Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Zajos Csendes-óceán

NaplóSorra kapom a leveleket, amelyekben persze semmilyen célzás nincs, sem arra, hogy könnyen tanulhatok sebesen angolul, vagy hogyan legyek még hatékonyabb elõadó, vagy melyik kutyatáp a legolcsóbb, házhoz szállítva, vagy éppen tegnap a méretnövekedésem segítették volna elõ vákuum-pumpa javaslatával, amit értek, csak azt nem, hogyan húzom a fejemre és miképpen kapok alatta levegõt, miközben az agytérfogatom szeretném növelni ezzel a korszakalkotó leleménnyel.

A tippek között azonban van használható is és ha már úgy is háború és béke között ingázik a tudatunk, akkor pár mondattal ha nem is szeretnék kitérni erre, de addig erõsködtek a „pumpások”, hogy engedtem a nyomásnak. Naszóval, miközben mindenki leszerzõdött mindenkivel és megy a dip-lop-áciai manõverezés a Csendes óceán felõl érdekes híreket hallani. Észak-Korea miatt állítólag megy a riadó, mert rakétát akarnak fellõni. Ha csak ez lenne a baj. De hát nem az, mert ez csak az indok. A baj az, hogy az atomháborúról még mindíg nem mondtak le, csak kis variáció került a levesbe. A légy-ottok közben a bekerítési hadmûvelet zajlik és ugyan Putyin iparkodik, és ugyan Kína is ott van mellette, de mindez nem annyira biztos. Mindenki mindenkivel és közben mindenki ellen, jó zsidó szokás szerint. Egyre másra kapom a híreket, hogy légköri zavarás van a rádió-frekvenciában és ugye leesett pár mûhold mostanában, miközben egyre-másra jelentik be, hogy azért az a Mars még sincs annyira távol és 20-30 év múlva a csillaghajók már privátban üzemelhetnek. Bizony, valamivel indokolni kell az ûrkotorászást, mert az usa-zsidók és Izrael még mindig nem mondott le teveirõl és az Ázsia elleni atomcsapásról. Csak annyiban alakult a képlet, hogy az információim szerint a magaslégköri viszonyokat, illetve a csapadékképzést akarják kihasználni, plutónium-töltetek felrobbantásával és a kb. 40 ezer kilövésre váró rakétájuk robbanófejeiben ezüst-jodid töltettel ellátva azt kicsapatni a megfelelõ területeken. Az elv egyszerû. A Föld tengely körüli forgását használnák ki, miközben a sugárzó anyag, amelyet a magasabb légköbe juttatnak eközben lényegében egy helyben maradva a kívánt célterületet forgatnák alá, így mérsékelve Európa és Amerika szennyezettségének lehetõségét. Talán sejthetnek valamit mások is, mert Japánban indokkal már leállt a 46-ból 45 atomreaktor (ha igaz) és a németek is berántották a kéziféket, bár ezzel az orosz olaj és gáz behozatalának nyitották meg a kaput, ahogy az iráni embargó sem szolgál más célt. Az USA-zsidók kiszorulnak a bizalomból, vagyis a bízni-szbõl és Izrael is elszigetelõdik, pont úgy, mint Magyarország, amely mára már nyíltan a kampósorrúak teljes politikai, katonai, gazdasági fennhatósága alá tartozik és már csak hivatalossá kell tenni az izraeli invázió tényével ezt az elbutítottak elõtt. A képlet szövevényes, de ebben rejlik az egyszerûsége. A kígyó nem a fejével karol át és fojt meg, hanem a farkával, ugyanis az áldozat észre sem veszi, hogy ellenfele feje csak a zsák nyílása, miközben vele néz farkasszembe.

Tudom, hogy tele van a púpotok, tudjátok, hogy nekem is dugig van már, de nyomatékosan kértek, hogy adjam át, hogy nem vagytok, nem vagyunk egyedül semmilyen tekintetben. Ez persze nem mindig kívánatos tudás és tehertétel, de még egyszer és sokadjára megerõsítették, hogy a Föld drága kincs. Nincs túl sok lakható planéta a planetárium festett egén, de az ûr is sokkal zûrösebb attól, hogy csak azt hihessük, hogy mi vagyunk a legfontosabbak. Valamiért elég fontosak vagyunk, egyelõre elég ennyit tudni.

Errõl jut eszembe! Ne meneküljetek semmilyen körülmények között a Metro-alagutakba, még ha ingyen gázmaszkokat is osztogatnak béka-idõben, hogy ott húzzátok meg magatokat. Persze a kõbányai élelmiszer-raktárat ki kell fosztani, majd aztán irány a budai hegyek, de nem meglepõdni, hogy ott erõs zsidó ellenállásba ütköztök. Õk oda ásták be magukat pár tartalék atomtöltettel, mert úgy jobban esik a férgeknek az „átvészelés”. No, aludjatok jól és csak fel azzal a fejjel, nem ám lógatni az orrotokat!

