Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Világ vég-e?

NaplóMég van egy napunk. Holnap este hatra ígérték a világvégét, legalábbis az USA nyugati partjainál – ahogy errõl már korábban is írtam. Mindenki búcsúzzon el szeretteitõl, hátha most aztán tényleg dehogy. Ha mégis, akkor sem árt felkészülni. De egyelõre hanyagolom az okfejtést mert van pár hír, amit be kell illeszteni a kirakósba, hátha még van pár napunk, hónapunk, évünk, mert elmarad a armagedeon. Két napja felgyógyult Vona-Zazri. Ezt onnan tudni, hogy a mózes1-en prömier plánban nyomta az „ö”-zést. Mivel a fidesz-zsidók leépítése és a Jóbbik zsidókra való átnyergelése zajlik a cion-bagázsnak, ezért vártam is, hogy a betegségnek álcázott külföldi továbbképzése után majd csak kirobbanó média-sikert arat. Tehát most tele kell minden legyen a „radikális és nemzeti” zsizsik jóbbikkal még a puttony is, mert a cigány-stratégiát lehet, hogy nekik kell majd levezényelni. Remélem még ezelõtt mód lesz agyon lõni mindegyik bûnözõ zsidó politikust és háttéremberkét, mert kitör a „forradalom”, de persze csakis demokratikus keretek között.

Én bízom a TMRSZ NBH-mossad beépítettjeiben, hogy idõben megkongatják a harangot! Túl sokat vacakolni nem lehet, mert már Puch is elõkerült az MSZP bugyraiból és Gyurcsányozik, miközben az LMP-re is utalgat, az már igazán forradalmi hangulatra utal. De van más is! Úgy tûnik, hogy a zsidó média mindent kitálal, illetve felvezeti az igazi komoly ügyeket, gabi-Gabi orgiákat, korrupciót, mutyikat és mi szem-szájnak ingere. Az arcunkba van vágva már nem is fél órában este a híradónak nevezett kékfényben, hogy NINCS az ország vezetésében tisztességes ember. NINCS! Közben hadgyakorolnak, katasztrófára készülnek, tartalékos behívásról, sorkatonai szolgálatról héberelnek, miközben tudjuk, hogy zsidók megszállta nemzetté lettünk, a cigány présbe fogva. Afganisztánban halnak meg katonák - s ha már Róth, akkor lehet Mano is – olyan jármûben, amiben nem is ülhetnének, mert nekünk olyan nincs is, és mégis van. Atomfegyverekrõl beszélnek, írnak és fénysebességgel közelítik felénk a monarchia igényét, miután a politika és policia egyaránt erkölcsi hullazsákba került. A Jóbbik most épít a polgárháborúra, Vona-Zazri is ezt dalolja már, kicsit megcsúszva három esztendõt. Mivel a gárdistás törénet nem igazán jött össze, sem a polgárõrös-csendõrös, most a Torockai-Tóth-Tutsek NBH-s zsidaj vármegyés vezette, Tirityán által áthidalt Betyársereg lesz az, akire hivatkozni kell, hogy van itt nemzeti ellenállás és csukjás köztörvényes kigyúrt alakok azok, akikre majd lehet hivatkozni, hogy kitört a béke. Nem férnek a bõrükbe! A Betyársereget, illetve azt a pár embert, akinek az értelme ott is hellyel-közzel még megmaradt az NBH vezeti a beszervezettjein keresztül, ez ma már nem kérdés. A volt kiképzõjük, aki lenyomott két sallert a Tutsek unokának ezt pontosan tudja. A csapat áll vagy 20 fõbõl, vagy még kevesebb, de most olyan médiájuk lett, hogy az már labancosra sikeredett. Üzenem nekik, hogy nem kellene belemászni jobban. Tudjuk, hogy köztörvényessel fogják azok zömét, akik esetleg még jó szándékkal is szerepelnek ott, de tudatlanok és nem látják át, hogy mi is zajlik, mire használják fel õket.

