Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Pókok a hálóban

NaplóHûvösek a hajnalok és permetezik az égboltot továbbra is, mintha azt már a természet meszelné. Az élet megyen tovább, az elembõl a delej nem akar fogyni. Marci lábadozik és ma már virgonckodik „Csipetke”. A mandulája egyelõre nem kelt benne hiányérzetet. Máté a gimibõl hazahozta az elsõ négyesét németbõl, ami kezdetnek nem is rossz, ahhoz képest, hogy nagyon lazán veszi a tanulást. Kapacitálom, hogy gyakoroljon, mert az én német-tudásomnak sem ártana ez kis felfrissülés. Blanka is egyre önállóbb, nagylányosan autoriter és útkeresõ. Most éppen rajzolni iparkodik, s mûvész-iskolákkal kezdett szemezgetni. Minden megy a maga kerékvágásában, mintha mindig is így mehetne tovább, de gyülekeznek a felhõk a chemtrailos teremburán. A háború aktívabb szakaszába lépett, de ez még mindig csak erõfitogtatás, pozícióba-kényszerítés és sokkal inkább diplomáciai, mint katonai manõverek halmaza.

Bár éppen tegnap kaptam egy újabb elõrejelzést arra vonatkozóan, hogy Hillary Clinton körül is elfogyott a levegõ és több jel is arra utal, hogy október közepén egy nagyobb dobásra készülnek a terrorista zsidó állami költségvetési szervezetek az USA-ban, ám úgy látom, hogy a nagyobb erõk már itt mozognak és ezek idõhúzásra játszanak. Ez jelenleg egyenértékûnek hat a világháború elkerülésének szándékával, de ugye semmi nem biztos. Igen, most õszre is készenlétbe kell helyezõdni, mert gyúrnak ara, hogy beindítsák azt a háborút, amire már 2006 óta nyíltan fenik a fogukat a zsidajok, de ahogy látom ez most is el fog maradni. Már ami annak komolyságát illeti. Még mindig nem elég elkeseredettek és ami ennél is lényegesebb, nem elég tudatosak azok, akikkel érdemes lehet megvívni bármilyen nemzetmentõ hadmozdulatot. A katonai megoldás így csak egy elkeseredett és egy „próba-szerencse” alapon lezajló, „majd idõ közben kiforrja magát” címkével felruházott mozzanat lehet, s ha lesz, az lesz. De nem lesz forró õsz, max. forrongó, fortyogó. Miért gondolom így? Az elõjelek arra utalnak, hogy a „nagyhatalmak” eltolták a megoldást egy évvel és 2012-re helyezték a hangsúlyt. Mióta észlelték a készülõdõ világháborús veszély komolyságát arról szólt a történet, hogy azt mindenféle szerzõdésekkel, katonai erõfitogtatással, a hatalmi ágazatok és a szövetségesi rendszer kiépítésével, átalakításával, az „energia-fegyver” és a „pénz-fegyver” segítségével elodázzák, hogy „békés” úton történhessen meg az átrendezõdés, amely jelenleg azért még nem látszik teljes bizonyossággal a „zsidómentes szebb jövõnek”, de a levegõben ott lóg annak a lehetõsége.

A jelek abba az irányba mutatnak, hogy jövõre, az orosz választásokon is túl az izraeli parlamenti választásokat is meg kell nyerni az orosz nyelvû emigránsoknak, s így fegyver nélkül kell és lehet (sorrend szabadon cserélhetõ) lefegyverezni zsidókiát. No, mire idáig eljuthatnak, akkorra cudar világot jósolnak a „szakemberek”. Soros Gyuri azt mondja, hogy idén decembertõl igen súlyos lesz a válság, messze túlnõve a 2008-as esszenciát. Hiszitek, vagy nem, az teljesen mindegy.

Éppen most érkezett üzenet a következõket mondja:
„Lavina elindult = 2012. jan. 01. a kormány fizetésképtelen. Nyugdíj fizetések = 60% infláció. Forintból mindenki menekül. Összeomló Euro viszi a svájci Frankot is a mélybe!”

Talán nem véletlen, hogy jövõ tavaszra elõrehozott választásokról esik egyre többet szó és a pápuának a lemondatása is szóba került? Mindemellett jönnek a zufók is minden mennyiségben és ha a vízcsapot kinyitom, akkor onnan is a zidegen lények támadásától kell tartani. Ez van, feleim. Az elkerülhetetlen onnan ismerszik meg, hogy nem elkerülhetõ. Leleplezés minden mennyiségben immár a zsidó-médiában, de külföldön is. Olvasom, hogy az oroszok tisztázni akarják Katyint a lengyelekkel, akik azért sok tízezer „vörös katonát” konclágereztek be és nyuvasztottak meg az 1919-es évek végétõl. De olvasok leleplezéseket a búr háborúról is, amirõl én kb. egy éve írtam, hogy az angolszász zsidók akkor hozták létre az elsõ ismert ilyen jellegû megsemmisítõ-tábort. Majd olvasom, hogy a II. VH befejezését követõen már 1945 júniusában a szövetségeseknek meg kellett volna támadni a Szovjetuniót és amit nem sikerült Hitlerrel és késõbb Rommellel végrehajtatni, azt most együttes erõvel és nyíltan tették volna meg.



Olyan információs háború ez, amelyet itt mi a honlapon és kívüle jól megértettünk, s talán sikerült úttörõ szerepet vállalni abban, hogy rádöbbenjenek, ennek így kell lennie. NINCS TITOK! S ha titok nincs, akkor nem kell titkolózni sem, de ennek érdekében a titkokkal övezett társaságokat, személyeket el kell takarítani az útból, félig és elõször titkosan, de egyre nyíltabban. S kik teszik mindezt meg? No az már titok.
Itt már nem egyszerû „leleplezések” zajlanak, hanem koncepciózus részlet-feltárás, logikailag érthetõ , mert összefüggõ eseményláncolatok napfényre hozatala pró és kontra, no meg rekontra és Fedák Sári.

Persze értelek benneteket, hogy az a kérdés merül fel mindenkiben, ami bennem is: de ettõl hogyan és miképpen lesz jobb nekünk és unokáinknak, hisz itt mindenki nyakig benne van ebben a piszkos és gyilkos játszmában?

