Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

SZABADSÁGÉRT, IGAZSÁGÉRT, és a GAZSÁG ellen a Vértanúk terén.

Na erre való az MSZ, MVSZ... Nem mondom, hogy hülyék gyülekezete, de a bolondériát az elsõ puskalövés majd csak megtöri. Amit tesznek, sajnos hazaárulás. Fogjunk össze, ugye? A Magyarok Szövetsége és a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete szombati Vértanúk téri megjelenésével kiáll a nemzet, a kormány és az új Alaptörvény mellett. Kiáll Európa nemzeteiért, az önrendelkezésért, a szakrális erkölcsiségért, a magzatokért, az erkölcsi és lelki megújulásért, a sátáni erõk megállításért. Megálljt üzen a felvásárlóknak, a min. 1982 óta alattomos eladósítóknak, hazugsággal manipulálóknak.

1. A SZABADSÁGÉRT : a több évszázados szakadatlan szabadságharcainkat folytatnunk kell míg
magyar él a Szent Korona országában; mert kollaboránsok, hazaárulók, hadsereggel megszállók,
direkt és indirekt népirtók különbözõ módszerekkel elõször nemzeti függetlenségünk, emberi
szabadságunk vették, veszik el, majd hazánk földjét, vizét és természeti kincseit felvásárolva,
hazánk feletti tényleges hatalmat is megszerzik. Ez ellen nem elég a „Szebb jövõt” kiáltani, hanem
ilyen alkalommal ki kell állni azok mellett is, akik nem becsülik eléggé pl. a nemzeti radikális
Jobbik (és híveinek) kiállását az Alkotmányozó kormány mellett. Az áskálódó ál-balliberális
oldalt emlékeztetjük arra, hogy a magyar Országgyûlés több mint 80%-a alkotmányozott! Ezt
az Alaptörvényt, és 30 sarkalatos törvényt több mint 2/3 elfogadta. Ez a demokrácia szabályai
szerint legitim és minden demokratikus erõnek kötelezõ érvényû. Aki ezt nem fogadja el, vagy
nem esküszik föl rá, az adja vissza önként mandátumát és vállalja az utcai politizálást, vagy az
illegalitást. Az nem való az Országgyûlésbe. A jobbik fõleg azért NEM támogatta, mert a még
feltétlenû szükséges történeti alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítását a kormánypárt,
tartva a még nagyobb aljasságoktól és a rafinált gyarmatosítók bosszújától, nem vállalta fel. A
jogfolytonosság után ki kellett volna mondani szégyen törvényeink semmisségét. A több mint
1.100 éves jogfolytonosság tiszteletben tartása és az új Alaptörvény díszkiadásában megjelenõ
szimbólumok, képes utalások, és -üzenetek üdvözlendõk, de csak egy állomás lehet; a végsõ
cél egy szakrális államforma kell legyen, amelyben virágzó természetben gazdálkodó kert-
Magyarországban élhetnek a magyarok ill. a nemzeti értékrendet felvállalók többsége, és persze
tiszta, ápolt, környezetkímélõ technológiát alkalmazó, a Szent Korona országban lehetõleg
egyenletesen elosztott kisvárosokban. A zsúfolt nagyvárosok természetidegen, istentelen és egyre
inkább deviáns fiatalokat, életmódot eredményez.

2. Az IGAZSÁGÉRT: A Magyarok Szövetsége és a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete kiáll
demokratikusan megválasztott Kormányunkért, a nemzetért és az új Alaptörvényünkért. Nem
önfeladó pacifizmust sugalló gyertyás tüntetéssel, hanem minden áldozatra elszánt, 907-s,...
1456-os,1848-as, 1956-os, 2006-os hõseinkre emlékezõ tüzes indulattal, szívvel, tiszta lélekkel; 16
órától a szabadságharcaink Vártanúinak terén.

