Bejelentkezés
Vessünk - nevessünk?

Na nézzük Keletrõl-Nyugatra, milyen tréfákat fõztek ki nekünk.
Japán nem csak nyíltan fegyverkezik, de fenyeget is Moszkva és Peking irányába a Kuril-szigetek miatt


India fegyvereket gyárt „csereberél”. Elkezdte a Kalast gyártani, meg harckocsit is nagyon drágán és most Ukrajnának adakozik SZU-30-asokat, melyeket azok felújítanak, vagy valami ilyesmi. De ha már Ukrajna, akkor érdemes odafigyelni rájuk, mert hadászatilag nagyon jól kommunikálják, hogy belehúztak. Építik a sereget és gyártják a páncélosokat, mintha készülnének a beköszöntõ világbékára.

Közben megy a szokásos gáz-ködösítés is az Északi és a Déli Áramlatokkal,

Nabukkóval, NATO légvédelmi rendszerrel, amit Romániába is telepítenének, de ha úgy járnak vele a zsidajok, mint a törökökkel, akkor ez kecsegtetõ dolog a jövõre nézve. Olvasom, hogy az USA arra szólítja fel polgárait, hogy hagyják el Szíriát és ne invesztáljanak oda többet. Ugyan Jordániáról nem olvastam, de mióta a zsidó nagykövet ki lett kicsit kövezve, úgy vélem, hogy ez is egy háborús elõjel. A török hadüzenet már megvan és a szövetség Egyiptommal és a többi arab állammal is elkészült. Nem véletlen ment Líbiába ahol találkozott Cameronnal és Szarközivel. Cameron meg Moszkvából utazott oda, miközben Moszkvában meg egymásnak adják a kilincset az európai államok katonai vezérkari fõnökei. A németekkel megegyeztek, de a franciák sem ellenkeznek, úgy látom. Olaj-olaj-olaj és pont. De ha már Moszkva, akkor Makarov hadsereg-vezért kell megemlítenem. Hírt olvastam, hogy lázadoznak a tábornokai és az orosz bakáknak nem tetszik a baret,


Ahogy látom, minden komoly hadsereg-mozgolódáson megjelenik egy-egy ortodox pópa is, de megy az orosz-ukrán mesterséges akadályképzés is, mert az ukrán ortodox fõpópa jól megkritizálta az orosz vezetést, azt becstelennek nevezve és valami annektálásról is beszél.




Gigászok fezsülnek egymásnak óramû pontossággal, de én csak a karmesterre vagyok kíváncsi! Ma kaptam hírt Kínából is. Ott is lesz egy kis átalakítás, mert ez törvényszerû, de ez csak a háború után esedékes - ha jól sejtem. Egyre többen lesznek „keresztényekké” - mint hallom-, és ez érdekes. Nem akarnak egy Budhista-sinto-kunfuciánus szövetséget is kötni, csakis a rend kedvéért? Kíváncsi vagyok, vajon Tajvan hova fog tudni és milyen áron (bármi) „integrálódni”.
Közép és Dél-Amerika is mocorog rendesen. Emlékeztek még a Falkland-szigetekre.

No, azért ne legyetek hamariak, mert amiket most is leírtak, az az idõben zajlik és nem holnap, bár tudom, hogy a zsidók kitakarítása már tegnap is késõ lett volna, de sajnos úgy beleette a fene a gazdatestbe, hogy az operáció mindenképpen fájdalmas lesz mindenki számára és ha az illumináltak nem változatnak e terven, akkor nem sokan élhetik túl ezt a kis intermezzót.
De koszovó is közel van ám hozzánk. Az orosz nagykövet ki is kiakadva távozott, amikor errõl a témáról nem az érdekeiknek megfelelõen „nemzetközi értekeztek” Belgrádban!


