Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Néhai Ifjúságtok- Mai Romjainak Címezve / kutatók válaszai

NaplóMost nincs érkezésem a kínai-venezuelai stratégiai együttmûködésrõl, sem az orosz észak-koreai kapcsolatokról értekezni. Nem azért mert ma fát vágtam és letörtem a kukoricát, hanem azért, mert a kutatók egy pár kérdésre választ adtak. Gyorsban megírom, ti meg értsetek belõle, de nem is rátok gondolok, akik némiképpen vállalt identitással vagytok jelen, hanem azoknak, akiknek valójában mindez szól, de õk „csak” figyelnek, s egyik részük csendben „támogat”, másik részük pedig támad. Végül is nem nagy a különbség és sokszor szinte nem is érezni, hogy ki és mit is akar éppen.

No lássuk:

1.válasz – Spartacus = Önnek nincs válasz – így jó, ahogy van.
2. SzuhaMaka – Ön specialista és a saját területén nagyon jó, de sokszor gondolkodás nélkül sért meg kevésbé mûvelt embereket.
3. Hamu Úrnõ- Ön beírta magát a Galaxis történelmébe (ma már szállóige) – 2 dimenziós „parizer”! + SzuhaMaka piszkálódásával ne foglalkozzon – neki még nem jött össze, de majd késõbb!
4. Asumhari – A”mindent tudni akarok” orosz gyerek-sorozat 36 éve MEGSZÛNT!
5. PI-úr – a világegyetem hierarchikus felépítésû. Anyagi és energetikai alapú létezési formák! Sem mi, sem önök nem a felsõbb szintekkel. A tanulás fárasztó.
6. Asumhari – A földi tudósoknak a technológiák régóta megvannak. Nem kintrõl kapták, itt lett létrehozva. Céljuk nyilvánvalóan az, hogy ezt átadják. Sok évvel ezelõtt ekkor léptek közbe a kintiek = Olyan politikai, gazdasági + média rablógyilkos tolvajoknak, akik a jelenlegi rendszert mûködtetik a csillagok tudása kezébe nem kerülhet, mert még magasabb szinten, csak konzerválná a mai állapotokat.
7. Dr. Antekirte írta- Pio atya jóslataival nem tudunk mit kezdeni. Több ezer ilyen van + ha nem válik be, akkor gyorsan elfelejtik – de ha igen! Egybõl szentté avatják. Ez a vaktyúk is talál szemet, klasszikus esete, de jósolunk mi – MERKUR nevû bolygójuk rövidesen fel fog robbanni. 10 ezer év óta tömény sugárzás éri a Napból = nukleáris magfelhalmozódás. Jujj, valami „kis titkot” elárultunk. No problem. Hamarosan , csodás szépségû angolszász + zsidó hordák tanulmányokat fognak megjelentetni errõl a témáról!(antedatált). Lehet, hogy Pio atyának súgott valaki? - mert ha nem, akkor az ujjából szopta. Na, akkor elõtte lesz sötét.
8. KORÉ- 400 válasz jött! Kész, vége, nem bírjuk a fordítást + mára vége! MINDENKINEK JÖTT (80%) válasz. Koré? Mi az az Alsolopata? Minden típusú „Sztolik Na Krojszara” vevõk vagyunk!”

Navarre, neked is jött válasz, de már nekem is sok a gépelés és ígérték, hogy lesz még. Holnap reggel Marci-menet. Úgy áll a dolog, hogy a manduláját ki kell kapni a kis harcosnak, mert azért a látszat ellenére a családi élet nálunk is „fokozódik” ám. A helyzet az, hogy a meglátásotok szerint is azt tapasztalom, hogy egészen más körök is õrlõdnek és már igencsak lépéskényszerben vannak. Sajnos még mindig maradt egy csipetnyi naivitás a „vezetõi körökkel” kapcsolatban, pedig nem kellene. Egyszerûen nem csak nem tárgyalófelek, hanem maffiózó gyilkos banda, amelynek a zöme zsidó. Ezeket likvidálni kell családostól és demokratikusan a holdudvarukkal, hogy holt-udvaruk legyen. Ami most Keleten zajlik az reménykeltõ, s ott talán maradt esélye a „megújulásnak”, bár nem tudni, hogy a hátsó sorból ki is irányít és van -e tartalék-értelmiség arra az esetre, ha esetleg mégis planetáris szintû lesz a kasza. No mindegy, ez nem az én gondom, csak jó tudni, hogy már az un. „titkosszolgálatok” elmehetnek a sunyiba, vagy magánkorrupciós konspirációs szervezetekké alakulhatnak át, mivel úgyis az a terv, hogy totalitárius birodalmak születnek. Na jó, most befejezem, mert megárthat a sok szó is, ha nem megfelelõen dozírozzuk.

