Bejelentkezés
A vegetarianizmusról
"Néha elgondolkodom azon, hogy vegetáriánus legyek. De még nem határoztam el magam 100%-ig. Mivelhogy a szûkebb környezetemben nem ismerek olyan embert, aki ilyen életvitelt folytatna és akivel errõl a témáról lehetne beszélni, ezért írom ezt ide, hátha van közöttetek ilyen, hogy mondjatok már érveket, ellenérveket, ha van.
A legfõbb érv e mellett az, hogy normális ember egy fájdalmat is érezni képes, érzõ lénynek nem akar szenvedést okozni. Nem ölöd, nem kínzod meg a kisállataidat, a kutyádat, macskádat, díszmadaraidat, stb.-t. Miért okozzunk szenvedést a többi állatnak? Mert amikor húst eszünk, akkor egyszerûen nem akarunk tudomást venni arról, hogy micsoda szenvedést okoztunk (közvetve vagy közvetlenül, még ha nem is mi öltük le a saját kezünkkel) az állatnak.
Anyám is tart nyulakat. De csak azért, hogy aztán szétverje a fejüket egy bottal és hogy kilógjon a bele? Meg a csirkének is amikor elvágja a nyakát, akkor lassan kivérezteti. Gyerekként is a disznótor számomra egy elég rossz élmény volt, ahogy a disznó visít, amikor leszúrják, vérzik meg büdös. Amikor baltával szétvágják a fejét és kilátszik az agyveleje. (Meg azzal megfejelve, hogy mindenki ott veszekedett minden jelentéktelen dolgon.) Meg amikor leadják a nyulakat vagy amikor egy kamionban kacsákat szállítottak, ahogy dobálják õket, meg ilyen szûk kis ketrecekbe belezsúfolják õket.
Ezekrõl ha nem beszélünk, akkor egyesek számára lehet, hogy ez olyan, mintha nem is létezne a dolog. Ha struccpolitikát folytatunk, akkor ilyen nincs is, és nem is kell foglalkozni ezzel a kérdéssel...
Nagyrészt azért eszünk húst, mert gyerekkorunktól fogva rászoktatják az embert erre, és a megszokás az sajnos nagy úr. Évente világszerte több százmillió állatot ölnek le fogyasztás céljából, amiket többnyire elképesztõ körülmények közepette tartanak. De ha ezekrõl nem mutogatnak képeket a híradóban -egy vágóhídról- akkor tudomást sem veszünk az állatoknak az általunk okozott szenvedéseirõl.
Az ember hány állatfaj kiirtásáért tehetõ felelõssé? Pl: Észak-Amerikában a vándorgalambokat egyértelmûen az ember irtotta ki, vadászta le! A bölényeket is majdnem, stb.
Vándorgalamb / Kihalt állatfajok listája: Madarak
Tehát a legfõbb érv a húsevés ellen az lenne, hogy lehetõleg ne okozzunk szenvedést az Isten által teremtett érzõ élõlényeknek! Az állatok ölését szerintem talán csak akkor lehet elfogadni, ha túlszaporodnak és kárt csinálnak, akkor bizonyos esetekben le lehet vadászni õket mértékkel, ésszel. Vagy ha szélsõséges környezetben élnek emberek, pl. a sivatagban vagy akár az eszkimóknak a jeges vidékeken, ahol nincs más élelemforrásra lehetõségük, stb.
További érv az lenne, hogy egy kiló gyümölcs olcsóbb, mint egy kiló (minõségi) hús. Erre mostanában jöttem rá, hogyha eszek négy- öt almát egyszerre, akkor az ugyanúgy teltségérzetet ad az ember gyomrának, mintha szalámis szendvicset ennék. Vagy pl: a banán az is elég laktató, stb. Erre csak azért mostanában jöttem rá, mert iskolás koromban anyám mindig ilyen harmadosztályú, lónak való fonnyadt almákat vett csak többnyire ,, mert az olcsó volt '' -mondván, de ennek meg az lett az eredménye, hogy inkább azokból alig ettem gyümölcsöt, pedig naponta kellene enni. És erre csak most jöttem rá, hogy a jó minõségû gyümölcs ugyan úgy jóllakatja az embert és még olcsóbb is, mint a hús!
További érv a húsevés ellen az lehetne, hogy amikor a gyomorban lebomlik, akkor az gyakorlatilag megrohad, ami egy mérgezõ folyamat. Nem értek hozzá, de gondolom a növényi táplálék lebomlása az nem annyira agresszív folyamat. Ez érdekelne, ha valaki ért hozzá, az mondjon már errõl valamit.
