Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Vessünk - nevessünk?

NaplóMa csak egy könnyedet, mert már szóltak, hogy mostanában nagyon komoly vagyok és nem tréfálkozom. Ennek több oka is van. Jáger Attila állapota romlott és nem kecsegtet semmi biztatóval, emellett több személyes döntést is meg kellett hozzak a családi béke és nyugalom érdekében, no meg, hogy a dolgok is mozduljanak, mert úgy tûnt, hogy a szavakból nem nagyon értenek a „partneri vonalak”, így most kénytelenek a paradox instrukciókon elmélázni. Így nekem személy szerint könnyebb, de kicsit kellemetlenebb fázison kellett keresztülvergõdni – úgy vélem sikerrel véve az akadályt, s ma már mindenki a helyére került a tarsolyban és mehet a munka tovább a szokott „csendes ütemben”, ritmusosan, amíg hagyják. Múltkor egyik barátom hívott és ecsetelte, hogy egy magánszámról visszajátszották neki a privát beszélgetésünket, amelyet telefonnal rögzítettek, amely nálunk volt éppen. Még jó, hogy nincsenek titkaink s így jót is nevettünk rajta, akármelyik szolgálat is élvezkedett kedvére. Egyébként pedig béke van, halad a kerti munka is és tombol a szárazság. Tegnap az jutott eszembe, hogy a sok katasztrófa-híradó után most esedékes lesz pár tûzvész itt-ott, ha már „forró az õsz”.

Na nézzük Keletrõl-Nyugatra, milyen tréfákat fõztek ki nekünk.
Japán nem csak nyíltan fegyverkezik, de fenyeget is Moszkva és Peking irányába a Kuril-szigetek miattURL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztás és emlegeti a kínai anyahajót, amely felborította az egyensúlyt a „sárgák tengerén”. Fokozzák a feszültséget és egyre több katonai mozgolódást és pöpec haditechnikát reklámozó híradás jelenik meg Kínával kapcsolatban is, amellett hogy gyorsan és biztosan vásárolják fel az európai -amerikai (Dél és Észak, no meg Közép) és afrikai hiteleket. Közben persze a két Korea sem alszik és erõsen koncentrál az egyesülés (unio) közeljövõben bekövetkezõ eseményeire, de közben hadgyakorolnak is rendületlenül és mindketten szövetkeznek az oroszokkal, Kínával. Kína erre megerõsítette nyilvánvaló kapcsolatát Moszkvával és ezért Putyint Peking „nominálta” a Konfúciusz Békedíjra.
Úgy látszik, hogy lekopizzák a zsidók minden „játékát” és így „függetlenítik” magukat. regalábbis remélem, s nem csak egy zsidó-imágó (zsimágo) készül megint.
India fegyvereket gyárt „csereberél”. Elkezdte a Kalast gyártani, meg harckocsit is nagyon drágán és most Ukrajnának adakozik SZU-30-asokat, melyeket azok felújítanak, vagy valami ilyesmi. De ha már Ukrajna, akkor érdemes odafigyelni rájuk, mert hadászatilag nagyon jól kommunikálják, hogy belehúztak. Építik a sereget és gyártják a páncélosokat, mintha készülnének a beköszöntõ világbékára.
URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztás
Közben megy a szokásos gáz-ködösítés is az Északi és a Déli Áramlatokkal,
URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztás
Nabukkóval, NATO légvédelmi rendszerrel, amit Romániába is telepítenének, de ha úgy járnak vele a zsidajok, mint a törökökkel, akkor ez kecsegtetõ dolog a jövõre nézve. Olvasom, hogy az USA arra szólítja fel polgárait, hogy hagyják el Szíriát és ne invesztáljanak oda többet. Ugyan Jordániáról nem olvastam, de mióta a zsidó nagykövet ki lett kicsit kövezve, úgy vélem, hogy ez is egy háborús elõjel. A török hadüzenet már megvan és a szövetség Egyiptommal és a többi arab állammal is elkészült. Nem véletlen ment Líbiába ahol találkozott Cameronnal és Szarközivel. Cameron meg Moszkvából utazott oda, miközben Moszkvában meg egymásnak adják a kilincset az európai államok katonai vezérkari fõnökei. A németekkel megegyeztek, de a franciák sem ellenkeznek, úgy látom. Olaj-olaj-olaj és pont. De ha már Moszkva, akkor Makarov hadsereg-vezért kell megemlítenem. Hírt olvastam, hogy lázadoznak a tábornokai és az orosz bakáknak nem tetszik a baret,
amire a „csákójukat” le akarják cserélni. Pedig ahhoz, hogy nemzetközi csendõrök, zsandárok lehessenek, mindez kell, enélkül nem fog menni. Makarov érthetetlen módon leszólta nemzetközi fegyverkiállításon a saját T-90msz-jüket, és ezt nem érti a a tömeg.
Én igen, de egyelõre megtartom magamnak a miértet.

