Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Osztod, vagy szorzod: mind Egy!

NaplóTalán itt az ideje, hogy írjak, talán nem. Mivel idén ez az elsõ, ezért különös figyelmet, fegyelmet és katalánokat ne várjatok! Két favágás közé befér néhány hír is, mert miközben pakolom a sok-sok információ-Morzsit és Bodrit, mosolygok azon, hogy a kutyaugatás simán elhallatszik a holding, vagy legalábbis Kossuth. Szóval, örömmel éltetlek bennetek így megsokasodva nem, de törhetetlen egzisztencia nélkül is ebben az új esztendõben. Úgy hírlik, hogy ez az utolsó év! Ez egészen biztos, hiszen még egy 2012 már nem lesz, legalábbis nem terveztem. Pedig hát ugye a mondás is így szólás: Ember tervezz és bízva hízzál! Ma már csak a perverz ember tervez és ha ez nem lenne így, akkor nem is lenne a pervezi jó! Tehát jól van ez így.
Én azt tervezte el a feleségem, hogy a szomszéd kertje zöldebb lehessen, ezért az õsöreg kikorhadt gyümölcsfákat tervszerûen számoljam fel és kazánosítsam el. Az asszonynak mindig olyan jó ötletei vannak, hogy ezen már nem is csodálkozom. Az elmúlt évben fogytam 8 kg ott, de itt is, mindig ahol éppen voltam. Igazság szerint soha nem voltam olyan jó erõben, mint most vagyok, s ha kell, azt bármikor be sem bizonyítom! Ezt a csontjaimban érzem.
De nem akarlak benneteket szellemileg nagyon igénybe venni így Korán délben, mikor van Biblia is. Tartsunk felolvasást, ahogy a zsidaj-keresztes papok szokták, miközben lepipálják õket a mini-strazsák, akikbõl késõbb erkölcs-csõsz papák lesznek.

Na ennyit bevezetésnek, a „megújult” NBH vezetõsegg számára, hogy õk is érthessék a dekódolást. Ezt hívják az én palimadár-nyelvemen „játék a tetûkkel” , csak nem zsidaj-Egri Ánusz interpretoriálásával.

Na szóval, az úgy volt, hogy nem volt, s ami nem volt, az meg nincs is. Tudtátok, hogy holnap Timothy Geithner usa pénzügyõr elrepül Pekingbe egy kis száznapos tojás-lesre? Nem ugye?
Tudtátok, hogy a Haarec arról ír ma, hogy Izraelt 4 darabra kell osztani, nincs mese! Egy világi (vagyis alvilági), egy állam-vallásos, egy ortotoxikus és egy palesztin terület kell kikerekedjék ebbõl, ami most van.
Ez ugye jó jel is lehetne, csak hát megtanulhattuk, hogy semmit nem szabad elég komolytalanul venni! Ahogy azt a sok-sok elemzést olvasom és bevallom, sokkal többre tartom immár a hozzászólók zömében kialakult ösztönös értelem-megnyilvánulást, ahogy a híreket magyarázzák, nagyon sokszor elégedettség tölt el. Bizony, néhány „öregasszony” többre képes, mint a fizetett zsidó szakértõk összeterelt társasága. El sem hiszitek mennyire! Persze tévedések elõfordulnak és én sem mondom el mindig, hogy mit is kell, lehet, illik érteni, mert szeretem látni, hogy gondolkoztok! Kialakult ez és ez már igazán nagy eredmény. Szép benne, hogy az értelmiség nem tûr sem ideológiai, sem vallási dogmákat és nem nemesinek mondott cafranghoz van kötve. Nem lesz reménytelen az országban menteni azt a néhány még megmentésre méltó magyart, miközben a zsidó és elzsidósodott, cigány és elcigányosodott szépen eltûnik a kutyatápos zsákokban, melyet Szibériában csomagolnak majd az átnevelõ táborok valamelyikében. Azért Recsk sem fog kimaradni, ne féljetek! Van hulladék elég, jut mindenkinek!

