Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

"Zsidótoros" (Raklap-elemzése)

Ha errõl a szegény disznó tudna.
Népszabadság 2010. 12. 16

Miért létezik még antiszemitizmus?
Diplomások is készek elfogadni a zsidó összeesküvésrõl szóló elméleteket
Az antiszemita ideológiához nem feltétlenül társul érzelmileg fûtött személyes ellenszenv a zsidókkal szemben - derült ki egy budapesti konferencián.
Kényelmes magyarázatot adnak jelenségekre és váratlan eseményekre, katasztrófákra - vázolta az összeesküvés-elméletek terjedésének pszichológiai okait Krekó Péter, a Political Capital elemzõje az antiszemitizmussal foglalkozó konferencián a Közép-európai Egyetemen. Minél alacsonyabb egy országban a demokratikus intézményekbe vetett bizalom, az emberek annál inkább hajlamosak hitelesnek elfogadni ezeket a sok esetben teljesen irracionális vagy éppen röhejes elméleteket, azt például, hogy "minden mögött a zsidók állnak".
A Kádár-korszakban - mondta Standeisky Éva történész - ódzkodtak attól, hogy politikai fegyverként bevessék az antiszemitizmust, de attól az még burkolt formában a pártfunkcionáriusok körében is létezett. Elõfordult, hogy némelyek a "cionizmusra való hivatkozással" számoltak le pártbéli ellenfeleikkel.

Kovács András szociológus az utóbbi tizenöt év felméréseit ismertetve közölte, hogy a magyarországi felnõtt lakosságban van egy 10-15 százalékot kitevõ antiszemita kemény mag és egy szintén 10-15 százalékos csoport, amely nagyjából egyetért ugyan az antiszemita kitételekkel, de kevésbé elszánt.
A diplomás, aktív keresõ, felsõ jövedelmi csoportba tartozó budapesti férfiak az átlagosnál nagyobb arányban fogadják el a "zsidó öszszeesküvésrõl" szóló elméletet -oszlatta el a szociológus azt a képzetet, hogy ilyesfajta nézetek iránt fõként csak szegény, iskolázatlan rétegekben mutatkozhat kereslet. Meglepõ, hogy a politikai értelemben vett antiszemiták személyükben nem szükségszerûen gyûlölik a zsidókat: az antiszemita ideológia inkább egyfajta csoportképzõ erõként, az identitás megteremtésére szolgál, és nem feltétlenül társul érzelmileg fûtött személyes ellenszenvvel.
- o -