Ahogy látom, minden komoly hadsereg-mozgolódáson megjelenik egy-egy ortodox pópa is, de megy az orosz-ukrán mesterséges akadályképzés is, mert az ukrán ortodox fõpópa jól megkritizálta az orosz vezetést, azt becstelennek nevezve és valami annektálásról is beszél. URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztásEbben lehet valami, de hát ez mi tudjuk, csakhogy a világgal is közölni kellett. Ha jól emlékezek a cikkre, ott azt írták, hogy 400 ezer katonát verbuválnak össze és szuper-módon készítik fel és stafírungozzák ki õket. Ennyi nem kell a parádéra. Nos, az sem titok, hogy ez a létszám már zsoldosokat is magában foglal. Magyarok, nincs munkátok és bírjátok a harcias játékokat. Javaslom, vegyétek fel a kapcsolatot a legközelebbi orosz-ukrán-belorusz kirendeltséggel és irány Kelet. Úgy is visszajöttök hamarosan, csak már felkészülve, kiképezve és talpig vasban! Hajrá! Csak figyeljetek! Most jelentette ki Medvegyev, hogy külön kell választani a „nemzetiség” és az „etnikum” fogalmát. Aki a határokon belül él, az etnikum, s aki kívül, az nemzetiség. Ez a definíció még jól jöhet a háborúhoz és az azt követõ rendezéskor is, nem is beszélve arról, hogy a birodalom stabilitása megköveteli ezt a fajta szigorú differenciálást. Nos, tehát létrejön a nagy iszlám szövetség, s talán a Palesztin állam ENSZ általi elismerése adja meg az alaphangot annak hitelesítéséhez, bár lesz ott kis gond. Talán nem véletlenül vettek õrizet alá most is egy kisebb kurd gyülekezetet. A Szovjetúnió-2 mellett tehát formálódik egy Iszlám Unió is
URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztásés ma már nem kétséges, hogy az Európai Egyesült Államok sem utópia, de ebben a cigányoknak külön államot képzel el a zsidó.
URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztás
Gigászok fezsülnek egymásnak óramû pontossággal, de én csak a karmesterre vagyok kíváncsi! Ma kaptam hírt Kínából is. Ott is lesz egy kis átalakítás, mert ez törvényszerû, de ez csak a háború után esedékes - ha jól sejtem. Egyre többen lesznek „keresztényekké” - mint hallom-, és ez érdekes. Nem akarnak egy Budhista-sinto-kunfuciánus szövetséget is kötni, csakis a rend kedvéért? Kíváncsi vagyok, vajon Tajvan hova fog tudni és milyen áron (bármi) „integrálódni”.

Közép és Dél-Amerika is mocorog rendesen. Emlékeztek még a Falkland-szigetekre.
Szerintem hamarosan meglesz az „új gazdája”. Az USA-ból egyre jobb adatok jönnek, dübörög a gazdaság és a katonaságot hamarosan oda kell már nyíltan is irányítani, mert annyi gabona terem, hogy nincs ki lekaszálja.
No, azért ne legyetek hamariak, mert amiket most is leírtak, az az idõben zajlik és nem holnap, bár tudom, hogy a zsidók kitakarítása már tegnap is késõ lett volna, de sajnos úgy beleette a fene a gazdatestbe, hogy az operáció mindenképpen fájdalmas lesz mindenki számára és ha az illumináltak nem változatnak e terven, akkor nem sokan élhetik túl ezt a kis intermezzót.