A válasz nagyon egyszerû. Mindenki számára ez semmiképpen nem lehet és nem is lesz sem jó, sem szép. A háború nem elkerülhetõ és bizony a gyilkolászás színe-java még elõttünk áll. A gonosz nem adja magát olcsón és bizony el kell ismerni, hogy jelenleg csak annyi biztos, hogy a gonosz az életünkre tör, de pontosan nehéz meghatározni, hogy melyik erõ nem annak az eszköze.

Az oroszok nem fognak lépni egyelõre, hisz erre semmi sürgetõ kényszerük egyelõre nincs. Ha esetleg az ENSZ „reformja” alapján zöld baretben jöhetnek, az már más, de ez sem mostanában lesz, csak jövõre esedékes. A palesztin történet is megakadni látszik és eltolták a megoldását egy esztendõvel. Érthetõ az oka, hisz ha a zsidókiai választásokon a kmesszetben többségre jut az orosz nyelvû „nyers erõ”, akkor lényegében azonnal elkezdõdhet a „demokratikus” átalakulás. Nálunk is az van, hogy ha az összeomlás a tömegek számára is látható és érezhetõ módon bekövetkezik, akkor egy „demokratikus” választásosdit még meg lehet ereszteni, hogy azt a látszatot keltsék, hogy a jelenleg is ott lévõ zsidó-pártok bármelyike azt a helyzetet még kezelni lesz képes. Ám ez képtelenség. Zsidó nem maradhat a hatalom közelében sem, s ha egyáltalán életben maradhat, akkor azt is erõsen ellenõrzött körülmények között, megbélyegezve, hogy adósságát leróva szolgála a korábban neki kiszolgáltatottakat. Talán így törleszthetnek páran. De a most hatalmon lévõekkel, pozícióban találhatóakkal mindenképpen végezni kell! Ezt nyugodtan nevezhetjük „elszámoltatásnak” is, de arra még nem elég érett a helyzet. Éppen tegnap kaptam hírt a TMRSZ házatájékáról, amely arról értesített, hogy õk semmiképpen nem lépnek, azt a civilektõl várják és ez teljesen komolyan gondolják! Nos, ez már számomra nem is volt kérdés, viszont annyi a kérésem, óhajom, elvárásom – s ha úgy tetszik: parancsom –, feléjük, hogy ha beindul, akkor viszont ne álljanak az útba, s kushadjanak, amíg el nem múlik a vihar. A többit meg meglátjuk akkor, de nem sok BAR-BÁR- nak lesz helye az élõk közt akkor sem. Szóval, türelem. A kutyák csaholjanak csak, de a gazdáik rezdüléseit kell szemmel követni!

Magyarország mindezen jelenségek középpontja és érezhetõ változás csak akkor lesz, ha már a külsõ nyakörv meg van szorítva, hogy fuldokoljon, akire rákerült a póráz.

Ez azért van így, mert rendkívül kényes és érzékeny a helyzet, hisz nem lehet csak úgy kiirtani a holokamu-túlélõket, s másik részrõl cionék központja is Budapest és igazából nincs hová terpeszteniük, mert nemkívánatos genetikai tumorok ezen a világon, miközben rátekeredtek a szervezet minden létfontosságú szervére. Leoperálni õket nem egyszerû anélkül, hogy a páciens bele ne pusztuljon. Türelmetlen vagyok én is, de azt is be kell várnunk, hogy a tudatlan és ostoba átlag elég éhes legyen ahhoz, hogy képes legyen odafigyelni arra, mit is mondunk neki. Ha nem akar harcolni, akkor nincs velük mit kezdeni. Ha akar, akkor képesnek kell lenni felfegyverezni és vezetni is õket, célszerûen, szakszerûen és operatív módon. Antiszemitává kell válnia minden magyarnak, ahogy minden más nemzetinek is fel kell ismernie ezt az alapvetõ elrendeltetést!

Hozzaszolasok

2418 #31 2418
- 2011. September 27. 18:51:00
A másikrõl is kiderült már.
http://presstv.com/detail/201235.html
2825 #32 2825
- 2011. September 27. 22:18:30
Talán ennek a meglehetõsen melbevágó irománynak itt a helye, ha nem akkor felejtsük el.

" A 2012-es Felemelkedés – a folyamatban lévõ forgatókönyv
Létrehozta redaz
Létrehozva 2011/09/27 - 09:19
Forrás:

http://www.stankovuniversallaw.com/ascension-2012/ascension-2012---the-o...

A 2012-es Felemelkedés – a folyamatban lévõ forgatókönyv
A felemelkedés: a búza elválasztása az ocsútól