3. A GAZSÁG ellen is kiállunk, mert csak a gazság szóval lehet jellemezni az aljas lejárató,
hazugságoktól hemzsegõ propagandát, amit az ál-balliberális, a magyarságot zsigereiben gyûlölõ,
megmondó emberei és társai mûvelnek. Akik egy külföldön áskálódó része a legújabb HírTV:
Célpont c. mûsorban is leleplezõdtek. Lelkük az irracionális gyûlöletben érezhetõen újra eltorzult,
ez úton kérjük béküljenek meg, hogy nem õk mondják meg a többségi magyarságnak mi a múltja
és a jövõje. Itt az ideje, hogy akik ezt képviselik távozzanak önként a MAGYAR Tudományos
Akadémiáról is, mert a múltunk hazugságait is helyre rakja most a nemzet. Ezek a méltatlan
és aljas támadások jól jönnek hazánkat nem karddal, hanem eladósítással, felvásárlással,
közhangulat manipulálásával, a magyarságot gyarmati sorba taszítani akaróknak, és egy rafináltan
aljas indirekt népirtással, 1982 óta már majd egy millióval sorvadtunk, végleg megszerezni
szándékozóknak. Amit megszereztek azt kötelesek vagyunk visszavenni, majd a SZENT
KORONÁRA RUHÁZNI.

Történelmi tények az államformáról:

Az eddigi 5 azaz ÖT, 3 esetben csak NÉVLEGES KÖZTÁRSASÁG egyike sem volt
demokratikusan elõkészítve, megalapozva. Az államformáról a tényleges hatalom birtokosait, a
felnõtt, minimum általános iskolát végzett nemzetet (szerintünk csak õket és magukat választási
jegyzékbe felvétették, szabadna megkérdezni!), sosem kérdezték meg!

1. 1918.nov.16; 1.NépKöztársaság kikiáltása a Kossuth téren: semmilyen választás nem
hatalmazta föl a jelen lévõket sem elõtte, sem utána! Nemzetközileg nem ismerték el!
2. 1919.márc.21; 1.TanácsKöztársaság: az elsõ, gyilkoló proli diktatúra, naiv értelmiségi
támogatással, magyart gyûlölõ módszerekkel.
3. 1946.feb.1; 1.Köztársaság: Vesztes háború után, idegen csapatok megszállása és nem
választott, ezért illegitim Ideiglenes Nemzetgyûlés által.
4. 1949.aug.20; 2.NépKöztársaság: Kollaboráns, megszállók által hatalomba juttatott magyar
múltat és lakóit gyûlölõ hazaárulók diktatúrájában, kék cédulás, 'hazudtak, reggel, éjjel és este'
választási csalások segítségével kikiáltott, szintén illegitim.
5. 1989.okt.23; 2.Köztársaság: Nem szabadon választott parlament megbízása alapján kiáltották
ki, és az államformáról sem kérdezték meg a nemzetet, amely több mint 950 évig szakrális,
apostoli királyságban élt..

6. 2012.jan.1, ELSÕ tényleges Köztársaság: A jelenlegi Alaptörvény és sarkalatos elemei, eddigi
történelmünk demokratikusan legmegalapozottabb, írott, chartális Alkotmányunk. Ez az Alkotmány
áll egy Alaptörvénybõl, 32 sarkalatos törvénybõl, amelybõl még kettõ hiányzik és egy Átmeneti
rendelkezésbõl, amelynek már 1989-90-ben kellett volna megszületnie. Ez utóbbi a diktatúra
eszmei és erkölcsi leváltásáról és a felelõsök, bûnösök megnevezését tûzte ki célul. Reméljük
ez a folyamat csak egy állomás a végsõ célig, a szakrális államformáig, amely visszatér az isteni
természeti törvényekhez. Lásd Werbõczy Tripartitum Elõbeszéd 6.czím: 'És minden törvénynek
szigorúsága hiábavaló, hacsak az isteni törvénynek képét nem hordja magán; mivel az emberi
törvényeknek csak addig van erejük, a meddig az isteniektõl nem különböznek;...'

Európa államai jelenleg olyan, Magyarországnál jóval nagyobb!!! - adósság csapdában vannak,
amelyet sokáig fenntartani nem lehet. Ezért kell ott legyünk a Kossuth éren és környékén, mert a
jövõben is csak EGYÜTT óvjuk meg a nemzetet a végsõ nemzethaláltól.

v. Gonda László/KJE
v. dr.Bene Gábor/MSZ

Hozzaszolasok

2 #31 Olvaso
- 2012. January 23. 06:38:10
Koré, hogy világosabb legyen!

