Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

"Zsidótoros" (Raklap-elemzése)

Ha errõl a szegény disznó tudna.
Népszabadság 2010. 12. 16

Miért létezik még antiszemitizmus?
Diplomások is készek elfogadni a zsidó összeesküvésrõl szóló elméleteket
Az antiszemita ideológiához nem feltétlenül társul érzelmileg fûtött személyes ellenszenv a zsidókkal szemben - derült ki egy budapesti konferencián.
Kényelmes magyarázatot adnak jelenségekre és váratlan eseményekre, katasztrófákra - vázolta az összeesküvés-elméletek terjedésének pszichológiai okait Krekó Péter, a Political Capital elemzõje az antiszemitizmussal foglalkozó konferencián a Közép-európai Egyetemen. Minél alacsonyabb egy országban a demokratikus intézményekbe vetett bizalom, az emberek annál inkább hajlamosak hitelesnek elfogadni ezeket a sok esetben teljesen irracionális vagy éppen röhejes elméleteket, azt például, hogy "minden mögött a zsidók állnak".
A Kádár-korszakban - mondta Standeisky Éva történész - ódzkodtak attól, hogy politikai fegyverként bevessék az antiszemitizmust, de attól az még burkolt formában a pártfunkcionáriusok körében is létezett. Elõfordult, hogy némelyek a "cionizmusra való hivatkozással" számoltak le pártbéli ellenfeleikkel.

Kovács András szociológus az utóbbi tizenöt év felméréseit ismertetve közölte, hogy a magyarországi felnõtt lakosságban van egy 10-15 százalékot kitevõ antiszemita kemény mag és egy szintén 10-15 százalékos csoport, amely nagyjából egyetért ugyan az antiszemita kitételekkel, de kevésbé elszánt.
A diplomás, aktív keresõ, felsõ jövedelmi csoportba tartozó budapesti férfiak az átlagosnál nagyobb arányban fogadják el a "zsidó öszszeesküvésrõl" szóló elméletet -oszlatta el a szociológus azt a képzetet, hogy ilyesfajta nézetek iránt fõként csak szegény, iskolázatlan rétegekben mutatkozhat kereslet. Meglepõ, hogy a politikai értelemben vett antiszemiták személyükben nem szükségszerûen gyûlölik a zsidókat: az antiszemita ideológia inkább egyfajta csoportképzõ erõként, az identitás megteremtésére szolgál, és nem feltétlenül társul érzelmileg fûtött személyes ellenszenvvel.
- o -