Georgi Stankov, Copyright 2011

Az emberiség utóbbi néhány évtizedes történelmét a 4., 5. és magasabb dimenziós csaták jelezték, melyeket egyik oldalról a sötét erõk, a mindenkori hatalom, a Szentségtelen Hatok (a szürkék, a reptiliánok, a zeta reticuliak stb.), azaz a föld jelenlegi uralkodói, illetve a másik oldalról a Fény erõi (a Galaktikus Föderáció, a Fehér Testvériség stb.) vívtak.
Noha e csaták a Föld 3. dimenziós valóságában is tükrözõdtek, az emberi lények igen nagy tömegei tudatához ez nem jutott el. Az emberi lények alvó többsége a Létezõ Hatalmak öntudatlan rabszolgája, amelyek megbízottaik útján gyakorolják felettük a hatalmat. Ez utóbbiaknak titkos menetrendjük van az Új Világrend megteremtésére, ahogyan ezt egyik fõ szóvivõjük, az egykori USA államtitkár, Henry Kissinger, mostanában hangosan szorgalmazta a televízióban is.
Az elmúlt pár évtizedben a végsõkig megrontották a világ pénzügyi rendszerét azáltal, hogy azt egy óriási Ponzi sémává alakították át, amely különösen azon alapult, hogy a levegõbõl új pénzt és adósságot állítottak elõ (ford. megj.: Amerikában Ponzi-sémának nevezik azt, a piramisjáték elve alapján mûködõ, a befektetõk naivitását kihasználó csalási szisztémát, amikor hatalmas profitot ígérnek a befektetõknek, de a pénzeket valójában nem fektetik be, és a szédületes haszon által vonzott újabb befektetõk pénzébõl mindig az elõzõ kör befektetõit fizetik ki. A rendszer egy idõ után összeomlik a saját súlya alatt. Az olasz születésû Charles Ponziról nevezték el, aki a 20. század elején óriási méretû csalást hajtott végre e séma alapján). Mindebben a fõbûnös a FED (Amerikai Jegybank) és az abban tulajdonos amerikai és angolszász magánbankok, õket követik az ECB (Európai Központi Bank) és más jegybankok. E pénzügyi szervezetek vezetõi közül sokan olyan klónok, akiket a Szentségtelen Hatok, ezen belül elsõsorban a szürkék alkottak meg genetikai mérnöki tevékenységük révén. Az idei év õszén bekövetkezõ kinyilatkoztatások és megpróbáltatások szempontjából az errõl szóló tudás központi információnak fog bizonyulni.
Ennek következtében arról, hogy mi fog történni a végidõkben, pontos tudással a sötét erõk, más néven illuminátusok, a titkos kormány, az Új Világrend erõi, a 13 uralkodócsalád stb. rendelkeznek, és a szupertitkos szolgálatok, amelyek a titkos, javarészt földalatti szervezeteket alapították a Szentségtelen Hatokkal egyetemben. Ezek egyfelõl megalkottak sok új technológiát, ideértve az UFO-kat és más jármûveket, másfelõl ezzel egyidõben szisztematikusan eltüntettek a széles népesség hozzáférése elõl számos szabadalmat és találmányt. Példa erre, hogy a robbanómotorok minden fajtájának hajtására felhasználható, a vízbõl hidrogén és oxigén elõállítására szolgáló tiszta technológia már évtizedek óta ki van találva, ám a sötét erõk kezén lévõ olajtársaságok ezt szándékosan elnyomták.
Mindezeknek az alávaló praktikáknak a végsõ célja az emberiség rabszolgasorba taszítása. Ugyanakkor most nem ez az emberiség számára készült terv, hiszen a Fény erõinek mindehhez szintén megvan a maga hozzátennivalója.
Léteznek fénymunkások, akik szintén tudomással bírnak arról, hogy mi történik a színfalak mögött. Ugyanakkor sok csillagmag (fénymunkás) szinte teljesen tudatlan atekintetben, hogy a sötét erõk milyen szerepet játszanak az emberiség átformálásában, illetve jobb szeretnek szemet hunyni efelett, hiszen ezek a tények valóban igen félelemkeltõk, és a félelmek nem segítenek a felemelkedésben és fénytest kialakításának folyamatában.
Mindazonáltal e tények némelyike hamarosan nyilvánosság elé fog kerülni. Az információ nem más, mint fény, és ahol fény van, ott nem lehetséges az ördög jelenléte. Az idei évben a sötét erõk tevékenységét teljesen meg kell állítani, így a felemelkedést megelõzõen nem fejthetik ki nyomorúságot okozó befolyásukat az emberiségre.
*
Míg a sötét erõk a jelenlegi status quo konzerválását kívánják, addig a fény erõi a bolygónkat és az emberiség többségét az 5. dimenzióba való felemelkedésre készítik fel. A Föld végsõ felemelkedése – ami a Bibliában mint mennybe ragadtatás szerepel – 2012. december 21-én fog bekövetkezni. Bolygónk ekkor megkettõzõdik:
1) az „A bolygó” felemelkedik az 5. dimenzióba, míg
2) a „B bolygó” a jelenlegi 3. dimenzióban marad, hatalmas anyagi és természeti csapásokat fog elszenvedni a felemelkedés alatt és azt követõen, valamint lassan az Egésztõl való elkülönülésnek egy még nagyobb sûrûségére fog süllyedni.
A „B bolygó” maga lesz az élõ pokol. Azok az inkarnálódott lények, akik a további elkülönülésben való létezés mellett döntenek, a B bolygón fognak élni, vagy pedig elhagyják a Földet a felemelkedést megelõzõen. E bolygót a jelenlegi hatalmak fogják totálisan ellenõrzésük alatt tartani. Ennek az eseménynek a bekövetkeztére már régóta készülnek. Teljesen tudatában vannak a ténynek, hogy a kinyilatkoztatások és megpróbáltatások utolsó két évében az emberiség és a Föld kicsúszik a szorításukból. Mindannyian arra törekszenek, hogy valahogy túléljék a felemelkedést, és ördögi üzelmeiket a szokásos módon folytathassák a B bolygón. Ezalatt minden lehetségest megtesznek annak érdekében, hogy annyi alvó emberi lényt tartsanak magukkal a B bolygón, amennyit csak „le tudnak aratni” a megpróbáltatások ezen idõszakában.
