / sajnos / - most pedig mennel nagyobb hisztit csapnak a patkanyok , annal tobben fogjak kovetni a "zsenit " ! Na most hogyan tovabb neten yahoo !??!
2 #24 Olvaso
- 2012. March 19. 20:00:07
tlpr, van egy volt robogós ismerõsöm. Szerintem tudna szerezni párat.

Zafir, errõl van szó:
http://www.youtube.com/watch?v=iHXuCB18HHY&feature=share
1517 #25 1517
- 2012. March 19. 20:11:27
Imre minden "egyébbel"együtt érdekelne!!!!!!!
Most akkor kicsi a zsömle,vagy csak a pofák túl nagyok?
Ami azt illeti én is szerfelett szeretném már siratni a jóltevõinket-mindegyiket!!!!!!!!!
3676 #26 3676
- 2012. March 19. 20:24:00
Megnézve a videót csak egy eset lehetséges: IRMAGJUK SEM MARADHAT!!!!
3407 #27 3407
- 2012. March 19. 20:52:32
nekem errõl a gyerektémáról egy vicc jut eszembe:
Egy ember elmegy a jósnõhöz és megkéri, hogy jósoljon neki.
A jósnõ mondja neki, hogy milliók fognak miatta meghalni.
Kétségbeesésében, a sínek alá akarja vetni magát, de meglát egy kisfiút aki a sínek között játszik.
Na még ezt az egy életet megmentem, gondolja és kimenti a kisfiút.
Hogy hívnak kisfiam? - kérdezi.
Adolf Hitlerke uram..
Smile
Azt sosem tudhatjuk mi lesz (lett volna) a gyerekekbõl.
2466 #28 2466
- 2012. March 19. 22:47:33
Zafir : sajnos muszáj farkassá válni mert a 13 éves zsidó kölyök téged vagy engem vagy a gyerekedet szívfájdalom nélkül agyonlõ ez az igazság bennünk még megvolna az erkölcsi gát de zsidóban nincs francbaanyadanyad 2
1425 #29 1425
- 2012. March 20. 06:35:40
Enszerintem tudatosan felaldoztak egy par szemelyt maguk kozul, hogy majd a nagy celokat elerhessek....tudjak, hamarosan hatalomra kerulnek, es sok-sok goj fog meghalni, vilagszerte....a konfliktussorozatot valahogy el kell inditani, ha testvergyilkossag aran is, de muszaj! jaj, naluk is meg van a hierarchia, milliardos zsido csemetet biztos nem meszarolnak le, hanem ott is a szemetjet, a tarsadalom peremen allokat, azokat nyirbaljak, a szegeny zsido nagyjabol a gojjal egyenlo, a kasztrendszer naluk is mukodik!
1425 #30 1425
- 2012. March 20. 06:39:21
Nagyon realltak a vilaghaborura, mostansag! Fortyog a sz@r, de rendesen, mar zsidot is olnek, itt meg valami elindul, de hamarosan!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,114 egyedi latogato