http://kuruc.info/r/6/79327/

- Tirityán, csörgess meg! Találkozzunk, beszéljünk! Nem kellene belemásznotok ebbe, fõleg úgy, hogy értelmes ember már régen keresztül lát a cion szervezkedésén.
Nem tanultatok az eddigiekbõl? NBH, mi tudjuk mire gyúrtok, most CIA bõrbe bújva. Küldjétek már ki Mészáros alezredest hozzájuk, hogy meséljen már el pár ismérvet a zsidó hatalom munkamódszereibõl, vagy mehet személyesen bemutatkozni Galambos, Laborc, esetleg Balajti, hogy kik is azok a beépítettek, akik benneteket terelgetnek. Nos, Torockai a stabil pont, a többit nektek kell magatok közül likvidálni! Nem viccelek!

Az esti horrorhíradó a Telaviv2-n már több, mint fél órás. Szinte csak bûnügyekrõl van benne szó, de pár napja mutatták Charles herceget és Kamillát, amint éppen Erdélyben tévelyeg, mert ott már birtoka is van és rokonilag is kötõdk oda. Megjegyzem, hogy hamarosan nagy meglepetés készülõdik a királykodás címszó alatt, nem véletlenül volt ekkora felhajtás a Londoni lakodalom kapcsán, és nem is oly rég õ személyes is ellátogatott a Dohány utcába egy nagyobb kísérettel, megegyezni a jövendõvel kapcsolatban. Mert Budapest már London! A zsidó pénzügyi központ itt van, így ide kell tolni a figyelmet és a korona szentsége alá helyezni a zsidó fennhatóságot.

Pillantsunk viszont kicsit kíntre is. Az USA elindította flottáját a Földközi-tenger felé, de már a NATO-s nak mondott haderõ éppen most lõtt ki nyolc líbiai hadihajót. Kadhafi magyar felesége az egyetlen még mûködõ konzulátus segítségével menekült el. Ez a konzulátus véletlenül „magyar”, de mi tudjuk, hogy zsidó, ezért örülünk is ennek, mert Budapest jelentõsége sokkal nagyobb, mint gondolnák a világban. Ha jól sejtem, akkor Tel Avivéval vetekszik. Hogy mi van már itt a föld alatt és fölött, csak a sátán fiai a megmondhatói, de a Metro alagút már csak egy mellékjárat, abban biztos vagyok. Ezek jól befészkelték ide magukat, nehéz lesz mind egy szálig kiirtani õket, de talán mégsem lehetetlen.
Izrael már készül a szír háborúra. Csapatai most is „gyakorlatoznak”. Úgy tûnik, hogy Marci fiam elég határozott útmutatása pontos lesz, ami a szíriai térképre bökéssel azt mondatta vele, hogy „Apa, itt fog kitörni a háború!” Tegnap azt javasoltam egy magyar kislánynak, akinek török a férje, hogy nem nagyon menjenek most haza nyaralni, mert ha Izrael körül háború lesz, akkor a Mossad –CIA minden érintett helyen robbantani fog és terrorizál, s a Kaukázus környéke sem lesz nyugodt, Grúziának pedig gyorsan vége szakad.
Megy a kavarás a palesztin autonóm állammal kapcsolatban, de ez már olyan mellébeszélés-féle, mert a nagy körvonalak már láthatóak.

Ahmadinedzsad is felbukkant újra és képzeljétek, azzal állt elõ, hogy Iránban a szárazságot az európai és az izraeli zsidajok okozzák, mintegy elszívva a felhõket Irán felõl. Mesterséges idõjárás-befolyással vádolja az EU-t és Izraelt! Említi, hogy erre speciális felszerelésük is van és nem csak Irán, hanem Törökország ellen is be akarják vetni, hogy gondjuk legyen a vízzel. Mi van? Van ilyen? Most, hogy felnézek az égre, látom, hogy megint remekül össze-vissza van permetezve, de közben a nap olyan erõvel éget, mintha a sütõben lenne az ember. Lehet, hogy a zsidónak készül a krematórium, mert szeret hûsölni a kemencében?

