Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ösztönember/ "pedagógus" Halásztelken?

"Miket beszélnek?

Régi magyar közmondás szerint, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Márpedig Halásztelken nagyon fújhatja a szél azt a harasztot, mert Városszerte terjed a pletyka egy bizonyos tanáremberröl, aki nagy természete miatt nem fér a börébe és abból üz sportot, hogy Casanovaként hóditja meg és viszi ágyába a tantetsület ellenkezö nemü tagjait.
Amúgy az illetö fiatalabb korában sikeres sportember volt az atlétika területén, s csak az óta üzi az emlitett lepedösportot, amióta valamilyen relytélyes okból kizárták öt a Magyar Atlétikai Szövetségböl. Lehet, hogy ezért alkoholizmusa, és féktelen szexualitása a felelös? Ha valakit kiszemel magának , jobb ügyhöz méltó buzgalommal hálózza be, udvarolja körül, s édesgeti magához addig, amíg meg nem kapja. Mindegy számára, hogy az illetö egyedülálló leány, kapcsolatban élö kolléganö, vagy férjes asszony, esetleg többgyermekes anya.A célja egy válogatás nélkül megkapni szexuális vágyainak kielégítésére a tantestület valamennyi nöi tagját.
Egy -egy hódítása után a helyi ivóban büszkélkedik ivócimborái elött féfiasságának (?!)legújjabb bizonyítékával, lazán megjegyezve, hogy legfrissebb sikerével már a tantestület hölgytagjainak 80%-át sikerült ágyba vinnie"Mert tudjáktok fiúk, minden nö k**va."
Ugy tünik, nem elég, hogy ez az ösztönember féktelen nemi vágyánál házaságokat dúl szét, családokat tesz tönkre, de mindezt az iskolában a gondjaira bizott gyerekek szemeláttára teszi. A gyerekek - értelmi szintjüktöl függöen- érdeklödnek, kuncognak, csodálkoznak, Z. bácsi újjabb hódításain, és a kocsmai pletykákon, amiröl az iskola Igazgatónöjének is véleménye van. Ugy gondolta, hogy a tanár úr már a hölgyek 85%-ánál tart.(Erdekes vélemény egy fiatalok erkölcsi nevelésével foglalkozó intézmény vezetöjétöl.)
igazgatónöje jó szervezönek tartja ezt a tanárt, aki gyakorta szervez iskolai sportversenyeket, amiket felhasznál nemtelen vágyainak kielégítésére. Most még csak a kolléganöivel, és nem a rábízott gyermekekkel próbálkozik, bár túlfütött szexuális érdeklödése miat ilyen feltételezésekröl is lehet már hallani. Alítólag megtörtént, hogy a gondjaira bízott gyerekek az igazgató helyettesének panaszkodtak, hogy Z. bácsi testük érzékeny pontjain fogdossa öket,amin még a fiúk is fel voltak háborodva.A felelösségrevonás ismételten elmaradt. az igazgatóhelyettes megvédte Z. bácsit,ki védi meg a tanárnöket és a gyerekeket Z. bácsitól? Talán a Pedagogiai Díjat ezért kapta S. M. De mesélnek a torna szertárból kijövö kislányok furcsa viselkedéséröl is. A pletykák orvosi renelöben, boltban, családoknál, és minden olyan közösségi érintkezés közben terjednek, ahol szóba jönnek a helyi általános iskola ügyei.Mert az iskola történéseiböl a gyerekeket nem lehet kirekeszteni, ök rendszeresen hazahozzák az aktuális pletykákat. Ezekböl pedig böven van.
Azt is beszélik, hogy az iskola megbecsült német nyelvtanárnöjének pálya- és ország elhagyásához is köze van hösünknek. Ez pedig bizonyára nem üres szóbeszéd, gyermeki fantázia, hiszen, hiszen az illetö tanárnö már hosszabb ideje Németországban éli férje nélküli magányos életét. Z.úr számára vidám kiskaland volt a tanárnö házasságának feldúlása, s máris készen áll a következö kapcsolatra, melyben csak férjes asszony jöhet számba partnerként. Az sem baj, ha nem az iskola, hanem csak az óvoda munkatársa. A tanárúr azt hireszteli magáról hogy ö Halásztelek díszpolgára. Az elözöek tükrében lehetséges ez? (!)
A Halásztelki Hírmondó írja, hogy sokan Csepelre viszik gyereküket iskolába.Nem kis teljesítmény lakhelyet szerezni szülöknek és gyereknek.T alán ha ráfigyelünk a pletykákra választ kapunk a miértjére.
Leánygeyermekem most vált iskolaéretté. Beíratásán kell gondolkoznom.Kérdezem, szabad-e öt beíratnom egy olyan iskolába, ahol a vezetés morálja ilyen alacsony, ahol olyan erkölcsiállapotok uralkodnak, amelyek közepett talán még dicsöségnek is számít, ha egy tanár minél több skalpját megszerezve egzisztenciákat, családok békéjét dúlhatja fel.Milyen példát kaphat itt kislányom erkölcsböl, tisztességböl,emberi méltóságból?
Kérem ennek a kis töprengésemnek minden olvasóját, különösen azokat akik közelebbröl ismerik a szóban lévö tanárt, vagy az iskolában uralkodó állapotokat, írják meg véleményüket,erösítsék meg, vagy cáfolják az elözöekben elmondottakat.
Amiket beszélnek, az engem nagyon pesszimistáva tesz gyermekem rövidesen kezdödö iskolai nevelésének eredményességevel kapcsolatban.
Örülnék, ha meg tudnának gyözni a fentebb leirtak ellenkezöjéröl."