Na de a komolyságunkat megõrizve engedjétek meg nekem, hogy tovább ûzzem a szót! Úgy tûnhet számotokra, hogy az utóbbi idõben tétlen vagyok, pedig ez nem fedi a fa-lóságot! Igen is hatalmas a tét, és kár ezért a Dunát okolni! A vascipõk sem tehetnek róla! Várnak és fölösleges ismételgetni, hogy Duna te tétlen! Ez mihasznaság és következetlenség, ergo: fölösleges! Azon a szinten, ahol az eseményhorizont van, nem így mennek a dolgok. A háborút lépésrõl-lépésre koreografálják, idõzítik, egyeztetik, pontosítják, szerepeket és szereplõket fel -, a aggályoskodókat, fölöslegeseket meg kikészítik. A logisztika már felállt az alapmeccs lejátszásához, már csak a körítés kell hozzá! Minden tünet arra utal, hogy idén végre elkezdõik a tevõleges és látványos tûzijáték része is, de valakinek ezt is le kell menedzselni, méghozzá világszínvonalú show-mûsorral. A lényegre figyeljetek! Mindig az maradjon szemetek elõtt! Ezt pedig-ré másfél évvel ezelõtt már leírtam. Ahmadinezsad most látogat latin-Amerikába 5-ötjére 2007-tõl számítva. Az átalakulás, térképek átrajzolása egyre látványosabb, és amíg az usa haderõ szépen lassan, tudottan, vagy tudatlanul, de mindenképpen az orosz-kínai vonulat keze alá játszik, elfoglalják Izraelt, az atomsi-lovakat megnyergelik, a szaúdi sivatag is megélénkül. Jordáiáról mostanság kevés hír érkezik. Talán nem véletlen, hogy ott most lényeges kérdésekrõl hallgatnak. A „nagyok” letárgyalták, már „csak „ a kicsikkel kell eljátszatni a bábszínházat és közben ki-hulla-tni azokat, akik a következõ körbe már nem fér(eg)hetnek bele.

Putyin remek játékos, nem szabad alábecsülni és elfeledni, hogy egy nem akármilyen stáb dolgozik a keze közt! Hamarosan lépni fog, mert lépnie kell, de ehhez egy belügyi-ellenzékinek tûnõ helyzetet is létre kell hoznia. A széthullás, háborús fenyegetettség érzése jót tesz és indo-Kolja is Grísa Közép-Kelet-Európai terveinek megva-lovasítását. Nem ragozom tovább, hisz fölösleges! Ha nem az, akkor sem kívánok egyelõre foglalkozni a kérdéssel. Majd ha ideje lesz! Addig olvasgassátok a Jövõnk.info-n megjelenõ macihíreket, amik egyébként nagyon fájdalmasak a szolg-állatoknak, viszont teljes mértékben reálisan közlik a szándékolt célirányt. Azt se feledjétek, hogy ami most reális, az szürreálisnak tûnik, pedig de! A szerepeket nem mi osztjuk, de mi döntünk, hogy azt hogyan valósítjuk meg! Ezt Zbigniew Brzezinski sem fogalmazhatta volna különbül.

Apropó, idõ! Az „Apostoli Királyság” újra regnál! Most már reg-num (magyarul és helyesen: rég – MU-n – vagyis az õsi MU földre – ami egyben Atlantisz is - emlékezve) vagyunk oly annyira, hogy csak lesek! Azt hiszem, beadok egy pályázatot, hogy esetleg nem keresnek-e egy udvari bolondot, mert ismerek többet is, csak udvar nélkülit. Szóval, kellene az az udvar, ahol bolondozhatnak kedvükre. Pár napja ezt a nézetem ki is fejtettem, mikor felkérést kaptam, hogy a királyság majdnem kész honlapjának esetleg teret adnék-e. Egyelõre meggyõzõdésem, hogy ugyan terünk még van, de hát amíg nem vagyok tisztában teljes mértékben az udvar paraméreteivel, addig nem tálalhatom elétek sem a kész tényeket. Egyelõre várok a terítéssel, mert ugyan asztal van, de annyi szálon futnak az események, hogy amíg nem látom tisztán, mire megy ki és az bejöhet-e, addig nem akarom berántani a kéziféket. Had füstöljön addig a gumi bátran, hátha az ellenségnek is ködösít, nem csak nekünk, „barátoknak”. A kámzsám már majdnem megvan a „barátsághoz”, bár attól tartok, hogy ebben a közben nem a „csuha teszi a barátot”. Habitus non facit monachum!
Még egy sor „vergõdésnek” lehetünk tanúi, de ezt én már büszkén vállalom és nem akarok az élére állni, mert szétvágj a katonai bakancsom és nincs másik! Sokszor, sok helyen elmondtam, hogy nem valamit kell cselekedni, hanem valakinek. Azt a valamit, az a valaki teheti meg. Amíg ez a felismerés nem lesz felismerve, addig ismeretlen marad, így nem is lehet ismerõs azoknak, akik még mindig „valamivel” kísérleteznek. Meg kell várni, hogy elfáradjanak és talán akkor felismerik a nyilvánvalót! No, addig én csak fogyok és fogyok, fûrészelek, hasogatok, olvasok, tanulok és okítok tovább! Ráérek.
Talán ezért is, tegnap egyik olvasónk, akivel már egy ideje megy a privát beszélgetés is meghívott magához az USA-ba, hogy legalább kikapcsolódnék és körültekintenék ott. Kissé meglepõ és egyben megtisztelõ is ez a fajta kapcsolat, úgy, hogy valójában csak virtuálisan ismerjük egymást. Elsõ gondolat persze az volt, hogy Vera mit szól ehhez, hisz rá nehezedik a családfenntartás súlya és ha nem vagyok „testközelben”, akkor a gyerekek után is neki kell még ügyintézkedni. Második gondolat, hogy a szolgálatok mit szólnak ahhoz, hogy repülõre ülök. Hagyják-e leszállni, vagy esetleg leesik „magától” is. Aztán nem fordítanak-e vissza a cion-neokohn zsidajok, mikor megérkezek…és persze ha és amennyiben realizálódhat ez az út, ki nem gondol majd arra, hogy éppen a kipások vittek ki egy kis kiképzésre, ahogy Vona-zazrit szokták, vagy ahogy most Bajnai éppen ott állomásozik, várva, hogy Orbán helyére mikor léphet (van egy ilyen terv).

