Posta Imre weboldala

150.000 muszlim cigányt telepítenek Délvidékre
Irta: Olvaso - Datum: 2010. December 23. 12:14:38

Teljes hir

A magyar lakta településeken összeírják az üres házakat és az idõsek házait, azokba pedig a nyugaton beilleszkedni nem tudó vagy bûnözõ cigányokat költöztetik a kitoloncolásuk után. Ha véghezviszik ezt a folyamatot, a délvidéki magyarság sorsa véglegesen megpecsételõdik.

Három éve röppent fel a szóbeszéd, hogy Délvidékre rövid idõn belül Nyugat-Európából legalább 100-150 ezer szerb állampolgárt, fõként koszovói muszlim cigányokat toloncolnak vissza. Titkon reméltük, hogy ez csak rémhír, mára viszont színtiszta valósággá vált. Martonosra már tavasszal megérkeztek az új telepesek akik már most a lakosság 5%-át teszik ki, és a helyi cigányok is rettegnek tõlük.
Péterrévén egy ügynökség keresi az üres, eladó házakat, akármi megfelel. Ötezer eurós keretük van minden házra, ami eladó azt meg is veszik. De Bácskossuthfalván, Magyarkanizsán, Zentán is hallani a várható új szomszédokról, vagyis mindenütt ahol jelentõs (most még) a magyarság számaránya.
Szerbia az utóbbi 100 évben rengetegszer változtatta meg a Délvidék etnikai képét. Gondolhatunk itt az elsõ világháborúban elûzött magyarokra, a betelepített dobrovojac falvakra, a '44-es magyar genocídiumra, a több mint 300ezer köddé vált svábra, a délszláv háborúban golyófogónak küldött magyar fiúkra, a 300 000 délvidékre telepített szerb menekültre és háborús bûnösre, most pedig a koszovói muszlim cigányok jönnek...
Délvidéken az 1970-es évek végétõl fogva negatív a népszaporulat, mégis az utóbbi 100 év alatt a magyarság 35%-al csökkent míg a szerbek száma 150%-al nõtt meg a régióban.
A rendõrség már 2008 elején elkezdte a magyarlakta ingatlanok összeírását és jegyzékbevételét is. Sok helyen ahol idõsek élnek bementek és összeírták, hány szobájuk van és mennyien laknak egy ingatlanban. A szabadkai rendõrség az akciót egyébként azzal magyarázza, hogy az angol „bobby” rendõrségi modellt vették át, és így akarnak barátkozni a délvidéki magyarokkal. Igaz, arra nem tudott a rendõrségi illetékes választ adni, hogy miért épp este 21.00-kor mennek ki a magyar ingatlantulajdonosokhoz a rendõrök látogatóba és egyfajta háztûznézõbe.
Egyébként is gyanús mindez ugyanis az 1990-es évek polgárháborús idõire emlékeztet, akkor ugyanis szintén ilyen összeírások voltak a menekültáradat megindulása elõtt. Annó a koszovói harcok idején Kninbõl elkergetett szerbek úgy érkeztek Szabadkára és környékére, hogy cím volt már a zsebükben. Az összeírások alapján kapták.
Kisbajmokon is összeírták a házakat, de ezen a településen nemcsak rendõrök, hanem civil hivatalnokok is részt vettek az akcióban. Az összeírók ott azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha népszámlálás lenne. A rendõrség összeírta a házakat, különösen az üres, vagy elhagyott épületekre, telkekre összpontosított. Ami a minõséget illeti, nem válogattak a hatóság, listára került a rozoga, málló falu régi polgárház éppen úgy, mint a jó karban levõ, kétszintes kockaház.
A legutóbbi “ház számláló akció” idején Dragan Jocic volt a belügyminiszter aki szerint nem is volt ingatlan-összeírás, és a zaklatásokat is cáfolta. Ez a válasz nem fedi az igazságot, maga a rendõrfõnök is megerõsítette, hogy a házak összeírása valóban folyamatban van. Korábban még 2007-ben Veliusz Ility infrastrukturális-miniszter levelet küldött a délvidéki önkormányzatoknak, amelyben roma telepek létesítésére szólítja fel õket. Az ország délebbre levõ, tisztán szerb lakosságú települései nem kaptak ilyen levelet. Sokak szerint a rendõrség által Bácskában és Bánátban megkezdett üres házak nyilvántartásba vétele arra utal, hogy az állam – a toloncegyezmény végrehajtásával – újabb magyarlakta települések elszerbesítésére és betelepítésekre készül.
