2011, a "birkák" éve
Irta: Olvaso - Datum: 2011. January 01. 12:00:18
Kissé kimerülten kezdem ezt az évet, pont úgy, ahogyan az elõzõt abbafejeztem. Lehet, hogy ünneprontónak tartotok, de én semmilyen ünnepnek nem tartom az évfordulót és körülbelül úgy vagyok vele, mint egy egyelõre megtûrt és a helyére igazítandó „eseménnyel”, amely egyelõre még inkább indulatokat vált ki belõlem, nem pedig bizakodást, önámítást. A belsõ tartalom nélküli (valódi lelki muníció) külsõségeket tartom semmire, s most is rá kellett „döbbennem”, hogy nagyjából két órai folyamatos petárda és tûzijáték robbantgatások közepette ez a helyzet megérett arra, hogy gyökerestõl megváltoztattassék! Hatalmas tömegû robbanó anyag lett elpocsékolva és lehet, hogy csak Szigetszentmiklós lakosságának elitje tüzelt nagy lobbal, de ez bõven felül múlta a múlt évi menydörgedelmet is. Egyik részem örül, mert legalább szokja a fülünk a durranást, de másik részem örömét, üröm keseríti, mert szinte jósló-fájásként értékelem, hogy felkészületlenül éri azokat a gyökkettõket, akik most felelõtlenül, felhõtlenül a levegõbe lõdöztek, hogy hamarosan célpontokká válnak és célpontokra kell tüzelniük, s biztosan elmegy a kedvük attól, hogy még egyszer önként, a csendet megtörve robbantsák fel az eget!
Teljes hir
Kissé kimerülten kezdem ezt az évet, pont úgy, ahogyan az elõzõt abbafejeztem. Lehet, hogy ünneprontónak tartotok, de én semmilyen ünnepnek nem tartom az évfordulót és körülbelül úgy vagyok vele, mint egy egyelõre megtûrt és a helyére igazítandó „eseménnyel”, amely egyelõre még inkább indulatokat vált ki belõlem, nem pedig bizakodást, önámítást. A belsõ tartalom nélküli (valódi lelki muníció) külsõségeket tartom semmire, s most is rá kellett „döbbennem”, hogy nagyjából két órai folyamatos petárda és tûzijáték robbantgatások közepette ez a helyzet megérett arra, hogy gyökerestõl megváltoztattassék! Hatalmas tömegû robbanó anyag lett elpocsékolva és lehet, hogy csak Szigetszentmiklós lakosságának elitje tüzelt nagy lobbal, de ez bõven felül múlta a múlt évi menydörgedelmet is. Egyik részem örül, mert legalább szokja a fülünk a durranást, de másik részem örömét, üröm keseríti, mert szinte jósló-fájásként értékelem, hogy felkészületlenül éri azokat a gyökkettõket, akik most felelõtlenül, felhõtlenül a levegõbe lõdöztek, hogy hamarosan célpontokká válnak és célpontokra kell tüzelniük, s biztosan elmegy a kedvük attól, hogy még egyszer önként, a csendet megtörve robbantsák fel az eget!

Azt hiszem, azokat, akik a kutyákat kutyába sem veszik, kutyába kell venni, s úgy kell velük elbánni, ahogy most õk bánnak a rájuk bízott felelõsséggel!
Nincs fogadalmam, nem is szokott lenni, s eme szokásomon nem szoktam változtatni, bár a mai helyzet elég szokatlan ahhoz, hogy a szokásokat egy tollvonással hatályon kívül helyezzük. Nyugodt vagyok. Hírem számosak és elég kedvezõek is, hogy nyugalmam megalapozott legyen. Rendõrökkel beszéltem, parancsnokokkal, akik megerõsítették sejtésem, hogy nem teljesen hülyék, csak kényelmesek, komfortosak, de az állomány nagy része magas fokon be van avatva a változás szükségszerûségének törvényeibe és tisztában van az országos zsidó-cigány helyzettel és már csak arra várnak, hogy valaki adja meg a jelet, adja ki a parancsot, hogy léphessenek és akkor beindul a kasza. Hatalát és hasonszõrû társait nem tartják rendõrnek, sem vezetõnek az ál-Pinyóra meg egyenesen tesznek. Sajnos a fegyverzetük nem elég kompakt egy komolyabb operáció végrehajtásához, de egyénenként már beszerezték, amit lehet. Többen ígértek nekem anyagokat, írásos dokumentumokat, amelyek minden eddigi „összeesküvés-elméletem” alá tartóoszlopként kerülhetnek, bár már ennek nagyon nincs is szükségessége, mert áll már ez a vár és védvonal rendesen. A rendõrök kérdésében egyébként az a szerencsés, hogy a változáshoz abszolút nincs rájuk semmiben sem szükség és ezért sulykolom, hogy legalább ne akadályozzák azt, amit feltartóztatni már nem tudnak, s csak akkor lépjenek be egyénenként, vagy csoportosan, ha teljes meggyõzõdésbõl cselekszenek, de akkor is nagyon oda lesz rájuk figyelme, mert elég megbízhatatlan egy közegnek bizonyultak eddig.
Ez év nagyon nagy kihívások elé állítja a nemzetet, mert végsõ próbája lesz az értelemnek és érzelmeknek az, ami elõtt állunk. Egy világrend omlik össze a szemünk láttára és -talán tevékenységünk hatására-, és túl kell éljük, sõt nekünk kell tudnunk menteni, a menthetõket és újra megalapozni azt a rendet, amelynek szellemi alapkövét atyáink vére áztatta. Most ezt a követ is vér kell áztatja, efelõl immár egyre kevesebbeknek van kétsége, mert áldozatot kell hozni! Az ébresztést, élesztést folytatni kell minden eszközzel, mert az ellenállás ereje is csökken és növekszik a zavarodottság az ellenség táborán belül. A pszichológiai hadviselés eszköztárában van még addig néhány „csodafegyver”,amelynek beélesítését el kell végezni, de menni fog ez is, nem maradok rest, de most mennem kell vissza a posztomra és strázsálni a ránk bízott gyermekek mellett. Verám is elég jól elhasználta már erõit és napok óta csak látásból ismerjük egymást, de már ez sem tart sokáig. Az elvégzett munka öröme a magyar sajátja, a kitartás jutalma pedig a tûrõképesség határainak szélesedésében rejlik. Legyen velünk a Magyarok Istene ez évben is, ugyanúgy mint eddig, s kérjétek, hogy erõinket sokszorozza meg a feladat elvégzéséhez, hogy aztán már végre tényleg nyugodtan ünnepelhessük az új kor hajnalát!