Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az erõ terem

NaplóOlyan másfél évvel ezelõtt jött a hír, hogy mûködik a „perpetum mobile”, egy energia-generátor formában. Eddig kipróbálás alatt volt, de úgy tûnik, hogy komolyra fordul az energia-ellátási kérdésbe való beavatkozás. Kutatók közleménye szerint a tesztpéldány folyamatos mûködés mellett 230V-2,2 Amper-t hoz, ami ipari szinten kb. 4A-ra növelhetõ. A teljesítmény éjjel-nappal rendelkezésre áll. A készülék mérete egy mikrohullámú sütõ nagyságával azonos. A fordulatszám 300/perc és élettartama csapágyfüggõ, de olyan 10 évre tehetõ.

Energiát a Nap-Föld erõtér egyensúlyi pontjáról hozza. Ez kb. 2.5 millió km. Nagyipari célokra nem alkalmas, de egy családi ház igényeinek eleget tud tenni (mosás, fõzés, vasalás, fûtés, hõtárolás). Teljesítményfüggõen használható, de sorba kapcsolva alkalmas bányaipari célra, tengervíz sótalanításra, villanyautóhoz bármely önálló gravitációval rendelkezõ égitesten (3m/s2). Nem kell sok milliárdos mûholdakat sem vesztegetni energiahiány miatt.

A készüléknek 1.5 éven belül nemzetközi bemutatója lesz. Akik megszerzik a gyártási jogot, azok õrületes haszonra tehetnek szert. 8 milliárd db. simán eladható a bolygón (pl. Antarktisz: pingvineknek full-fenékfûtés). Továbbá jelezték, hogy bármely népcsoport vagy vallás amely jelenleg a bolygón energiazsarolásból él, amennyiben a kutatók ellen támad, 100%-ban kiírtják a bolygón, megbízóikkal együtt. Fapipa iránt jóindulattal vannak. Azt közölték, hogy nekik nem ellenfél egyik „dicsõséges” nukleáris flotta sem. Ja, és a Newton 2 Fõ tétele a helyes szöveg, nem a 2.!

No ennyi pozitív hír kellett mára! Bár én mondtam, hogy demonstráció nélkül az atomflotillások sem értenek, de ahogy megtudtam, minden elektronika, elemek, akkumulátorok csak a földi erõtérben mûködnek, viszont ezt az erõteret - ugye tudjuk már-, hogy lehet „manipulálni”. A világûrben nem mûködnek a szokásos akkumulátoros energiaforrások és arra is felhívták a figyelmet, hogy a kilõtt rakéták felett bármikor át lehet venni a „felügyeletet” és egyáltalán nem biztos, hogy oda fognak becsapódni, ahová azt a céltérkép megjel-ölte.

Igen, tudok Egelyrõl és sok egyébrõl és arról is, hogy minden politika és a mocsok zsidó mindenben ott van benne és az olaj-lobby nagyjából kiféle-miféle trendet követ. Nem látszik ellentmondás aközött, amit látok, hallok, tudok és tudni vélek a felrajzolt világtrend, rotscildi és keleti áramlatok, háborús viszolygás közt. Persze sokkal több információ eljut hozzám, de nem mindenre van felhatalmazásom közölni és amire van, azt sem mondom el mind, mert még emésztgetem.

Mondhatnám, hogy megyek számlát nyitni a Szberbankban, mert az legalább egyelõre biztos és ha már disztri-bútor nem lehetek, legalább stoki had legyek!

Hozzaszolasok

116 #61 116
- 2012. February 21. 08:40:47
Juj Juj Most keveredtem ide

Látom a kutatók megemlitettek, hogy jó indulattal vannak irányomba. Köszönet az Uraknak Hölgyeknek, de nem nagyon vettem a lapot .vajon ez a jóindulat olyasmi mint amikor nézem az unokáim kinlódását , szerencsétlenkedését valamilyen feladat megoldása során, és én mosolyogva jóindulattal nézem õket, hogy had kinlódjanak még egy kicsit mert abból is lehet tanulni ?? Vagy szoritanak értem a Kutatók ?? Az jól esik bevallom Smile
na mindegy . Más. Szinte a levegõben lóg annak a bõdületes technológiai robbanásnak a szele, ami hamarosan be fog következni
De van egy bajom : szombaton elõadást tartottam vagy 30-40 embernek a pénzrendszerekrõl, társadalmi , technológiai rendszerváltásról, paradigmaváltásról. Háááát mit ne mondjak. Nem lesz gyerekjáték az elpuhult, birkanyáj emberiség felébresztése !!!!
Kutatók ! tartom a kapcsolatot több innovátorral, kreátorral ( pl Navarre ) és néha csak nézek ki a fejembõl, hogy mennyi elkallódott zseni van a körünkben, de nem adtunk eddig nekik levegõt. Várom nagyon, hogy kinyiljanak a nyilászárók, és alapos szellõztetést csináljunk ( amig van rá idõnk !)
áldás
fapipa
495 #62 495
- 2012. February 21. 08:49:51
Ktimi1, Sooska!
Hozzászólásaitokhoz egy emlékeztetõ a múltból, ráadásul olyan személytõl, aki maga is érintett.
Friedrich Nietzsche: Adalékok a morál genealógiájához, Holnap Kiadó, 1996, 29-33; 53-56. old., ford.: Romhányi Török Gábor.
Itt olvasható: http://www.antidogma.hu/node/3407
2 #63 Olvaso
- 2012. February 21. 09:08:45
Kicsit más, de fontos lehet.
Most olvasom, hogy A LENGYEL és az izraeli légierõ F-16-osai. Közben az USA úgy tesz, mintha le akarná beszélni Izraelt a háborúról minden áron, az oroszok meg arról beszélnek, hogy mind a szír, mind a líbiai, de az iráni helyzet negatívan alakulása komoly gazdasági összeomláshoz vezethet a világban. Jól játsszák azt amit játszanak, de ez nem sakk. Valami egészen más.
2744 #64 2744
- 2012. February 21. 09:33:39
,,Két db. ilyen készülék ápr.15-okt.15 ig vízbontás. megtermeli egy falu teljes fûtési energiáját." Mi van?