A fény erõi és a magasan fejlett földi lelkek is mindent megtesznek, hogy annyi inkarnálódott lényt ébresszenek fel, amennyit csak lehetséges, hogy ezek a szabad akaratukból és személyes tudásuk alapján legyenek képesek a döntéshozatalra. Dönthetnek úgy, hogy
1) felébrednek és felemelkednek a Földdel együtt az 5. dimenzióba,
2) elhagyják a Földet és visszatérnek minden lélek eredeti birodalmaiba, vagy
3) ott maradnak a visszafejlõdõ, katasztrófákkal sújtott bolygón, még többet tapasztalva mindebbõl, és ennél sokkal rosszabb dolgokból.
*
Minden fejlett lélek fel fog emelkedni. Ide értendõ minden csillagmag (fénymunkás), indigó, kristály és szivárvány gyermek (az öreg lelkek), és sokan az érett lelkek közül. A lélek életkoraira vonatkozó elmélet szerint (melyet a szerzõ dolgozott ki) minden érett és öreg lélek felemelkedésére sor kerül. Becslései szerint pillanatnyilag a Föld lakosságának 4-8 %-a öreg lélek, és kb. 25-30 %-a érett lélek.
A végidõk alatt az érett lelkek csoportja átalakul öreg lélekké, a legtöbb öreg lélek (csillagmag) pedig még a felemelkedés végsõ tömegeit megelõzõen fel fog emelkedni az 5. dimenzióba. Egyik lélek-életkori ciklusból a következõbe való átlépést mélységes zavarodottság kísér, aminek eredete a megtestesült lények - új lélek-életkoruk követelményrendszerének való megfeleléséhez szükséges - új lelki és mentális, illetve energetikai irányultsága.
Az érett lelkek az utóbbi 3-4000 évet belsõ dimenzióik felfedezésével töltötték, mialatt számos inkarnációjuk volt a Földön, változatos kulturális környezetben, fajon belül, társadalmi pozícióban és drámai sorsokban. Elég gyakran választották a mártírszerepet, egyeztek bele, hogy azoknak a fiatal lelkeknek az áldozataivá válnak, akiknek lélek-életkoruk szerint az elkövetõi, emberi élet kioltói tapasztalatot kell megszerezniük.
Ez része a „Kegyelembõl való kiesésüknek”, annak a tapasztalatnak, amelyen minden egyes léleknek át kell menni. Az ilyen intenzív emberi tapasztalás és részvétel hozza létre a szükséges karmát, amelyet aztán lépésrõl lépésre kell ledolgozni az egymást követõ inkarnációk során át, hogy kialakuljon a részvét, szeretet mutatásának képessége, és a fájdalmas tapasztalatokon keresztül kialakuljon a megértés. Ez a fõ célja az érett lélek-életkornak.
Ennek következtében az ebbe a lélek-életkorba lépett megtestesült lényeknek le kell dolgozniuk a karmájukat akár úgy, hogy a fiatalabb lelkek áldozataivá válnak, akár úgy, hogy nagy áldozatokat vállalnak más lelkekért. Ezen életkor-ciklus folyamán az érett lelkek ritkán tapasztalnak meg beteljesítõ és boldog pillanatokat. Sok stresszen kell átmenniük és sok könnyet kell ejteniük. Így szemeik tiszták és fénylõk lesznek.
Az alacsonyabb fejlõdési szinten lévõ fiatalabb lelkek szemei ezzel ellentétben sötétek, szikra nélküliek. Legalább a fénymunkások között általánosan tudottnak kellene lenni, hogy a megtestesült lények szeme a lelkük tükre. Épp ezért egy fiatal lélek képtelen az érett vagy öreg lelkek pillantását kiállni, mivel ez emlékezteti õt a lélek létezésére és ez halálra rémíti õt. Sok ilyen lélek a sötét erõk genetikai mérnöki tevékenységének terméke és könnyen felismerhetõ élettelen, sötét pillantásáról.
Jelenleg a Földre inkarnálódott lelkek legnagyobb része (45-50 %-a) fiatal lélek. Legtöbbjük annak határán van, hogy az érett lélekciklusba lépjen át. Ez az átmenet egy totális zavarodottsággal kezdõdik, a korábbi hiedelmek és társadalmi szokások drámai átalakulásával.
A fiatal lélekciklussal a maximális amnézia asszociálható, mivel ebben a ciklusban a léleknek saját szándékaira, valamint a külvilág manipulálására, megváltoztatására irányuló képességeire kell koncentrálnia. Ebbe beletartozik mind a fizikai anyag, mind a többi lény különféle módokon való manipulációja egyaránt. Ezek a fajta tapasztalatok tipikusak a fiatal lélek-életkorban.
A kisbaba és gyermek lelkek szintén el vannak választva a Forrástól. Ugyanakkor, mivel mentális képességeik még kezdetlegesek, lelkük ösztönös, tudatalatti módon vezeti õket az életükön keresztül. Mivel képtelenek bármiféle hatást kifejteni a társadalomra, testi létezésük be van ágyazva szilárd családi struktúrákba vagy biztosítva van számukra, hogy még a felnõttkor elõtt elhagyják a testüket abban az esetben, ha nem tudnak megbirkózni a kemény földi feltételekkel.
A kisbaba- és gyermeklelkek gyakran a harmadik világ országaiban inkarnálódnak, ahol a halálozási ráta a betegségeknek és a szegényes életkörülményeknek köszönhetõen igen magas, és az életkilátások alacsonyak. Az iparosodott országokban e lelkek általában a mezõgazdasági területeken találhatók, ahol a családi struktúrák stabilak. Ilyen környezetben nincs szükség olyan szintû mobilitásra és individualitásra, mint a városi környezetben, ahol viszont elsõsorban a fiatal lelkeket találjuk.
Mivel a fiatal lelkek a magasabb éntõl és a Minden Ami Van-tól való maximális elszakítottságban élnek, pszichológiai tulajdonságaik meglehetõsen hasonlóak azoknak a sötét erõknek a tulajdonságaihoz, akik eónok óta a Forrástól való teljes elkülönültségben léteznek. Ennélfogva hajlanak arra, hogy ezekkel együttmûködjenek, illetve, hogy megadják magukat a 4. dimenziós sötét behatásoknak. A jelenlegi elit nagy része fiatal lelkekbõl áll.
*