Hozzaszolasok

2449 #91 2449
- 2011. September 18. 09:19:20
hahó mindenki! Imre,nekem nem súgtál, de igyekszem vezetni, ami rám van bízva!Smile
és ha már furkálunk, ni mi van a mélyben:http://www.thesecret.hu/kerdes-akit-m...ldom-nekte,http://csiribusz.freeblog.hu/archives..._kapujban/,http://www.urbanlegends.hu/2010/10/sz...a-pokolba/. meglett belsõföld börtöne vagy mi?azt aaa
47 #92 47
- 2011. September 18. 09:59:52
Ennél a fúrásnál van egy kis hazugság.12ezer méter mélyen már nem fúrófellyel és csövekkel fúrnak mert akkorra az elhajlás hogy állandóan törik minden.már sokkal lentebb vannak csak persze ezt nem kötik az orrrunkra.a 3oofok sem akadály már régóta.Üdv a Tudósoknak
39 #93 39
- 2011. September 18. 10:06:55
Én azt gondolom a tudást nem lehet birtokolni vagy elrejteni, az önmagáért való és bárki hozzáférhet ha jó úton keres, mert bennünk van az Igazság. Mit kezdenék én a lemezekkel, nem annál van a tudás aki olvas hanem annál, aki ír. Üzletelni nem szoktam, nincs olyan dolog amire szükségem lenne tehát igazán nem is lenne mivel. Adni viszont annál inkább, másfelõl nem az a szegény akinek látszólag kevés van hanem az, aki többre vágyik.
Másfelõl a technológiai tudásnál sokkal fontosabb, hogy tiszta értékrendje legyen az embernek és aszerint éljen. Ha ez megvan akkor onnantól minden tudást megkap és élhet a saját (lelki és fizikai) törvényei szerint - mert az Igazság tényleg felszabadít - de pusztán a technológiától még senkibõl sem lesz jó ember, van ennek rendje és módja.
Ami szerint én élek az nagyon egyszerû: Ha valamit engednek és szerinted nem helyes, akkor se tedd meg. Ha valamit tiltanak és szerinted helyes, akkor is tedd meg.
Másfelõl vannak itt nagyon jó kulcsrakész technológiai eszközök. Olyanokra gondolok amik az akaratot, a tudatot erõsítik fel és jelenítik meg fizikai síkon - mert a metafizika és fizika közé valójában nem kell hidat verni, a kettõ egy és ugyanaz ha jó oldalról nézed. A materialista kívülrõl néz egy gömböt, a spiritiszta ugyanazt belülrõl, közben pedig azon vitatkoznak, hogy melyik gömb az igazi - pedig a válasz nem bonyolult. Ha már gömb, akkor errõl is készült film - A Gömb. Találnak egy tengerbe zuhant ûrhajót, a fedélzetén pedig egy olyan hatalmas gömböt, ami "aranyból" van, jól láthatóan vibrál a felülete (rezeg) és fizikai valósággá változtatja az emberek gondolatait. Ez a gömb létezik, csak a megszokott gondolkodással nem lehet rátalálni - mikor ilyet kezdtem tervezni én is csak akkor vettem észre, hogy a Föld ugyanilyen, nem véletlenül építették ki rajta több ezer éve a piramisrendszert (is) pont ott és olyan formában ahol kell. Tehát a Föld egy ilyen "gép", csak tudni kell a hogyanját, az utóbbi egy évre visszatekintve pedig én azt mondom, hogy még mindig kifogástalanul mûködik. Szóval azt mondom, akár a magot elmozdítani vagy hihetetlen mennyiségû fizikai energiával lehet, vagy elég hozzá pusztán egy tiszta gondolat.