De ha már az idõjárásnál tartunk, akkor megosztok veletek néhány ide vágó gondolatot. Egyre több hír érkezik arról, hogy baj van. A holnapi világvége idõpontja egybe vág azzal a hírrel, hogy a Napba becsapódott egy üstökös, amely így fokozott aktivitásba kezdve ránk szórja sugarát éppen a hét végére felerõsítve ezt a sugárzási szintet. Az, hogy valami nincs rendben a Nap körül, vagy a forgástengelyünkkel van gond - mert közben azét pólust is váltunk, miközben olvadó jégrõl, emelkedõ tengerszintrõl és lakható bolygó meglelésérõl 20 fényév távolságban, szólnak a hírek- már tudjuk. A trópusokon vagyunk most is, csak nem tudunk róla.
„Veszélyben a Föld? 2013-ban jön a pusztító tûz
Két év múlva pusztító hatású napkitörés várható, mely tönkre vághatja a létfontosságú kommunikációs eszközeinket. A közelgõ solar viharokat a Kathrina hurrikánhoz hasonlítják, mely globális szinten súlyt majd le, sõt a tõzsde összeomlásához is vezethet…”

http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=877134

Még jó, hogy a mûholdakkal kapcsolatban éppen tegnap kaptam ezt a levélkét!

„Szia Imre!

Egy kis info, elsö kézböl!

Pont egy éve láttam, ráadásul nem is egyedül, hanem egy ismerössel egyszerre, ahogyan felrobbant egy szatelit az esti égbolton.
Azért írok mert tegnap este is amikor kivittem a szemetet, két ilyen robbanást láttam rövid 4 másodperces különbséggel!
Biztos, hogy nem meteorit volt, hanem robbanás. A tavajinál amit láttam ott lehetett látni még azt is ahogy a törmelék szétrepül és utána eloszlik.
Még mondja valaki, hogy nem folyik háború odafennt!

Na üdv,

Áldás…”


Lehet, hogy nem kell 2013-ig várni? Elég türelmetlen vagyok már, és ezért leírom, amit a zajló eseményekrõl most gondolhat egy összeeskövésekben gondolkodó realista.

Mi van, ha a háborús elõkészületek és az ezt generáló cionista gazdasági összeesküvés csak egy álca, mert ugyan a zsidók a világhatalomra törnek, de közben a világ is átálakulóban van és mindenképpen pusztulással jár ez a Kata és a Klezmer. A „káoszból születik a rend” alapevével jól manipulál a zsidaj, de itt nem biztos, hogy a gazdasági térnyerés a tét, hanem a puszta lét, s a pusztulás utáni lét birtokosai, a tudás õrzõinek személye. Mi van, ha a zsidók, akik nem emberi, humanoid teremtmények, hanem egy idegen faj, idegen irányítás alatt, akit már ezer évekkel ezelõtt is Sátánnak neveztek, pontosan tudják, hogy a feladat a túlélés a pusztulást követõen és ezért nem is a saját fajtájuk mindegyikének megmentése a cél, hanem azért munkálkodnak, hogy a gazdájuk uralomra segítését biztosíthassák, annak hamis ígéretének szem elõtt tartása mellett. Egy újabb özönvíz bekövetkezése bizony nem elképzelhetetlen és nagyon gyorsan bekövetkezhet akár földrengések, akár a Hold pályájának módosulása közvetlen következtében. Valami van kint, valami mocorgás egészen biztosan van és ez a földi nyüzsgés is ennek tudható be. Sürget az idõ, de nem a háború miatt, hanem a túlélés okán. Mi van, ha a nagyhatalmi sakkparti azt hivatott fedezni, hogy közben ezeknek az „elitje” biztosnak vélt szállásokon vészeli át azt, amit a legtöbben nem is sejtenek. Miközben a háborúra koncentrál mindenki, észre sem veszi, hogy a biztonsági készültség valódi célja nem a bombák elleni védekezés, hanem a puszta túlélés. A kataklizma ellen fegyverekkel védekezni nem lehet. Nos, ha így van, akkor tételezzünk fel még valamit. Az, hogy a Sátán a zsidajnak ígérte a Földet, úgy képzelhetõ el ebben a megvalósítási fázisban, hogy nem errõl a Földrõl, hanem a kataklizma utániról van szó, melyet létszámában és vezérkarával neki valahol biztonságban kell kibekkelni, hogy az esetleg megmaradó emberketet a világban már szinte isteni tudással rendelkezõkként ámíthassák. Bizony, van erre is esély. Nem tartom kizártnak, hogy az Eli könyva címû film ezt is elég direkten jelzi.