No mit is mondhatnék ezek után? Ilyen levelet is kaptam már és nagyon remélem, hogy nem lesz arra szükség, hogy éljek a lehetõséggel. Vera semmi esetre nem akar mozdulni, pedig a házhoz elég egy gyufaszál és minden, amiért dolgoztunk eddig, az enyészeté.

„Szia Imre!
Boldogabb Uj Evet neked es kis csaladodnak! Azert jelentkezem , mert mar a jo multkoraban akartam emliteni neked valamit. Szeretnem ha tudnad, hogy neked es csaladodnak az en ajtom mindig minden korulmenyek kozott nyitva all! Ha veletlenul oda kerulne a sor es gyorsan kellene cselekedni az en hazam a ti hazatok is hely van boven nalam igy semmi nem problema. A repulojegyeket nektek semmi perc alatt veszem meg biztositassal meghivolevellel egyutt igy egy nap alatt ez elintezheto. Persze gondolom nem en vagyok az elso aki ezt felajanlja neked , foleg kisse fura igy ismeretlenul is , de szeretnem ha tudnad s elraktaroznad ezt magadban s ha szukseged volna ra akkor elovenned. Udvozlettel , Tisztelettel…”

Nos, az élet megyen tovább és amíg van értelme annak, amit és ahogy tesszük, addig nem lesz baj, s ha már baj van elég nagy, akkor – ebben „bízok” és nem szeretek csalódni - nem nekünk kell menekülni! Az egyetemes törvény hatálya alól senki és semmi nem képez kivételt.

Hozzaszolasok

2 #71 Olvaso
- 2012. January 12. 14:15:24
Úgy hallom megvan a három grácia, mini-szterelnök-aspiráns is:
Bajnai
Boros
Bod Péter Ákos

No melyiket választjátok?
Csak átmenetileg, nyugi. Valakinek be kell jelenteni a rendkívülit, meg az állapotokat. Az átmenetnek meg kell lenni, ez a szabály.
2449 #72 2449
- 2012. January 12. 14:50:53
Bod Péter Ákos. a tömeggyilkosok mindig 3 nevûek.
2 #73 Olvaso
- 2012. January 12. 15:30:38
Á, nem is átlátszó!

Bajnai lekörözte Orbánt
Januárban Bajnai Gordon népszerûbb politikusnak bizonyult, mint Orbán Viktor – derül ki az Ipsos legújabb közvélemény-kutatásából.

Bajnai Gordon népszerûsége a legfrissebb adatok szerint 28 százalékon áll – írja az Ipsos felmérésére hivatkozva a Világgazdaság. Ezzel a volt kormányfõ, ha csak egy százalékkal is, de megelõzte a 27 százalékos támogatottságú Orbán Viktort.

2010 májusában, a kormányváltáskor Orbánnak még több mint kétszer annyi támogatója volt, mint Bajnainak – népszerûségük mutatója akkor 53 és 26 százalékos volt.