De koszovó is közel van ám hozzánk. Az orosz nagykövet ki is kiakadva távozott, amikor errõl a témáról nem az érdekeiknek megfelelõen „nemzetközi értekeztek” Belgrádban!
URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztás


Aztán nézzünk szét idehaza is. Banki adósok hitel-vesztõ csomag, Patakival az élen? Talán jó hónapja volt, hogy filmezték a Jóban, rosszban sorozatban, mit kemény motoros bõrjakós rokker, most pedig az élre áll és hozza is a tv, mint a pinty. Á, nem megcsinált dolog ez sem, csak puszta véletlen.

A tv-ben egyébként nem látni mást, csak tömény szexuális csábítást, idióta „humoros” zsidó-mûsorokat és mindenféle halál és baleset, rendõrségi, bírósági mizériákat. Oly sötétség árad a „népre”, hogy nem is csoda, ha „odafönn” eldöntötték, hogy lekapcsolják egy idõre a villanyt.

Apropó, mivel már két napja meg van írva cikk, csak közben rákaptatok a „tudományos-filozófiai” ismeretterjesztésre, így nem akartalak tréfás dolgokkal kizökkenteni benneteket. Talán jó ez így. Tegnap barátaimmal beszélgettünk és szóba került az oktatási törvény és ez az ordas Hoffmann Rozsda, s mikor arról volt szó, hogy szombaton is benn lesznek a gyerekek és délutánonként is, akkor „bevillant”, hogy azért akarják egy helyen tartani õket, mert „akció” esetén ezzel zsarolhatják a „megbokrosodott” szülõket. Azt hiszem, zsidóék Palesztinában is csinálták ezt. Az indoklás most mindegy, a cél az katonai természetû. Egyébként most kaptam meg - 5 hónap után – a baleseti határozatom, melyben természetesen vétkesnek hoztak ki, s 40 ezer megfizetésére és egy hónap jogsi-bevonásra ítélt valami zsidó „rendõr”-pcsa. Majd beszkenelem a levelet, haláli jó az egész és kb. olyan, mintha két taliga majom szerkesztette volna Lázár városában, Hódmezõvásárhelyen. Természetesen „panasszal” élek, bár a kisbalta jobban mutatna a tetvek fejében, függetlenül attól, hogy elkövettem-e azt, amivel magamat azért nem vádolhattam, mert én hívtam ki a zsandárokat. Viccesek, s remélem egyszer még össze hoz velük személyesen a sors, egészen más vonatkozásban. Ám, mivel a véletlenekben nem hiszek, azt kell mondjam, hogy összedolgoznak, mert Ráckevére is most 30-ra idéztek be a dunaújvárosi „sértett” jóbbikosok rágalmazási siránkozásaival kapcsolatosan. Ezek azt hiszik, hogy az „elkövetés” helye ez a körzet, pedig hát az sem tudom hol a szerver, s ez így is van rendben, majd összeokoskodja a sok „értelmiseggi”, mi is legyen.

Addig is had ábrándozzak kicsit. Ez a legújabb orosz fejlesztésû precíziós csúzli. Semmi fölösleges svasztika, cikornya, csak a letisztult praktikum. Mivel a múlt karácsonyra sem kaptam meg, amit kértem, ezért ezt írjátok a többihez fiúk. Nem a töltelékére vagyok kíváncsi, hanem a kezelõszemélyzetére!

ORSIST-5000

De ha már ajándék, akkor most rendeltem pár kunai-t Kínából. Olyat szeretnék, amilyennel itt játszadoznak!
URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztás
De ez sem rossz! Sanghai Shadow
URL kepfeltoltes,ingyenes képmegosztás
Tokkal, vonóval!
Azért úgy látom, messze még az a messze!

