Picit "megkövetem magam", mert mégiscsak egy embertársról van szó! De valóban, nem a gyûlölet, hanem az aggodalom és a szomorúság ami az embert legelõször elfogja egy ilyen téma vagy problémakör kapcsán. Ám a felelõsség és az összetartozás okán helye lehet az intésnek. Nem az okosodásnak, nem a gúnynak, nem a rágalomnak és nem az intrikának. Ezért GERRY volt az, aki számomra józan és kiváló példát mutatott a hozzád ( és kicsit hozzánk is ) intézett írásával. Remélem, hogy Attila olvasta. Én elragadtattam magam, elnézést kérek, de bizonyos jelenségek kõkemény és félreérthetetlen és letagadhatatlan megnyilvánulású tények, amik hevesebb reakciót váltanak még ki belõlem.


Attila, felnõtt ember vagy, senki nem veheti el azt amiben hiszel, de tudnod kell, hogy sok - sok bajt okozhat másoknak az, amikor valaki mások rovására tör elõre az általa oly nagyra értékelt hitében és Isten- szeretetében ( ami legtöbbször csak a saját EGo-isten kivetítése, mely energetikailag összeharmonizál a szándékban, jellegben hozzá hasonló többiekével!). Ez mindenkire áll természetesen. Történelmi idõk óta ezt tanulgatjuk de úgy tûnik, hogy keserves leckék állnak még elõttünk, melyek elõl egyikõnk sem "menekülhet", de a remény és a vágy minden valamennyire is jó akaratú/indíttatású emberben ott van arra, hogy : egyszer minden jóra forduljon!( Csakhogy ezért TENNI is kell mindannyiunknak s nagyon nagyon nagy józansággal és alázattal. )


Olyannyira sok a félreértés, a tévedés, a káprázat, az ezekkel összefüggõ vélemények ütközése, viszálykodások, ellenségeskedések - akár életre halálra -, hogy az ember legszívesebben kilõné magát innen valahová az ûrbe, de legalább is egy olyan helyre, ahol se tévedés, se nézetkülönbség, se ellenségeskedés nincs! Persze tudom, hogy nem ez a megoldás, mint ahogy az sem, hogy bárkit legyõzzek/meggyõzzek - önmagamon kívül.
Ugyanakkor azt látom, hogy ez nem csak az én privát problémám. Valahogy közös a sorsunk, sokszor nagyon közvetlenül, sokszor pedig sokszorosan közvetetten - tehát kevesekkel és.... sokakkal, tehát: mindenkivel egyaránt.


Évezredek óta megy a huzavona, Jézusról, a férfi vagy a nõ elsõbbségérõl, faji felsõbbségrõl és még megannyi markáns különbségrõl melyek jogos voltát sokszor tényleg lehetetlen vagy indokolatlan is megkérdõjelezni vagy tagadni. Sok esetben viszont ez egyáltalán nincs így! De mik a tényleges különbségek, mi a jelentõségük és mit lehet ezen tényekkel kezdeni?


Létezik a világ jelenségeiben egyfajta vertikális - hierarchikus rend ( ebbõl is egy valódi és egy illuzórikus) és létezik egy horizontális rendszer ( ebbõl is egy valódiknak, igaznak, jogosnak nevezhetõ és egy illuzórikus és jogtalan vagy igazságtalan jellegû). Az "egy" fõleg ez utóbbi dolgot illetõen nem a mennyiségre, mint inkább a minõségi különbségre akart utalni, hisz voltaképpen milliárdnyi megnyilvánulási módja van az emberi kapcsolatoknak: tudatban, lélekben és a test szintjén is.


Ám mi az, ami miatt a létezõ különbségek ekkora feszültségként jelennek meg számunkra és miért van, hogy sokszor ezek igen drámai megoldások alapját képezik? Miért, hogyan lehet, hogy valaki teljesen elkanyarodik vagy elferdül vagy mások fölé helyezi magát vagy a tényleges magasabbrendûségét gõggel és nem alázattal fogadja - kezeli? Mi az, ami nem az EGY-séget hanem a különbözõséget helyezi mindig is elõtérbe?