Szerintetek az igaz-e, hogy ugyanakkora földterületbõl sokkal több vegetáriánus embert lehetne elvileg eltartani, mintha ugyanakkora egységnyi területre elvonatkoztatva húsevõ embereket kellene táplálni? Vagy ez nem igaz? De valamilyen szinten logikusnak tûnik elsõre, mert a több állatnak több legelõ kell. Olvastam olyan véleményeket is, hogy az állattartó életforma sokkal nagyobb járulékos környezetrombolással jár ebbõl kifolyólag, pl. az erdõirtásnál.
Láttam olyan tanulmányt is (nem tudom, hogy ez mennyire volt hiteles vagy sem) amely szerint több tízezer emberen végezetek évekig tartó kísérletet Európában és azt tapasztalták, hogy aki vörös húsokat, disznóhúst evett, azok tízszer nagyobb eséllyel kaptak gyomorrákot, mint azok, aki csak fehér húsokat ettek. Nem tudom, hogy ennek van-e alapja nagyobb embertömeg statisztikákra elvonatkoztatva, de pl: nagyanyám egész életében disznóhúst evett és gyomorrákban halt meg.
Nekem pár éve volt egy kisebb betegségem, amibõl azt szûrtem le, hogy a disznóhús az rám személy szerint káros hatással van, míg a szárnyasok pl. csirkehús az nem okozott gondot a betegségem ideje alatt. Vörös húsokat azokat ebbõl kifolyólag már évek óta nem eszem, pl: a marhahúst, bárányhúst ha pörköltbe teszik ezeket egyszerûen nem kívánom, nem jó szagúak, ízûek. De fehér húsokat pl: pulykakolbász, ritkán csirke, tonhal (utóbbi konzervben is jó) azokat szeretem. Meg néha anyám levág nyulakat, de már ennek a húsát sem bírom megenni, ma már gusztustalannak tartom a szagát, még ha meg van sütve, akkor is, pedig régebben ezt is megettem.
Amirõl nehezen tudnék lemondani (vagy nem akarok) az az erõleves! Amikor más betegségem volt pl: amikor erõtlenné, olyan enerválttá váltam, hogy a láz miatt alig tudtam mozgatni a tagjaimat és akkor ettem levest (de az a lényeg, hogy elõtte máskor meg csak nagyon ritkán, mert nem voltam ,, leveses ") és feleannyi idõ alatt, nagyon gyorsan erõre kaptam, mint mikor máskor nem ettem levest ugyanilyen betegség alatt!! Szóval ezt nem véletlenül hívják erõlevesnek!!! Ebbõl a tapasztalatból kifolyólag errõl csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnék lemondani, azt hiszem.
Az állattartásnak azért az egy jó oldala, hogy akkor addig az adott faj túlélése is biztosítva van, amíg meg nem eszi az ember teljesen õket. A rossz oldala még az is hogy betegségeket kaphatunk el tõlük.
Volt egyszer a tel aviv kettõn a taplóban egy nagyon érdekes riport az emlékezõ szervekrõl. Amikor olyan eseteket mutattak be, amikor transzplantált emberek a mûtét után új tulajdonságokat, részben gyakorlatilag új személyiséget vettek fel és ezek a tulajdonságok, szokások megvoltak az elhunyt emberben, akinek a szerveit megkapták késõbb. Ez is egy érdekes dolog (már ha igaz) szerintem, mert ha arra gondolsz, hogy az állatot, amit megeszel, a szervezetedbe kerül, és a halála az egy sokkélmény, egy félelemmel teli érzés az állat számára. És az a kérdés, hogy akkor ezt a sokkélményt, ezt a félelmet vajon átadja-e ilyenformán az õt megevõ embernek, a szervezetének?
Másik fontos kérdés, hogy a lélekvándorlás tana az vajon igaz lehet-e? Én ezt nagyon sokáig nem akartam elfogadni, egy baromságnak tartottam, de egyrészt volt egy személyes élményem (amit itt nem részleteznék), amit ezzel mondjuk többé-kevésbé viszonylag elfogadhatóan meg lehetne magyarázni. És ma már azt gondolom, olyan 70-80%-ban hajlamos vagyok elhinni, hogy ennek lehet valami alapja. Ha nem is mindent, de azért sok mindent pl: a karmát, a veleszületett betegségeket valamennyire elfogadhatóan megmagyarázná. De persze nem kell egyetérteni. És ami ebbõl következne, hogy akkor állatból emberbe fejlõdik-e a lélek, hát bevallom, hogy ezzel egyelõre nem tudok mit kezdeni. Nem tudom egyértelmûen elfogadni sem, de kizárni sem 100%-ig.