Személyes ellenszenv, valóban kevés esetben alakul ki, azon oknál fogva, hogy a bûnözõ zsidó, megteremt magának egy teljesen szigetelt világot, amibe az utca embere, de még a neki dolgozó értelmiség sem tud megközelíteni ha nem zsidó. Csak a saját fajtáját, vagy a saját fajtájából kiemelt, társakat enged maga köré, akik részt vesznek bûntársként, a hihetetlen magasságig feltörekvõ elképzelések kivitelezésében. Egy láthatatlan hálót szõve, csodálatos földünk körül és rombolva minden természet adta sejtet, ami a többi, nem zsidó ember számára életfontosságú. Ha eme társulások, vitához, vagy kenyértöréshez vezetnek, akkor robbannak ki a háborúk.
Továbbiakban, személyes ellenszenvek nem is alakulhatnak ki, mert ha nem zsidó az ellenlábas, akkor millió-egy variáció áll rendelkezésükre, hogy el tegyék láb alól. Jelen esetben Magyarországon, ahol az emberi élet csak egy tányér bablevesbe kerül, ott soha senki nem tudhatja miért halnak az emberek. Kézzelfoghatóan bizonyítható, hogy a mit sem sejtõ kiszolgáló réteg, egy potenciális áldozata a zsidó faj, világuralmi törekvéseiben. Kezükben tartva a világ pénzpiacát, aranybányáit, gyémántbányákat, olaj, gáz, ingatlanpiac, élelmiszer, szerencsejátékok, média, valamint az érvényben lévõ politikát, a semmirekellõ, értéktelen politikusokkal együtt. A titkosszolgálati rendszerük, olyan szuperbiztonságot nyújt számukra, hogy arrogáns, pimasz módon, bármit megtehetnek büntetlenül. Nincs is arra szükség, hogy külön-külön bárki is utálja õket. Vagy az összeset, vagy az összeset. Közép út, másik véglet nem létezhet.
Aki visszamenõleg, mélyebben tanulmányozza ennek a fajnak az életét, az nem lepõdik meg azon hogy évezredeken keresztül, miért vált egy üldözött néppé. A történelem sok mindent elhallgat, megmásít, s ezzel el is árultam, hogy kétharmad részben benne van a kezük, egy teljesen valótlan cselekmények állítására, az idõutazás keretein belül. Ezért, minden esetben csak a jelent kell figyelembe venni, mert ha rájuk lenne bízva, akkor húsz évvel késõbb már a jelenkor, amiben élünk, egy hazugságokkal megtûzdelve válna történelemmé, saját érdekük kivitelezéséhez. Persze gondoskodva arról, hogy a zsidó nép, egy meghatározó középpont legyen, minden egyes részletben.
A nyüszítésük, siránkozásuk, önsajnálatuk csak egy megtévesztés. Addig, amíg a tisztességes, becsületes, haladó gondolkodású emberek, a tudás könyveit forgatják, mit sem sejtve, hogy egy faj kiszolgálására képezik magukat, addig a zsidó, a " Cion bölcsei " utasításait tanulja be betûnként.
Hogyan kell egy teljes emberiséget igába hajtani, mocskos fajuk uralomra jutása céljából.
Az elsõ világháború kudarca után rájöttek rosszul taktikáztak. Így sokkal szervezettebben és tapasztaltabban indítottak meg egy másodikat. Európában hatalomra juttattak egy rendkívüli tehetségekkel megáldott személyt. Hitler karakterében felfedezték az új világ megteremtését. Az amerikai hírszolgálat, akiknek a hátterében befolyásos zsidók álltak, koreográfia szerint irányították az eseményeket. Az állítások ellenére, Hitlernek nem voltak olyan szándékai, hogy teljesen kiirtson egy fajt. Ezzel szemben munkára akarta õket bírni, s fontos volt, hogy a jogtalanul felhalmozott vagyonuk elkobozza, s a háborút megfelelõen finanszírozza, segítség nélkül. A dolgok ott fajultak el, amikor a munkatáborokba szánt élelmiszer útját elvágták, majd járványokat juttattak be a drótkerítések mögé. A németek egy módon tudták kezelni a járvány megfékezését, hogy a hullákat elégették, így létre kellett hozni a krematóriumokat. Mondanom sem kell kik álltak a háttérben és kiknek volt érdeke mind ez. Amerika zsidói, a századforduló elejétõl, egy óriási beruházásba fogott, ami irdatlan pénzeket emésztett fel. Vérszemet kapva, még többet akartak, s lehetõ leggyorsabban.
Kézenfekvõ volt, hogy Európára esik a választásuk, mert ugye az amerikai zsidók gyökerei, itt tollasodtak meg és uralták a piacot. Bármikor meg tudták volna Hitlert állítani. Ez nem volt senkinek az érdeke, mert Hitler tudatán kívül egy feladatott végzett, s nem hódítást. Tehát, az Európán kívüli zsidóság, számítóan hagyta, hogy teret kovácsoljon a német nép és begyûjtse, a rokonság értékeit, ami késõbb nagytételben, Amerikában landolt. Ennek az lett a fizetsége, hogy Németország lehetett, a legfejlettebb ország Európában, a mai napig. Továbbiakban, hogy fel ne ébredjen újra a német népben ez a munka vágy, millió zsidó települt vissza, s onnan hozták létre, a nyugat és kelet Európát. A nyugalom csak egy látszólagos évtizedeken keresztül, mert gõzerõvel dolgoznak azon, hogy újra teret kell nyerni. Amelyik zsidó a második világháború után nyugaton stabil üzletet létesített, az nem engedte, hogy más zsidó is hozzáférjen a hatalomhoz, vagy önállósítsa magát. Persze attól nem zárkózott el, hogy segítse fajtársát és hitelezze az elképzeléseit, haszon tudatában. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején, kelet megnyitja kapuit, aminek a kulcsát a keleten élõ zsidóság adja a nyugati kezébe, majd csõstõl áramlanak a zsidó kalandorok, akik villámgyorsasággal akarnak arra a szintre kerülni, mint a nyugati fajtársaik. A kelet népe ettõl a pillanattól esik a könyörtelen gonoszság áldozatává. Magyarország árulói eladják a lelküket és ezzel párhuzamosan minden mozdítható és mozdíthatatlan nemzeti kincset. Egy olyan nép kiirtását vették célul, akik egész Európában egy egyedülálló közösség, hogy az elhódított területen, könyörtelenül diktálják a tempót, talán az egész világnak. Tudatában vannak annak, hogy a Magyar, genetikailag egy kezelhetetlen, idõzített bomba. Ha reszketve is, de még is ráülnek erre a puskaporos hordóra, hogy újra a metszett farkukat ott hagyják, s majd évtizedekre siránkozásból éljenek, hasztalanul és fasztalanul.
Az eddig leírtak csak elõzmények, egy magyarázatra, hogy miért is utáljuk a zsidókat. Ha figyelsz nap mint nap, majd esténként leülsz, visszapergetve az eseményeket, akkor tudatosul benned, hogy minden perc, csak róluk szól. Az erõszakkal futtatot takony, tehetség nélküli zsidó gyerek, vagy az amerikai filmek, zsidó-néger fõszerepei, vagy a zsidó ország napi nyomora. Az állandó nyilvános nyüszítések, hogy mennyi az antiszemita. Már bocsásson meg a világ. De nekünk nagyon is nyomós okunk van ezt a semmirekellõ népet elviselhetetlenül utálni. Amíg a mi utódainkat lesöprik, mert tehetségesebbek, szebbek, életrevalóbbak mint az õ nyomoronc, félnyomorék, vérfertõzött fattyaik, addig soha ne várják el az elfogadást és a békés egymás mellett élést. Én küzdök foggal körömmel ez ellen, s a gyerekeimet is erre nevelem. A történelmüket meg az szerint adom tovább, amely módon, legjobban meg tudom utáltatni ezt a csõcseléket. Ez így korrekt. A legnagyobb szégyen, úgy csatát veszteni, ha a saját fegyverünkkel szúrják át a szívüket.
Ezt az ellenszenvet õk ültették belénk. A Magyar sokkal békésebb nép, mint sem szándékosan provokáljon. De az igazságtalanságra felébred bennük az oroszlán, ezzel jelezve, hogy ezt a népet még soha senki nem törte meg. A zsidó fogja legkevésbé.

