Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kínai tapasztalatok 3.

Eddig is tárgyilagosan írtam Kínáról, most is ezt fogom tenni. Az emberek többsége bizonytalan a kínai emberekkel szemben, mindez azért van, mert itteni szemmel nehezen kiismerhetõek, mások, viszont ezen a téren semmiben sem különböznek a japánoktól, koreaiaktól. Õk is ugyan ilyen mentalitással vannak megáldva, ettõl függetlenül még nagyon is szerethetõek és barátságosak, ha az ember megismeri õket! A japán is mosolyogva köszön el tõled, ha hibáztál, és nem részletezi miért nem keresi veled többet a kapcsolatot, ugyanez a kínaiaknál, jöjj rá magadtól. Valakit ez elbizonytalanít, idegenkedéssel fogadja és mivel nem érti, a hátuk mögött ellenségként kezeli õket is.

Viszont az ellenséget, de mielõtt azt mondjuk róla, hogy ellenség, illik megismerni és kiismerni!

Nem Kína és nem a kínaiak az ellenség és nem csak az beszél belõlem, amit tapasztaltam. Az ellenség, az közös, nekik is, nekünk is: a zsidók, de hogy hogyan kezeljük, vagy egyáltalán tudjuk e kezelni, és tudunk-e mindent róluk, amit tudni kell, az már eltér.
Nem mindegy az ember milyen velük, õk a talpraesett, erõs és nem befolyásolható egyenes embereket szeretik igazán, aki tisztelhetõ. Addig vesznek valakit emberszámba, amíg az megadja rá az okot, hogy valóban tisztelhetõ legyen. És ehhez tesztelik a másikat, miközben õk is ennek vannak kitéve. Aki ezt nem érti összezavarodik, mert amit képviselnek, nem kötik az orrodra. Miközben azt mutatják a te véleményed az elsõ, sokszor az ellenkezõjét mondják annak, amit nagyon fontosnak és sérthetetlennek tartanak, hogy te hogyan reagálsz. Az ami igazán fontos lekicsinyítik, ahogyan maguk közt is a nagyokat, és ami nem fontos felnagyítják. És te majd döntesz, ha tudsz jól dönteni.
Más abból a szempontból is, mivel nagyon nagy a fegyelem és a rend, katonai erõ, ahogyan a t.szolgálat. Sehol máshol nincs ilyen, mindenhol kamera, rendõr, katona. Mindenhol, egy ilyen óriási birodalomban. Minden sms, email, honlap (ami nem korlátozott), fõleg külföldi, azonnal a központon megy át. Olvasva van, ezt késõbb közölték is, bár nem lepett meg. Ezért volt külön élmény minden nap Posataimre oldalára, vagy a jövõnk.infónkra, a cion bölcseinek jegyzõkönyvére, a biológiai zsidóra, és egyéb könyvekre, oldalakra rámenni és mossad-nbh-cia tartalmú üzeneteket küldeni, felhívva magunkra és legfõképpen a közlendõnkre a figyelmet! :)

Ott mindenkinek megvan a feladata. Aki katona az katona, aki kereskedõ, az kereskedõ és nem politizál. Ezért a negatív vélemény, mivel a világban kereskedõk vannak elszórva és nem a márványra képet rovó iparmûvészek, vagy bonszai fa kertészek, vagy selyemruhaszövõk.
Most jelent meg a hír a Reutersen is, hogy a nyugat kõ kemény kereskedelmi háborút vív Kínával, és Kína nem segít a nyugat érdekeinek követésében illetve, nem úgy alakítja az árfolyamokat, ahogy cionék elvárnák. Ahogyan azoknak a kereskedõknek az a dolguk,, úgy a gyári munkások milliói sem akarnak ideköltözni és kereskedni! Eszük ágában sincs! Õk abban a környezetben, a keleti világban érzik igazán otthon magukat! Aki meg titkosszolgálati, az meg ki tudja mi, de teljesen máshol dolgozik, mint ami valójában és pont azon a nyelven nem tud, amit te beszélsz, csak, hogy azt hidd ne tudják mirõl beszélsz, vagy mégis? Ott az ellenõrzés többszintû. Hiába ennyi ember, sokkal nagyobb a rend és fegyelem, mint el tudjuk képzelni. Mindezt az államért teszik, hogy egyben maradhasson. Miközben szabadságot és megfizethetõ életet adnak.
Shangahiban a világ legfejlettebb városában, lehet venni lakást 1,5 millió Ft-ért vagy annyiért, mint New Yorkban sem. Lefotóztam, de nem hittem a szememnek, hogy egy ingatlanközvetítõ irodában ilyen eltérés van egy városon belül az árakban és mindegyiknél rengeteg perspektíva. Tehát nem az, hogy van 1 db lakás 1,5 millió a többi százmilliónál kezdõdik, hanem szabadon lehet óriási mennyiségben választani! Az új lakások pedig mind ugyan olyanok, most épültek, most nõtte ki magát a város az elmúlt 20 évben, tehát az olcsó is új .A víz városa volt korábban Shangahi sok tóval, folyók mellékágaival, láttunk városrészt, ahol a felhõkarcolók lába tóhoz vezet, és nagyon szép volt. A folyók és óceán miatt is a kereskedelmi vonal.

