Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az erõ terem

NaplóOlyan másfél évvel ezelõtt jött a hír, hogy mûködik a „perpetum mobile”, egy energia-generátor formában. Eddig kipróbálás alatt volt, de úgy tûnik, hogy komolyra fordul az energia-ellátási kérdésbe való beavatkozás. Kutatók közleménye szerint a tesztpéldány folyamatos mûködés mellett 230V-2,2 Amper-t hoz, ami ipari szinten kb. 4A-ra növelhetõ. A teljesítmény éjjel-nappal rendelkezésre áll. A készülék mérete egy mikrohullámú sütõ nagyságával azonos. A fordulatszám 300/perc és élettartama csapágyfüggõ, de olyan 10 évre tehetõ.

Energiát a Nap-Föld erõtér egyensúlyi pontjáról hozza. Ez kb. 2.5 millió km. Nagyipari célokra nem alkalmas, de egy családi ház igényeinek eleget tud tenni (mosás, fõzés, vasalás, fûtés, hõtárolás). Teljesítményfüggõen használható, de sorba kapcsolva alkalmas bányaipari célra, tengervíz sótalanításra, villanyautóhoz bármely önálló gravitációval rendelkezõ égitesten (3m/s2). Nem kell sok milliárdos mûholdakat sem vesztegetni energiahiány miatt.

A készüléknek 1.5 éven belül nemzetközi bemutatója lesz. Akik megszerzik a gyártási jogot, azok õrületes haszonra tehetnek szert. 8 milliárd db. simán eladható a bolygón (pl. Antarktisz: pingvineknek full-fenékfûtés). Továbbá jelezték, hogy bármely népcsoport vagy vallás amely jelenleg a bolygón energiazsarolásból él, amennyiben a kutatók ellen támad, 100%-ban kiírtják a bolygón, megbízóikkal együtt. Fapipa iránt jóindulattal vannak. Azt közölték, hogy nekik nem ellenfél egyik „dicsõséges” nukleáris flotta sem. Ja, és a Newton 2 Fõ tétele a helyes szöveg, nem a 2.!

No ennyi pozitív hír kellett mára! Bár én mondtam, hogy demonstráció nélkül az atomflotillások sem értenek, de ahogy megtudtam, minden elektronika, elemek, akkumulátorok csak a földi erõtérben mûködnek, viszont ezt az erõteret - ugye tudjuk már-, hogy lehet „manipulálni”. A világûrben nem mûködnek a szokásos akkumulátoros energiaforrások és arra is felhívták a figyelmet, hogy a kilõtt rakéták felett bármikor át lehet venni a „felügyeletet” és egyáltalán nem biztos, hogy oda fognak becsapódni, ahová azt a céltérkép megjel-ölte.

Igen, tudok Egelyrõl és sok egyébrõl és arról is, hogy minden politika és a mocsok zsidó mindenben ott van benne és az olaj-lobby nagyjából kiféle-miféle trendet követ. Nem látszik ellentmondás aközött, amit látok, hallok, tudok és tudni vélek a felrajzolt világtrend, rotscildi és keleti áramlatok, háborús viszolygás közt. Persze sokkal több információ eljut hozzám, de nem mindenre van felhatalmazásom közölni és amire van, azt sem mondom el mind, mert még emésztgetem.

Mondhatnám, hogy megyek számlát nyitni a Szberbankban, mert az legalább egyelõre biztos és ha már disztri-bútor nem lehetek, legalább stoki had legyek!