Hozzaszolasok

3480 #71 3480
- 2012. January 20. 19:20:24
A kormány alkotmányba foglalta a fiatalkorúak védelmét.A törvény kimondja ,hogy fiatalkorúakat minden képen óvni kell a buzi pedofil és minden hasonló hatásokkal,befolyásolással szemben.Ez nem Magyaro.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Itt ha kell 10 év 1 napra változtathatják a felnõtté érést vagy annál még lejjebb igény szerint.Mennyire türelmetlen a t bácsi.
3471 #72 3471
- 2012. January 29. 22:29:12
Van aki Plagium van aki Pedofil.Közös az Olimpionokban,hogy régen mindenki doppingolt(könyv van róla)Sikeres edzö,mi a sikered titka......semmi.Külföldre a dopping összetétele kellett, tiltolistára került p.csán is rúgtak.

Jó üzletnek bizonyult megtollasodtál belöle. .Gazdagságoddal fas.oddal dicsekedtél ahol tehetted. Csak a bolond dicsekszik ..e..kettövel. K.....id vélemenye ruppótlan á.lat v...gy.Valaki meg tudja magyarázni, Pedo..il Pedagogusi pályán Ez több mint szégyenWinkezt ni
3600 #73 3600
- 2012. January 31. 08:25:41
pompom ÚGY GONDOLOD GONDOLJÁTOK Halgatással következmények nélkûl bármilyen Botrány,az emberek elöb utobb elfelejtik Búnöd,, tanárnök gyereklányok,társadalom ellen,vétked!!!. SOHA NEM FOG ELÉVÜLNI .MEKKORA NAGY SENKI VAGY.. Az Evolúciö zsákutcája.PfftShock
3600 #74 3600
- 2012. March 03. 21:06:55
HUNYADI MÁTYÁS AMK ATELÉTIKAI SIKEREI 2011.

EZ AZ ÉREM EGYIK OLDALA ,ÖSZTÖNEMBER PEDAGÓGUS HALÁSZTELKEN EZ AZ ÉREM MÁSIK OLDALA.

EZ IS MEGÉRDEMELNE EGY OLDALT A HALÁSZTELKI HIRMONDÓBA.

SZEGYEN GYALÁZAT ENNYI JÓ TULAJDONSÁGOKAL MÉG MINDiG GYEREKEK KÖZÖT VAN, ERE NEM SZÁMÍTOTTAM.