Ugyanis Szerbia korábban nehezményezte azt a szigorúságot és azt a vízumrendszert, amelyet a schengeni rendelkezések életbelépése után kénytelen elviselni többek között a magyar határon. Belgrádnak csak úgy volt esélye a szigorúság enyhítésére, ha elfogadja azt a toloncszerzõdést, amelyet az EU kínált neki. Ráadásul Szerbia csak így kerülhet közelebb az uniós csatlakozási tárgyalásokhoz, így léphet át az unió fekete listájáról a fehér listára. A nemrég megkötött szerzõdés értelmében a Nyugat 150 ezer szerb illetõségû személyt toloncol vissza az országba. Olyan romákról van szó, akik nem tudtak beilleszkedni azokba a nyugati társadalmakba, ahová érkeztek annak idején. Most pedig Délvidékre kerülnek majd, jóllehet egyikük sem beszéli a magyar nyelvet, de nagyon sokan még a szerbet sem.
A belgrádi Munkaügyi Minisztérium mintegy ötezer emberrõl beszél. Ezzel szemben az Európa Tanács megállapítása szerint: Szerbiának mintegy 150 ezer személyt kell visszafogadnia. A testület jelentése hozzáteszi, hogy Belgrád ebben az ügyben 2002 óta gyakorlatilag semmit sem tett.
koszovói albánok által elûzött cigányok várakoznak kitelepítésre, akik mégis maradtak azokat Európa legnagyobb ólom bányájának a helyén kialakított táborba zárták, ahol 5 évig éltek a súlyosan szennyezõ nehézfémek közöttA helyzetet csak tovább súlyosbítja, hogy a visszatoloncolódó romák 60-70 százaléka a ma már független Koszovóból származik, márpedig oda a cigányok nem térhetnek vissza. Egyrészt, mert szerb állampolgárok, és ezért a koszovói hatóságok megtagadják befogadásukat, másrészt, mert maguk a cigányok sem akarnak visszatérni szülõhelyeikre, mivel félnek.
A félelem onnan származik, hogy a kilencvenes évek második felében, a koszovói háború idején a cigányok a szerb reguláris erõk egyfajta szabadcsapati voltak. Jutalmul megkapták az elûzött albánok házait, amelyekbõl viszont a belgrádi adminisztráció visszavonulása után menekülniük kellett.A kialakulóban lévõ helyzet amekkora teher ez Belgrádnak, akkora lehetõség is a Délvidék etnikai arányainak végleges megváltoztatására, a magyarság kiszorítására.
A visszatoloncoltak és a koszovói szerb menekültek együtt hatalmas tömeget jelentenek, betelepítésük megpecsételi a délvidéki magyarság sorsát. És ez már a betelepítések második fordulója lesz az elmúlt tizenöt évben. Az 1990-es években a délszláv háború nyomán több mint 200 000, Horvátországból és Boszniából menekülõ szerb érkezett a Délvidékre. Tíz évvel ezelõtt Szabadka lakosságának még fele magyar volt, most már csak 38 százaléka az. Tegyük hozzá, az akkori menekültek is idegen területekrõl érkeztek, soha nem is éltek magyarokkal, nem is láttak magyarokat. Többségük mindmáig nem tudta fölvenni azokat a szokásokat, amelyek mindig is jellemzõek voltak a Délvidékre. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek folyamatos magyarellenes támadásait is õk követték és követik el.
Egy példa: csupán három roma család költözött korábban Tordára, ott mégis tüntetniük kellett a magyar szülõknek és nem merik az iskolába engedni a gyerekeiket az ott tanuló 14-15 éves cigány gyerekek randalírozásai, erõszakoskodásai miatt.
Azt pedig már csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy az ENSZ-egyezmények a népirtás egyik formájaként jelölik meg az etnikai arányok erõszakos megváltoztatását, illetve egy közösség természetes létfeltételeinek tudatos lerombolását, erõszakos átalakítását. Valamint az etnikai arányok megváltoztatását szigorúan tiltja a Helsinki Záróokmány, amit Szerbia jogelõdje, Jugoszlávia is aláírt.