Raklap

Hozzaszolasok

930 #41 930
- 2010. December 17. 16:16:51
Gerynek tökéletesen igazavan. És ha a szebbik nemnek ez a vélemény rólam nem is ambicionálom magam harcilag, és ezzel Arany véleményét is támogatom.
1 #42 Gerry
- 2010. December 17. 16:24:51
Nézd már mit olvasok (rövid részlet)

A Talmud tanítása magyarul http://www.zsinagoga.net/node/1320

A szülöi tisztelet (ami sok vitát vált ki)

Néhány kérdés a tananyaghoz:
Miért kell tisztelni a szülõket?
Mennyire kell tisztelni a szülõket?
Mindig kell tisztelni a szülõket?
És ha õk nem méltóak rá?
...


...ahogy elnézem, a 8...16 éveseknek nagyon fontos kérdéseket tesznek fel a rabbik...
Zsidó szülõk, ti belegondoltatok már miért megy az agymosás, már ha ti nem vagytok agymosottak???

Szükölõ szülõ, te csak kihordod a kölyködet, de az õ tulajdonuk. Neked kuss az elõneved és a gyerek azt fogja tenni amire mi felkészítjük!

"Lájehudim hájtá orá veszimhá veszaszon veikár
- A zsidóknál fény lesz, öröm, vigasság és gazdagság!"


A Magyaroknál pedig a család, haza, hit és szeretet!
74 #43 74
- 2010. December 17. 16:25:38
Sziasztok!

Természetesen Imre -a hívó szóra leteszem a tollat és kardot kötök...
...most megy a Hunszkítán Monús Áron - nem tudja valaki mikor vették fel? KÖSSZ!

szeretettel: spartakusz....
32 #44 32
- 2010. December 17. 17:18:38
kérésed számomra parancs!
74 #45 74
- 2010. December 17. 17:41:29
Sziasztok!