A TABLÓT NÉZVE KI LESZ A KÖVETKEZÕ ÁLDOZAT, MERT CSAK
ÁLDOZATOKROL ÉS KISZOLGÁLTOTSÁGROL LEHET BESZÉLNI. proszitanyaddádá
72 #75 72
- 2012. March 03. 21:17:50
Tanga 2! A nõk szeretethiányban szenvednek a saját családjukban. Többnyire csak mindenkinek a cseládjei. Ha kínálkozik a számukra egy lehetõség, amely akár csak 10 percre elfelejtetik velük a mindennapi robotot, boldogan ugranak rá, csak azért, hogy legalább 10 percig nõnek érezhessék magukat. Ez a pasi nagyon jól ráérzett erre. és ki is használja a lehetõségeit. Itt nincs ki lesz a következõ áldozat, itt következõ felmagasztalt van. Az az érzelemszegény világ a felelõs, amelyben élünk, nem az asszonyok és talán nem is teljes mértékben ez a pasi.
3471 #76 3471
- 2012. March 19. 17:24:44
te voltál!!!!!! Hontalan: Gyerekekröl is az a véleményed :következö felmagasztalt. Ez a patkány pedo.... jól ráérez arra, hogy sok közömbös ember van,és ki is használja a lehetöségeit. 10 percig nönek érezhessék magukat:( hát nem is továb ) ARANY KÖPÉSE:"minden nö ku..a" Gyerekes anyát addig zaklatott ( rászedett ),egy hétig nála lakott. Szép szót, Loveszexet és verést is francba kapott : e ja igen nagyszerü embertöl UGYAN MIT CSINÁLHATOTT ROSSZUL????
72 #77 72
- 2012. March 19. 19:58:20
Persze!Lehet csokoládéval és virágcsokorral is zaklatni. Csak a megfelelõ nyalánkságot kell felkínálni.A nõt sem a hajánál fogva rángatta magára,és lehet,hogy verni is akkor kezdte, amikor az nem akart magától elmenni tõle. Ezek feltételezések, de így is lehetett.Fordított helyzet: Vasárnap verte be a házam ablakát az egyik barátnõm, aki két éve elhagyott,mert nem engedtem be.Mire kimentem eltûnt, mert félt hogy ezért nyakonvágom. Egyébként jogosan. Máig nem tudta feldolgozni azt, hogy elhagyott.
3770 #78 3770
- 2012. April 14. 12:32:11
A számtalan ismertté vált gyermekmolesztálási ügy amerikai szakértõk szerint több mint két millió dollárba került a katolikus egyháznak (. Az az amerikai segélyszervezet két munkatársa „feltehetõleg helyesen” becsülte meg az összeget. Michael J. Bemi és Patricia Neal a számításaik során figyelembe vették a kártalanítások, vizsgálatok, eljárások (perek) és az áldozatok kezelésének költségeit
Ez az összeg ugyanakkor „nincs összefüggésben” az érintett gyermekek és felnõttek fájdalmával, mondták. „Egyetlen egy léleknek sincs pénzben kifejezhetõ ára”. Bemi és Neal emlékeztették a konferencián résztvevõket arra a számos pszichés betegségre, amelyektõl az áldozatok szenvednek, a hosszú évekig tartó kezelésükre és a családokon belül okozott zavarokra- a sértetteket ért kár anyagilag felbecsülhetetlen
A megrontási ügyek felderítésével megbízott vatikáni fõnyomozó, Charles Scicluna a konferencián a „hallgatás kultúrájáról” beszélt, amely véleménye szerint az egyházban történt gyermekmegrontási ügyeket körbeveszi. Hiteles és tanulságos, ajánlom külõnõssen a leendõ és gyakorlo szûlõk figyelmébe
A H –telki gyerekek pszichéjével ki törödött (TÖRÖDIK) MINDENKI leszarja ’ Pedig nem kitalácio ami le van irva Még felnõt korban is szükság lenne orvosi kezelés re . Az orvosi költságet neked kellene fizetned röktön nem tudnál kölcsönt adni nem lenne kedved a gyerekeket molesztálni ,pánzeddel dicsekedni ,,,vag y gondolod az olimpiai bizotság magára válalná a költséget
HALGATÁS KULTÚRÁJA Több évtizede tudomása van mindenkinek arrol hogy mit müvelsz az iskola falai mögött milyen a magánéleted micsoda Féreg vagy
Föhirekben egyre többet hallani H-telekröl Nem kell csodálkozni Alkoholista ,pedo...,a tor ... a tanár tanárnõk más intézményben is derekassan megálnák a helyüket,aMadammal eggyütt
A FELNÖVEKVÖ generácionak ök a példaképei
3471 #79 3471
- 2012. April 17. 13:07:40
"Madarat tolláról embert barátjáról" "Madarat tolláról embert barátjáról" Hozzászólásaidban utaltál arra,hogy minden esetben a nõnek a szégyene,az ha megcsalja a férjét.A gyerek szexuális zaklatásáról még nem fejtetted ki véleményedet hol errõl is szól a cikk, pedig a gyerekekrõl is kellene beszélni.Gyanítom hogy ismerõs ez a patkány vagy magad is ilyen fajta életmódot folytaszt.
2 #80 Olvaso
- 2012. April 17. 13:10:50
Santa még nem jelentettétek fel ezt a patkányt?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,285 egyedi latogato