Személyes ellenszenv, valóban kevés esetben alakul ki, azon oknál fogva, hogy a bûnözõ zsidó, megteremt magának egy teljesen szigetelt világot, amibe az utca embere, de még a neki dolgozó értelmiség sem tud megközelíteni ha nem zsidó. Csak a saját fajtáját, vagy a saját fajtájából kiemelt, társakat enged maga köré, akik részt vesznek bûntársként, a hihetetlen magasságig feltörekvõ elképzelések kivitelezésében. Egy láthatatlan hálót szõve, csodálatos földünk körül és rombolva minden természet adta sejtet, ami a többi, nem zsidó ember számára életfontosságú. Ha eme társulások, vitához, vagy kenyértöréshez vezetnek, akkor robbannak ki a háborúk.
Továbbiakban, személyes ellenszenvek nem is alakulhatnak ki, mert ha nem zsidó az ellenlábas, akkor millió-egy variáció áll rendelkezésükre, hogy el tegyék láb alól. Jelen esetben Magyarországon, ahol az emberi élet csak egy tányér bablevesbe kerül, ott soha senki nem tudhatja miért halnak az emberek. Kézzelfoghatóan bizonyítható, hogy a mit sem sejtõ kiszolgáló réteg, egy potenciális áldozata a zsidó faj, világuralmi törekvéseiben. Kezükben tartva a világ pénzpiacát, aranybányáit, gyémántbányákat, olaj, gáz, ingatlanpiac, élelmiszer, szerencsejátékok, média, valamint az érvényben lévõ politikát, a semmirekellõ, értéktelen politikusokkal együtt. A titkosszolgálati rendszerük, olyan szuperbiztonságot nyújt számukra, hogy arrogáns, pimasz módon, bármit megtehetnek büntetlenül. Nincs is arra szükség, hogy külön-külön bárki is utálja õket. Vagy az összeset, vagy az összeset. Közép út, másik véglet nem létezhet.
Aki visszamenõleg, mélyebben tanulmányozza ennek a fajnak az életét, az nem lepõdik meg azon hogy évezredeken keresztül, miért vált egy üldözött néppé. A történelem sok mindent elhallgat, megmásít, s ezzel el is árultam, hogy kétharmad részben benne van a kezük, egy teljesen valótlan cselekmények állítására, az idõutazás keretein belül. Ezért, minden esetben csak a jelent kell figyelembe venni, mert ha rájuk lenne bízva, akkor húsz évvel késõbb már a jelenkor, amiben élünk, egy hazugságokkal megtûzdelve válna történelemmé, saját érdekük kivitelezéséhez. Persze gondoskodva arról, hogy a zsidó nép, egy meghatározó középpont legyen, minden egyes részletben.
A nyüszítésük, siránkozásuk, önsajnálatuk csak egy megtévesztés. Addig, amíg a tisztességes, becsületes, haladó gondolkodású emberek, a tudás könyveit forgatják, mit sem sejtve, hogy egy faj kiszolgálására képezik magukat, addig a zsidó, a " Cion bölcsei " utasításait tanulja be betûnként.
Hogyan kell egy teljes emberiséget igába hajtani, mocskos fajuk uralomra jutása céljából.
Az elsõ világháború kudarca után rájöttek rosszul taktikáztak. Így sokkal szervezettebben és tapasztaltabban indítottak meg egy másodikat. Európában hatalomra juttattak egy rendkívüli tehetségekkel megáldott személyt. Hitler karakterében felfedezték az új világ megteremtését. Az amerikai hírszolgálat, akiknek a hátterében befolyásos zsidók álltak, koreográfia szerint irányították az eseményeket. Az állítások ellenére, Hitlernek nem voltak olyan szándékai, hogy teljesen kiirtson egy fajt. Ezzel szemben munkára akarta õket bírni, s fontos volt, hogy a jogtalanul felhalmozott vagyonuk elkobozza, s a háborút megfelelõen finanszírozza, segítség nélkül. A dolgok ott fajultak el, amikor a munkatáborokba szánt élelmiszer útját elvágták, majd járványokat juttattak be a drótkerítések mögé. A németek egy módon tudták kezelni a járvány megfékezését, hogy a hullákat elégették, így létre kellett hozni a krematóriumokat. Mondanom sem kell kik álltak a háttérben és kiknek volt érdeke mind ez. Amerika zsidói, a századforduló elejétõl, egy óriási beruházásba fogott, ami irdatlan pénzeket emésztett fel. Vérszemet kapva, még többet akartak, s lehetõ leggyorsabban.
Kézenfekvõ volt, hogy Európára esik a választásuk, mert ugye az amerikai zsidók gyökerei, itt tollasodtak meg és uralták a piacot. Bármikor meg tudták volna Hitlert állítani. Ez nem volt senkinek az érdeke, mert Hitler tudatán kívül egy feladatott végzett, s nem hódítást. Tehát, az Európán kívüli zsidóság, számítóan hagyta, hogy teret kovácsoljon a német nép és begyûjtse, a rokonság értékeit, ami késõbb nagytételben, Amerikában landolt. Ennek az lett a fizetsége, hogy Németország lehetett, a legfejlettebb ország Európában, a mai napig. Továbbiakban, hogy fel ne ébredjen újra a német népben ez a munka vágy, millió zsidó települt vissza, s onnan hozták létre, a nyugat és kelet Európát. A nyugalom csak egy látszólagos évtizedeken keresztül, mert gõzerõvel dolgoznak azon, hogy újra teret kell nyerni. Amelyik zsidó a második világháború után nyugaton stabil üzletet létesített, az nem engedte, hogy más zsidó is hozzáférjen a hatalomhoz, vagy önállósítsa magát. Persze attól nem zárkózott el, hogy segítse fajtársát és hitelezze az elképzeléseit, haszon tudatában. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején, kelet megnyitja kapuit, aminek a kulcsát a keleten élõ zsidóság adja a nyugati kezébe, majd csõstõl áramlanak a zsidó kalandorok, akik villámgyorsasággal akarnak arra a szintre kerülni, mint a nyugati fajtársaik. A kelet népe ettõl a pillanattól esik a könyörtelen gonoszság áldozatává. Magyarország árulói eladják a lelküket és ezzel párhuzamosan minden mozdítható és mozdíthatatlan nemzeti kincset. Egy olyan nép kiirtását vették célul, akik egész Európában egy egyedülálló közösség, hogy az elhódított területen, könyörtelenül diktálják a tempót, talán az egész világnak. Tudatában vannak annak, hogy a Magyar, genetikailag egy kezelhetetlen, idõzített bomba. Ha reszketve is, de még is ráülnek erre a puskaporos hordóra, hogy újra a metszett farkukat ott hagyják, s majd évtizedekre siránkozásból éljenek, hasztalanul és fasztalanul.
Az eddig leírtak csak elõzmények, egy magyarázatra, hogy miért is utáljuk a zsidókat. Ha figyelsz nap mint nap, majd esténként leülsz, visszapergetve az eseményeket, akkor tudatosul benned, hogy minden perc, csak róluk szól. Az erõszakkal futtatot takony, tehetség nélküli zsidó gyerek, vagy az amerikai filmek, zsidó-néger fõszerepei, vagy a zsidó ország napi nyomora. Az állandó nyilvános nyüszítések, hogy mennyi az antiszemita. Már bocsásson meg a világ. De nekünk nagyon is nyomós okunk van ezt a semmirekellõ népet elviselhetetlenül utálni. Amíg a mi utódainkat lesöprik, mert tehetségesebbek, szebbek, életrevalóbbak mint az õ nyomoronc, félnyomorék, vérfertõzött fattyaik, addig soha ne várják el az elfogadást és a békés egymás mellett élést. Én küzdök foggal körömmel ez ellen, s a gyerekeimet is erre nevelem. A történelmüket meg az szerint adom tovább, amely módon, legjobban meg tudom utáltatni ezt a csõcseléket. Ez így korrekt. A legnagyobb szégyen, úgy csatát veszteni, ha a saját fegyverünkkel szúrják át a szívüket.
Ezt az ellenszenvet õk ültették belénk. A Magyar sokkal békésebb nép, mint sem szándékosan provokáljon. De az igazságtalanságra felébred bennük az oroszlán, ezzel jelezve, hogy ezt a népet még soha senki nem törte meg. A zsidó fogja legkevésbé.