Remélem elég viccesre sikerült a bejegyzés, mert én jókat nevettem közben. Tegyétek ti is saját belátásotok szerint, de tiszta szívbõl!

Hozzaszolasok

2471 #51 2471
- 2011. September 21. 20:09:23
Különben a annumakikról szoló hirek történelmileg elõadottak meg a Seminõék génekkel alátámasztottak valahogy nem fedik egymást...hacsak a makik nem délkelet afrikában tenyésztettek bányába majd a presumerok városaiba betelepültek rájuk......
Tehát a presumer idõszaknak régebbinek kéne lenni a gének idejének meghatározásával mint a makik embergyárának!
Ugyanis a eu 19 szekvenciák kb 40.000 évesek a makik 12.000 évvel ezelõtti vizözöniek.....akkor?

Az asszir banda is a termékük lehet és délkeletafrikából másztak a perzsa térségbe....Addig ott sémi nem volt.

Feltétlenül többfajta ember alapnak kell lennie máshonnan mert a rasszok nem a napsugár mértékétõl vagy a porvihartól lett keskeny mongoloid formáju a keletiek egy jó részének a szeme......szóval valami még a rejtekben van.
3409 #52 3409
- 2011. September 21. 20:18:31
Aminek meg kell történnie - az meg is fog. Nem állhatunk a változás útjában!
Az igazság, és a jogos népharag hamarosan utat fog törni magának.

A 2012.-es "céldátum" tartogathat még meglepetéseket. Vagy így, vagy úgy, de készülnek rá.
"Közeleg a végzetes 2012-es év: már titkos kormányzati bunkerek épülnek!"
http://www.femina.hu/terasz/kozeleg_a_vegzetes_2012_es_ev_mar_titkos_kormanyzati_bunkerek_epulnek?utm_medium=rss&utm_source=hirstart-default
2471 #53 2471
- 2011. September 21. 21:10:53
Szégyellem magamat helyette!
Palesztinával most azt teszik amit velünk trianonban! Üzletelnek felette!
2825 #54 2825
- 2011. September 21. 21:40:06
"A Comet Elenin a Galaktikus Föderáció egy anyahajója.

Dr. Georgi Stankov írása

2011.09.05

II. rész

Ahogy tudhatod, 2010 júliusában, a magasabb birodalmakból, volt egy, a Földön lévõ energia feltételekre vonatkozó felmérés – az úgynevezett második harmonikus konvergencia idején (az elsõ 1987-ben volt, amikor a Föld Felemelkedési folyamata igazán kibontakozott) – amely arra a következtetésre jutott, hogy a küszöböt( fény hányados), a felébredt lelkek a Földön még nem érték el, mert sok fénymunkást a sötét erõk elcsábították és eltérítették õket a felvilágosodásra szóló lélekszerzõdéseiktõl.
Mivel a Fény Erõinek, tiszteletben kell tartaniuk a Földön megtestesült entitások szabad akaratát és megfelelõen nagy számú emberi lénynek kell kérni, hogy hivatalosan is beavatkozhassanak, így többször elhalasztották az általuk sok csatornán és többször bejelentett „First Contact-tot” az elmúlt három év során.
Személy szerint én is részt vettem, az említett júliusi döntésen, álom állapotban, teljes tudatosságban, amelyben az idõ legnagyobb részét töltöm.
Ez lesz a normális állapot a Felemelkedés után az 5. dimenzióban.

Ténylegesen úgy döntött a fénymunkások elsõ, nagyon kicsi hulláma, akik felemelkedtek az 5. dimenzióba azáltal, hogy növelték testük frekvenciáját az egyéni Fénytest Eljárással (LBP=light body process) az elmúlt 10-15 évben, hogy egy ideig a Földön kell maradniuk és az LBP-jükben tett fejlõdéssel, segíteniük kell a többi fénymunkást.
Ez egy hatalmas áldozat volt, e magasan fejlett entitások részérõl, melyet õk, magamat is beleértve, lelki testvéreik nevében hoztak, akiknek nehézségeik vannak Földön lévõ aktuális energetikai változásokkal és nem az elõzetesen átgondolt lélekszerzõdésüknek megfelelõen fejlõdtek. Ezt a segítséget energetikailag úgy valósították meg, hogy megemelték a magasabb birodalmak felemelkedett fénymunkásainak energiáját, miközben õk újra megismétlik az LBT-t egy rövidebb verzióban és a harmonikus energiákat a lemaradottakra irányítják. Ez egy nagyon összetett energetikai jelenség, mely a konstruktív és destruktív interferencia törvényein alapul, melyet nehezen lehet szavakban átadni.