A 4. dimenziós sötét erõket az ezoterikus irodalom démoninak, luciferinek, sátáninak stb. nevezi. Régebbi korokban, például az antik Görögországban és a hellenizmus idõszakában a sötét erõket és az emberi viselkedésre gyakorolt alávaló befolyásukat jobban ismerték. Plotinus, a neoplatonizmus alapítója, a nyugati civilizáció történetének legkifinomultabb gnosztikus tanítója e démoni erõket igen pontosan és részletesen leírta Enneád-jaiban.
A kereszténység a sötét erõkrõl való tudását tõle és más neoplatonistáktól vette át, ám eltorzította tanításaikat, létrehozva ezáltal az ördög vagy sátán, mint önálló entitás primitív és romlott ideáját. Ezt a torzítást az orionbeli annunakik és reptoidok (hüllõk) a sötét korokban, amikor földi királyságuk korlátlan volt, elõre megfontoltan követték el.
Az ördög koncepciója, mint például a Bush-féle „sátán tengelye”, vagy a Reagan-féle „ördög birodalma” (a Szovjetunió), folyton használatban volt, amikor egy ördögi lény úgy döntött, hogy bûncselekményt követ el az emberiség ellen, és ehhez szüksége volt egy hamis indokolásra illetve a tett súlyának elkenésére. A történelemben ez a minta számos variánsban elõfordult.
Kimutatható, hogy az amerikai nemzet kollektív viselkedésében a fiatal lelkek paradigmája tükrözõdik. Ez egy klasszikus fiatal lélek nemzet a földön, amely uralja és meghatározza az emberiség nagy részének viselkedését. A hollywood-i filmek történetvezetése és fõalakjai a végsõkig meghatározták a fiatal amerikai lelkek negatív, perverz, ténylegesen sötét tulajdonságait. Ilyen a mai emberiség pszichomentális állapota, és a szerzõ véleménye szerint nem kell sok szót vesztegetni az olvasó meggyõzésére arról, hogy a Földünk felemelkedést megelõzõ helyzete milyen siralmas.
*
Az idei (2011-es) évben a fiatal lelkeknek egy igen nagy része lépett be az érett lélek ciklusba. Az átmenetre jellemzõ a külvilág manipulálásával kapcsolatos mániájuk felváltása a belsõ lélek multidimenzionalitásával. Ez a folyamat e megtestesült lelkek totális megzavarodásával veszi kezdetét, amikor is a maximális elkülönüléssel kapcsolatos, fiatal lélekre jellemzõ egyetlen hiedelmük sem bizonyul valósnak az energetikai átalakulásukat követõen.
Az igen hamarosan jelentkezõ események mintegy kirántják a lábuk alól a szõnyeget, és bele kell pillantaniuk „rothadt” lelkük feneketlen szakadékaiba. Ez igen fájdalmas tapasztalás lesz, és ekkori reakcióik, mentális tévelygésük minden eddig ismert szintet túl fog haladni. A fénymunkások számára ajánlható, hogy lazán és humorral vegyék ezeket az eseményeket, ne engedjék magukat bevonódni a környezetük pszichopata és skizofrén viselkedésébe és a világ színpadára.
Az egyik lélek-életkorból a másikba való áttörés egyike a lelkek elé az inkarnációs ciklusuk során állított legnagyobb kihívásoknak. Ezért vannak lelkek, akik ezt az átalakulást inkarnáción kívül, az 5. dimenzióban létezve kívánják végrehajtani, mivel így kevésbé drámai. Ám más, bátrabb lelkek ezen a 3. dimenziós valóságban mennek keresztül. Nincs elõre meghatározott szabálya ennek a dolognak. A lélek-életkorok közötti átmenetelt az energetikai blokkok nagymértékû elengedése kíséri, amely kiterjed az inkarnálódott lény mind a négy testére vagy mezõjére: a fizikaira, az érzelmire, a mentálisra és a kauzálisra egyaránt.
Ezen idõszak alatt a hét testi csakra szintén átmegy egy nagy energetikai átalakuláson, melyet fénytesti folyamatként ismerünk. Ez úgy kezdõdik, hogy a 4. vagy szívcsakra megnyílik, ahogy ez most a legtöbb fénymunkással mostanában éppen megesik. Amikor a szívcsakra teljesen nyitott, akkor jelentõsen megnagyobbodik, és magába olvasztja a három alsóbb csakrát, majd egyesíti ezeket a három felsõbb csakrával. Az így újonnan létrejött csakra az emberi test egységes csakrája. Ez lehetõvé teszi, hogy a felsõbb éntõl, illetve a felsõbb birodalmakból érkezõ energiákból a fizikai test sokkal többet vegyen fel.
A fizikai test nagyarányú átalakulása most magas sebességen indul be. A cél az, hogy az organikus test frekvenciáját az étertesti frekvenciára emelje fel. Ekkor az organikus testnek a fénytestté való átalakulása azonnal bekövetkezhet. Ez a leírás vonatkozik az egyéni felemelkedési folyamatra, amit az érintett lény anélkül hajt végre, hogy a Föld felemelkedése, illetve a 2012. év végén ideérõ kozmikus cunami ebben támogatná.
Az ilyen magasan fejlett lények 6. és 7. csakrájának teljesen nyitottnak, és a felsõ lélek 8-14-ik csakrájához kapcsoltnak kell lennie. Normális esetben a megtestesült lények 6. és 7. csakrája zárva van. Ez a magyarázata annak, hogy a Földre inkarnálódott lények legnagyobb része miért nem rendelkezik semmilyen médiumi adottsággal.
A 10:10:10 csillagportál megnyitásakor a fénymunkások e magasabb csakrái szintén elkezdtek kinyílni, és mostanra kapcsolatban állnak a magasabb énjükkel. A megtestesült lények közül kizárólag azok, akik ezt a fénytesti átalakulásnak ezt a szintjét elérték, fognak megfelelni a tömegek felemelkedését megelõzõ felemelkedés feltételeinek, ami valószínûleg a 11:11:11, az idei késõ õszi, utolsó, ám egyetlen csillagportál megnyitását követõen fog bekövetkezni.
Ennek az évnek az elején az emberiség teljességgel belépett a lélek-életkorok közötti átlépés folyamatába. A fénymunkások többsége nem érti teljesen ezt a folyamatot, az emberiség teljes spirituális álomban leledzõ maradéka számára pedig nemlétezõnek tûnik.