És végül álljon itt egy nagyon tanulságos cikk amely a Magyar Szóban jelent meg ez év márciusában. Bár a lap igyekszik a szerecsen mosdatásban a tények azonban magukért beszélnek. Ez vár ránk egész Délvidéknek ha nem vigyázunk, és nem tiltakozunk:
Új lakók a martonosi Ligetben
Egyre nagyobb a faluban a Koszovóról betelepülõ roma családok száma – Makra Ákos faluelnök szerint alaptalan vádakkal illetik a helybeliek a helyi közösséget

Liget – azt hinné az ember, hogy a szép név szép helyet jelöl. A martonosi Liget településrészre azonban sok mindent rá lehet fogni, de hogy szép lenne?! A romos házak mellett düledezõ kerítésekre mindenféle holmi kiteregetve. Sehol senki, de az újságíró betoppanása összecsõdít néhány embert.
Ott, az utca végén keressék õket – mutattak a tõsgyökeres martonosi cigányok a betonjárdás utca vége felé. Amikor megtudták, mi járatban vagyunk, panaszáradatot zúdítottak ránk: azóta nincs nyugtuk, amióta az új jövevények itt vannak, és mivel egyre többen vannak, mind kisebb a nyugalom is.
– Egész éjjel bömböl a zene, képtelenség tõle aludni. Nem csinálnak semmit, segélybõl élnek, és ugyanannyit kapnak, mint mi. Pénzt kaptak, hogy házat vegyenek itt, nekünk meg már nincs maradásunk. Ha õket ide költöztették, akkor bennünket miért nem visznek be a faluba – záporoztak a panaszok és kérdések.
Isten hozta! – fogadja az érkezõt a martonosi helységnévtábla. Csakhogy a helybeliek mégsem örülnek minden betérõnek, fõként nem a beilleszkedni képtelen letelepülõnek.
Makra Ákos szerint irányított lehet a betelepülés.
Makra Ákos– Van néhány család, amelyik régebben, néhány évvel ezelõtt költözött ide, koszovói roma családok. Idén tavasszal azonban tömegesen jöttek. Az a baj, hogy képtelenek beilleszkedni, felborítják a közrendet, a közbiztonságot. Mindennaposak a betörések, lopások, az emberek félnek. Hogy miért éppen Martonost szemelték ki? Feltételezem, a határ közelsége miatt. Nem a falu elnökeként mondom, hanem magánvéleményem, hogy ez egy irányított betelepülés. A jövevények leterhelik az egészségügyet, plussz kiadásokat jelentenek, megterhelik a belügyi szervek munkáját, hiszen ha itt több dolga van a rendõrségnek, akkor nem tudja ellátni a munkáját máshol. A járõrök állandóan megjelennek, de csak azokkal tudnak mit tenni, akik nincsenek itt bejelentkezve – magyarázta a faluelnök.
Mint kiderült, a lakbejelentés nélkül itt tartózkodókkal szemben sem tehet sokat a hatóság. Legfeljebb felszólítja õket, hogy intézzék a hivatalos ügyeket.
– Egy-egy házban harmincan-negyvenen is be vannak jelentkezve. Dehogy laknak itt ennyien! Csak kell egy cím, amivel igényelhetik a biometrikus útlevelet. Azt mondják, azzal három hónapra kimennek külföldre, keresnek egy kis pénzt, visszajönnek, és megint kimennek. De most itt vannak. Általában tizenegy óra, dél körül kezdenek ébredezni, éjjel elindul a portya, és tart hajnalig – mesélte Makra Ákos.
A falu lakói egyre elkeseredettebbek, mesélik a sok gondot, bajt, bosszúságot. Mindenféle mendemonda is kering a faluban, többek között olyasmi, hogy a helyi közösség részesedést kap a betelepítésbõl.
– A martonosi helyi közösségnek és a magyarkanizsai önkormányzatnak semmi köze sincs a betelepülésekhez. Sõt, a helyi közösség közlemény formájában felhívta a lakosság figyelmét, hogy vigyázzanak, kinek adják el a házukat – jelentette ki a helyi közösség elnöke.jelentette ki a helyi közösség elnöke.