Ez lényegében ugyanazt a feladatot jelenti, amelyet sok fénymunkás hajt végre ma is a Földön azáltal, hogy bõvítik a Föld frekvenciáit saját asztrális mezõikkel, kvantum szinten. Õk, hogy úgy mondjam, a Fény vezetékei, ami a magasabb birodalmakból folyik a testükön keresztül a Földbe és az a funkciója, hogy törölje a Sötét alacsonyabb frekvenciáit, amelyek uralkodtak eonok óta, ezen a meglehetõsen mérgezõ bolygón.
Emiatt az emberi felemelkedés elsõ és második hullámát összevonták és most, valószínûleg 11.11.11 körül történik meg, amikor az utolsó, de az egyik, csillagkapu nyitva van.
A harmadik hullámban lesz az emberiség tömeges Felemelkedése, a meghirdetett 2012. végéig.

Nos, mindezen események sok szempontból kapcsolódnak az X Bolygó(Nibiru) eljöveteléhez, ahogy a Világegyetemben minden összefügg egymással. A hollywood-i sci-fi filmek többsége, a sötét erõk megbízása alapján, arra szolgál, hogy felkészítse a tömegeket azokra az elkerülhetetlen kinyilatkoztatásokra, amelyek jövõre kezdõdni fognak. Ez a gyakorlat az 50-es évek elején kezdõdött H.G. híres játékával. A marslakók inváziójával keltettek pánikot az USA-ban a második világháború elõtt. Mióta az Elit és a titkos kormány, úgy döntött, hogy tartja kapcsolatait a sötét erõkkel, eltett a láb alól mindenkit, aki megpróbálta felfedni az igazságot.

Az ultra-titkos sötét erõk évek óta tudnak a közelgõ Felemelkedésrõl, hiszen a Szürkéktõl és a Hüllõktõl tájékoztatást kaptak errõl, akiknek van néhány olyan technológiájuk (távolba látó), amelyek képessé teszik õket a jövõbeli idõvonalak észlelésére. Az emberi Elit, ezeknek az idegeneknek a segítségével, hatalmas földalatti bázisokat épít abban a reményben, hogy túléli a Hüllõket, és hogy folytathatja az alámerült bolygón inkarnálódott emberi lények leigázását.

Most az Elitet és az Új Világrend titkos kormányát egy dilemma ejtette csapdába:
Vajon Neki, a sötét erõkkel vagy a GF Fény Erõivel kell-e tartaniuk, akik, az elmúlt években, kapcsolatba léptek az USA és más országok kormányaival, de akivel eddig elutasították az együttmûködést? Ez annak a ténynek köszönhetõ, hogy manapság a felelõs politikusok többsége hüllõ, akik a saját napirendjük szerint élnek és egyáltalán nem érdekli õket az emberiség. A Hüllõk sokkal kisebb számban vannak a Földön, mint a Szürkék, de a legnagyobb ellenõrzést õk gyakorolják az Elit fölött és a Khazarok fölött a pénzügyi szektorban.

Ahogy látod, az emberiség történelme sokkal komplexebb és sötétebb, mint azt a legtöbb ember és a fénymunkások jelenleg feltételezik. Létezik egyfajta üdítõ naivság a legtöbb fénymunkás között, ami lélegzetelállító és nyomasztó - mely hozzáállás gátolta a Föld valós helyzetének egy korábbi Felismerését – hogy a mindenkori hatalom ismerteti a Fény Erõinek a nyilvánosságra hozatalát.