Úgy gondolom Gerry arra gondolt- ahogy a szultán janicsárokat nevelt magának - úgy a cion maszatot, kedves Gabi ne mérgelõdj mindenkinek van rossz napja...

szeretettel: spartakusz...

ui: még mindig nem tudja senki, hogy Mónus felvétel mikor készült? A válasz elõre is megköszönném....
1253 #46 1253
- 2010. December 17. 18:17:30
Gerry...Romantika -szerelem-napozóLove
Mi kell még a mai jeges naphoz?
Férfi és nõ, nõ és férfi, ki egymást mindig óhajtá de nem érti...
De vissza a cikkhez Cool
Arra nem gondolt a felkért elemzõ, hogy a diplomások körében azért terjed oly nagyon az általa felvázolt antiszemitizmus, mert a legtöbben diplomaszerzés után bekerülnek a szép és csillogó vállalatokhoz, ahol napi 12-14 órát húznak le, de nem jutnak elõbbre. Miért is? Talán azért mert.... hogy is fejezzem ki magam zsidó származású a vezetõség már minden szinten? Amikor a valamilyen csoda folytán munkához jutott nem zsidó bekerül a társaságba, csak azt látja, hogy a zsidó származású munkatársak, fele olyan tehetségesen( na jó legyen azonos képességû) törnek fel, mint a talajvíz? Azt tegyük hozzá, hogy fele annyi munkával és pluszabb juttatásokkalFrown
Biztos vagyok benne, hogy az a 10-15 % nem annyi, hanem sokkal több, csak nem beszélnek róla nyilvánosan.
Mi az hogy iskolázatlan réteg? Azért mert valaki nem az überzseni ösztöndíjjal tanul felsõoktatásban, még nem hülyék. Sõt!!!
Én ma hálás lennék ha tanultam volna valami tisztességes szakmát.. pl. lehetnék vízvezeték szerelõ, vagy mosógép szerelõ...
Azokra hallgatnak ha kihívják õket...
Arany:
Csodálatosan fogalmaztál a csiszolódásról. Puszi érteHelló
2542 #47 2542
- 2010. December 17. 18:48:48
Na errõl van szó aragon

Szisztematikusan szorítják egy alárendelt szerepbe még a professzorokat is, ha nem zsidó.
Fontos, hogy a munkájával hozzájáruljon a zsidó elképzelésekhez, de ne emelkedjen fölé az irányítójának.
Pld. a svájci CERN, a világ minden tájáról, összetoborzott fizikusokat, s egyéb nagy kopoltyúkat, hogy egy olyan megtévesztõ dolgon tevékenykedjenek, mint az õsrobbanás kiderítése.
Közben teljesen köztudott és nyilvánvaló, hogy Genfet és környékét az orosz zsidó-maffia uralja, ezzel egy versenyt kezdtek el az amerikaiakkal, hogy melyik hasonló speciális üzem tud elõállítani olyan robbanást, ami olcsó de hatásosabb mint az atombomba, vagy a hidrogén, vagy a lézer.
Európa egy idõzített bombán ül, ha ott elszabadítanak egy olyan erõt, amit nem tudnak kezelni.
Na vajon kinek volt az ötlete? Hát természetes, hogy a zsidóknak. Ezek amióta belakták Amerikát, azóta megy a kettészakadt zsidóság rivalizációja, aminek a tudatlan gój nép issza meg a levét és pusztul el úgy, hogy halvány gõze sincs, mi folyik körülötte.
Amíg a lelkiismeretes nem zsidó oldal a világ megmentésén dolgozik, addig ez a szemét mocsok nép az elpusztításán.
1 #48 Gerry
- 2010. December 17. 20:31:39
gabi - én is kedvellek!
1 #49 Gerry
- 2010. December 17. 20:55:01
Spartakusz - "Úgy gondolom Gerry arra gondolt- ahogy a szultán janicsárokat nevelt magának - úgy a cion maszatot, kedves Gabi ne mérgelõdj mindenkinek van rossz napja..." - ezt nem értem... de a két beíirásomnak semmi köze egymáshoz. Két teljesen külön dolog... Gabit ne keverd a Talmud suli HSZ-be... mellyel Kerecsennek kedveskedtem lelkesen, s elrejtve sem szerepel "ellenfelem", eleve nem sejtve, fentebb elejtett kedvesen-keresetlen levelem szertelen heve rettenetesen megdermesztette...
74 #50 74
- 2010. December 18. 02:06:26
Sziasztok!

GERRY nincs semmi probléma _ csak rávilágítottam, hogy nem csak engemet lehet félre értelmezni - a sok pici be írással....

szeretettel: spartakusz...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.07 masodperc
657,102 egyedi latogato