Ez idén radikálisan meg fog változni. A jelen esszé fõ célja az, hogy kiterjessze az emberi tudatosságot, hogy ráébressze az embereket erre az asztrális folyamatra, mely mostanáig a színfalak mögött zajlott, ám nemsokára teljes erejével rászabadul a tömegek viselkedésére és pszichológiájára.
Egyes fiatal lelkek a végidõkben sikeresen le fogják vezényelni érett lelkekké való átalakulásukat, és ezáltal meg fognak felelni a felemelkedésnek. Mások testüket elvesztve fognak visszatérni az 5. dimenzióba, a maradék pedig a B bolygón fog maradni. E lelkek közül némelyek, akik a jelenlegi elithez tartoznak, a B bolygó elitjének is része maradnak, túlélve a felemelkedést és az azt követõ zûrzavart.
A csillagmagok felemelkedésének kisebb hullámaira is sor fog kerülni, azokéra, akik eredményesen felfejlesztik a fénytestüket még 2012 decembere elõtt. Ezen esemény a legtöbb ember elméjére forradalmi és fejlesztõ hatást fog gyakorolni. Sürgetni fogja az embereket, hogy mielõbb készítsék fel elméjüket a Földdel együttes felemelkedésre, 2012 végén. Ugyanakkor nem fognak mind készen állni a felemelkedésre december 21-ére, amikor bolygónk a galaxis központi napjával illetve a Galaktikus Föderáció más bolygóival együttállásba kerül, és egy óriási fotonhullám fogja elárasztani a Földet.
Néhányuk a B bolygón fog maradni egy darabig, de meglesz a lehetõségük, hogy egy késõbbi fázisban felemelkedjenek az 5. dimenzióba. Idõközben földi katasztrófák között kell élniük. E körülmények nyilvánvalóan meg fogják könnyíteni számukra a döntéshozatalt.
A felemelkedést követõ 3-4 éves periódusban a két bolygó, az A és a B között még létezni fognak energetikai összeköttetések, melyek megengedik olyan portálok létesítését, melyeken még át lehet kerülni az 5. dimenzióba. Az érintett lelkek e nehéz idõszakban sok segítséget fognak kapni a fény erõitõl és néhány magasan fejlett, már felemelkedett megtestesült lénytõl.
Mindezek után a két Föld visszafordíthatatlanul elválik egymástól, az A bolygó egyértelmûen az 5. dimenzióba mozdul el, a B bolygó pedig folytatja útját a Minden Ami Van-tól való még mélyebb elkülönültségbe. Ez lesz az a tapasztalat, amelyet bizonyos igen fiatal lelkek preferálni fognak az inkarnációs ciklusuk folyamán. E döntésüket hamis erkölcsi elõítéletek kifejezése nélkül indokolt elfogadnunk.
*
A Földnek és az emberiségnek a végidõk során e két létezési irányba való elkülönülését foglalja össze a búza ocsútól való elválasztására vonatkozó híres mondás. Az emberiségnek az a része, amely a B bolygón való maradást választja, hosszú ideig úgy fog létezni, hogy semmiféle ideája nem lesz sem Istenrõl, sem a vallásról, és e bolygón nem lesznek többé világítótoronyként funkcionáló magasan fejlett lelkek, mint manapság a fénymunkások többsége. Nem lesznek olyan testben létezõ lelkek sem, akik hajlandónak mutatkoznának eljátszani a mártír szerepét, megadva a fiatal lelkek számára a lehetõséget, hogy elkövessenek mindenféle atrocitást, miközben karmikus leckéiket tanulják. A B bolygón minden lélek egyenlõen gonosz lesz.
A B bolygó társadalmát teljességgel olyan létezõk fogják alkotni, akiknek viselkedését az egymástól és az Egésztõl való totális elkülönültség egoisztikus, félelemteli szemlélete fogja motiválni. Önmagukon kívül mindenki mást ellenségnek fognak tekinteni, nem lesznek képesek arra, hogy bármiféle erkölcsi elvet kövessenek. Az emberi életnek ezen a bolygón többé nem lesz értéke, és ebben a lealacsonyodott társadalomban az élet normális módjába bele fog tartozni mindenféle förtelmes bûn elkövetése. E lényeknek újra fel kell majd fedezniük a fényt saját természetükben, mielõtt elkezdhetnének fejlõdni, és eónok elteltével, felemelkedhetnének majd. Ez a megtestesülések normális ciklusa a Földön és sok más 3. dimenziós téridõbeli naprendszer bolygóin.
Az A bolygóra került felemelkedett lények még 2000 évig fognak az 5. dimenzióban maradni. Minden egyénnek meglesz a lehetõsége, hogy a saját tempójában fejlõdjön. A halálra nem lesz többé szükség, ha el kívánják hagyni a létezés testi formáját – minden lény képes lesz dematerializálni fénytestét, saját akaratából. Sokan hamarosan képessé válnak arra, hogy fénytestüket olyanra alakítsák át, amilyenre csak szeretnék. A fénycsaládok tagjaival vagy régi barátokkal való lélekszintû kapcsolatok bármikor létrehozhatók leszek. Az anyag sokkal folyékonyabbá válik, és a képzeleten alapuló azonnali teremtés hamarosan elérhetõ lesz sok felemelkedett lény számára. A karma többé nem fog létezni. Minden kapcsolat a szíven fog alapulni és a Krisztus-tudatosságot fogja kifejezni. Minden létezõ számára garantált lesz az önfenntartás, a bõség lesz a létezés természetes állapota, ahogyan az azonnali teremtés lehetõvé válik mindenkinek. Az 5. dimenziós élet, amit Celestriá-nak is neveznek, maga lesz valóban a mennyország.
Ennélfogva tehát, a választás, amelyet a következõ két év során minden egyénnek és az emberiségnek is meg kell hoznia, a következõ: felemelkedni a mennyországba, vagy maradni a Földön és a pokolban élni. Micsoda választás! Ám ahogy az események kibontakoznak, jelentõs számú emberi lény fog a jelenlegi urai követése mellett dönteni, a B bolygón maradni, ahol ezek folytathatják az emberiség leigázására vonatkozó aljas terveik élvezetét, anélkül, hogy ebbe egyes csillagmagok közbeavatkoznának."
2241 #33 2241
- 2011. September 27. 22:39:24
Ata és Uona írását elolvasván, küldök egy kis transformers elemzést, Imre. figyi
Már félig meg van.