Burhan és Ljugzime Gyukatan
Ez a ház eladó – hirdetik úton-útfélen a feliratok. Rengeteg a faluban az elhagyatott, évek óta hiába hirdetett, eladásra szánt ház. Rengeteg az összedõlt és összedõlõ is. Nem csoda, hogy a tulajdonos igyekszik eladni a lakatlan épületet, minél elõbb, és mindegy, hogy kinek. Azt beszélik, hogy a Koszovóról érkezettek támogatást kapnak házvásárlásra.
– Egy biztos, hogy sem a helyi közösségtõl, sem az önkormányzattól nem kapnak. Ugyanakkor visszaélések történnek a szociális támogatással. Konkrét esetrõl tudunk, amikor a korábbi lakhelyükön, majd néhány nappal késõbb itt is felvették a szociális segélyt. Vádak, rágalmak érik a helyi közösséget, személy szerint engem is, hogy valamiféle szerzõdést írtam alá, hogy a helyi közösség vagy az önkormányzat ezért a betelepítésért pénzt kap. Ez nem igaz, és hogy itt vannak ezek az emberek, az csak gondot okoz a helyi közösségnek. Mennyien vannak? Körülbelül százan. Ezelõtt a lakosság összetétele ilyen volt: 90 százalékban magyar, 5 százalékban szerb és 5 százalékban cigány. Most 15 százalék a roma, 5 százalék a szerb lakosság, és 80 százalék a magyar. Az emberek, fõként a Liget környékén élõk félnek, sokan fontolgatják, hogy elköltöznek. A Ligetben ezelõtt is éltek romák, nem volt velük semmi gond. Most õk is szívesebben beköltöznének a falu központjába – magyarázta Makra Ákos.