Raklap

Hozzaszolasok

2542 #51 2542
- 2010. December 18. 06:36:18
Kapcsolódó téma ( Np comment )

Titkos magyar-izraeli államközi megállapodás - 2004.04.14-én
Nibiru Honlapja - Magyar - Izraeli megállapodás A fõoldalra


Izrael az USA támogatásával gyilkolja a gyermekeket és a civileket. Az EU pedig bólogat.
Vagyis a politikusok bólogatnak. A politikusoknak semmi sem drága. Azt hiszik, hogy tetteik következmények nélkül maradnak. Pedig tévednek. Ha mi nem söpörjük el õket, akkor majd megteszik
azok, akik Izrael és az USA politikája melletti kiállásuk miatt jönnek majd el a keresztény világot megbüntetni. Évtizedeken keresztül szemet hunytunk a fölött, ami a Közel-keleten történik. Úgy gondoltuk, hogy nem a mi problémánk. Pedig nagyon is az. Az USA messze van. Mi viszont nagyon is közel
ehhez a kelethez. Izrael jövõje nem kétséges. Az a mód, ahogyan létrejött, és az, ahogyan az ott élõkkel bántak évtizedeken át, és hogy ezt egyáltalán megtehették, az USA bûne, az ENSZ bûne, a nyugat bûne, beleértve bennünket is európaiakat.
Az itt ismertetésre kerülõ anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervrõl, sem pedig errõl a megállapodásról. Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát.

Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga.