Hozzaszolasok

495 #71 495
- 2012. February 21. 12:03:52
Dengizin! A palládium a hidrogént igen nagy mértékben képes elnyelni. Ha ezt összehozzuk a Grubb-Niedrach üzemanyagcellával (ismerõs lehet a Gemini projektbõl), majd Harry Ihrig 1959-ben épített egy 15KW-os üzemanyagcellát is. Kicsit késõbb már 400KW-os cellákat használt a Nasa az Apollo programban. Mivel exoterm folyamatok mennek végbe, igen nagy mennyiségû hõ keletkezik ezekben a cellákban, amit felhasználva a kinyerhetõ energia összesen már régebben is elérte a 85%-ot. Mindez az "ismert" - megismerhetõ tudás, nem a rejtett, titkolt technológia az 1970-es évekig. Azóta csak fejlõdött a tudomány valamit. Mégis gáz-konvektorral fûtenek sok helyen, aminek hatásfoka a hõtermelésben 35-40%, amellett környezetszennyezõ.
De mire másra lehetne használni a földgázt, amit az olajkutatás során fedezgetnek föl, mint elégetésre, fûtésre? Az olajlobbi a semmibõl is pénzt csinál, a mellékterméket eladja jó drágán, mint a fluoridot a fogkrémekben, amivel szintén nem tudnak mit kezdeni máshol, mert veszélyes ipari hulladék. Tárolni sem könnyû. Ennyi fluoriddal a világ összes patkányát ki lehetett volna már rég irtani, sõt zsidó sem maradt volna tán egy szál sem, amennyit "lenyeletnek" a modern, szájszagmentes emberiséggel.
2 #72 Olvaso
- 2012. February 21. 12:25:01
Itt CSAK hiteles írások jelennek meg, amelyek válóságtartalmát kibogozzák, akiknek ez a dolguk, ha dolga ez valakinek egyáltalán. Így megy ez már egy jóideje, hiszi a piszi és hakapeszi, ha kap eszi metódusban. nekem úgy is jó, ha nem, úgy is ha de és egyáltalán...
Na de ha már a várható csatahajó-roncsderbinél tartunk, akkor megkérdezem, hogy ezt miért ígérték áprilisra?
http://www.imdb.com/title/tt1440129

http://www.youtube.com/watch?v=qDMXkPfxjOc
A dolgok logikája szerint elõször Hollywood bevezeti és majd csak azután lehet csatahajó, csata, ha jó! Szóval, csak türelem, a bolondját járatja velünk a "nagypolitika", mi meg nézünk, mint Rozália a multiplexben.
23 #73 23
- 2012. February 21. 12:25:51
Csak nézek mint rozi a moziban...ennyi okos ember egy rakáson, aztán mégis a béka feneke alatt...mecsoda disszonancia !?Mi van?kukkoljuk csak
9 #74 9
- 2012. February 21. 12:48:51
Úgy vagyok a mûszaki dolgokkal, mint LOVAGINA... pirul pompom nem
Az eddigi találmányok ármányos akadályozóit biztosan sikerülni fog addigra hidegre tenni, vagy melegebb éghajlatra teleportálni , vagy menjenek a macska farkát huzigálni a tértávolba !
A csillagos égbolt? Hát igen, valóban nagyon titokzatos gyönyörûség!
Bárhonnan tekintünk fel rá, torokszorítóan és megrendülve azt kell érezzük, hogy minden jel szerint a szemlélõ ember "középpontban állása" miatt ragyog ránk! A tömény SZER-elem kupolája minden irányból... erre a parány emberre ...
2449 #75 2449
- 2012. February 21. 12:55:54
szép napot, újholdat, szülinapot, kinek ami sorban jön!
Tillati, azért lehet mindez, mert béka ül a multiplexen. Micsináljunk, csak jön valami szárazság, hogy önként odábbugráljon, vagy nagyesõ, hogy vinné el. igaz,annak a levét mi is megisszuk.
Kedves Kutatók, szeretek énekelni és közben mindenfélék eszembe jutnak. Ami a lemosást illeti, van, amit nagyon szívesen vállalok, lábmosással bezárólag, van, amit nem nagyon, csak muszájtól, ha kell. az utolsót. de hátha a kettes verzió jön ki 8 nap múlva, és nem nagyon kell.
Köszönöm, hogy segítetek bízni a jövõben, hogy ha lesz, akkor élhetõ élet lesz az ITT-HON-unkban. Azért a régi OTTHONT sem feledtük el!melo van Köszönjük a térkép adatokat is, jó oda menni, ahol tisztán hallatszik a HANG.figyi Az engedélyt külön is köszönjük, Koré nevében is! Az ittmaradtak jelzik az elmenteknek, hogy a szeretet azért nem ismer (tér-idõ) határokat,mert nincsenek!Love No, akkor egy nóta, ide a végére."Csillagok csillagok, szépen ragyogjatok! A szegény l-ég-lénynek utat mutassatok!pompom Mutassatok utat a szegény l-ég-lénynek, nem találja házát a SZERET-Õ-jének!"
495 #76 495
- 2012. February 21. 13:01:41
Tillati!
A disszonancia oka nem az emberekben, nem is az ide beírók lelkes táborában keresendõ, hanem "azokban" - tudodkikben. Akik meggátolják, eszközök és mûszerek, anyagi források nélkül hagyják elveszni a gondolatokat még gondolat-korukban, és nem segítik a valósággá tételét, kiforrását. Ez a hely egyike azoknak, ahol információk cserélõdnek, s az említett megkötöttségek ellen hatva gondolkodásra, továbbgondolásra, esetleg kipróbálásra, talán fejlesztésre ösztönzik az értõ olvasót. Sok az infó, kevés a szakértõ. De ez itt is véletlenfüggõ, csak jókor kell beírni, jókor kell olvasni. A nagy számok törvénye alapján bármikor összejöhet a megoldás. A magyar agy (a nyelv sajátosságai miatt) másképpen jár, mint a többi emberféléé. Semmi sem lehetetlen, csak vannak, akik tehetetlenek. Most én is egy vagyok az utóbbiakból, ugyan szándékaim ellenére. De legalább ne hervassz le!
625 #77 625
- 2012. February 21. 13:06:40
Imre, az a csata ladik semmi, ez már valami Grin Cool