A nyúló rétestésztának (elodázás) lehet ez egy velejárója?
http://www.origo.hu/nagyvilag/2011092...asara.html

Ezt nem is tudtam.
http://index.hu/kulfold/2011/09/27/ma..._hazudott/
hogy Tel-Avivban is kihallgatták.


Áldás!szónok
495 #34 495
- 2011. September 27. 23:14:49
SZABÓ DEZSÕ½ INTELMEI A MAGYARSÁGHOZ

Az alábbi szövegek a VIRRADAT vezércikkeiként jelentek meg 1921-ben.

"A történelem e tragikus, nehéz építésében csak egy faj nem vett részt: a zsidó. És egyetlen liberálisom, nézz most körül Budapesten, ha ugyan erre a ténykedésre vannak szervei egy liberálisnak.

Nézd: pompás villák borítják a Svábhegyet, a Rózsadombot, a Hûvösvölgyet. Kiké ezek a villák? Zsidóké.

Nézd, ragyogó paloták nyomják a Duna part, a Lipótváros, a Terézváros, a Körutak földjét. Kiké ezek a paloták? Zsidóké.

Nézd: óriás bankokba, hatalmas részvénytársaságokba, s a fertelmes börzébe folyik össze a magyarság minden termése: a paraszt vetése, a munkás napi verejtéke, a magyar agyvelõ gondolata. Kiké ezek a bankok, kiké ezek a részvénytársaságok, kiké a börze? Zsidóké.

Nézd, gazdag üzletekben, zsúfolt csarnokokban és tarka ószeren, nyûtt tárházakban és dugott lebujokban halmozzák hatalommá, gyõzhetetlen jövõvé mindazt, amit az ember ezer szükségébõl lehet kisajtolni. Kiké az üzletek, a csarnokok, az ószerek, a nyílt tárházak és a dugott lebujok? Zsidóké.

Nézd, jól fûtött színházakban, fülledt orfeumokban, fényes bárokban, kabarékban, parkokban, mozikban, bordélyokban terem pénzt és hatalmat a lélek szomjúsága s a test zabálása. Kiké a színházak, az orfeumok, a bárok, a kabarék, a jardinek, a mozik, kiké a bordélyok? Zsidóké.

Nézd, a könyvkiadó vállalatokban, könyvkereskedésekben, mûkereskedésekben teremt pénzt, hatalmat, jövõt a magyar agyvelõ, a magyar szépség. Kiké a kiadóvállalatok, a könyvkereskedések, a mûkereskedések? Zsidóké.

Nézd, nyomtatott lapokban termel történetalkotó, országhódító hatalmat az, hogy szabad szavakkal mérgezni, gyilkolni, keríteni, fertõzni. Kiké ezek a nyomtatott lapok? Zsidóké.

Nézd meg a budapesti kereskedelmi közvetítõket, ügyvédeket, orvosokat, magánmérnököket, szabadpályásokat, nézz meg minden pályát, hol fölényes a munka és korlátlan a pénz. Kiket találsz ott nyolcvan, kilencven, százpercentes túlnyomóságban? Zsidókat."

"Az utolsó 5060 év történelme kiáltó illusztrációja állításaimnak. A gyõzelmes zsidóság elfoglalja a lélekgyúrás minden mûhelyét: a sajtót, az irodalmat, a könyvkereskedést, a könyvkiadást, a katedrát, a színházat és a mozit. És megszületik a világ legtürelmetlenebb lelki formája: a szabadgondolkodó. A szabadgondolkodó, aki "természettudományos", "racionális" "egyetemes emberi", de aki eltipor minden tudományt, rációt, minden emberit, ami nem segít elõre, vagy akadályozza a zsidó faj világuralmi törekvéseit. Szuggesztív szavakat termel: reakciós, klerikális, elfogult, nacionalista stb. Ezekkel a szuggesztív szavakkal, roppant szolidaritásával s világtõkéjével irgalmatlanul eltipor minden ellentmondást és ellentmondót."

"Az emberiséget csak faján keresztül szolgálhatja az ember, s a magyarságra minden összekeveredés a zsidósággal biztos halált jelent. Teljes szétválás, abszolút külön szervezkedés: ez az egyetlen reálpolitika. Mi befogadtuk testvérként õket, mi hittünk bennük, mi liberálisok voltunk, mi velük akartunk haladni az örök emberi ideálok megvalósulására. Õk megtaposták testvériségünket, leöklözték hitünk, eltiportak minden liberalizmust velünk szemben, megtagadták ezeket az ideálokat."

"A zsidóság a legkomolyabb, a legvégzetesebb ellenség, a zsidókérdés a magyarság élet-halál kérdése, mely belekapcsolódik a magyar élet, a magyar jövõ minden mozzanatába. Viccet csinálni ebbõl a kérdésbõl, lekicsinyelni ezt az ellenséget és ezt a veszélyt: csak hülyék vagy megfizetett gonoszok tehetik."

"A zsidó sajtó úgy, ahogy van, különbözõ arcával, vörös, fehér, nemzeti színû vagy színtelen frázisaival, nagyszerû szerve e céltudatos faj hódításának, s én nem tudok jobbat kívánni, mint hogy nekünk küzdelmében olyan céltudatos, céltudatosságában olyan egységes sajtónk legyen, mint amilyen a zsidóságnak a maga sajtója."

{...és még mindig él a magyarság, és még mindig itt vannak,itt a zsidók... Le kell zárni ezt az ügyet végleg. Vagy elmennek maguktól, vagy ajánljuk fel lelküket istenüknek. S mily szerencsések vagyunk mi a palesztínokkal szemben. Ugyanis az iszlamista, a mohamedán a zsidók szerint terrorista. Viszont a keresztény, ha keresztes háborút vív, az hõs. Mi tehát hõsök vagyunk, mert a talmudistákat, cionistákat, hebrencs hébereket pokolra juttatjuk vagy így, vagy úgy, de kivétel nélkül. A gemárát és misnát tûzre vetjük, mert ezt cselekedték Saul követõi is más vallások, más kultúrák könyveivel szerte a világban, s lám most követjük Sault, tûzre vetjük a sátán könyveit, az emberellenes tudást, -s mert benne van- a tudóját is... és a fenti cikkre visszautalva megkérdezzük ha lesz még kitõl: Na mi újság?}
74 #35 74
- 2011. September 28. 03:16:07
Szevasztok!
Van új és van régi IS - melyikkel kezdjem? .
mármint ÚJSÁG...
Klotild linkje: Klotild 2011 09 27 ¦ 17:33:41
Harc Jeruzsálemért
http://szeszak.hu...usalem.htm
solar 2011 09 27 ¦ 16:44:36
Sziasztok! gabi van infód?
Klotild 2011 09 27 ¦ 16:32:27
Szóval, ki kell képezni Izraelben az "osztagot"az arab terroristák likvidálására, mert számtalan öngyilkos merénylõ fenyegeti az izraeli embereket. Háppersze. Az úgy kezdõdött, hogy visszalõtt pompom nem"

hívta fel a figyelmemet Szeszák Gyula bácsi oldalra - nagyszerû és tárgyilagos . De Kedves Gyula bácsi kifelejtettél egy nagyon fontosat az mellett, hogy a "KARÁMOT" KÖRBE KELL KERÍTENI - még pedig a SALT én még így emlékezek rá a Helsinki SALT atomsorompó tárgyalások 1-tõl számtalan. MA MOST 2011-ben USA ÉS IZRAEL KIVÉTELÉVEL - de 151 állam aláírta - õk vajon MIÉRT NEM? PONTOSÍTVA 2012-BEN...

