Elmúlt a nyár és õszbe fordult az idõ; így olyan, mintha megállt volna, pedig mindenki sietni látszik, mégsem halad sehová. Meg kell állni, ebbõl a „mókuskerékbõl” ki kell lépni, mert csak illúzió a mozgás is, amely haladásnak tûnik, de valójában egy helyben menetelés. Ez a világ eseményeire vonatkozó meglátásom. Rossz kérdésekre, rossz válaszok születnek - megint -, bár úgy tûnik, hogy átgondoltan, tervszerûen történik mindez, de valójában nem oldja meg az alapkérdést, csak elfedi annak valódi formáját. Túl nagy árat kellene megfizetni érte, s erre szinte senki nem képes azok közül, akik a „lapokat” osztani tûnnek. A struktúra, amiben léteznek, "alaplapilag" hibás és ezt kijavítani, reparálni képtelenség ugyanezen a szinten. Talán néhányan belátják közülük, hogy nem rájuk vár a feladat, - bár ehhez sok reményt nem fûzök. A dolgoknak rendje van és a rend felborultával a sorrend is összekuszálódott a fejekben.

Nem tiszta, hogy tiszta energia tiszta forrásból jöhet és tiszta fej és lélek kell, hogy tisztát alkothassunk vele és általa. A kor csapdába esett. Az ellenség, aki egykor még ellenfél volt csak úgy gyõzhet, ha veszít, mert ha nyer, akkor minden, amit értékként ismerünk e világban, elveszik. Aki gyõzni akar, az eleve vesztett. Aki rendet és békét akar, az gyõzhet, ha az, amit akar és ahogy akarja tiszta úton valósulhat meg. Gyõzni tehát önmagában nem érdemes, ha nem érdemesek, kik a gyõzelmet kivívják, így nem is gyõztesek és a gyõzelem valójában egy újabb vereség. Ne feledjük! Ami van, az nincs, s ami nincs, az van! Ez minden "létezõre" vonatkozó szabály.

Elmondom, miért! Tegnap lettem figyelmes egy aránylag friss cikkre. Orosz kutatók újabb teóriával álltak elõ a tunguzkai „meteorit” ügyében, s képzelhetitek, hogy megakadt a cikken a szemem. Az írás nem egészen egy hétre a „Tunguzkamu” naplóbejegyzés után született meg – persze nem reflexióként, csak úgy „véletlenül”- és nem semmi feltételezéssel él. Röviden: kijelenti, hogy a robbanást egy „fehér lyuk” energiakitörése okozhatta, mely a Föld magja felõl pont akkor és ott kumulálódott. Nos, a „fekete lyuk” fogalma az energia és anyagelnyelés asszociációit hívja, miközben azért már sejtjük, hogy ettõl azért többrõl is szó van ott is. A „fehér lyuk” kategória tehát a „semmibõl jövõ” energiára vonatkozhat, amely így megmagyarázhat sok mindent. Mondjuk a zuhanó meteornak látszó ûrjármûvet és az arról leváló mentõkabint, majd a kutatóink által is emlegetett több ládányi megmaradt ma is utánozhatatlan technológiával és anyagból készült roncsdarabokat sem. Nos, ez a hír önmagában sem hír, nem is említettem volna, ha nem látok megy egy másikat is.

Nos, jól figyeljetek! A Brit Királyi Asztrológiai Társaság havilapjában publikált, 200 galaxis vizsgálatának eredményeit magában foglaló eredmény meghivatkozására támaszkodó állítás szerint a 2008-ban, mint elméleti konstrukcióként említett „sötét energia” fogalmát sikerült „materializálniuk”. Ez azt jelenti, hogy megállapításuk szerint a világegyetem ezen energiahányada konstans és annak aránya 72%! A fennmaradó 23% a „sötét anyag” és csak a fennmaradó 5% a számunkra anyagi világegyetemként ismert terület. Nos, úgy látom, hogy gyõzött a sötétség, s nem csodálkozom azon, hogy miért is nehéz világosságot táplálni az emberi egysejtûekbe. Túl nagy az ellenhomály. Na de félre a komolysággal! Az 5%-nak nagyjából ha 0.1%-át sikerült idáig úgy, ahogy megismernünk (ezt csak én saccolom így, de szerintem túlbecsültem az emberiséget) és erre alapozva világszemléletrõl, jóról és rosszról, életrõl és halálról, háborúról és békérõl beszélünk úgy, mintha mindent tudnánk róla, pedig ez egy nagy tévedés.