Egy egyszerû példa: a koszosat összerakjuk- e a tisztával? ( Nem!) De ... mibõl is adódik a tisztaság és a koszosság? Ez annyira banálisnak tûnik, hogy bele sem gondolunk,hiszen vannak az érzékszervekkel észlelhetõ attribútumai mindkét dolognak! A tiszta általában illatos vagy szép, a koszos pedig csúnya és büdös. De gondolkodni ezen általában nem szoktak, pedig lehetne, mert mindez messzire vezethet, mégis vissza a kiindulóponthoz, s ahhoz, hogy magasabb összefüggésben ráláthassunk az addig ugyanannak a dolognak vélt dologra! Tehát tudatosság! Csakhogy ( és épp ez a lényeg! ) azzal a munkával és tudati megértéssel, melyben jelen volt az odaadás, a nyitottság, a készség, a következetesség, kitartás stb. egy olyan fokú megértéshez jutottunk amellyel mi magunk tisztábbak lettünk, így tisztábban látunk rá a dologra! S itt nem áll meg az ügy, mert ennek a tudati változásnak, ennek a tisztulásnak a külsõ környezetre ható ereje, hatása van! ÉS mi indított minket arra,hogy ezt a folyamatot tudatosan véghezvigyük? Meglehet, hogy a SZERETET.

Tehát a tudatállapotnak hatása van a vizsgált tárgyra is! Bizonyára sokan ismerik a tudományos vizsgálatok tapasztalatait ( pl szubatomi részecskék) miszerint a vizsgálat módja és körülményei abszolút befolyásolják a vizsgált anyagot - részecskét - energiamintát!

Nos, ha tudjuk ( márpedig tudhatjuk) hogy a tudat és az anyag összefügg, ha tudjuk, hogy van a Világegyetemben egy FÉNY - elv, amellyel kapcsolódhat a tudatunk, ráadásul ezt az elvet nem valahol kívül kell keresnünk, hanem önmagunkban, akkor ebbõl számos sor olyasmit lehet kikövetkeztetni, melyek hatalmas fontossággal bírnak, mert felszabadítóak!!!


Ám a szabadság nem jár egyedül, hanem felelõsséggel ( összetartozás - Egység ) és Szeretettel párosul - mint azt sokan tudjátok ti is tapasztalatból - bármilyen fokon is.

Valaki már említette, de picit más megfogalmazásban ami itt eszembe jut: az 'én' egy olyan elv, mely nem nagyon szereti a változást, alapvetõen ellenfele minden, ami nem õ, pontosabban: bizonyos dolgokat bevonz, bizonyosakat kitaszít magától, bizonyosakkal pedig semleges! De általában az elkülönültség jellegzetes tudatának mondható. De bizonyára meg van ennek az oka és a célja!
De ez most messzire vezetne.


Más. Nyilvánvalóan rend - nek kell lennie de a rend nem lehet halálosan merev, mert akkor minden organizmusnak minden mozgásnak, változásnak akkor lõttek! Ugyanis a rend inkább statikus elv! Hogyan tudjuk önmagunkban és környezetünkben ezt a két látszólag ellentmondó elvet összeegyeztetni? Még a hétköznapokban is látszik a két elv ütközése abban, hogy az ember a "tisztaság és rend" zászlaja alatt napi több órát szorgoskodik a lakásában, aztán esetleg ha megmoccant valamit, akkor frusztrált lesz, hisz õ maga tett rendet az imént, aztán most meg megbontja. Igen ám, de mégis csak le kell venni egy könyvet a helyérõl, esetleg a gyerekek is játszanak, így mozognak, és tárgyakat mozgatnak, melyek sokszor nem ugyanoda kerülnek vissza egy felnõtt kezébõl sem. Tehát "zajlik az élet", mert hol a rendért küzdünk, hol pedig a mozgalmas "élet" a maga organikusságával és dinamizmusával okoz változásokat bennünk és a környezetünkben.