A mostani felmérésbõl kiderül az is, hogy a politikusok népszerûségi listájának élén továbbra is Schmitt Pál foglal helyet, 34 százalékkal. Hozzá kell tenni azonban, hogy a felmérés még az elnököt ért plágiumvád kirobbanása elõtt készült.

Az államfõt a listán Varga Mihály követi 32 százalékkal, a harmadik helyen pedig három fideszes honatya áll. Kósa Lajos, Pokorni Zoltán és Rogán Antal egyaránt 30 százalékos támogatottságot tudhat magáénak.

Ami a pártok népszerûségét illeti: a Fidesz továbbra is õrzi vezetõ pozícióját. A biztos pártválasztók 39 százaléka szavazna most a kormánypártra. Az MSZP 26, a Jobbik 22, az LMP 9, a Demokratikus Koalíció pedig 3 százalékon áll jelenleg.
http://www.hir24.hu/belfold/2012/01/1...te-orbant/
2 #74 Olvaso
- 2012. January 12. 15:32:43
Ha Schmitt megy is, a törvények maradnak
http://www.stop.hu/belfold/ha-schmitt...ak/985693/
1598 #75 1598
- 2012. January 12. 18:37:36
Bajnai egyeztetett Jews-York-ban Hillary Clinton Bixexualis cionistaval ( 2 nyalas kozott ) hogyan tovabb a Karpat-medence sorsarol ami nagyon kiemelt strategiaia szerepet tolt be mind az Eu ,Izrael,Usa reszerol. Hogy most melyik Magyar foldon szuletett zsido-cionista-magyar gyulolo patkanyt ferget nyomjak elore es ebbol valaszthat a magyarsag . Ezt nem veszik eszre a magyarok az mar erthetetlen szamomra. Libajnai aki majd beinvitalja a Nato es Eu-s csendorseget az orszagunkba es ott maradnak 100 evre az egesz csalladjukkal ,amig a magyarsagot szepen kicsinaljak es megszervezik hogy elhadja Hegyeshalomnal az oshonos hazajat fegyveres idegen-gyokertelen cspatokkal a hataban.Amig a magyarsagot kitelepittik a szulofoldjerol addig masok pedig betelepszenek a helyere . Magyar-angol-francia-szlovak,roman-nemet tannyelvu iskolakba fognak jarni a Magyrok penzebol es vagy magyarra valnak vagy gyokertelen katonak leszarmazottai csak akik vandorolnak eggyik gyarmatrol a masikra . Jol ki van ez talalva !
Ha kitor a 3. vilaghaboru ( atom-hidrogen-biologiai bombak,fegyverek bevetesevel ) addig majd a zsidok tulelik a Karpat-medenceben ahol nem lesz semmifele haboru,csak renfentarto csapatok. Allatunk a vilag leggazdagabb foldterulete es vizkeszlete ami . Tulelo kozpontnak van kinezve a nemzetkozi parazitak-zsidok szamara !
2418 #76 2418
- 2012. January 12. 18:55:51
2 #77 Olvaso
- 2012. January 12. 19:05:21
[color=#cc0000]Októbertõl tavaszig kb. 170 milliárd adót szed be a hivatalnok-szféra, csak a fûtésen. Ez az idén nem folyt be nekik. Tél tábornok megásta a sírjukat. NEM tud szavazóbázisának még fedezetlen pénzzel sem fizetni. Nélkülük Orbán elveszett. A parlament 70%-a már nem mögötte áll, csak a fizetési csekkje mögött. Mindenki ment a pénzét kifelé. Sokat kerestek az olajon és a gázon. A fene egye meg az a "pályarotációt"! - még leváltja a kormányt. Hol is van a sok okoskodó commos? Ahogy halljuk Kincses is a réten szaladgálva Tavasztündért" játszik."[/color]
2449 #78 2449
- 2012. January 12. 20:13:52
Imre, puszik és ne leskelõdjenek, jöjjenek vendégségbe!!torna
3163 #79 3163
- 2012. January 13. 00:20:24
Na ezt már szeretem! Végre valami "jót" is lehet olvasni ja igen
3163 #80 3163
- 2012. January 13. 00:29:01
Jaaa, majd elfelejtettem az okoskodók okoskodóját nagy huzavona után sikerült hatástalanítani, mert akárhogy nézzük csak egy két lábon járó bomba vót. Remélem tetszett az elõadás! Azért szívesen ülnék a nézõtéren!! De majd egyszer...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
657,417 egyedi latogato