Hozzaszolasok

3363 #71 3363
- 2012. April 14. 17:55:08
Karahun, nálam nyugodtabb ritka prototípus.

Az üzenet oda ment ahol veszik!
3709 #72 3709
- 2012. April 14. 18:27:17
sajnos vannak más üzenetek is.
kb 1 hónapja tudomásunk van bizonyos titkokról de meg kell várni amig valamilyen média is lehozza hogy elkerüljük az " Ezt nem hiszem el " tipusú beszólásokat.
Most nagy csata zajlik.
2 #73 Olvaso
- 2012. April 14. 18:31:57
Kara szeretem a meglepetéseket. Olyan kiszámíthatóak.
2744 #74 2744
- 2012. April 14. 18:35:01
Karahun, arra várhatsz! A média szálai mind egy helyre futnak össze, ,,azok" meg nem fognak olyan hírt közölni, ami nem tetszik nekik. Itt viszont figyelõ tekintetekre találna a hír.
3505 #75 3505
- 2012. April 14. 18:46:01
Na igen....
Mindt mindig, a labda fel van dobva, leesni viszont nem akaródzik sohasem.
Mindha nem lenne garvitáció...
2449 #76 2449
- 2012. April 14. 18:47:37
Karahun, üdv a klubban! a Kutatók akkor szólnak, ha mondanivaló van...amúgy nagyon hiányoznak nekem (is). A híreket azokon a szinteken szerkesztehetik, ahol veletek is tudatták, hogy a Farkas jönni fog, segíteni. Amúgy jöjjenek a meglepetések, mi elég jó média felület vagyunk. szegény Hegel már a mailjeit sem nézheti nyugodtan a kukkolóktól...
3709 #77 3709
- 2012. April 14. 18:56:40
Ma a TodaysZaman egy " elemzõje " lehozta hogy a szír kormány kb 1000-1500 tonna vegyi anyagot tárol.
Így már érthetõ az oroszok ellenkezése.
Mind Izrael , NATO , Oroszország és Kína is rá akarta venni a törököt a szíriai bevonulásra.
Csakhogy Erdogan nem Hitler.
Irán most vakarózik mert nem tud elszámolni az Usától kapott " segítséggel "
Szíriában nagy játék volt. Az oroszok elkúúúrták , cionék pedig bebuktak. Kína viszont csak látszólag foglalkozott a témával.
Ma kiderült hogy Ankara és Peking kb 35 milliárd dollár értékben elkezdi egy gyorsvasút építését.
Moszkva lépéshátrányba került . Már oroszok is kijelentik hogy egy orosz-török háborút nem nyernék meg. Most Ankara-Peking osztja a lapokat.
Az Irán elleni atomcsapás senkinek sem jó. A kínai nyugat felé fogja tolni az atomfelhõt neki az olajkutaknak ,Izraelnek és Törökországnak. Ha igazak a jelentések az USA és Irán már régen eltervezték a dolgot.
Az orosz is produkált némi meglepetéseket ezért került partvonalra. Nyivákolt is az ortodox egyház mert bármi hihetetlen az ortodoxok semmiképpen sem fogadhatják el Oroszország tönkretételét.
A szaudi kormány enyhén szólva beszart. Jött is tárgyalni a pacák mert komoly " AL-KAIDA " támadásoktól fél.
Tudom hogy sokan lesznek akik mindezt hülyeségnek tartják de ha jobban belegondolunk nem nehéz kikövetkeztetni a helyzetet.
NE FELEDKEZZETEK MEG AZ " ISRAEL IN ROMANIA " tervrõl !
A török nem vár senkire , õ a saját közelkeleti-balkáni-északafrikai birodalmát építi ami majd Únióba lép a Kínai birodalommal.
Egy viszont biztos OTT ZSIDAJNAK NINCS HELYE
2449 #78 2449
- 2012. April 14. 19:04:16
Karahun, akkor nehéz idõk elé nézek...se törökül, se kínaiul nem tudokFrown az általad említett tervrõl sajnos nem tudok megfeledkezni, mert már nem a lóláb lóg ki, hanem a ménes, hogy mit akar Izrael a Kárpátokban...
3505 #79 3505
- 2012. April 14. 19:04:51
Nocsak......mégiscsak kezd leesni az a labda...
Ez már jó...
3709 #80 3709
- 2012. April 14. 19:08:27
Meglátjuk mit lépnek az oroszok.
A zsidaj most lázítja a ruszinokat az ukránok ellen és az orosz is belépett a táncba.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,201 egyedi latogato