Aztán nézzünk szét idehaza is. Banki adósok hitel-vesztõ csomag, Patakival az élen? Talán jó hónapja volt, hogy filmezték a Jóban, rosszban sorozatban, mit kemény motoros bõrjakós rokker, most pedig az élre áll és hozza is a tv, mint a pinty. Á, nem megcsinált dolog ez sem, csak puszta véletlen.
A tv-ben egyébként nem látni mást, csak tömény szexuális csábítást, idióta „humoros” zsidó-mûsorokat és mindenféle halál és baleset, rendõrségi, bírósági mizériákat. Oly sötétség árad a „népre”, hogy nem is csoda, ha „odafönn” eldöntötték, hogy lekapcsolják egy idõre a villanyt.
Apropó, mivel már két napja meg van írva cikk, csak közben rákaptatok a „tudományos-filozófiai” ismeretterjesztésre, így nem akartalak tréfás dolgokkal kizökkenteni benneteket. Talán jó ez így. Tegnap barátaimmal beszélgettünk és szóba került az oktatási törvény és ez az ordas Hoffmann Rozsda, s mikor arról volt szó, hogy szombaton is benn lesznek a gyerekek és délutánonként is, akkor „bevillant”, hogy azért akarják egy helyen tartani õket, mert „akció” esetén ezzel zsarolhatják a „megbokrosodott” szülõket. Azt hiszem, zsidóék Palesztinában is csinálták ezt. Az indoklás most mindegy, a cél az katonai természetû. Egyébként most kaptam meg - 5 hónap után – a baleseti határozatom, melyben természetesen vétkesnek hoztak ki, s 40 ezer megfizetésére és egy hónap jogsi-bevonásra ítélt valami zsidó „rendõr”-pcsa. Majd beszkenelem a levelet, haláli jó az egész és kb. olyan, mintha két taliga majom szerkesztette volna Lázár városában, Hódmezõvásárhelyen. Természetesen „panasszal” élek, bár a kisbalta jobban mutatna a tetvek fejében, függetlenül attól, hogy elkövettem-e azt, amivel magamat azért nem vádolhattam, mert én hívtam ki a zsandárokat. Viccesek, s remélem egyszer még össze hoz velük személyesen a sors, egészen más vonatkozásban. Ám, mivel a véletlenekben nem hiszek, azt kell mondjam, hogy összedolgoznak, mert Ráckevére is most 30-ra idéztek be a dunaújvárosi „sértett” jóbbikosok rágalmazási siránkozásaival kapcsolatosan. Ezek azt hiszik, hogy az „elkövetés” helye ez a körzet, pedig hát az sem tudom hol a szerver, s ez így is van rendben, majd összeokoskodja a sok „értelmiseggi”, mi is legyen.
Addig is had ábrándozzak kicsit. Ez a legújabb orosz fejlesztésû precíziós csúzli. Semmi fölösleges svasztika, cikornya, csak a letisztult praktikum. Mivel a múlt karácsonyra sem kaptam meg, amit kértem, ezért ezt írjátok a többihez fiúk. Nem a töltelékére vagyok kíváncsi, hanem a kezelõszemélyzetére!

ORSIST-5000
De ha már ajándék, akkor most rendeltem pár kunai-t Kínából. Olyat szeretnék, amilyennel itt játszadoznak!

De ez sem rossz! Sanghai Shadow

Tokkal, vonóval!
Azért úgy látom, messze még az a messze!
Remélem elég viccesre sikerült a bejegyzés, mert én jókat nevettem közben. Tegyétek ti is saját belátásotok szerint, de tiszta szívbõl!
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. September 21. 10:34:52
- 2011. September 21. 11:56:20
- 2011. September 21. 13:22:26
- 2011. September 21. 13:33:12
- 2011. September 21. 14:50:14
- 2011. September 21. 16:52:43
- 2011. September 21. 17:08:42
- 2011. September 21. 18:07:44
- 2011. September 21. 19:00:05
- 2011. September 21. 20:03:16