Számomra másik érdekes kérdés, hogy a növényeknek vajon van e valamiféle tudata?
Szkeptikus materialisták erre egybõl rávágnák, hogy természetesen nincs és már a kérdés feltevése is õrültség! Hisz az csak egy növény!
De azért nem olyan egyszerû ez a dolog, mert az egy tény, hogy a növények kémiai kommunikációt folytatnak! És itt már igen is felmerül az a lehetõség, hogy nem csak egy automatizmusról van szó, hanem (szerintem) igen is benne lehet a pakliban, hogy ezeknek tényleg lehet, hogy van esetleg valami tudata, amivel felfogják önmaguk létezését és a körülöttük lévõ világot?!!! És nemcsak hogy egymás között ,, kommunikálnak ", hanem különbözõ állattörzsekkel is, a rovarokkal is, kémia anyagok kibocsátásával!!
Hallottam olyan kísérletekrõl, hogy pl. a kukoricára ráengedték a hernyót, ami elkezdte enni a leveleit, és a kukorica ekkor kibocsátott a levegõbe egy olyan illatanyagot, ami a fürkészdarázsnak jelezte, hogy ,, -Itt van ez a kipaszott hernyó, eszi a levelimet, gyere ide és öld már meg légyszi!" : D -gyakorlatilag. Amire a darázs gyakorlatilag megõrült. És egy ilyennél meg az ehhez hasonló dolgoknál (szerintem) már nem lehet lesöpörni azt a lehetõséget, hogy ez tudja magáról, hogy õ egy kukorica, és az neki nagyon nem jó, hogyha a hernyó elkezdi enni a leveleit, mondván, hogy mindez a folyamat csak puszta automatizmus!
Meg különbözõ legendákban vannak néha beszélõ fák. Ezeknek vajon lehet-e valami alapja? Persze van aki azt mondja, hogy ezeket csak átvitt értelemben kell érteni és nem szó szerint.
Tanmesék, a léleknek épülésére: Beszélõ fák
Abból vajon mi igaz, hogy a táltosaink régen beavatottként nem ettek húst? Errõl is mondjon már valaki valamit, ha tud, mert errõl sem tudok sokat."
A legfõbb érv e mellett az, hogy normális ember egy fájdalmat is érezni képes, érzõ lénynek nem akar szenvedést okozni. Nem ölöd, nem kínzod meg a kisállataidat, a kutyádat, macskádat, díszmadaraidat, stb.-t. Miért okozzunk szenvedést a többi állatnak? Mert amikor húst eszünk, akkor egyszerûen nem akarunk tudomást venni arról, hogy micsoda szenvedést okoztunk (közvetve vagy közvetlenül, még ha nem is mi öltük le a saját kezünkkel) az állatnak.
Anyám is tart nyulakat. De csak azért, hogy aztán szétverje a fejüket egy bottal és hogy kilógjon a bele? Meg a csirkének is amikor elvágja a nyakát, akkor lassan kivérezteti. Gyerekként is a disznótor számomra egy elég rossz élmény volt, ahogy a disznó visít, amikor leszúrják, vérzik meg büdös. Amikor baltával szétvágják a fejét és kilátszik az agyveleje. (Meg azzal megfejelve, hogy mindenki ott veszekedett minden jelentéktelen dolgon.) Meg amikor leadják a nyulakat vagy amikor egy kamionban kacsákat szállítottak, ahogy dobálják õket, meg ilyen szûk kis ketrecekbe belezsúfolják õket.
Ezekrõl ha nem beszélünk, akkor egyesek számára lehet, hogy ez olyan, mintha nem is létezne a dolog. Ha struccpolitikát folytatunk, akkor ilyen nincs is, és nem is kell foglalkozni ezzel a kérdéssel...
Nagyrészt azért eszünk húst, mert gyerekkorunktól fogva rászoktatják az embert erre, és a megszokás az sajnos nagy úr. Évente világszerte több százmillió állatot ölnek le fogyasztás céljából, amiket többnyire elképesztõ körülmények közepette tartanak. De ha ezekrõl nem mutogatnak képeket a híradóban -egy vágóhídról- akkor tudomást sem veszünk az állatoknak az általunk okozott szenvedéseirõl.
Az ember hány állatfaj kiirtásáért tehetõ felelõssé? Pl: Észak-Amerikában a vándorgalambokat egyértelmûen az ember irtotta ki, vadászta le! A bölényeket is majdnem, stb.