Az Európa Unió és Izrael kapcsolata meglehetõsen érzékeny téma. Az emberek többsége fel van háborodva azon, amit Izrael mûvel szinte nap mint nap, kormányaink, és ellenzéki pártjaink azonban cinkosan hallgatnak és eltitkolják, vagy legalábbis nem publikálják az olyan megállapodásokat és "akcióterveket" melyek Izrael állammal köttetnek. Sunyi módon az emberek háta mögött cselekszenek, a közvélemény teljes kihagyásával. Vajon ki hatalmazta fel õket, hogy Izrael érdekében tegyenek olyan lépéseket, melyek az EU-ra, vagy csak szûkebb hazánkra Magyarországra, és annak lakosaira nézve hosszú távon káros nemzetközi hatásai lehetnek?
Egy 2003-ban történt EU-s felmérés szerint a EU polgárainak 59%-a gondolja Izraelt a világbékét legjobban fenyegetõ országnak. A második helyezett az USA volt. Ismert tény tehát, hogy az európai nemzetek tagjainak elsöprõ többsége nem ért egyet Izrael politikájával, és az USA befolyását sem találja helyesnek a térségben, különösen ami Izrael, és a zsidó politikusok gaztetteinek védelmezését, és Izrael politikájának feltétlen támogatását jelenti. Gondoljunk csak az ENSZ-re, ahol már megszámolhatatlan azon ENSZ-határozatok száma, mely csak és kizárólag azért nem ítéli el Izraelt, mert az USA ezeket a határozatokat rendre megvétózza. Izrael és az USA jelentik a világban a gonosz tengelyét, bármilyen szempontból is nézzük. S bár a média ennek az ellenkezõjét akarja elhitetni a tömegekkel, az EU népeinek nagyon is helyén van az esze.
Hiába szeretnének azonban Európa népei békét minden áron, ha hatalomban tartanak olyan pártokat és politikusokat, akik Izraelt és az Egyesült Államokat támogatják. Mivel az Izrael, vagy az USA által megtámadott országok lakói joggal azonosítanak bennünket az állítólagos demokráciák politikusaival, így ha jelen helyzetben kitörne egy háború, annak mi, az emberek innánk meg a levét! Ezt akarjuk? Hagyjuk, hogy titkos vagy eltitkolt megállapodások alapján legyünk cinkosai a végtelen butaságában felfuvalkodott
Bush-nak és követõinek, a világagresszor Amerikai Egyesült Államoknak, vagy a mindent és mindenkit semmibe vevõ rasszista Izraelnek? Ha elmegyünk e mellett szó nélkül, akkor mi magunk is lesüllyedtünk arra a szintre, ahonnan nincs visszaút. Aki a maga lehetõségeihez mérten nem tiltakozik ez ellen, ami folyik, az ugyanolyan bûnt követ el, mint azok az aktív politikusok és bürokraták, akik az úgynevezett "nemzetközi elvárásoknak" megfelelni akarásukban a háború felé sodorják az egész keresztény világot, miközben folyik a történelemhamisítás, a holokauszt-bûvészkedés.
Amennyiben kitörne egy háború, az arab államok értelemszerûen nem tennének különbséget az USA, és Európa között, egyrész a NATO, másrészt az EU politikája, harmad- és nem utolsó sorban pedig azért, mert a muszlim világ lakói - tetszik vagy nem - ugyanúgy egy kalap alá vesznek bennünket az USA-val, és a többi nyugati állammal, mint ahogy tahó buzgalmában Gyurcsány Ferenc az arab focistákat a terroristákkal. Ha itt háború lesz, az egész keresztény világ megsínyli. Mindezt azért, mert az ún. nyugati demokráciákat elsõsorban a pénz, és a legkülönfélébb érdekek mozgatják. A demokrácia alapértékei már régen elvesztek. Titkos nemzetközi megállapodások, és érdekek mentén dõlnek el a dolgok a fejünk fölött. Olyan emberekre szavazunk akik nem méltók és nem valók a képviseletünkre. Ez az egyik oka, amiért a pártok nélküli demokrácia alapvetéseinek megteremtésén fáradozom, ahol nincsenek titkos egyezmények, minden nyilvános. Hazánkban egyébként a legrosszabb a helyzet a közérdeklõdésre számot adó események sok évre való titkosítása, adatok szándékos meghamisítása szempontjából. Nem beszélve arról, hogy nálunk választást lehet nyerni hazudozással, az ellenzék pedig utána nem akarja megbuktatni a hazugság bajnokait. Megeszem a fejem ha létezik még egy ilyen ország, mint a miénk. És most lássuk, mi is történt.