A szemetelésrõl többször írtam, mert nagyon meglepett egy ekkora városnál (legyen bel - és külvárosról szó) és annál, ami itthon van a bel és külvárosban. Azóta itthon is figyelem, hozzájuk képest, mintha mindenhol szemeteszsákokat öntöttünk volna ki!! Ezt fentrõl szabályozhatják, mert amikor volt a pekingi olimpia, akkor is, ha valaki az utcán köpött, azt a kezét kicsavarva vitték be a rendõrségre. A "nyugati" embernek furcsa, ha valaki az utcán köp, de nekik legalább, vagy méginkább undorító ugyan az, amikor mi kifújjuk a zsebkendõbe az orrunkat, aztán ugyan azt a zsebkendõt még vissza is tesszük a zsebünkbe. A taxisokat ellenõrzik, hogy mennyiért viszik az utasokat, a szabott áron, vagy átverik. Ha átverik, megy a rendõrségre.
Nagyon fontos, mit láttatnak külfölddel, és akik ott járnak külföldiek azért, mert a cionmédia minden eszközt bevet, hogy lejárassa a világ szeme elõtt Kínát.

A kínai szigort ennek függvényében természetesen teljességgel meg is értem, ami a fegyelmet és rendet illeti. Én is ezt tenném, ha bárhol zsidóktól, cion bujtogatástól kéne tartanom. Márpedig attól kell, mert cionék erõsen dolgoznak épülnek be ott is, fõleg mostanában, mivel ott a tõke, és általában a zsidónak van lehetõsége oda kijutni. Csak tudják kínai testvéreink az áradatukat kezelni...De megnyugtatok mindenkit, a kínaiak a zsiókat nem szeretik. És azokat összességében nem szeretik, akik nem dolgoznak vagy nem szeretnek dolgozni és hazudoznak. A munka nélküli és/vagy hazugságra épülõ élet pedig a zsidóságot és cigányságot jellemzi. Ha már õk nem tudják megítélni ki a zsidó ki nem, ebbõl a kettõbõl legalább látszik, és Kínában a vezetõk is ugyanúgy dolgoznak, és fegyelmezettek, mint akik alattuk vannak.

Ami nagyon meglepett, de írtam is, hogy minket, úgy fogadtak, mint Magyarország bármely politikai vezetõjét, és egyik sem kap különb fogadtatást, mint amiben mi részesültünk díszvendégként több száz vendég közül a fõasztaloknál, ez így is volt és amiben részem volt, nem is lehet übreleni, pompa, luxus, isteni ételek, kedves, vendégszeretõ fogadtatás, ahol a mi kívánságunk volt az elsõ!
(A képek feltöltése még folyamatban van, elég lassú, mert 2000 kép és a szelektálás, képleírás, feltöltés, kommentelés sok idõ, de következõ írás már a képekkel lesz illusztrálva)
Mindezt a kiemelt figyelmet úgy, ahogyan itthon elnyomnak minket. Ahogy itthon elnyomnak, ellehetetlenítenek minket, annak az ellentétét és vendégszeretetet kaptunk. Ezt nem értettem sokáig, most sem értem, mivel az ember nem szokott ilyenhez, dehát a kínaiakon nehéz kiigazodni ;)

Gyaur

Hozzaszolasok

2470 #51 2470
- 2011. October 07. 20:26:50
Én mocskolom a magyar népet, te õrült?
Megmutatom neked, hogy mocskolom én a magyar népet!!!! Így:

www.acsmcsilla.eoldal.hu/img/mid/540/14.-egyiptom---a-gizai-piramisok.jpg

Én úgy mocskolom a magyar népet, hogy azt mondom, lehet hogy a kettõnek van köze egymáshoz:

files.blogter.hu/user_files/24893/harmashalom.JPG
2449 #52 2449
- 2011. October 07. 20:27:33
Serious, érdekes lény az ember, valamiért ragaszkodik az IGAZ(Egy AZ) SZÓhoz(IGÉ)hez, csak nehezen található meg, mi is az...szerintem azért, mert rossz tükörbe néz és rossz mintát követ. Te is biztos néztél olyan tükörbe, ami torzított rendesen. A lelki tükör, amibe most a magyar(sváb, stb) néz, az KÁIN ÉS ÁBEL, vagy éppen Romulus és Remus tükre...ebben nem láthat mást, mint amit mi is az elõzõ odamondogatásban. ha a magyar ELÉGedett lenne azzal, hogy magyar, és nem kell felnõjön, alkalmazkodjon senkihez, akkor a magyar mitológia tükrébe nézne, és Hunorként és Magyarként élne és gondolkozna. valakinek egy aranylap volt az avatárja, ahol két harcos egymásnak háttal nyilazott...szerintem amíg nincs egy biztos, védett pont, ahonnan indulhatunk, nem lesz út sem, amin haladhatunk. neked ki veti a hátát? vagy másképp: te kinek mersz hátat fordítani?Smile
2470 #53 2470
- 2011. October 07. 20:48:24
Vagy amikor a vatikán átsegítette a török hajóhadat, hogy kiirtsanak minket, akkor mik voltunk az õ szemükben???
3163 #54 3163
- 2011. October 07. 21:20:08
kincses! Drága földim, szívembõl szóltál Love hiába na az IGAZság keresése a mi feladatunk és ehhez kell tartanunk magunkat! Ki így ki úgy... ja igen
1 #55 Gerry
- 2011. October 07. 21:51:16
Elö kellett vennem a vastag Fekete Filctollamat... Gratula TeJóPilóta és PyroMizé
Jól bekentelek benneteket! Titokzatosítva lettetek ... illetve a aszöveg amit beírtatok... Fujjj, fujj, meg megint fujjj... TiePong (ez a ferdeszemneved), NEM tiltalak ki, mert a dühöd miatt nem illene... De ne így dühöngj és ne itt...

most jól megmondtam. Azért nem jobban, mert én is voltam ilyen valamikor (akárhányCsillag - még mindig csuklik, ha eszébe jutok) Te ugyan nem tudod ki az, de kapott tölem akkorákat....

...nem érte meg. Nem javít a helyzeten, csak bunkónak érzed magad néhány év múlva... Persze én könnyen beszélek, nekem van fekete Filctollam.

Amúgy Gyaur elött le a kalappal, mert ha nem akkor leverem. Örülnünk kellene, hogy ilyen riportot képes írni valaki... De nem. Vállveregetés? Hátbaveregetés? - Jó volt haver(akkor is ha nöböl készültél! Vagy éppen azért?)

Soxor bele akartam szólni, de nem jöttek a szavak.
Gondot okozott az is, hogy bármit hallok a kinaiakról, állandóan csak az a régi szlogen(?) jut eszembe; "- A Nagy Kínai Fal... a kis kínai meg éhen hal"....

...Ki szeretne közülünk kínai lenni? "Kis" kínai. Netán egy másik ferdeszemü ország rizsültetvényén világrajött EMBER?

Akik onnan idejöttek, azoknak 95%-a nem tehetett mást. A saját életedet túl kell élni, különben belehalsz! Sokáig fogalmam se volt arról, hogy magyarnak születnem micsoda óriási szerencse volt. Az a világ amelyik engem felnöni látott azt bizonygatta nekem, hogy vagyok valaki ezen a földön. Ember, akinek joga van élni. Ezt hittük és hirdettük.

A világ nagyrészén nem ebben a hitben nönek fel a gyerekek.

Az én világom már megszünt létezni. Ti - mai 30-40 évesek már más világgal ismerkedtek. Egy kegyetlenebbel, érthetetlenebbel és veszélyesebbel.

A kis kínai nem ellenség, csupán túlélö. Egy ugyanolyan szerencsétlen mint a mai magyarországon felnövõ-élõ nemzedék.

Nem rájuk kell haragudnotok.

A "maradék" néhány százalék egyik fele maffia, a másik a politikusok.

ezek sem ellenfelek. Az igazi ellenség mi magunk vagyunk. Elfogadunk egy világot, mert "beidomítottak" minket.

A Renegátok ideje lejárt, a harcosok ideje már nem jön el, a csodák elkerülik a nemzeteket... a rabság édes, mert nem kívánja, hogy megeröltesse magát az ember...

Ember?