Igen, talán az ember legnagyobb tévedése az, hogy ember. A „kutatóim” szerint a dinoszauruszok nem haltak ki, hanem most is élnek, csak embernek vannak álcázva,mert az agyi struktúránk valójában „hüllõagy”. Tudom, tudom. Eleget beszéltünk már a "reptiliánokról" is, de ez nem az a téma és nem is úgy értendõ. Az ember világszemlélet valójában nem létezik. Ilyen egyszerûen nem is lehet. Az agresszió, a territoriális szemlélet az EGO, a dominancia-igény és a különbözõ faj-csoportok közötti szellemi-lelki adottságok és képességek közötti különbségek mind önmagukért beszélnek, mint ahogyan az is, hogy ezt a különbséget éppen a nehezebb igazolhatóság és a rejtõzködési célból történõ felhasználás miatt tudatosan használják fel azok az egyedek, akik mindezzel már korábban is tisztában voltak, mert a „beavatáson” már átestek.

Nem akarok most jobban belemenni a részletekbe, mert nem érdemes, de ha már a háborúról és a békérõl volt szó, akkor megjegyzem, hogy most olvasom éppen. Tolsztojon keresztül jobban meg lehet érteni, hogy mi zajlik az orosz lelkében és miért. Nos, nem egyszerû a képlet, súlyos nemzeti identitás-vesztéssel néznek szembe és az a meglátásom, hogy nekünk csak a saját mintánkat kell követni és ha az oroszok jól figyelnek, akkor tanulhatnak is tõlünk, ahogy azt korábban is tették, amíg még "rusz" volt a "rusz". A vezetõ nép nem választható, hanem felismerhetõ! Nehéz megérteni, hogy az orosz elit kétszáz évvel ezelõtt is franciul csevegett és úgy jártak köztük az angol és német (zsidó értelmiségiek), mintha csak otthon lennének. Lev, természetesen már a könyv elején megemlíti a „jakobinus” és a „szabadkõmûves” vonulatot, mint teljesen természetes maskarát, amelyekkel a nemzetlélek-rombolók álcázták magukat. Anna Karenina lesz a következõ olvasmányom ami igen tanulságosnak látszik és nem elfecsérelt idõnek mindaz, amit belefektetek a majd kétezer oldalnyi szakirodalomba, s ha jól figyelek, addigra franciából is megalapozom az alapfokú nyelvismeretem. Úgy látom, lesz idõm olvasni, nem kell sehová sietni. Már nem kell. A dolgok mennek a maguk útján, de nem érhetnek célt. Nincsenek megtámogatva, így nem hozhatnak sem békét, sem rendet. Ez egészen addig úgy marad, amíg fel nem ismerik a tévelygõk a nyilvánvalót, amely az orruk elõtt volt eddig is. Nem kell aggódni, mert ami láthatatlan a számunkra, attól még nagyon is valós, de úgy látom, hogy nem csak szemük vak, hanem egyéb extraszenzoros érzékszerveik is blokkoltak azoknak, akiknek „látniuk” kellene. Biztosan így kell ennek is lenni, mert a már futó programoknak végig kell zötyögni a barázdákon.

Errõl jut eszembe, hogy olyan másfél hónapja egy „véletlen” folytán a következõ esetrõl szereztem tudomást. Egy ismerõs gyógyszertáros említette a feleségemnek, hogy Budapest egyik patikájában azt hitte, engem lát, mert egy szakasztott hasonló, csak nálam kissé magasabb alak lépett oda hozzá. Önmagában ez nem is jelent semmi, de amikor a receptet elolvasta, akkor lepõdött meg. Egy olyan korú kisfiúnak szólt, mint Marci és a recept ezt a nevet is viselte: Posta Márton. Lehet, hogy a TB –azonosítónk is azonos és van egy Blanka lánya és Máté fia is…? Lehet, hogy egy párhuzamos világból jött? Vicces ugye? Nos, ha eltûnnék, akkor már talán lesz, aki pótol, mint a Pintér Sanyát? Mivel a „fekete lyuk” elnyeli a „sötét anyagot” -amit nem is láthatunk -, ezért már csak az a kérdés, hogy a detektívtükör mögött lévõ személy ökör, vagy a kör, mely napként tündök-öl, éltet még, vagy kitöröl?

Tudjátok, az a jó az egészben, hogy minden, ami lényeges, az valójában láthatatlan és addig annak is kell maradni, amíg lényegtelenné nem válik, mert akkor már megmutatható, de akkor meg már nem hiszi csak az, akinek köze volt hozzá, vagy így, vagy úgy.