Jönnek a náci Ufókók a Holdról... Szintén mostani film....

http://www.youtube.com/watch?v=Py_Ind...y_IndUbcxc

Amúgy remélem ez az energia dolog bejön..
2 #78 Olvaso
- 2012. February 21. 13:31:01
Máté, képzeld, még Izraelben is engedélyezték a náci-ufók vetítését!

Szerintem meg az van, hogy a szkepszis szar-kazmusba csapott át. Annyi éve és annyi "sikertelensége" és erõn felüli vállalások, no meg a "kilátástalanság" egykedvûsége, a hazugságok hazugságokkal való álcázása és a többség közönye, ostobasága, tehetetlensége természetes velejárója ez. Végeredmény: már akkor se hiszed, ha látod. Ez se nem kishitûség, hanem tapasztalat és persze fûszerezve hitetlenséggel és és mégis tettvággyal, no meg némileg korlátozott ismeretekkel, szellemi, lelki kapacitással. Jó kis koktél! Azért nem kell és nem is szabad semmit igazán komolyan venni. Így viszont nem tudod, hogy mirõl maradsz le.

Alapvetõen az oldalt bárki használhatja és használják is sokféle célra. Az eddigi tapasztalatok szerint kevesen teszik ezt a köz hasznára és még kevesebben értenek bármit is, hogy mitõl és hogyan mûködik. Egyfajta farkasvakság uralkodik és ez sem csoda. Kevés olyan ember van az ébredõk között akinek volt és meg is maradt a gyerekszobája. Ez is természetes. A többiek, külsõsök meg csak ugatják a holdat és dörzsölik a markukat, ha valami nekik haszon és szidnak, ha káros, vagy szerintük "hülyeség". Nem mintha számítana, mert valójában nem is számít. A portásfülke már elkelt, úgy látom és az ígéret-lista most egyel több lett. Mi a baj ezzel. Így is elég hosszú volt már. Nem mindegy, hogy egyel több, vagy kevesebb?hip hip hurra
majd holnap, vagy holnapután, esetleg jövõre és esetleg ..., de ez már biztos. ne csináljatok ebbõl ügyet. Én se teszem, csak kóhn-statálom.gratula
3439 #79 3439
- 2012. February 21. 15:37:35
Imre.Amit HALLYWOOD csinalt filmeket latok nem bisztos,hogy a valosagba is ugynezki.De az bisztos ,hogy a FORRESTAL (cv-59) esa SARATOGA(cv-60) katonai repulot szallito hajokon 5000 a szemejzet es 60 repulot szallit.Az utolso nagy karbantartast 18eve 60millio volt.Ezutan par evre kivettek a gorgalombol,mert mar lejart az ideje.Fenykepen mas ,eletbe mellette allni iszonyatos a merete.Konnyu eltevedni annak aki nem ismeri belul a fojosokat.11 szint van a gephaztol a hangarig.Ez nem vicccc ,aki akarja megtudja nezni az internetten.
2443 #80 2443
- 2012. February 21. 16:54:59
Fapipa! És mindenki! Aki igazi feltalálót látott már, beszélt velük, stb. Az egyik gond az lehet, hogy -eltekintve a nem tudatos, téves nyelvhasználatot- sokan ingyen energiát és nem szabadenergiát, müviesen szólva térítésmentes energiát - keresnek, akarnak... az hogy valaki akár évekig nyüglõdik vmi találmánnyal, nem ingyenes, mert mást is csinálhatna helyette stb. Az persze már nehéz ügy, hogy fõleg hasonlóan csórók hisznek leginkább ezekben az ügyekben, hogy hogyan lehetne pénzt, vagy pénzként használható vmit az ilyen projektekhez bevonzani.. szerintem az áttörés mindenképpen összefügg azzal, hogy vmiképpen a nagyobb tömegek elismerjék, ösztönösen elfogadják, ne kényszerbõl a sok újjítót, és a munkáikat..

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
657,379 egyedi latogato