Ha valaki elõrébb visz amit írok annak õszintén örülök, nem magam miatt beszélek.
9 #94 9
- 2011. September 18. 10:11:58
Újabban azt írják, hogy J.F. Kennedyt
az emberrabló, csonkoló szürkékkel kötött szerzõdés nyilvánosságra hozatali szándéka miatt ölte meg a CIA.
Más: Belsõ Föld és Byrd admirális:
http://pusztaigazsag.blogspot.com/201...d-rol.html
http://www.starlive.eoldal.hu/cikkek/...fold-.html
R.E. Byrd már 13 éves korában világ körüli utazást tett egyedül! Bátorsága és becsületessége jellemzõje volt.
(Õ leszármazottja volt az egyik elsõ Családok Virginia. Õsei is ültetvényes John Rolfe és felesége Pocahontas, William Byrd II a Westover ültetvény, aki megállapította Richmond és Robert "King" Carter, a gyarmati kormányzó. Õ volt a testvére Virginia kormányzója, valamint amerikai szenátor Harry F. Byrd, meghatározó alakja Virginia Demokrata Párt 1920-1960. közötti években. (Wiki-rõl)
9 #95 9
- 2011. September 18. 10:42:53
Kedves Navarre!
Fogadd köszönetemet és szeretetteljes
nagyrabecsülésemet!
2 #96 Olvaso
- 2011. September 18. 11:03:20
Kincses, neked is szól ami a "lányok" alatt van írva! Ne bánkódj légyszi!angyal
Tabak, a fúrás-témát én emlegettem, nem a kutatók, s valszeg nem gond a lefúrás, csak a felhozatal lehet az. Itt már gond lehet a hõmérséklet, fõleg, ha mintát is akarnak venni.
Navarre, a "lemezek" témakör azért nem ilyen egyszerû, ugyanis nem csak a mai ember elõdeinek tudása, hanem azok "megalkotóinak" tudása is részben már elõkerült. Ha jó emlékszem 20 éve fejtegetik a matematikai nyelven íródott üzeneteket és jól haladnak vele. Már csak 150 év hiányzik hozzá, hogy az akkor elõkerült anyagot dekódolhassák. Kb. pár százezernyi év van a tudatszint-fejlettségi szintjeink között, amit azt én vélelmezem, de ez szorozható a tízes sokszorosával is. Tehát önmagában a "lemez" birtoklása semmit nem jelent, de annak értése és a tudás hasznosítási képessége már feltételezi azt a szintet, amelyen íródott.
A gömb -teóriával lehet több elképzelés is, mert ha azért kerültünk ide, hogy tanuljunk, fejlõdjünk, akkor a ráhangolódásra nekünk lehet szükségünk, tehát hallásra, látására ÉRZÉSRE, mindannak ami VAN és megkülönböztetni attól, ami csak "vanni" igyekszik, de nincs és nem is szükséges, hogy legyen. Ez egyéni szinten ûzhetõ "sport", de jelen világunk "közösségei" a hatékonyságot csak bizonyos módon segíthetik, bár elismerem, hogy ez is személyre szabott. Van, akit egy pofon, van akit egy simogatás ráz fel, ha már nem észlelte eddig, miben is van jelen.
2471 #97 2471
- 2011. September 18. 11:11:35
Üdvözlet!
)h óta olvasgatom és a linkeket nézegetem innen.
Hálás köszönet nagyon tartalmas ismereteket adó hozzászólásokért!

Navarre igen tudom értelmezni és érezni a mondókáidat, Imréét is bár néha a személyszerinti szóbelin kiakadok merthogy a kiváncsiság kifurja az oldalam addig mig netán...tán tán.

Koré élvezem a történelmi hsz-eid és bár nálad fedeztem fel eme Tamana kutakodást érdeklõdésemet felkeltve izgalmasnak találom.

Nah pussz jónép sok linket innen letöltöttem megyek tovább tanulmányozni.
Hálás köszi mégecce:)
3363 #98 3363
- 2011. September 18. 11:14:51
Imre, nálam minden oké, csak néha begolyózok! De aki tud golyózni, az szereti az "igazságot"! Nem is tudom miért de kiskorom óta van két alap kérdésem ami zúg a buksimba... "Mi mögött mi van? Ki mögött ki van?" Egész életembe ez a szintézis egy igaz útvezetõ! És nem is a szolg-állatra gondoltam, hisz benne van hogy csak szolgál! Az ész más hol kell fel!

Valószínû az ÉN-em ezért lett aktív mert valami igencsak furcsa dózis kapott ami a nem helyén való érzet rezonanciáját pengeti! Szóval tudhatod már rég, hogy felõlem nem negatív attitûd, csupán pajzs szemlélet...
3363 #99 3363
- 2011. September 18. 11:24:36
Törd át korlátaidat - Az illúzió vége
http://www.youtube.com/watch?v=M6fXoi...ideo_title
2471 #100 2471
- 2011. September 18. 11:36:12
Nyugi kameleon engem is hangyásnak néznek...
:) jól van ez igyproszit

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.09 masodperc
635,289 egyedi latogato