A Hüllõk, bár katonailag sokkal erõsebbek, mint a Szürkék, de átengedték a Föld és az emberiség felett az irányítást az Orion Birodalomból származó Szürkéknek, mert õk tapasztaltabbak a bolygók menedzsmentjében. Számuk(a Hüllõk) sokkal kisebb, mint a Szürkéké, ezért a Föld felé közeledõ X Bolygón számos Hüllõ tartózkodik. Õk fennhatóságot(felsõbbséget) akarnak létrehozni, a 2012.12.21 után fennmaradó katasztrofális Földön(B).

Ez részét képezi a sötét erõk és a Fény Erõi közötti megegyezésnek, a Kozmikus Gondviselés legmagasabb szintjén. Ez biztosítja azt, hogy ezek a gonosz idegenek nem terjeszkednek tovább az Univerzumnak ezen a részén a Föld váltása és a Felemelkedés után, viszont a katasztrofális Föld(B) továbbra is korlátlan ellenõrzésük alatt lesz, de nem lesz lehetséges felmutatni a terjeszkedéshez szükséges erõforrásokat a galaxisnak ebben a részében. Ámbár, a sötét mindig is megszegte a szerzõdéseit.

Azonban ez minket, akik felemelkednek az 5. dimenzióba, nem zavar. A Felemelkedés után, amikor az emberiség fele az 5. dimenzióban lesz, a helyzet egy szempillantás alatt meg fog változni. Az új, felemelkedett emberiség technológiai alapjai sokkal fejlettebbek lesznek a Föld jelenlegi szabályozóinál, az emberek hamarosan hozzá fognak férni a lélek-technológiákhoz, amelyek nem igényelnek külsõ eszközöket, hiszen a közvetlen képzelet és megvalósulás bázisán mûködnek.

A Hüllõk a Nibiruról ebben ez idõben jönnek a Földhöz, mert úgy vélik, hogy jogos tulajdonosai ennek a bolygónak. Az eredeti bolygójuk ma már haldoklik és egy új bolygót keresnek.

Mivel Föld, több mint 500.000 éve az Orion Birodalom Draco/ Hüllõ frakciójának irányítása alatt áll (annak ellenére, hogy voltak helyi felvilágosult civilizációk, mint például Lemuria és Atlantis), szándékuk szerint partra szállnak a katasztrofális Földön, röviddel a felemelkedés után. Ez a Föld verzió (B) lesüllyed egy nagyobb 3D-s sûrûségbe és elszakad a Forrástól, miután a váltás megtörtént, és az 5. dimenziós Föld az emberiség egy jelentõs részével felemelkedett.

A 3D-s Föld, amelyet továbbra is ellenõrzésük alatt fognak tartani a jelenlegi hatalmak, nagyobb sûrûségbe fog esni és el fog szakadni a magasabb birodalmaktól – Istentõl. Ez az a tapasztalat, amiért néhány testet öltött entitás úgy döntött, hogy ebben az idõben a Földön lesz. Tisztán ezért, az alvó többség lelkeiért, van hatalmas csata a sötét és a fény erõi között. A betakarított lelkek száma nem jósolható meg egyik oldalon sem.

Az alternatíva – mennyország vagy pokol. A felemelkedés végsõ határidején lesz meg a tényleges végeredménye az emberi lelkekért folyó harcnak. Mellesleg, ezt a csatát János allegorikusan ábrázolja a Jelenések Könyvében, ahogy az Antikrisztus megjelenése idején, csata zajlik Góg és Magóg között. Ez egy allegória, mely a sötét erõket alkotó Szürkék és Hüllõk és az emberi meghatalmazottjaikról szólt.