"gonda...mtI

Kérlek szépen ha megteheted küld ide a Gonda Lacival egyeztetett levelet, szerintem nem publikus nagy nyilvánosság elõtt, ...
A nyilatkozatról az a véleményem, hogy megint amatõr hibát követtek el a Nemes Magyar Küzdõk, ugyan is az msz sosem ismerte el az alaptörvényt, s sosem nevezte a kormányt demokratikusnak. ugyan az érvénybe nevezett törvények alapján érvényes, de ez egy másik kérdés, és bonyolultabb mint csetelni róla.

Msz hivatalos közleményei mindig a honlapon vannak, Látható, hogy ott is mszben vannak bizonytalanságok, de azt is el kell és lehet fogadni, hogy ha az Msz és a két megnevezett Dr Bene és Gonda (és Papp Lajos is) ha nem erõlködtek volna az alaptörvény illetve az alkotmányozás ellen,akkor még ilyen alaptörvény sem lett volna.
kis lépések politikája...

jó lehet ezt erõszakosabban és radikálisabban fogalmazni, meg egymást támadni, sötétség pont ezt akarja és röhög rajtunk...
a másik Imre azt szokta erre mondani, hogy az a kutya ne ugasson amelyik nem tud harapni.....mi mmeg nem tudunk, mint ahogy Te sem egyedül...max kenyeret s kását

javaslom ezt a cikket törölni és vagy finomítani, mert ha csak veszekszünk sosem lesz egy s ég

komcsik meg röhögnek"

Válaszom:

RE: gonda...mtI
..., nem adok ki levelezést privátban, ha igen, azt nyilvánosan teszem. Így etikus. Naivitásod nem lep meg. Szinte az egész "nemzeti oldal" ebben az idiotizmusban szenved, bár ha szenvedne, talán észlelné, hogy kik is azok, akik nem tartoznak oda. na mindegy, ez rátok tartozik. Fogalmatok sincs mi zajlik itt, hol vagytok és mi a dolgotok. Nem támadok én senkit, mert ha igen, akkor lenne ellenfél, de oly sötétségbe ütközök nap mint nap, hogy egyetlen gyertya is elé, hogy ez ne legyen. Komcsik, meg hazafiak...te ... tudod ki ez a BENe, GONDa? Miért vannak ott? Na pont azért. Az MSZ maradéka még nem tanulta meg a leckét? Amint kialszik a gyertya, visszatér a sötétség? Ezek és vele együtt az MSZ a zsidó-komcsik keze alá játszanak, de ezt akkor sem vennétek észre, ha a rabbi mondaná el a forgatókönyvet. Sajnálom. Veszekedni mi nem tudunk, ahhoz nekem partnerre van szükségem, az meg az elmúlt években nem volt, mert azonnal kiderült, hogy valami ködös nemzetinek vélt ideológia és jóindulat, naiv taknyolás van a tudás helyén. Benneteket fel kell rázni, mint a szódásszifont, berúgni, mint a Pannóniát, s talán még van ott pár értelmes ember, akivel lehet kezdeni valami és nem "tarsolyos bunkó" és éppen vagy kemencét akar építeni, de búzája sincsen, nem hold földje, vagy éppen fegyvere, hogy megvédhesse azt, amije van. Benneteket azért hoztak létre a szabadkõmûvesek, hogy bemutassátok és megszeressétek a ránk váró rezervátumi életet. propagáljátok a Szent Koronát és elõkészítsétek a zsidók alkotmányozását és miközben a zsidaj belebújik magyarkodva a magyarok bõrébe, ennek csináljatok ingyen PR-t sok jó magyar ember naivitásából építkezve. Olvasnék bár, látnék akár egyetlen jó, ébresztõ írást és használnátok a szervezetet a zsidóveszélyre való ébresztésképpen, de hát ti öntudatlanul és tudottan is fideszes zsidók vagytok. BENis nem volt elég? Vukics nem volt elég? Herpai...és a bölcsek zsidótanácsa meg a hököm tudja ki még meg nem fordult? Tõke? D'rabik? És még a komcsiktól rettegtek? Gonda és Bene mint "amatõr hibát követtek el a Nemes Magyar Küzdõk"? Ennyi erõvel Boros-hóbagoly is lehetne az, meg Dávid Ibolyka, de ez a szerencsétlen Orsós-Olstein-Orbán cionhordalék, vagy Vonó-zazri...
Á, hagyjuk. Menthetetlen birkák vagytok, de ezen ne sértõdjetek meg. Volt idõ, mikor reméltem, hogy észhez lehet, vagy akár kell benneteket téríteni. Ma már tudom, hogy teljesen felesleges. Köztünk nem lesz háború. Egyszerûen nem vagytok. Ha lennétek, akkor értelmes dolgokat csinálnátok és megköszönnétek, hogy két ügynököt ilyen példásan pellengérre állítottunk. No ezt meg nem várom, mert ez feltételezné, hogy tovább is látok az orrotoknál. De ha már eddig nem, akkor most már minek is?
Kérlek ne bántódj meg azon, amit leírtam. nem azért írtam és nem ellenetek, hanem értetek. Tudom, hogy fölöslegesen és úgy sem értitek, de hát én meg ilyen vagyok és feltételezem, hogy te nem vagy sem Bene, sem Gonda, csak egy eltévedt bárány. Ha gondolod, akkor bárhol, bármikor és bármirõl, vagy csak így utólag kapkodod a fejedet, sokakkal egyetemben. Talán mégis érdemes lenne csetelni róla, de pont ott álltok meg, ahol elkezdõdhet az érdemi "béketeremtés" és egy s ég kialakulhat.
Áldás!
Imre