Ha jól értelmezem, április 15-tõl, október 15-ig megtermeli a fûtési energiát.

Elírás? Minek fûteni tavasztól õszig? ja igen

Más: Hogy függ össze a Nap sütéssel a készülék hatásfoka? Ha napkollektor lenne, még értem, de így...

A vízbontásos dolog szerintem húzós. Már én is agyaltam rajta. A baj az, hogy lágyvíz lenne legalkalmasabb a dologra, viszont a csapvíz, talajvíz köztudottan kemény. (tele van oldott ásványi anyagokkal, amelyek a vízbontás során kicsapódnak) Mondjuk az még megoldható, mert pl az esõvíz lágy, szûrés után felhasználható. A prücök a Hidrogén tárolásában, felhasználásában van, mert igencsak durranó gáz! http://videa.hu/videok/tudomany-techn...RjdgNkg22h

Képzeljétek el a robbanást ipari méretekben...

Talán megoldás, ha a keletkezõ Hidrogént azonnal elégetjük, és ezt az energiát használjuk fel valahogy.
2744 #65 2744
- 2012. February 21. 09:54:36
2744 #66 2744
- 2012. February 21. 10:00:23
3631 #67 3631
- 2012. February 21. 10:17:07
errol a humbugrol csak annyit a lelkendezoknek:
P=UxI azaz 230x2,2, ez esetben 506W, ami egy atlagos porszivo energiafelvetelenek is csak az 1/3-a!!
aminek semmi koze nincs a nap-fold tavolsaghoz illetve annak "eroterehez" a gravitaciorol nem is beszelve.amirol mint azt korabban is kifejtettek a "kutatok", hogy a "TDR" szerint marhasag, akkor most mit is akarnak a gravitacios allandoval???
a csapagy oregedese es surlodasa szinten erdekes lehet.a berendezes belso energia felvetelerol illetve a "meddo" energiarol, illetve a vesztesegrol, ami keletkezik az aram "szallitasa" kozben, elegansan megfeledkeznek a "kutatok" arrol is, hogy sok-sok berendezes mukodik EGYSZERRE, amelyek energia szukseglete kWattokban merheto, ami tobb 1000! Wattot jelent...eddig sem voltak valami "hitelesek" ezek a "kutatok", de ezzel aztan a rohejes kategoriaba kuzdottek le magukat. mar csak egy kerdes, miert 1,5 ev?? "TDR"-el kifejezve ez mennyi parszek per uncia??
495 #68 495
- 2012. February 21. 10:21:33
A hidrogén tárolása rég megoldott dolog. pl: hidrogéncella.
Az elsõdleges felhasználási terület a "langyos"-fúziónál a hõtermelés, amely energiafajta a legtöbbet használatos, még nyáron is. pl: melegvíz, de lehet hõcserélõ, stb. Télen pedig egyértelmû. Erre adjuk ki a legtöbb pénzt. Az efféle fúzió 300-500 C° körüli hõt termel, Egely szerint ~5.000Ft-ból kijön egy ház fûtése, melegvíz ellátása egy szezonban. A készülék maga nem kerül többe, mint egy hagyományos gázkazán. Állítása szerint hamarosan a nyilvánosság elé tárja a technológiát. Õ is az idei évet nevezte meg erre. Mit ne mondjak, sûrûsödnek a régi-új találmányok bevezetésére tett szándéknyilatkozatok. A kormányok pedig még mindig a forró-fúziós kísérletekbe ölik a pénzt, ami lerágott csont.
De költenek dollármilliárdokat elavult ûreszközökre, 0,7 MP-es kamerát küldve a Marsra, mikor ugyanez a cég már 1000MP-es kamerát is készített. Az elénk tárt technológia és amit õk használnak, nem ugyanaz!
2744 #69 2744
- 2012. February 21. 10:29:49
Huliganthropus, úgy tudom a Hidrogéncella (fuel cell) nem tárolja, hanem felhasználja a hidrogént: http://www.autopro.hu/fejlesztes/zold...agon/1602/
3163 #70 3163
- 2012. February 21. 10:34:23
nincs_itt! Ha nem "vagy" akkor miért írsz?! Ha meg írsz akkor miért nem vagy? ja igen

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,417 egyedi latogato