Vándorgalamb / Kihalt állatfajok listája: Madarak
Tehát a legfõbb érv a húsevés ellen az lenne, hogy lehetõleg ne okozzunk szenvedést az Isten által teremtett érzõ élõlényeknek! Az állatok ölését szerintem talán csak akkor lehet elfogadni, ha túlszaporodnak és kárt csinálnak, akkor bizonyos esetekben le lehet vadászni õket mértékkel, ésszel. Vagy ha szélsõséges környezetben élnek emberek, pl. a sivatagban vagy akár az eszkimóknak a jeges vidékeken, ahol nincs más élelemforrásra lehetõségük, stb.
További érv az lenne, hogy egy kiló gyümölcs olcsóbb, mint egy kiló (minõségi) hús. Erre mostanában jöttem rá, hogyha eszek négy- öt almát egyszerre, akkor az ugyanúgy teltségérzetet ad az ember gyomrának, mintha szalámis szendvicset ennék. Vagy pl: a banán az is elég laktató, stb. Erre csak azért mostanában jöttem rá, mert iskolás koromban anyám mindig ilyen harmadosztályú, lónak való fonnyadt almákat vett csak többnyire ,, mert az olcsó volt '' -mondván, de ennek meg az lett az eredménye, hogy inkább azokból alig ettem gyümölcsöt, pedig naponta kellene enni. És erre csak most jöttem rá, hogy a jó minõségû gyümölcs ugyan úgy jóllakatja az embert és még olcsóbb is, mint a hús!
További érv a húsevés ellen az lehetne, hogy amikor a gyomorban lebomlik, akkor az gyakorlatilag megrohad, ami egy mérgezõ folyamat. Nem értek hozzá, de gondolom a növényi táplálék lebomlása az nem annyira agresszív folyamat. Ez érdekelne, ha valaki ért hozzá, az mondjon már errõl valamit.
Szerintetek az igaz-e, hogy ugyanakkora földterületbõl sokkal több vegetáriánus embert lehetne elvileg eltartani, mintha ugyanakkora egységnyi területre elvonatkoztatva húsevõ embereket kellene táplálni? Vagy ez nem igaz? De valamilyen szinten logikusnak tûnik elsõre, mert a több állatnak több legelõ kell. Olvastam olyan véleményeket is, hogy az állattartó életforma sokkal nagyobb járulékos környezetrombolással jár ebbõl kifolyólag, pl. az erdõirtásnál.
Láttam olyan tanulmányt is (nem tudom, hogy ez mennyire volt hiteles vagy sem) amely szerint több tízezer emberen végezetek évekig tartó kísérletet Európában és azt tapasztalták, hogy aki vörös húsokat, disznóhúst evett, azok tízszer nagyobb eséllyel kaptak gyomorrákot, mint azok, aki csak fehér húsokat ettek. Nem tudom, hogy ennek van-e alapja nagyobb embertömeg statisztikákra elvonatkoztatva, de pl: nagyanyám egész életében disznóhúst evett és gyomorrákban halt meg.
Nekem pár éve volt egy kisebb betegségem, amibõl azt szûrtem le, hogy a disznóhús az rám személy szerint káros hatással van, míg a szárnyasok pl. csirkehús az nem okozott gondot a betegségem ideje alatt. Vörös húsokat azokat ebbõl kifolyólag már évek óta nem eszem, pl: a marhahúst, bárányhúst ha pörköltbe teszik ezeket egyszerûen nem kívánom, nem jó szagúak, ízûek. De fehér húsokat pl: pulykakolbász, ritkán csirke, tonhal (utóbbi konzervben is jó) azokat szeretem. Meg néha anyám levág nyulakat, de már ennek a húsát sem bírom megenni, ma már gusztustalannak tartom a szagát, még ha meg van sütve, akkor is, pedig régebben ezt is megettem.
Amirõl nehezen tudnék lemondani (vagy nem akarok) az az erõleves! Amikor más betegségem volt pl: amikor erõtlenné, olyan enerválttá váltam, hogy a láz miatt alig tudtam mozgatni a tagjaimat és akkor ettem levest (de az a lényeg, hogy elõtte máskor meg csak nagyon ritkán, mert nem voltam ,, leveses ") és feleannyi idõ alatt, nagyon gyorsan erõre kaptam, mint mikor máskor nem ettem levest ugyanilyen betegség alatt!! Szóval ezt nem véletlenül hívják erõlevesnek!!! Ebbõl a tapasztalatból kifolyólag errõl csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnék lemondani, azt hiszem.