A rend és dinamikus élet összetett és harmónikus egységére jó példa lehet nagyon sok zenemû. Bartók Béla a maga zenéjében igyekezett a két elvet összeegyeztetni ( pl. a szimmetriát a spirállal, a nappalt az éjszakával stb.). Szintetizáló szándéka, az az odaadás és munka, figyelmesség és következetesség, mellyel például a népek zenéjét kutatta és azok közös gyökerét kimutatta - példaértékû. Munkássága lényegét sajnos kevesen értik. Persze a Beethoveni Örömóda sorait sem értjük ( mint kollektíva ) - ha értenénk, úgy NEM jött volna létre az EU - mert az valami egészen másról szól mint amirõl Beethoven prófétikus zenéje.

Szóval az, hogy az életünkkel, a hatáskörünkkel, a felelõsségünkkel, a szeretetünkkel, a tudatunkkal mihez kezdünk, az LÉT-kérdés - és nem csak önmagunk, hanem a szûkebb/tágabb környezetünk számára is. Szinte mindent lehet, de mindennek pontos köetkezményei vannak. Vannak amik gyorsan jelennek meg életünkben, és vannak amelyek csak jóval késõbb. De ez nem jelenti azt, hogy "sosem"! Isten szeretete mindent elfedez, mindent hiszen és mindent eltûr de egyrészt: mi messze nem vagyunk Istennel azonosak - s épp ebbõl kifolyólag a tetteink következményei igen gyakran fájdalommal járnak! Az e témakörben meglévõ milliónyi nézetkülönbség ellen nem tudom, hogy van- e értelme harcolni.( Nem a szélsõségekre és a nyilvánvalóan bûnözést jelentõ példákról van szó.) Szóval felmerül: talán senkit semmirõl nem kell meggyõzni... ám mégis: helye van a szeretetteljes intésnek és párbeszédnek ( ahogy GERRY is tette ), mert a tudati világosság terjedése nem automatizmus, hanem ( meglátásom szerint) az ember - teremtmények tudatos, szabad akaratú és szeretetteljes odaadásától és vállalásától is függ! Nincs magányos vagy szûk csoport ( "kiválasztottak" ) számára való megszabadulás, mennybemenetel, üdvözülés, átlényegülés vagy egyesülés Istennel ( ki hogy hívja ), hanem aki valóban a Szeretetben halad, az a többiekért is tesz - ahogy tud, mert Tud! ( Én ezért becsülöm P. Imrét vagy bárkit aki hasonló belsõvel él - és nem azért mert az átlagnál talán többet zsidózik - bár a két dolog valahol ( ha csak történelmileg is nézzük) mégiscsak összefügg. Azon lehet vitatkozni, hogy a gyarlóság és a gyarlóságok speciális formái fajspecifikusak-e. Vannak jelenségek, amelyek látványosan köthetõek bizonyos embercsoportokhoz vagy emberfajtákhoz. Már említettem: ezeket nem letagadni kell, hanem helyén kezelni ( végsõ esetben pl. "helyi érzéstelenítéssel" )

Attila, bocsáss meg ha gorombának tûntem, de én is csak intelek, mert lehet, hogy al/áltatod magad és ez nem csak a te problémád, hanem ez összefügg másokkal hatással van a többiekre, a világra! Ez a fajta ok-okozatiság persze nem csak rád, hanem mindannyiónkra vonatkozik(szerintem). Ezerszer gondold meg, mit teszel olyan volumenû kérdésekben mint egy vallási közösséghez való tartozás. Ha pedig már döntöttél, akkor vállalnod kell a következményeket. Ember bizonyára nem ítélkezhet jogosan feletted, de tényeket megállapíthat! Mindennek következménye van OBJEKTÍVEN! Errõl egyszerûen isteni törvényszerûségek gondoskodnak. És nem ment meg egyetlen vallásközösség sem attól, hogy lassan felnõjj és mindenzt vállald, hogy vállald azt, hogy belátásaid, döntéseid és tetteid fontossággal bírnak a Teremtésben! A tudatodnak, a tetteidnek nem az a lényegük, hogy "jókisfiú" vagy-e vagy "bûnös" hanem, hogy az élettapasztalataid, a belátásaid alapján merre fordítod a TEREMTÉS sorsát!