Adódik a kérdés, hogyan lehet egy ilyen tervet sok ezer éven keresztül végig vinni bárkinek? Elképzelésem szerint az igazságot már elmondták nekünk errõl is. Nem vagyunk egyedül. Idegen faj keveredett közénk és nem tartom kizártnak, hogy a rózsakeresztesek, majd pedig a szabadkõmûvesek nem kis titkot ápolnak a mai napig is. A halandó ember számára mi lehet a legkecsegtetõbb kincs? Ki az, vagy mi az, ami ezer éveken keresztül olyan tervet képes keresztülvinni, mint amit a zsidók jelenleg képviselnek? Mivel biztos nem vagyok benne, de logikusnak tûnik a válasz, erre a „halhatatlanság”. Nos, korábban úgy is lehetett értelmezni, hogy a szabadkõmûvesség beavatási szertartásának csúcsán, a 33-ik fokozaton lévõket a mesterek mestere kezdte tanítani, aki az emberi léptékkel számítva „halhatatlan”, így a terveit emberi generációkon keresztül is képes tovább vinni és pótolni a végrehajtásból kiesett személyeket. Nos, ez a Sátán-teória nem kizárt, hogy mégiscsak realitást takar, hisz a zsidók könyvei a régi emberek életét ezer esztendõkkel mérik, s Matuzsálem majd kétezer esztendõs volt, feltéve persze, ha a történetek a földi években mérettettek meg.
Milyen érdekes, hogy ez a Bibliának nevezett összeollózott mesekönyv mégis milyen erõvel bír. Ma hozom a cikket, hogy terítik az Új testamentum hamisságát a zsidók, akik viszont az Ó testamentumot hazudozták össze-vissza, viszont a holnapra ígért világvégét is a Bibliára hivatkozva hirdették meg. Nem könnyû ebben a káoszban eligazodni, de nem is lehetetlen, mert ma már úgy tûnik, hogy szinte minden lehetséges, akár ennek az ellentettje is.

Érdekes kérdés, de jelentéktelenné válik az is, hogy most a szefárd küzd az askenázi zsidó ellen, mert az is egy álca, mint ahogy az is teljesen mindegy, hogy most a Rotschild harcol Rokefeller ellenében, vagy valaki ,ás, valaki mással. Konkrétan teljesen mindegy a nagy kerek egész tekintetében.

Ha az eltervezett háború sem más, csak egy álca a részükrõl, akkor mindenképpen nyerhetnek, mert amíg õk a népeket feláldozzák, õk maguk az idõt húzva, magukat beszállásolva próbálják meg kivárni azt a még nagyobb csapást, amire a másik fél nincs felkészülve. De tételezzük fel, hogy a maci és Kína is számításba veszi a kataklizma beköszöntését és a háborút õk is úgy kezelik, mint elterelõ hadmûveletet, hogy a népek ne attól pánikoljanak, ami végzetes lehet a számukra, hanem attól, amit remélnek valamiképpen megúszni. Ha ezzel a lehetõséggel számolnak, akkor tudniuk kel, hogy az ellenség a csapás után is itt van, nem semmisült meg, így a harcot folytatni kell és lehet is, noha azt a túlélõk zöme botokkal kell megvívja.