A LINK:

http://kuruc.info/r/4/85670/

2011-09-26. 12:35
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség elmarasztalta Izraelt


Soha nem hittem volna, hogy számomra egy idegen állampolgárának. pláne izraelinek /erre visszatérek/ köszönetet mondjak. Teljes bizonyossággal bebizonyosodott, hogy a magyarokat üldözik és pusztítják. Számomra EZ - az elmúlt és a jelen történelmet ismerve nem kétséges...

a link ami egy forma bizonyságul szolgál:

http://index.hu/kulfold/2011/09/27/malina_hedvig_nem_hazudott/

MINEKNEVEZZELEK - ? izraelatiati - mert a mostani nem az. Ennyi százalékban ilyen - annyi százalékban olyan, meg mineknevezzemmagam” MOSTAN - ennyi százalék. Én maradok az EZEK-AZOK megnevezésnél - akiknek megérzéseimet, a hangot - gondolataimat vélemény megformálással - küldöm el :

- Nem jó ha kihúzzák a gyufát .
- Jó neked ha ilyen formában létezel? IGEN vagy NEM.
- Ha igen - leírok egy példa beszédet, hogy mindenki megértse de senki se sértõdjön meg:

Különben már leírtam - csak idézem magam régebbrõl:

"...gyermekkoromban, mivel nagyon szép képek voltak a gyufa címkén gyûjtöttem, persze a gyermeki kíváncsiság, hogy mi van benne ösztökélt - és játszottam vele, aminek a következménye majdnem az lett, hogy majdnem leégett a pajta amiben szalmát - szénát tárolták szüleim..." akkoriban sok gyerekek által elkövetett tûz eset volt - volt ami tragédiába torkollott... meg is szüntették a szép képeket a gyufa címkéken...."

Miért jön ez ide? Nem írom alá - nem veszek részt rajta - továbbra is játszani akarok a tûzzel -

hát bizony a 151 állammal szemben ez felelõtlen gyermeki magatartásra utal - vagy már felnõtt fejjel ismerve pusztító erejét a TÛZNEK - féljenek tõlem gondolat alapján-

ROSSZ - nagyon rossz megközelítés, mert gyermekes. ma már a bölcs korban… 2011-09-28 05: 09 órakor mikor írom e sorokat…

Ezért kérem a 151-et, hogy a gyermektõl vegyék el a gyufát ne játsszon velük, mert még tényleg
véget - mindennek véget vet JÁTÉKÁVAL!
A nem se jó, nekünk, mert újból szétszóródik – és bele hatol más nemzetekben – ja tényleg, ezt a módszer MIÉRT NEM ALKALMAZOD OTT PALESZTINÁBAN – hisz csupán csak a név kérdése, palesztin állam és te beszüremkedve uralod?
Ennyi - csak ennyit akartam egyenlõre elmondani nektek - szeretettel: spari
2011. szeptember. 28-án 05: 05- órakor küldöm....



SZERETETTEL: SPARI:....
74 #36 74
- 2011. September 28. 04:46:49
bocs még annyit:

unoa 2012 - jó hosszan írtad - de nem baj, jobban megértik...

Máté evangéliumában a Jeruzsálem pusztulásáról és a világ végérõl a 24. résznél, így ír róla:
"..40. Akkor ketten lesznek a mezõn: az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik."
röviden: "...41. Két asszony õröl a malomban: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik "

A 12. rész. leírja a manapság sokat emlegeett három nap sötétséget is:

"...40. Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen
az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a Föld gyomrában."

"...41. Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy õk megtértek a Jónás prédikálására: és ímé nagyobb van itt Jónásnál..."

az utóbbit azért tartottam fontosnak mert ma már tudjuk, hogy Ninive városát Nimród özönviz utánni elsõ királyunk alapította, egymondatos megemlékezés kép a Bibliában a nagyvadász az úr elõtt" megemlítéssel - azt is tudjuk ma már, hogy a Föld legrégebbi könyvtárát tárták fel Ninive mellet cserepekre róva a Gilgames eposzt és a teremtést is - meg stb. - ennek tiszteletére jegyeztem fel: 2011. szeptember, 28_án 06: 44 - órakor és küldöm az éterbe...
szeretettel: spari:....
2 #37 Olvaso
- 2011. September 28. 06:36:54
Zafir, ezek "cserkészek" és ártatlan nyúlbéla zsidzsikek, akik véletlenül csak ott voltak és voltak,, mint Totya.

unoa, ha felemelkedünk, akkor felemelkedünk, nincs mit tenni. Akinek szárnya van, az repüljön! Ez egy olyan tanítás, amelyet azok, akik tanítók már érthetnek szavak nélkül is, a potenciális tanítványokat meg eddig sem nagyon érdekelte az emberi létminõség.

RDM, az '. részt is nézd meg, mert tele van utalásokkal. Kocka, szikra, piramis, robot, zsidók minden mennyiségben, harc az idegenekkel, nanotechnológia, a drónok bemutatás (Predátor), üstökös, meteorit-zápor, harc a Sínai-félig szigeten...csak ami így asszociációban most beugrott. Ja, Sanghai-i akció, "vegyi üzemi balesetnek álcázva."
2 #38 Olvaso
- 2011. September 28. 06:42:30
Most olvasom, hogy pár palesztin rakéta lerendezte egy idõre Dél-Izrael áramellátását is. Betrafált a magasfeszültségû trafóba, vagy mi.
2 #39 Olvaso
- 2011. September 28. 10:43:05
Üzenet!

"TUAREG - NATO ultimátum! Kitakarodnak Líbiából, vagy minden érdekeltségüket elpusztítják Afrikában + foglyot nem ejtenek!
ó"Hát ezek elkaptak Oszi! - El, Dezsõ!"
9 #40 9
- 2011. September 28. 11:13:33
Legyen így, ha nem értenek az új, emberi és hazugságmentesített nyelven!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,200 egyedi latogato