Nem élhetsz és senki nem élhet mások költségén vagy mások hátrányára és tudatlanul sem, illetve élhet, de csak ideig óráig (akár sok - sok életen keresztül), mert voltaképpen tanulnunk kell "felébrednünk" és felnõtté válnunk! Teljes egzisztenciális értelemben véve a Teremtésben - én így tudom, vallom hiszem és tapasztalom. Mindenkinek meg van a maga valósága, s ehhez joga is van mindaddig, amíg mások kárára nincs. A dolgok kölcsönhatásba kerülnek egymással s mindenki tanul. Nem az a cél, hogy valakit a dobogóra állítson Istenke, a többieket pedig a pokolra küldje, hanem hogy MINDENKI célba érjen! A Szeretet szempontjából nem vész el semmi, semmi nem kerüli el a figyelmet. minden atom sorsa számon van tartva és az üdvösség mindenkire vár. (én így hiszem - vallom). Ez persze nem rózsaszín köd és kántálás mondjuk egy vidám szombaton, hanem sokszor kõkemény DRÁMA!


Áldásos napokat!

A teremtés munkáját Istennek tulajdonítjuk, magunknak pedig csak az alkotás lehetõségét engedjük meg, elfogadott vélemény szerint. Úgy tekintünk magunkra, mint a hozott anyagból dolgozó mesteremberre, aki csak a megrendelõje jóvoltából képes bármire is. Pedig gondolataink teremtõ erõt képviselnek, csak az a baj, hogy a materialista szemlélet alapján a gondolat által való teremtés bizonyítása lehetetlen. Ugyanis nem lehet igazolni a gondolat és a teremtett valóság közti okozati kapcsolatot. Legjobb esetben is véletlennek tekintjük az esemény bekövetkeztét és legfeljebb statisztikai módszerrel mutatható ki összefüggés. Az is fontos, hogy mit teremtünk. Valóságot teremtünk. Tehát nem új vesét, nem másik lábat. Olyan valóságot, amelyben az elvesztett képesség okozta hiányt más képességek kifejlesztésével, erõsítésével helyettesítjük. Olyan valóságot, amelyben új módot találunk személyiségünk számára az önkifejezéshez, a mindennapi tevékenységekhez, a további élethez. Más esetben olyan valóságot teremtünk magunknak, ami betegséggel, elmúlással jár. Gyakoribb esetben olyan valóságot teremtünk magunknak, amilyet gyermekként, serdülõként elképzeltünk magunknak. Vendéglõt nyitunk, híres szívsebésszé válunk, tudós kutatók leszünk vagy sokgyermekes családanyák. Tehát elmondhatjuk, hogy a teremtés egyetlen lehetséges módja a gondolat által történhet. Ennek a folyamatnak a vizsgálatával a pszichokibernetika (lásd: hasonló címû könyv) tudománya foglalkozik. Megállapításuk szerint, az emberi agy programozható számítógépként mûködik. A programját vágyaink és érzelmeink segítségével <írjuk>.

Kevesebbet lehet hallani róla, de a számítástechnika világából vett hasonlattal lehetséges egy virtuális szuperszámítógép létrehozása, amelyben a sok és egyenként kis teljesítményû személyi számítógép <összekapcsolásával> hatalmas erõforrás igényû alkalmazások futtathatók úgy, hogy eközben az egyes modulok mögött ülõ felhasználó esetleg semmit nem vesz észre a háttérben futó folyamatokból, esetleg annak sincs tudatában, hogy gépe egy virtuális gép rabszolgájaként zombi módjára mûködik. Azt jelenti ez a gyakorlat nyelvén, hogy az operációs rendszer felett az ellenõrzést egy külsõ oprendszer veszi át, amihez felhasznál egy, a gépre becsempészett kis programocskát, amely a felhasználó minden parancsát saját magán futtat keresztül és közvetít az oprendszer felé, miközben a külsõ feladatoknak elsõbbséget adva, a háttérben futtatja azokat. Közben természetesen kommunikációs kapcsolatban van a külsõ rendszerrel. Ennyi elég is annak megértéséhez, hogy ugyanez a módszer az emberi psziché kibernetikus képességeinek felhasználásával alkalmas hatalmas, történelmi léptékû átalakulások TEREMTÉSÉRE.