Nos, kicsit tényleg elegem van már ebbõl a tudatlanságból, vakságból és bevallom, az indulat is elragadt és legszívesebben ostorral csépelném már ezt a sok birkát, hogy letereljem a cion-komcsi-zsidó útról, amin rettegve lépkedve, de rajta vannak.
2449 #32 2449
- 2012. January 23. 07:14:46
Imre, errõl az útról õket semmi le nem térítheti, csak a mostaninál is nagyobb, halálos félelem, hogy mégsem sikerül átmenteni, amit át akartak.(ez azokra vonatkozik, akik valódi magyar értékeket akartak). Akik pedig eleve azt mondják, hogy a mûanyag a jobb, mert annak uralom a gyártási technológiáját, az nem fogja észrevenni, hogy nincs hosszútávon helye a teremtésben...de nem is kár érte...olvastad?
2 #33 Olvaso
- 2012. January 23. 07:31:26
Kincses, persze fordítva ülnek a döglött szilaj csikón, de ha az oldalán nem is peng a sarkantyú, akkor rákoppintanak egy bottal, hogy a látszat megmaradjon.
Mit tehetnék még értük? nem mûködik a barát-ellenség felismerõ rendszerük és alapfogalmaik sincsenek nem csak pszichológiai, de egyáltalán a társadalmi hadviselési formákról, információs háború mibenlétérõl.
Ügynökök terelik õket, az õ házában gyûlnek, zsizni nem lehet, mert köztük is a vezetõ réteg az. nem lesz kár egyikért sem, bár sajnálom, hogy ilyen döntést hoztak.

Ezt biztos ismered:
MVSZ-bol kizartak sajto mvszbol.kizartak.sajto@gmail.com

8:15 (11 perce)

címzett: bcc: saját magam

Patrubány Nicolae Stefan más nevén Patrubány Miklós MVSZ elnöke a román kémszolgálat fellegvárában tanult két évig

Életrajza szerint Patrubány Miklós 1976-1978-ban a bukaresti félvezetõ gyárban dolgozott. Ez a gyár a román kémszolgálat, a DIE (Departamentul de Informatii Externe) fellegvára volt.