2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfõ. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük õket. Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfõ, Mádl Ferenc is.
2004 április 14-én, egy szerdai nap késõ estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyûlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit.
Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban nem szellõztetett kerettervet. Korunk jellemzõje az a kényszer, amibe Izrael és a baloldali pártok belevitték az ellenzéki pártokat. Nem az én feladatom megítélni persze, hogy mennyire érezték ezt politikai kényszernek a jelenlévõk.

A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael államfõje,
Mádl Ferenc, Magyarország Köztársasági Elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részérõl,
Hiller István az MSZP részérõl,
Dávid Ibolya az MDF részérõl,
Herényi Károly az MDF részérõl,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részérõl,
Áder János a Fidesz MPP részérõl,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részérõl, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetõi.

A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következõk voltak:

1, Magyarország befogadó célország.

Abban az esetben, ha Izraelt külsõ agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élõ zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.

2, Izraeli áruk európai terjesztése.

A megállapodás ezen része valójában az uniós törvények kijátszása, tulajdonképpen nem más, mint csempészés állami segédlettel. Ez a pont ugyanis arról szól, hogy az Izraelbõl érkezõ árukat átcsomagolással úgymond "honosítanánk" és úgy terítenénk az EU országaiban.
Mi más lehetne ennek a pontnak az értelme, hiszen Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni.

3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.

A megállapodás után nem sokkal létrejött az a szerzõdés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd Forinttal támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban, annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetõnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között mûködõ St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, ráadásul a beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Jó példa a 2-es és a 3-as pontokra az is, hogy egy másik megállapodás értelmében a Magyar Fejlesztési Bank Izraelben állami pénzen tart el kibucokat, melyek rossz minõségû paprikát állítanak elõ, melyet aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el.

4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése, és propagálása a médián keresztül.

Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak.

5, A gyûlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyûlésben, és annak szigorú alkalmazása.

No comment.
6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek mûködésének ellenõrzése, korlátozása, és megszüntetése.

Ez a pont egyértelmû. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerõ, valódi nemzeti erõk, az ún. "szélsõjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.

7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon.

Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivõ kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemrõl van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik bár soha egyetlen egyszer sem szólaltak föl a magyar nemzetiség ellen történt atrocitások esetében, ellenben Izraelt, foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a tevékenysége miatt. Eörsi esetében ez nem egészen igaz, hiszen legutóbb szót emelt szlovákiai magyarokkal történõ esetek miatt, de itt is csak arról lehet szó, hogy még nem tudjuk, hogy cui prodest.

8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.

A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevû, homályos rendeltetésû szervezet hozta össze, melynek tagsága hogy is mondjam igencsak "színes", és mely szervezet nem megerõsített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetõk pénzébõl.


Az információ nem feltétlenül teljes, mert bár egy (azóta már sajnos elhunyt) bennfentestõl származik, sajnos csak fejbõl, töredékesen emlékezett. Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmû volt számomra, hogy ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy errõl mindenkinek tudnia kellene.
Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövõbeni politikai mozgásterét, és jövõjét, ami megengedhetetlen! Itt az ideje, hogy mindenki tudjon errõl. Kérem továbbá, hogy ha valaki további részletekkel rendelkezik, írja meg nekem, akár névtelenül is.

Nibiru 2006.08.25 (jav: 08.28)


web analytics
74 #52 74
- 2010. December 18. 07:05:29
".....a km-eket sikerült minimalizálnom..."



Sziasztok!

Támadtok és jogosan, mert nekem is nehezemre esik, a hosszú sorok olvasása ma stílust váltok, amit be másolok fontosak értelmezés után, mert amióta Petõfi Sándor exhumálását követõen a MTA- idézõ jelbe téve, mert semmi köze a megnevezéshez - egyszerûen megtagadta - ezzel jeles tudósokat hülyének nézve "nõi csontvázat találtak" címen....