Akárhonnan is nézzük a dolgot és bármennyire is hiszünk, vagy tagadjuk a variációt, a vége mindig ugyanaz. A gonosz eszközét, a zsidót fel kell számolni az utolsó emberéig, s a fertõzött részeket még a kataklizma elõtt kiiktatni, likvidálni. Ha van egy olyan terv, amirõl most írtam, akkor az idõhúzás nekik is dolgozik ezért, ha lépni akarnak a zsidókkal és a gonosszal szemben akkor már így is késésben vannak.

Ha a kataklizma-teória kamu, a Sátán, kamu, akkor ráérünk megholokausztozni õket, de bízom abban, hogy a szakértõk nálam ezt sokkal jobban el tudják dönteni, hisz megvan hozzá a háttérinformációik, s talán azzal kezdeni is tudnak valamit.

Az idõ összesûrûsödött, s a levegõben lóg a tettnek lába!


Hozzaszolasok

382 #81 382
- 2011. May 22. 11:02:13
Vivo!Igy utolag már neked is könnyü?
Elötte meg vetetted a keresztet-vald be..
Amugy meg áldás!
9 #82 9
- 2011. May 22. 11:04:27
Smile Szóval téves képzet az ELEM-entálok világa? Smile
Pedig a szinte olthatatlan méretû erdõtüzek a kibillent egyensúlyra adott ELEM-i válaszok.
És olyat is olvastam már különös korszak-meghatározóként, hogy "ezek még akkor történtek a földi világban, amikor nem volt a Hold az égen". Semmi érdeke nem fûzõdhetett e kinyilatkoztatáshoz az eredeti mesélõnek ...
Frown
2449 #83 2449
- 2011. May 22. 11:31:14
Jó NAP-ot! Az égi testek fizikájáról mostanra sokat felejtettem, de ez még azért eszembe jut:http://www.youtube.com/watch?v=UqiHBj...qiHBjYglAA, Indiában tudnak még "másik" holdról....
2 #84 Olvaso
- 2011. May 22. 11:46:51
kincses, korábban a kutatók közlése szerint ez a mi mostani holdunk a Mars holdja volt, s ott látta el azt a funkciót, amit most itt, nálunk. Az átállításkor lehetett valami gikszer, s az a pár percnyi szünet kicsit lehûtötte bizonyos sávban a levegõt.

Itt a következõ:

[color=#cc0033]"Koré, az ön tudásigénye kielégíthetetlen. A piramisoknál /ó-Egyiptomban/ magyar/ A föld-hold rendszer minden paramétere rögzítve van. Ezek kódolt változatai adták az õsi alapmértékegységket.
Pl- Föld szögsebesség =(8.059km/ s - köbre emel + osztja 1000 = 0.523 méter. Ez a régi hosszmérték :1-Könyök. A többi is ilyesmi, de lesz majd biztosan valaki, aki elmagyarázza, hogy 1 hold-föld benne van a bibliában + ez az angyalok szaxszafonozási együtthatója - Hóreb hegyi csata!!!"[/color]
2449 #85 2449
- 2011. May 22. 12:27:06
Imre, köszöntöm a kutatókat és köszönöm a pontosítást! jó ez a magyar nyelv meg népdal, ahogy nem figyel oda, mindjárt visszaemlékszik egy-két jégkorszakot!amúgy olyan helyen lakom, ahol-még a mai ásatások szerint is(!) AZ ELÕTT is laktak, a jégkorszak alatt nem volt jég, és eléldegéltek itten az emberekSmile a holdas földnek utána nézek, érdekes kérdés...vajon a holdon 1 föld hold van vagy 1 mars hold, a régi idõk emlékére?olvasom
2449 #86 2449
- 2011. May 22. 12:31:19
2449 #87 2449
- 2011. May 22. 12:44:25
PS2. A magyar hold pedig nem annyi:"Flächenmaß Größe:

Nd.Österreich 5.754,64 qm


Joch(acker)

Ostmark 5.755 qm

Ungarn 4.316 qm,
most mennem kell, de megnézzük, még mi lelhetõ felSmile
9 #88 9
- 2011. May 22. 13:12:26
Üdvözlet!
Bocs :), de nekem már kevesebb az idõm, mint a mai fijjataloknak! :)
És semmi szépet, életeset nem meséltek a tanítóim.