A gyárat szovjet mintára létesítették IPRS (Intreprinderea de Piese Radio si Semiconductori) néven. Feladata a nyugati elektronikai technológiák csempészése, elrablása volt.

Pacepa tábornok, egykori román kémfõnök ezt részletesen leírja a Vörös horizontok címû önéletírásában.

Például Ceausescu egyik, 1978-as látogatásáról a gyárban (ekkor itt dolgozott Patrubány Miklós MVSZ elnök).



A látogatás azzal a szándékkal jött létre, hogy megmutassa Ceausescunak az Egyesült Államokból most csempészett, katonai chipek gyártására szolgáló fontos új berendezéseket (…) A DIE az összes berendezésrõl gondosan leszedte a cégjelzéseket és minden olyan jelet, amely a származásukra utalt.

- Kivétel nélkül itt van minden mikroelektronikát gyártó berendezés az Egyesült Államokból, és mindegyiket a DIE és a DIA szerezte anélkül, hogy a gyártók tudnának róla.

Ezután Ceusescu parancsokat kezdett osztogatni. Azt akarta, hogy a hírszerzés és a gyártás közvetlenebb kapcsolatban legyen egymással az eljövendõ technikai nehézségek minél gyorsabb megoldása érdekében. Most a kizárólag katonai felhasználású mikroelektronikára való koncentrálás következik. A DIE-t határozottan afelé kell irányítani, hogy a mûveletek teljes súlyát Nyugat-Európáról és Japánról az Egyesült Államokba helyezze át, mert ez egyre inkább sebezhetõvé válik a hírszerzõ behatolás által. Ceausescu azt parancsolta, hogy az IPRS/II-t rendkívüli mértékben terjesszék ki, és a mikroelektronikus jövõ felé irányítsák. A szuperteljesítményû integrált áramkörök felé, amelyek hamarosan meg fogják változtatni a Föld arculatát.

- Ott – mondta, Ceausescu, és az IPRS/II-t értette ezen – láttam jó néhány ragyogó mérnököt a Honvédelmi Minisztériumból. Szép csöndben, egyenként át kellene hozni õket a DIE-hez. Ötszázzal többet adok a mûszaki hírszerzésre.


Bokor István
Levéltáros

És ezt?

A feljelentõ Patrubány Miklósból feljelentett lett a mai bírósági tárgyalás után.



Miután több tanút is meghallgatott a bíró, egyértelmûvé vált, hogy nem Kvacskay Károly szúrta ki a gépkocsik kerekeit. Kiderült, hogy a kiszúrási jelenetet Patrubány Miklós szervezte, és rendezte meg, annak érdekében, hogy lejárassa Kvacskay Károly elnökjelöltet.



Patrubány olyan szellemi manipulatív eszközöket használt a célja elérése érdekében, amelyet a román hírszerzés és titkosszolgálat kötelékében tanítottak meg neki. Arra is képes volt, hogy meggyõzze a hozzá legközelebb álló személyeket, hogy mást lássanak egy képen, mind ami a képen ténylegesen van. Erre a tevékenységre nagyon kevés személyt képeztek ki a román titkosszolgák. Kizárólag csak azokat, akiket külföldi feladatok ellátásával bíztak meg.



Aki még nem tudná, Patrubány a Magyarok Világszövetsége tönkretételével van Bukarestbõl megbízva. Jelenleg ezt a parancsot hajtja végre.



Tisztelettel és szeretettel

Az MVSZ-bõl Kizártak Sajtó


Ehhez képest Gonda így ír alá!