Megyek is, iszom egy sört és elrágicsálok néhány ropit. Talán megnézek egy jó kis filmet DVD-röl. Tudjátok miért jó a DVD? Nincs benne reklám és megszakítás nélkül beleélhetem magam a hõs szerepébe. Addig se látom magam körül a máló vakolatot.
2449 #56 2449
- 2011. October 07. 22:15:01
Gerry, Fehér Lovag, szeretem a lírai vénád, még írj ilyeneket!melo van Serious, igen, ELÉG, ha azt megtesszük, ami rajtunk múlik, mindenek elõtt magunkért vagyunk felelõsek. egyszerûbb lenne az élet, ha a magyarságot úgy képzelnénk el, mint egy hétlépcsõs zikkuratot vagy piramist(peremest).aki a harmadik lépcsõn áll, az nem értheti meg a hetediken állót, aki meg a hatodikon, nem kéne lenézze, aki a másodikon. és SENKIT se tévesszen meg, hogy valaki magyarul beszél, az csak az eszköz, a kapu a teljességhez. de ha tudja hol van, és nem megy be rajta, mi haszna annak...a magyarul beszélõ NEM MAGYARUL GONDOLKODIK, ha német vagy angol szóRENDet használ...neki alá-fõlé RENDezõdik a világ. aki magyar, az MELlé rendel(a szíve mellé).pihi
32 #57 32
- 2011. October 07. 22:40:19
Gerry, kincses! De jó benneteket olvasni!
2 #58 Olvaso
- 2011. October 08. 07:47:54
Gerry, látom, hogy (át)látod. Néha bezsonganak a harcosok és ennek ideje volt már, hiszen régen estek egymásnak expressis verbis.
Gyaur a "sváb kérdést" ne élezzük egyelõre. Van árnyalatnyi eltérés ez egészen biztos, ahogy a szerbeknél is, de ettõl szép az élet. Tapasztaltad így tudod, hogy hová kell tenni õket, mert mindenki jó valamire.
Tegnap befejeztem Siskov Zord folyóját. Igen tanulságos 100 esztendõvel ezelõtti képet adott az akkori "vidéki" orosz viszonyokról és már jobban értem a Tajga tunguzjait, a muzsikokat és az újgazdag "herélt" semmirekellõket is, de Szolzsenyicint is közelebbrõl fogom. A vagyon csalásból, gyilkosságból való elszármaztatása szülte a modern kor oligarcháit az akkori Jakovlevekbõl, Nazaricsokból, hogy mást ne említsek. Pont, mint "nálunk".
Nem az Anna K-val folytattam, hanem Ma Jian A tollnok címû regényével folytattam. Kínai abszurd. Azt kell mondjam, mint korábban is, hogy el sem tudjuk képzelni az ottani értékrendszer -változást, alakulást, amely számunkra már szinte vicc kategória, pedig Magyarországot is Abszurdisztánnak mondjuk. Mi individualisták vagyunk szinte bármely vonatkozásban a kollektivista Kínához képest és megítélni õket szinte lehetetlen. Egy másik világ, de õk mûködnek, viszont mi "sorvadunk" és ez azért minimum elgondolkodtató.
1496 #59 1496
- 2011. October 08. 09:28:40
A nagy birodalmak csak akkor mûködnek, ha az alattvalók nagy többsége hangya. Itt a hangyát semmiképpen nem említem elítélõ módon, csak tény, teszi a dolgát, sokat nem gondolkodik, van a mûködésében rendszer, ha nem lenne, az egész hangya-társadalom szétesne...
A hangya-lét nem engedi meg az intellektuális gondolkozást...

A Hun Birodalom, amikor a legnagyobb volt, akkor sem befolyásolta a meghódított területen élõ népeket, hagyta õket a maguk módján élni, némi fizetségért védelmet és "hovatartozást" biztosított.

A magyar, hun, szkíta - nevezd aminek akarod -, soha nem volt hangya-nép! A legegyszerûbb dolgokat is szívvel és lélekkel csinálta, a vita is általános volt, azzal a különbséggel, hogy a gyûlöletet is már belevisszük, aminek semmi értelme... Ezt más népektõl sajátítottuk el, teljesen feleslegesen.

A magyarnak soha nem az volt a feladata, hogy birodalmakat építsen, más feladatot adott nekünk az Ég...

Úgy látszik nem nagyon akarják ezt sokan ma sem tudomásul venni.

Mindenkinek elõször önmagát kellene megismerni, és nevelni, akkor a képesség magától jön mások tanítására... Oly módon, hogy azt a másik ne érezze okoskodásnak, vagy lenézésnek...
1207 #60 1207
- 2011. October 08. 11:33:30
Imre!
Vettem a lapot, azért ez a mondatod jelent valamit!
gyaurral nem foglalkozom mert gyagyás, csak ennyit szerettem volna mondani!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.10 masodperc
657,415 egyedi latogato