Az állattartásnak azért az egy jó oldala, hogy akkor addig az adott faj túlélése is biztosítva van, amíg meg nem eszi az ember teljesen õket. A rossz oldala még az is hogy betegségeket kaphatunk el tõlük.
Volt egyszer a tel aviv kettõn a taplóban egy nagyon érdekes riport az emlékezõ szervekrõl. Amikor olyan eseteket mutattak be, amikor transzplantált emberek a mûtét után új tulajdonságokat, részben gyakorlatilag új személyiséget vettek fel és ezek a tulajdonságok, szokások megvoltak az elhunyt emberben, akinek a szerveit megkapták késõbb. Ez is egy érdekes dolog (már ha igaz) szerintem, mert ha arra gondolsz, hogy az állatot, amit megeszel, a szervezetedbe kerül, és a halála az egy sokkélmény, egy félelemmel teli érzés az állat számára. És az a kérdés, hogy akkor ezt a sokkélményt, ezt a félelmet vajon átadja-e ilyenformán az õt megevõ embernek, a szervezetének?
Másik fontos kérdés, hogy a lélekvándorlás tana az vajon igaz lehet-e? Én ezt nagyon sokáig nem akartam elfogadni, egy baromságnak tartottam, de egyrészt volt egy személyes élményem (amit itt nem részleteznék), amit ezzel mondjuk többé-kevésbé viszonylag elfogadhatóan meg lehetne magyarázni. És ma már azt gondolom, olyan 70-80%-ban hajlamos vagyok elhinni, hogy ennek lehet valami alapja. Ha nem is mindent, de azért sok mindent pl: a karmát, a veleszületett betegségeket valamennyire elfogadhatóan megmagyarázná. De persze nem kell egyetérteni. És ami ebbõl következne, hogy akkor állatból emberbe fejlõdik-e a lélek, hát bevallom, hogy ezzel egyelõre nem tudok mit kezdeni. Nem tudom egyértelmûen elfogadni sem, de kizárni sem 100%-ig.
Számomra másik érdekes kérdés, hogy a növényeknek vajon van e valamiféle tudata?
Szkeptikus materialisták erre egybõl rávágnák, hogy természetesen nincs és már a kérdés feltevése is õrültség! Hisz az csak egy növény!
De azért nem olyan egyszerû ez a dolog, mert az egy tény, hogy a növények kémiai kommunikációt folytatnak! És itt már igen is felmerül az a lehetõség, hogy nem csak egy automatizmusról van szó, hanem (szerintem) igen is benne lehet a pakliban, hogy ezeknek tényleg lehet, hogy van esetleg valami tudata, amivel felfogják önmaguk létezését és a körülöttük lévõ világot?!!! És nemcsak hogy egymás között ,, kommunikálnak ", hanem különbözõ állattörzsekkel is, a rovarokkal is, kémia anyagok kibocsátásával!!
Hallottam olyan kísérletekrõl, hogy pl. a kukoricára ráengedték a hernyót, ami elkezdte enni a leveleit, és a kukorica ekkor kibocsátott a levegõbe egy olyan illatanyagot, ami a fürkészdarázsnak jelezte, hogy ,, -Itt van ez a kipaszott hernyó, eszi a levelimet, gyere ide és öld már meg légyszi!" : D -gyakorlatilag. Amire a darázs gyakorlatilag megõrült. És egy ilyennél meg az ehhez hasonló dolgoknál (szerintem) már nem lehet lesöpörni azt a lehetõséget, hogy ez tudja magáról, hogy õ egy kukorica, és az neki nagyon nem jó, hogyha a hernyó elkezdi enni a leveleit, mondván, hogy mindez a folyamat csak puszta automatizmus!
Meg különbözõ legendákban vannak néha beszélõ fák. Ezeknek vajon lehet-e valami alapja? Persze van aki azt mondja, hogy ezeket csak átvitt értelemben kell érteni és nem szó szerint.
Tanmesék, a léleknek épülésére: Beszélõ fák
Abból vajon mi igaz, hogy a táltosaink régen beavatottként nem ettek húst? Errõl is mondjon már valaki valamit, ha tud, mert errõl sem tudok sokat."
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. April 13. 21:04:35
- 2011. April 13. 21:46:58
- 2011. April 13. 21:47:02
- 2011. April 13. 21:51:18
- 2011. April 14. 19:05:09
- 2011. April 14. 20:18:46
- 2011. April 15. 06:06:00
- 2011. April 15. 11:17:25
- 2011. April 15. 11:32:35
- 2011. April 15. 14:55:34