És a régi láb mérték? Vagy jól összefüggenek a könyökkel, hiszen ezek a mértékek mindig "kéznél" voltak...
Mondjuk eddig csak Berta Tibor újszerû elképzeléseit követtem (elõadás, könyv, videó), amelyben õ a Szíriusszal hozta a méretezést összefüggésbe...
Viszont örülök, hogy végre ebben a videóban jól látszanak a már korábban emlegetett, a Stonehenge köré helyezett Fehérló ábrázolások a ködös Albionban, ahol a fogzománc vizsgálatok szerint a Közép-Európa "tájékán" született és felnevelkedett ún. Íjász Király sírját nemrég megtalálták.

http://www.nemzetihirhalo.hu/index.ph...amp;kat=20

Mintha úgy emlékeznék, hogy a trombitások Jerikó falait omlasztották volna le hang (rezgés) erejével.
A Hóreben vagy másképp a Sinain más program volt - a kõtáblákka?l - sziklás, kietlen táj, még Mózeséknek is csak ezután következett a távoli "ígéret", az épített falas városokkal... Nem?
A Mózesrõl elnevezett hegycsúcsra felmásztam 1999 nyarán egy júliusi éjjel a Szt. Katalin Kolostorból, háromkor indulva, a Nap felkeltét látni kb. 6-kor.
(A kolostor udvarán megmutatják az égõ csipkebokort is!)
Nehéz egy terep volt üde friss 52 évesen is! :)
Hasonló látványban volt részünk, mint az alábbi képeken. Jelzem, soha annyira testközelinek nem láttam még a Tejutat a ragyogó égi összképpel, mint a kolostor egy fapadján hagyatt fekve, teljes panorámában!

http://divehardtours.com/blog/wp-cont...sziget.jpg
http://divehardtours.com/blog/wp-cont...tor(2).jpg
2 #89 Olvaso
- 2011. May 22. 13:29:18
Koré, aztat nem tudom, de a könyök, a kemény kõ miatt kerülhetet így kõbevésésre. A láb, amivel a bál-ban lábalsz, az angolban fut, a németben fuss, az oroszban (i)nog, a többit nem is rágózom már.
Viktor, a Föld korábban is lakott bolygó volt, de nem ilyen kiegyensúlyozott légkörrel és valszeg nem a mai humanoid haj számára volt beállítva. A Mars volt a másik laott bolygó, a mai Föld analógiájára. Mikor ott lett egy kis gond, akkor kellett átpakolni ide. Most az a helyzet, hogy felmerült a gondolat a kitelepítéssel kapcsolatban. Jól gondolod, hogy azok, akik a Holddal képesek transzportot folytatni, nem kispályások. Õk bizony most is láthatják, hogy mit össze agonizálunk és bizony a zsidajt, mint idegen fajt tartják számon és két kérdés van. Vagy béavatkoznak és radír lesz, vagy béavatkoznak és valakiket áttelepítenek máshová, vagy nem avatkoznak bé és akkor meg szintén radír lesz, csak önerõbõl. Bocs, ez három lehetõség. Van még több is, de azok már a finomabb eshetõségek.
32 #90 32
- 2011. May 22. 13:32:12
Területi adatok átszámítása:

1 nöl (négyszögöl) = 3,59665 ~ 3,6 nm (m2)
1 nm (m2) = 0,278036 nöl (négyszögöl)
1 ha (hektár) = 10.000 nm (m2) = 1,73772 kat. hold (kataszteri hold)
1 kat. hold (kataszteri hold) = 1.600 nöl (négyszögöl) = 0,575466 ha (hektár)
1 magyar hold = 1.200 nöl (négyszögöl) = 0,4320 ha (hektár)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
657,253 egyedi latogato