"semmit ne vegyél kész pénznek - az itt be linkelt híreket ellenõrizd - hogyan? Hallgass a szívedre! Olvass a sorok között -

SPARTA- KUS HÍRMONDÓ c. alatt


szelektáld -

http://index.hu/bulvar/2010/12/17/negyven_ember_fagyott_meg_a_telen/

Negyven ember fagyott meg a télen

* Független Hírügynökség

2010. december 17., péntek 22:10


Akiknek nem szabadott volna megfagyniuk - Miért mert Magyarok voltak - ? Még nem hallottam, hogy itt élésködök közül valamelyik is megfagyott volna........


http://index.hu/kulfold/hirek/2010/12/17/rendeletekkel_kormanyozhat_chavez/


http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_felelosseg_felelossege_.html


Rendeletekkel kormányozhat Chávez


http://index.hu/belfold/2010/12/16/a_tobbseg_mar_elegedetlen_a_kormannyal/


Belföld
A többség már elégedetlen a kormánnyal


http://hvg.hu/itthon/20101217_kozmedia_mediatorveny#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_12_17&utm_content=top


Közmédia: talpnyalók elõnyben?

http://www.mult-kor.hu/20101210_azonositottak_jezus_dedanyjat?


http://kuruc.info/r/2/71223/


Holokassza, avagy költségvetési milliárdok a rettegõknek

A 2011. évi központi költségvetés tervezete

http://www.gondola.hu/cikkek/74328-Kicsereltek_Seres_Laszlot.html


szeretettel: spartakusz.....
74 #53 74
- 2010. December 18. 07:12:43
bocs Vámos barátunk lemaradt?


http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_felelosseg_felelossege_.html
119 #54 119
- 2010. December 18. 08:56:24
az utóbbi idõben van egy rossz szokásom: rá szoktam keresni a cikkben szereplõ személyekre, sõt lekeresem lehetõleg valamilyen fényképüket, mert egy életrajzban annyit lehet hazudni, amennyit az ember nem szégyell, de egy fotó... az azért magáért beszél. Most is ezt tettem, Íme:

Krekó Péter:
www.politicalcapital.hu/orszagjelentes/photo10/5.jpg

Standeisky Éva:
jog.unideb.hu/bibo/articles/tagok/standeisky%20eva%20f.jpg

...esetleg van még kérdés?
2 #55 Olvaso
- 2010. December 18. 09:12:36
Balu, ha már megtetted, megtennéd ezt rendszeresen, mert ugyan nekem nincs kétségem, hogy a zömük a külsõ jegyeik alapján zsidó, de azért a képek beszédesebbek!
Raklap ez régi történet, de köszönöm, hogy frissítesz, mert a esetleg újak azt hiszik, hogy a levegõbe beszélgetünk!
902 #56 902
- 2010. December 18. 10:04:36
Balú,
ezek eléggé jellegzetes arcok. Tipikus "honfoglalás kori" vonásokkal. A fura az, hogy mindig ilyenek kapnak szavat a médiában. Már nagyon fárasztó. Valaha én is elfogadtam az elémtálalt dolgokat. Ma már én is utána nézek, ki fija borja, aki olyan okosokat mond.
32 #57 32
- 2010. December 18. 16:30:26
Te jó ég Spartakusz, mi lett volna, ha nem minimalizálod a km-eket?

kerecsennek, neked a materiális merevséged lesz a veszted! (Ezt azért írtam le, mert gyanítom már csak mi járunk vissza ehhez a cikkhez!) Üdv, Gabi
32 #58 32
- 2010. December 18. 20:51:51
akkor étjük egymást!Smile
32 #59 32
- 2010. December 18. 22:11:35
Gerry, kitöröltem a csúnya mondataimat, amiért kerecsen elküldött melegebb éghajlatra, de most visszaolvasva a te írásodat, rátaláltam az idézett versben egy részre, mi miatt bátorkodtam dühösen fogalmazni: Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.
Ugye érted, nem csak testbõl állunk!
930 #60 930
- 2010. December 19. 07:52:08
Gabi! Van némi igazad a legutolsó mondatokat olvasva, de pl. kezelhetnéd a nagyobb egyetértés céljából raklap pókfóbiáját a népigyógyászatnak megfelelõen szõrivel.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.07 masodperc
657,102 egyedi latogato