Hihetetlen? Elsõre talán igen.
De gondoljuk végig, mi volt az a gondolat, amely eszmeként világítva irányt mutatott és célt adott az ókori (szemita) és mai (askenázi, kazár) zsidóságnak? Bizony, a kiválasztottság eszméje, amely nekik ígérte a föld minden javait. Ez a gondolat, melyet az ószövetség és a talmud közvetített és vallásilag kötelezõ tanulmányozása, a módszerek kidolgozása és alkalmazása, mely mind egy cél felé mutatott. Ez a számban kicsi, lenézett, megvetett, tanulatlan és szegény nép, mint egy virtuális szuper számítógép, megtalálta a módját annak, hogyan képes vírusként megfertõzni más, kevésbé védett módban futó szuperszámítógépeket, használni erõforrásaikat, késõbb átvenni felettük az irányítást, elérve ezzel azt, hogy a kinevetett eszme mára megvalósulni látszik. Megteremtették azt a valóságot maguk és a világ számára, amelyet talán maguk sem vettek komolyan de mégis lelki erõt adott számukra a kitartáshoz.

Agyoncsaptam egy legyet, itt szemtelenkedett az asztalomon. A tudósok szerint a légy a fizika törvényei szerint nem lehetne képes repülni. Mégis repül. Neki nem szólt senki. Ha tanult volna fizikát, akkor most biztosan semmi bajunk nem lenne velük. Sok-sok generáció után mára elértük volna, hogy a legyek önként lemondjanak a repülésrõl. Ha állandóan csak azt hallanák, hogy hiába csapkodsz fiam, úgysem vagy képes repülni, már Einstein is megmondta, akkor elbizonytalanodnának annyira, hogy meg sem tanulnának repülni. Ha még a történelem oktatásból is kihagynánk a legyek repülésérõl szóló történeteket, akkor már Einsteinre sem kellene hivatkoznunk. Elég lenne a söprû és a lapát. Teremtenénk nekik egy olyan valóságot, amiben már nem akarnának repülni. Ilyen egyszerû ez. Ezt csinálták velünk is évszázadok, évezredek alatt, de ezt csinálják most is a médiával, az oktatással, a vallásokkal. Leválasztottak bennünket az örökkévalóságról, lelkünkrõl és szellemünkrõl, meghagyták a porhüvelyünket. Leválasztottak bennünket a gondoskodó Istenrõl, adtak helyébe bosszúállót, had féljünk. Elválasztottak bennünket a teremtõ-természettõl, adtak helyette õsrobbanást, harmónia helyett növekvõ rendezetlenséget (entrópia), életöröm helyett fogyasztói igényeket, nyugodt élet helyett <fejlõdést>, a mindenség ismerete helyett az ismeret mindenségét.

Szerencsénkre, a számítástechnika megfelelõ párhuzamokat kínál a tömeglélektan kibernetikai manipulációjának megértéséhez. Így válik hitelessé az az állítás, ami a Jézusi kereszténység -mint virtuális pszichokibernetikai program az egész emberiség számára- feletti, zsidó vírus általi ellenõrzés és irányítás átvételét mondja ki. Nem véletlen, hogy a vírus mentes vallások népei mára a zsidó <haladás> akadályaivá váltak. A zsidó vírus által fertõzött lelki programoktól (vallás) menekülni kívánókat csak lyukas mentõcsónakok várják. Ugyanis a pszichokibernetikai virtuális szuperszámítógép modellje nem csak a zsidóság világhatalmának eléréséhez nyújtott eszközt, hanem a potenciálisan õket fenyegetõ, ellenük fordítható hasonló eszköz 'létesítésére felhasználható', vallási irányultságú tömegek megfelelõ vírus-program irányítása alá helyezésére is.

Ezért óriási a felelõssége Atillának, mivel egy olyan lélekprogramot futtató virtuális géphez csatlakozott, amely lélekprogram a szellemi szuverenitást, önrendelkezést kapcsolja ki és helyette egy élõsködõ réteg támogatójává, anyagi és politikai bázisának részévé válik. Szellemi függetlenségének látszatával elégedetten nem veszi észre, hogy olyan program megvalósításához adja képességeit és lelkét, amely a kiválasztottság eszméjének abszolutizálását (NWO) szolgálja.