Van azonban egy további ismeretlen változó ebben a kozmikus drámában. Néhány kicsi Szürke(zeta reticuli) nem túl boldog az X Bolygón érkezõ Hüllõk érkezésétõl, mert tudják azt, hogy nekik hamarosan meg kell válniuk rabszolgáiktól, mivel ezek a Hüllõk sokkal erõsebbek, mint õk. Néhány Szürke hajlamos arra, hogy segítsen az embereknek, hogy megszabaduljanak a Hüllõk befolyásától. Ebben a tekintetben az X Bolygóval érkezõ Hüllõk leszállása a Földön(B) még nem biztos. Mindazonáltal, ez a bolygó el fog haladni a Föld pályája közelében és ez hatalmas pusztító hatással lesz a megmaradó 3D-s Földre(B), ahol az élet, az ugrást követõen hamarosan, elviselhetetlenné fog válni. Ez a kisbolygó nem befolyásolja a felemelkedett, 5. dimenziós Földet.”

Idéztem neked a Nibiru szerepét néhány sorban, hogy megmagyarázzam ennek a kisbolygónak a szerepét a Végidõkben. Jelenleg, nagy a zûrzavar errõl az égi objektumról.
Ez az információ majdnem egy éves, de legfrissebb híreim a kauzális világokból, ezt ragyogóan megerõsítették. Természetesen a végsõ bizonyítékot a következõ két hónap fogja megadni.
930 #55 930
- 2011. September 22. 04:10:40
Egy ilyen összejövõsdi végkimenetelét elõre nem lehet biztosra venni. Ha az összes kisemmizett, vagy az elõtt álló réteg megjelenik az több 100ezer ember lehet, és azt nehéz beszendviccelni. Érdemesebb támogatni hogy azzá lehessen amivé kéne legyen, és ne egy újabb játékká a hatalomi csatározásokban.
2 #56 Olvaso
- 2011. September 22. 06:27:39
Mahacskálban, Dagesztánban, ahol az FSZB-s alezredest megölték robbantottak. 60 sebesült, egy halott.
2119 #57 2119
- 2011. September 22. 09:46:42
http://www.youtube.com/watch?v=mPOCc3VWNb8&feature=player_embedded

errol mit mondanak a tudosok ? erdekes ez az otodik dimenzio ...
igazabol azt sem ertem, hogy az oldalon olvastam, hogy a nibiru azonos a jupiter IO holdjaval. akkor a nibiru nem johet. vagy valamit nem ertek ?
2 #58 Olvaso
- 2011. September 22. 09:56:05
JO, legutóbb, mikor errõl beszéltünk, ha jól emlékszem 6 dimenziót emlegettek, de alapból, ettõl lehet csak több van, minimum 7. Tudod, ez olyan, mint a zsidó névadás. Mindenki lehet Ábrahám (Ábrám), akit zsidónak mondanak, pedig káldeus volt. Szóval, az eredetit megfosztják és másra aggatják a neveit. Ezzel teremtve káoszt. nem tagadják a létezését, hanem csak hazudnak arról.
2119 #59 2119
- 2011. September 22. 10:13:54
ugy erzem magam, mint ahogy az angol munkatarsaim erezhettek, eppen vitaba keveredtunk, ott volt a fonok is, mint dontobiro, azt kifogasoltak, hogyha elkezdunk vitazni, elkezdek teljesen mas dolgokrol beszelni. pedig csak elmondtam a szituaciot leegyszerusitve.
az eloadasok tetszenek, ertem, de itt, mintha mindenki elbeszelne egymas mellett a tudomanyos es dimenzios irasokkal.
jah, az egyik kamionos ceg 34 uj munkatarsat keres ( kamionsofort ) rotterdam es amszterdam felrakoval bakuba, nato katonai kiserettel karoltve folyamatos munkara. nem tudom mennyire igaz es mennyire szamit, de erdekes
2471 #60 2471
- 2011. September 22. 11:56:08
Érdekes Unoa hozzászólása csak 1 bajom van!
Honnan tudhatom én melyik fõldre kerülõk sõt a gyerekeim szintén????
Azé valami "jelzésnek" kéne lennie az ember meg a lánya mire számitson merre menjen.....vagy hova.

Szóval azért a sok dimenzió és fénymunkás dolog között a pontos információ hiányzik!

Hogy egzagtul szeretném???? hát igen.
Eddig bárhova beiratkoztam tanulni dolgozni tudtam hova megyek!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,114 egyedi latogato