A fiatal nõk szerint az olcsó házak vonzzák ide a koszovói romákat.
Szerinte azok a roma családok, akik ki akartak törni a környezetükbõl, már beljebb költöztek a faluba. Õk sem érzik magukat biztonságban új szomszédaik körében.
– Körözött bûnözõ is volt a betelepültek között, õt sikerült lefülelni. A faluban megszaporodtak a bolti lopások, már a helyi közösség épületében és a pékségben is történt rendbontás. Én úgy gondolom, hogy valaki ide küldte õket Martonosra, ígért nekik fût-fát, és most követelõznek. A helybeliek hosszú ideje árulják a lakatlan házakat, tudjuk, milyen a gazdasági helyzet, tehát nem válogatják meg, kinek adják el. Azután meg azzal vádolják a helyi közösséget, hogy mi beengedjük az idegeneket. A törvény az egész ország területén szabad mozgást biztosít minden állampolgárnak. Mi nem tudjuk megakadályozni, hogy ide jöjjenek – mondta a faluelnök.
A messzirõl érkezettek azonban sok keserûséget, bosszúságot okoznak, eltömik a vízelvezetõ csatornát (pedig Martonos nagyon belvizes terület), a nyitott kanálisokba engedik a bûzlõ szennyvizet, és elõfordul, hogy a járdát használják illemhelyként – még fényes nappal is.
Hogy a gyerekeik járnak-e óvodába, iskolába? Nem. De (a helyi közösség elnöke szerint) a bõséges gyermekáldás miatt tizenöt-húsz éven belül a lakosság nemzeti összetétele jelentõsen megváltozhat a településen.
A Liget délelõtt tíz óra tájban csendes volt. A helybéliek elirányítottak egy kapu nélküli házhoz. Fiatal lány lépett ki az ajtón, a kérdezõsködést ugyan elhárította, de kihívta az édesanyját.
– Három gyerekkel vagyok itt, a férjem dolgozik – mondta a rozoga házból kilépõ asszony.
Arra a kérdésre, hol dogozik a férje, csak annyit mondott: messze, nagyon messze.
Tizenéves forma srác csapódott hozzánk, barátságosan, közlékenyen. Tetszett neki a fényképezkedés ötlete is. Burhan Gyukatan – mutatkozott be széles mosollyal.
– Jársz-e iskolába, Burhan? – kérdeztük.
– Dehogy jár, nincs meg annak ahhoz az esze – válaszolta valaki a hirtelen összeverõdött társaságból.
Pedig a fiú szemmel láthatóan eszes, talpraesett.
– Mi hat évvel ezelõtt jöttünk ide. Sok a pici gyerek itt, de nincs orvosunk, nincs mentõautó se. A faluban nincs gyerekorvos, küldenek bennünket Magyarkanizsára, onnan meg Zentára, de nekünk nincs pénzünk arra. Ötezer dináros segélyt kapunk, abból vagy kenyeret veszünk, vagy orvosságot – dõlt a panasz Ljugzime Gyukatanból.
Mialatt beszélgettünk, fiatal, frissen sminkelt lányok, asszonyok vettek körül bennünket, a környezõ házakból jöttek. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Martonost választották új lakhelyül, közülük válaszolt Valentina Gyukatan.
– A nagybácsink élt itt, a szomszéd faluban, Horgoson. Tõle hallottuk, hogy itt, Martonoson nagyon olcsók a házak, már 1500-3000 euróért lehet venni. Ezért jöttünk ide. Összeszedtünk egy kis pénzt, segített a nagynéni is egy kicsit, és megvettünk egy pici házat, egyetlen szobával, aztán lassan építgettünk hozzá. Mióta férjhez mentem, nekünk már külön házunk van – mesélte Valentina.

Már a helyi közösség épületében is volt rendbontás.
Így jönnek folyamatosan a többiek is, rokonok, ismerõsök, ismeretlenek. Belakják a Ligetet. Pedig többen nyomorognak itt, sok köztük a beteges. Néhányuknak igazolványa, betegkönyve sincs. Egyikük azt mondja: nem tud itt bejelentkezni, mert nincs annyi pénze, hogy visszamenjen a régi lakhelyére kijelentkezni. Ha nem jelentkeznek be, akkor nem kaphatnak semmiféle szociális juttatást, és megdõl az az elmélet is, hogy az új útlevél a motiváció. Akkor hát mi? Nem bizonyított az a változat sem, hogy a Nyugatról kitoloncoltak álltak meg itt, amíg visszamehetnek.
A magyarkanizsai önkormányzatban csak annyit sikerült megtudni, hogy új keletû szociális problémát, megnövekedett kiadást egyelõre nem okozott a koszovói roma családok jelenléte. A hivatalos úton tartózkodó Nyilas Mihály polgármester viszont elmondta, hogy miután felmérték, mekkora horderejû a martonosi probléma, az önkormányzat igyekszik segíteni. Mivel nem látszik szervezettnek a betelepülés, hanem egyéni kezdeményezés, ezért a problémamegoldás is csak önszervezõdés lehet, többek között a lakatlan házak felmérésével, a tulajdonosokkal való megbeszélésekkel.
Az alkotmány szavatolja, hogy nem lehet megváltoztatni egy közösség nemzeti összetételét. De az alkotmány szavatolja a szabad mozgás és letelepülés jogát is.
Úgy tûnik tehát, hogy ennek a témakörnek még folytatása lesz, annál is inkább, mivel az európai kaput, Horgost, ugyancsak érintik hasonló gondok.
(Demokrata / STOP / Heti Válasz/ Magyar Szó – nyomán MAGYARázat.info)

Forrás: Link