Gonda László
MVSZ-, MSZ-tag
KJE* alelnök, szóvivõ
NépTribun 2006

Bene az MSZ pénzkezelõje volt, de hát nem nálam kell tiltakozni egy MTI-nél is lehozott "petíció" miatt! Olyan ritkán hoz bármit is az MTI, de ezt igen. Ez itt a "véletlen" helye, hülye meg én vagyok!
2449 #34 2449
- 2012. January 23. 07:57:32
Imre, csak ugyanaz történik, mint a kiképzett esetében: el akarják hitetni mindenkivel, hogy nem az van a képen, amit látsz. Ne hidd el az igazat, de hidd el, amit õ - az eredetinek a helyébe - szavakkal odarajzolt. A baj veled, és mivel a gondolatvírus is terjed, nem csak a számítógépé, velünk, fertõzöttekkel is az, hogy elkezdtük látni, ami a képen van...Az MSZ a Parlament elõtti hülyéskedés óta hiteltelen számomra és személyesen nagyon dühös voltam rájuk, hogy Molnár V. Józsefet megvezették,meg a többieket is...Az MVSZ pedig ügynökök gyülekezete, ahol Highlanderest játszanak...a jóindulatú nép pedig az öntudatlan hitelesítõ...szomorú következtetésem az elmúlt évekbõl, hogy nem minden MAG, aminek SZEM-e van...drága lecke ez sokunknak, mert lassan leszoktat a bizalomról. de valahogy meg kell tanulni válogatni...kell valami hetedik érzékpihi
2 #35 Olvaso
- 2012. January 23. 08:13:33
Kincses ez a "népi mozgalom" Orbán alá tolja és ott tartja a szekeret. Átvették a Sándorban a petíciójukat, ugye? Kérdés lehet még? MSZ-MVSZ úgy, ahogy van = Jóbik, HVIM...trallala, persze a megvezetetteket lehet sajnálni, de hát ugye helyettük nem lehet gondolkozni és erre kényszeríteni senkit sem.
2449 #36 2449
- 2012. January 23. 08:21:15
Imre, IGEN. nagyon nehéz, ha jóindulatú, szorgalmas hülyék végzik el az önpusztítás nehéz munkáját, akiknél jellem kérdése az alaposság. Néha még elszomorodom, menny érték megy így veszendõbe...de lehet, hogy egyszerûen csak ennyi az igazi szabadság ára.gondolom ilyen lehet, amikor az acélt megedzik. nem hiába volt a tárkány a harmadik rang az országban...pihi
72 #37 72
- 2012. January 23. 08:44:04
Úgy beszéltek itt valamirõl mintha lenne. Sem a komcsik,liberálisok, sem a nemzetiek nem függetlenek a hatalmat gyakorló maffiától. Mindegyik a maffia jóvoltából van ott ahol van. A megoldás a titkosszolgálatok kezében van, de az még a maffia kezében van. Csak a népharag az ami ezt megvéltoztathatja, egy éhséglázadás esetén. Ne féljetek, be fog következni! A bármelyik kormánymindent elkövet ezért. Azértvannak a folyamatos tüntetések, hogy hátha történik valami. A Magyar népsokkal bölcsebb annál, hogy beugorjon az ilyen provokációnak.
2 #38 Olvaso
- 2012. January 23. 08:55:57
Hontalan kis logikai hiba van abban, amit írtál, mert ugye a hatalom most éppen a "népharagra" gyúr, hogy megdöntette"saját magát", ami ugye a maffia. Most hagyjuk a zsidó összeesküvést, ez nyilvánvaló. A népharagot tehát irányítják. A magyar nép bölcsességét itt az oldalon tanulmányozhatja bárki, mert láthatod, hogy embereiket mindenhová beette a fene, sõt õk voltak zömébe, akik a "mozgalmakat" elindították. Szállald végig, mi van, ha nincs akkora népharag, hogy erre hivatkozva menjenek el és jöhessen be valaki más helyettük? Szükség van ehhez a színjátékhoz a "népre"? Ebben a formában tényleg csak a púder, de ész nélkül a "nép" kutyagumit sem ér, csakis asszisztálhat nekik az eltervezett mimikri-váltásukhoz.
72 #39 72
- 2012. January 23. 09:04:47
A változést egy rendkívól véresleszámolás fogjameghozni. Lesznek itt még sortüzek, és a népharag ideje csak aztán fog eljönni. Ha másmegoldõs nincs ez is benne van a forgatókönyvben. Csak ehhez már a saját embereikre kell lõniük. Az lesz a fordulópont.
72 #40 72
- 2012. January 23. 09:06:50
Elnézést a sok hibáért, de úton vagyok és a laptopra nem áll rá a kezem.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
657,311 egyedi latogato